A harmadik felek (például ügyvédek, tanácsadók, ügyintézõk) beavatkozása most már szükségtelenné válhat a szerzõdéses rendelkezések értelmezése és végrehajtása során - legalábbis az okosszerzõdések kidolgozói szerint. Az átfogó cél az, hogy a technológia olyan szintû biztonságot biztosítson, amely a hagyományos szerzõdésjog révén elérhetetlen lenne, és csökkentse a hagyományos folyamattal járó további tranzakciós költségeket. A biztosítási gyakorlatoknál a biztosítási kötvény menedzselése lenne az elsõ fõpróba, hogy teszteljük az ötletet.
Az elõször 1996-ban a magyar származású amerikai programozó, Nick Szabo által elképzelt okosszerzõdések olyan számítógépes protokollok, amelyek megkönnyítik és automatizálják a szerzõdések végrehajtását. Csak a hozzájuk adott utasításokat hajthatják végre, minden ügylet nyomon követhetõ és visszafordíthatatlan.
Az okosszerzõdések egy automatához hasonlítanak: a vásárló bedobja a pénzt, ezzel elindítja az események láncolatát, amelyet félúton nem lehet visszavonni vagy megállítani, majd megkapja az üdítõjét. Ehhez hasonlóan az okosszerzõdésekbe elõször kódolják a szerzõdési feltételeket, és egy elosztott adatbázis blokkjaiban helyezik el azokat (ugyanaz a technológia, amelyet a Bitcoin használ. A gyakorlatban az Ethereum keretrendszert használják leggyakrabban erre a célra). A kiváltó esemény (például egy káresemény vagy egy fizetési tranzakció) bekövetkezte után a szerzõdés az összes kijelölt feltételnek megfelelõen, maradéktalanul teljesül.
A biztosítási kötvények viszonylag könnyen programozhatók, a kötvények "ha ez bekövetkezik, akkor ez történik" jellege az okosszerzõdések feltételes természetéhez igazodik. 2017 júniusában az AIG az IBM-mel kötött együttmûködési megállapodást, melynek célja az volt, hogy egy nemzetközi piacokon alkalmazható "okos biztosítási kötvényt" dolgozzanak ki. A két cég a Standard Chartered Bankkal kezdett bele a pilot projektbe.
A Standard Chartered biztosítási kötvénye a blokklánc technológiát arra használja, hogy az egyik biztosítási kötvényéhez kapcsolódó információkat valós idõben megossza az Egyesült Királyság (ahol a bank székhelye található), és három másik ország (Egyesült Államok, Szingapúr és Kenya) operációi között.
A multinacionális biztosítási fedezet kezelése gyakran nehézkes a nemzetközi elõírások, a papírmunka és a fizetési feltételek labirintusa miatt. Az ún. mesterkötvény jellemzõen abban az országban van, ahol a vállalat székhelye található, míg a leányvállalatoknak a helyi szabályoknak megfelelõen különbözõ kiegészítõ szabályokat, plusz dokumentációt és más fizetési feltételeket írnak elõ. A valós idejû rendszer lehetõvé teszi többek között a vállalatok és a biztosítók számára, hogy egyidejûleg megosszák az összes olyan adatot és dokumentumot, amelyekre a vállalatok engedélyt adnak, illetve értesíti az érintetteket a kifizetésekrõl.
Az okosszerzõdések lehetõvé teszik, hogy a biztosítási kötvények egyidejûleg számos irattárban kerüljenek tárolásra, így több fél egyidejû felülvizsgálatára és módosítására is rendelkezésre állnak, és a felek megállapodása nélkül soha nem veszhetnek el vagy változtathatók meg az adatok és feltételek. A megoldással az egész rendszerbõl eltávolíthatnák az adminisztratív akadályokat és a bürokráciát, a kötvénytulajdonosok azonnali kifizetéseket kaphatnak a nem vitatott követelésekért, ahelyett, hogy egy hónapig vagy még tovább várnának erre.
A viszontbiztosítási térben a természeti katasztrófák, például árvizek, tornádók vagy földrengések jelenthetnek olyan eseményeket, amelyek automatikus kifizetéseket eredményeznek. A szerzõdést akár arra is be lehet programozni, hogy az megbizonyosodjon az esemény fizikai hatókörérõl, ami viszont megkönnyítheti a kiigazítási folyamatot azáltal, hogy csökkenti a keresési idõt és a kereset igazolását. A biztosítók programozhatnak okosszerzõdéseket a csalások csökkentése érdekében is, és például csak abban az esetben engedélyeznek kifizetést, ha a biztosított a szerzõdés szerinti szolgáltatót használja a kárrendezéshez. Ha utóbbi nem teljesül, akkor a biztosító automatikusan vissza is rendelheti a kifizetett pénzt, mindezek által a teljes folyamat átláthatóbbá válhat.
Természetesen az okosszerzõdéseknek is lehetnek hibái. Elõször is, egyes fejlesztõk azt sugallják, hogy az okosszerzõdések segíthetnek elkerülni a biztosítási kötvények nyelvezetének kétértelmûségét, ezáltal megakadályozva a vitákat és pereket. De irreális lenne arra számítani, hogy az okosszerzõdések a kétértelmûségek és az ebbõl eredõ viták elkerülése végett többet tehetnek, mint amelyeket jelenleg a hagyományosan írt szerzõdések kiküszöbölnek.
Az okosszerzõdések használatának megfontolása elõtt a kötvénytulajdonosoknak figyelmeztetniük kell a javasolt fedezetfeltételeket és a rendelkezésre állás igénybevételét minden probléma esetén. Továbbá, az okosszerzõdéseket egy harmadik fél programozójának kell kódolnia, akinek rendelkeznie kell a szakszerû ismeretekkel ahhoz, hogy jól mûködjön egy szerzõdés. Ezzel pont az okosszerzõdések egyik hangsúlyozott elõnye, a harmadik féltõl való függés nem valósul meg.
A kódolásban emberi hiba is becsúszhat, erre emlékezetes példa a DAO (Decentralized Autonomous Organisation), a kockázati tõkefinanszírozás decentralizált autonóm szervezetének feltörése, amikor közel 60 millió dollár értékû digitális pénzt veszélyeztettek a biztonsági rések.
Az okosszerzõdések technikai megvalósításánál a következõ szempontokat érdemes figyelembe venni:
Okosszerzõdések igazán hatékony megvalósításához arra van szükség, hogy a szerzõdés által kezelt vagyontárgyak és aktívák nagy része a blokkláncon legyen. Például ha mind egy autó tulajdonjogát mind pedig a pénzmozgást a blokkláncon valósítjuk meg, akkor írhatunk olyan okosszerzõdéseket, melyek gyorsan és automatikusan adminisztrálnak egy adásvételt ( a tulajdonjog cserét és a pénzküldést is). Ha ezek egyike egy külsõ rendszertõl függ, akár számítástechnikai, akár intézményi értelemben, akkor az okosszerzõdés nem lesz igazán hatékony.
Az okosszerzõdés lényegében véve semmi más, mint egy fejlesztõ által megírt program. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egyrészt a kódot érdemes mindenképpen jogászokkal átnézetni és érvényesíteni, másrészt viszonylag egyszerû szerzõdéseket érdemes így megvalósítani, melyeket egyértelmûen meg lehet fogalmazni úgy, mint programkód.
Az okosszerzõdések mögött vagy azzal párhuzamosan jó eséllyel áll még egy hagyományos módon megvalósított és aláírt dokumentum is. Mivel a blokklánc általában nem alkalmas teljes dokumentumok tárolására, ezeket a dokumentumokat egy megbízható - esetleg decentralizált - helyen szokták tárolni, és az okosszerzõdésben csak a dokumentum digitális lenyomata (hash értéke) tárolódik.
Biztosítási rendszereknél és blokklánc alapú technológiáknál kritikus a külsõ biztosítási esemény megbízható beolvasása. Erre külön technológiák léteznek, melyeket megbízható orákulum algoritmusoknak hívnak, és mindenképpen javasolt használni õket.
Az okosszerzõdések ígéretes technológiának tûnnek a biztosítók számára, de sok a kockázat is: nagyon magas a blokklánc technológiához értõ fejlesztõk és azon belül az Ethereum-fejlesztõk fizetése, az okos szerzõdések pedig könnyen válhatnak hackertámadások áldozatává.
A hazai biztosítók jelenleg csak elméleti szinten ismerkednek a blokklánc technológiával, és akkor hajlandóak együttmûködni a fintech-szereplõkkel, ha közvetlen és azonnali üzleti értéket látnak egy ilyen vállalkozásban.
Nyitott kérdés továbbá, hogy a viszonylag kis magyar biztosítók számára milyen üzleti értéket tudnak teremteni az okosszerzõdések és a blokklánc technológia? Ami biztos, hogy a továbblépéshez szükség van a szabályozók támogatására is.