Ezek a legbalesetveszélyesebb megyék!
2019.03.25
A KSH statisztikái szerint Magyarországon 2018-ban 16 757 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 1,6%-kal több, mint az elõzõ évben. A balesetek száma a fõvárosban és 6 megyében csökkent, a legnagyobb mértékben Somogyban és Zalában (9,7 és 7,5%-kal). A balesetek száma Nógrád és Fejér megyében emelkedett a leginkább (14, illetve 12%-kal).

A népesség számához viszonyítva a legtöbb baleset a fõvárosban és Vas megyében következett be, a legkevesebb pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Tolna megyében.

A balesetekben megsérült személyek száma az elõzõ évhez képest 1,3%-kal nõtt. A balesetek 3,4%-a végzõdött halállal, 29%-a súlyos, 68%-a könnyû sérüléssel. A halálos kimenetelû balesetek száma 575 balesetrõl 563-ra csökkent, ugyanakkor a balesetben meghaltak száma 0,6%-kal emelkedett. 2018-ban összesen 629 ember vesztette életét közúton történt személysérüléses balesetben. A halálos kimenetelû balesetek aránya Bács-Kiskun és Tolna megyében volt a legmagasabb (6,8, illetve 6,2%), a súlyos sérüléssel járó balesetek aránya Tolna, Komárom-Esztergom és Csongrád megyében (39, illetve 38–38%).

Az ittas állapotban okozott balesetek száma (1425) a balesetek összes számához hasonlóan, 1,6%-kal nõtt, a legtöbb eset a fõvárosban, Pest, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt. Az alkoholos befolyásoltság legnagyobb arányban a Bács-Kiskun megyei (16%), legkevésbé a fõvárosi (4,9%) balesetekben játszott szerepet.

A közlekedési balesetekben összesen 22 371 személy sérült meg, 1,3%-kal több, mint egy évvel korábban. Az érintettek 25%-a súlyosan, 73%-a könnyebben sérült és 629-en életüket vesztették. Arányaiban a legtöbben Tolna megye (33%) közútjain szenvedtek súlyos és Nógrád megyében, illetve a fõvárosban (80%) könnyû sérülést, halálosat pedig Bács-Kiskunban (5,7%).