A felelős gazdálkodáshoz elengedhetetlenek az agrárbiztosítások


A felelős gazdálkodáshoz elengedhetetlenek az agrárbiztosítások

2021.02.13.

A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer kiépülésével, valamint az Agrárminisztérium és az agrárbiztosítók több mint kilenc éves példaértékű összefogása eredményeképpen évről évre nő a termelői öngondoskodás. Az együttműködés további lehetőségeiről tárgyalt Nagy István agrárminiszter az agrárbiztosítási piac szereplőivel.

Az egyik legfontosabb agrárpolitikai cél, hogy megérje gazdálkodni és vidéken élni. E szándék elérését 2012 óta hatékonyan segíti a folyamatosan fejlődő, Európa élvonalába tartozó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerünk. A miniszteri találkozón egyetértés volt abban, hogy a termelők növekvő biztosítottsága a felelős gazdálkodás kritériuma. Ezt a szemléletet a továbbiakban is erősíteni kell, ebben az Agrárminisztérium fontos szövetségesei a biztosítótársaságok és a non-profit egyesületek. Az agrártárca elkötelezett abban, hogy a termelők kockázatkezelési ismeretei bővüljenek, az ismeretanyag beépüljön a szakemberképzésbe, ehhez felajánlották együttműködésüket az agrárbiztosítási piac szereplői.

Az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer: 2012-től megújult az agrárkár-enyhítés és növénybiztosítási díjtámogatás, a 2018 óta üzemel az országos lefedettséget biztosító jégkármérséklés, valamint az idei évtől elérhető a mezőgazdasági krízisbiztosítás is. Ezen eszközök egymással összhangban és egymást erősítve működnek a leghatékonyabban. Az állami mezőgazdasági krízisbiztosítás nem helyettesíti, hanem kiegészíti a piaci biztosítók által forgalmazott, a minisztériummal közösen kifejlesztett díjtámogatott növénybiztosításokat. A mezőgazdasági krízisbiztosítás a termelők bármilyen okból – például piacvesztés, inputanyag költség növekedése, állatleölés, kedvezőtlen időjárás, új koronavírus miatti gazdasági nehézségek – bekövetkezett, 30%-ot meghaladó jövedelem-kieséseit kompenzálja, amelyhez 2021. februárban lehet először csatlakozni, önkéntesen. Az Európai Unióban egyedülálló rendszer elsődlegesen megcélzott ágazata az állattenyésztés.

Nagy István agrárminiszter a találkozón megerősítette, hogy a 2021-2027. évekre vonatkozó, megemelt vidékfejlesztési költségvetésnek köszönhetően a rekordösszegű fejlesztések mellett az agrártárca a tervek szerint megemelt forrásokat fog nyújtani a növénybiztosítások díjtámogatásához, ezáltal is ösztönözve a termelői öngondoskodást.

A miniszteri találkozón a biztosítói oldalról a díjtámogatott növénybiztosításokat forgalmazó Allianz Biztosító, Generali Biztosító, Groupama Biztosító, Österreichische Hagelversicherung VVaG Magyarországi Fióktelepe, valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Magyarországi Nonprofit Biztosító Egyesületek Szövetsége (MANBESZ) képviselői vettek részt. (https://kormany.hu/hirek/a-felelos-gazdalkodashoz-elengedhetetlenek-az-agrarbiztositasok)

 

 

 

 

A lakásbiztosítás elektronikai eszközeink meghibásodására is kiterjedhet


A lakásbiztosítás elektronikai eszközeink meghibásodására is kiterjedhet

2021.02.02.

Meglehetősen kellemetlen, mikor a kötelező jótállási idő elteltével hibásodik meg egy termék. Ugyanakkor több hazai biztosító kínálatában is elérhető az a lakásbiztosítási kiegészítő, amely ezen eszközök garanciális idejének lejárta utáni javíttatását vagy cseréjét fedezi, évi néhány ezer forintos átalánydíjért cserébe – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Míg 2010-ben például LCD és plazmatelevízióból száz háztartásra még csak 12 készülék jutott, addig 2019-ben már 104. Elterjedésükkel párhuzamosan azonban nő az elektronikai eszközök meghibásodásának a lehetősége is, jellemzően az egy, maximum három éves garancia időszakot követően. Kiterjesztett garanciabiztosítást külön-külön is meg lehet kötni egy-egy eszközre, azonban a lakásbiztosítások is fedezetet nyújthatnak ezen berendezések garanciaidőn túli meghibásodására. Ráadásul a lakásban található, akár valamennyi eszközre, amennyiben azok megfelelnek bizonyos feltételeknek. Évi néhány ezer forintos biztosítási díjért cserébe ilyen komoly, akár százezres nagyságrendű költségektől kímélhetik meg magukat a biztosítottak. A MABISZ tagbiztosítói közül is mintegy fél tucat társaság kínál ilyen kiegészítőt lakásbiztosításai mellé.

A kiterjesztett garancia egy kárbiztosítás, amelynek célja a biztosítottnak minősülő eszközök – a szerződésben leírt feltételek szerinti – meghibásodása esetén azok megjavítása. A termékek fedezete kiterjedhet a biztosított lakásban található elektromos háztartási kis- és nagygépek és szórakoztató elektronikai eszközök garanciális jellegű meghibásodására. Továbbá egyes biztosítások a mobil eszközök (mobiltelefon, hordozható számítógépek, táblagépek, e-book olvasók, okosórák, stb.) garanciális jellegű és véletlenszerű károsodása esetén felmerülő javítási költségeket is fedezik. Lehetnek persze külön megkötések is: mobiltelefonok esetében például a kijelzőben keletkezett törési károkat jellemzően csak akkor állják a biztosítók, ha azok képernyő védő fóliával voltak felszerelve a kár pillanatában.

További feltétele a biztosíthatóságnak, hogy az eszközöket újonnan vásárolták. A vásárlási számlának is rendelkezésre kell állnia, továbbá az is szükséges, hogy a gyártó, forgalmazó vagy az eladó garanciája már ne legyen érvényben. Egyes biztosítók azt is kikötik, hogy a vásárláskori értéknek el kell érnie egy minimum összeget (20-30 ezer forint), valamint, hogy az eszköz kora (a vásárlás napjától számítva) nem lehet több bizonyos számú évnél (háztartási eszközöknél jellemzően 5 év, mobil eszközöknél 2-3 év). Két társaság várakozási időt is kiköt a szerződésben (két hónap), amelyre a biztosító kockázatviselése nem terjed ki. Emellett a mobilkészülékek esetén az is előírás, hogy a készüléket a szerződéskötést követően vegyék meg.

A biztosítási összeg, vagyis az ésszerű javítási költség a vagyontárgy káridőponti piaci új értéke, de legfeljebb a vásárláskori érték. Egyes biztosítók felső határt is megszabnak, jellemzően 250 – 300 ezer forint körüli értékben. Ez tehát az ésszerű javítási költség felső határa. Egyes társaságok önrészt is előírnak, ami a javítási költség 25-50%-a is lehet.

A biztosító szolgáltatása a felmerülő javítási költség megtérítése, ennek lehetetlensége vagy gazdaságtalansága esetén az eszköz pótlása (hasonló gyártmányú és minőségű, azonos rendeltetésű) vagy az eszköz káridőponti újértékének megfelelő összeg megfizetése. A biztosító szolgáltatásának általában az is feltétele, hogy a javításnak a garancialevélben felsorolt szakszervizek valamelyikében, vagy a biztosító szolgáltatója által megadott szervizben kell történnie. Több társaság szolgáltatásába az is beletartozik, hogy egy asszisztenciaszolgáltatást nyújtó társaságon keresztül nonstop telefonos kárrendezési szolgáltatást működtet: segítséget nyújt a probléma azonnali elhárításában, elvégzi a kapcsolatfelvételt a javítást végző szervizzel.

A kiterjesztett garanciavállalási feltételek ugyan biztosítónként eltérnek, azonban mindegyik tartalmaz kizárásokat, amelyekre a biztosítási fedezet nem terjed ki. Ide tartoznak például az olyan esztétikai károsodások, melyek nem befolyásolják a biztosított vagyontárgy használhatóságát, de az elemi károkra (tűz, robbanás, villámcsapás, vihar, vízkárok, földrengés) és bármilyen folyadék által okozott károsodásokra sem vonatkozik a fedezet.

Tagok – CIG Pannónia Biztosító


CIG Pannónia Biztosító

CIG Pannónia Biztosító

1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 11. B épület

Népliget Center Business Center

Tel: +36 1 5 100 200

Fax: +36 1 247 2021

Internet: https://www.cigpannonia.hu/

E-mail: ugyfelszolgalat@cig.eu

Tulajdonosi szerkezet

Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. 55,48%

Közkézhányad 44,52%

Igazgatósági tagok

Dr. Fedák István

Dr. Bogdánffy Péter

Ódorné Angyal Zsuzsanna

Dr. Dakó Gábor Miklós,

Vállalatkezelés

Dr. Fedák István, vezérigazgató

Dr. Dakó Gábor Miklós, vezérigazgató-helyettes

Kőrösi Zoltán, értékesítési vezérigazgató-helyettes

Szűcs Árpád, vezérigazgató-helyettes

Dr. Kozma Dávid, ügyvezető igazgató, vezető jogász

Felügyelőbizottsági tagok

Tima János, elnök

Ginzer Ildikó

Vada Erika

Management

Dr. Déri Katalin, compliance vezető

Kozma Norbert, kockázatkezelési vezető

Dr. Halász Katalin, vezető orvos

Dr. Marczi Erika, belső ellenőrzési vezető

Szabó Géza, vezető aktuárius

Tóth Alexandra, CFO

Zánkai Attila, IT Főosztályvezető

Dr. Sternóczky Anna, fogyasztóvédelmi kapcsolattartó