Fekete-fehér alapszínnel bocsátják ki a jövőben a zöldkártyát


Fekete-fehér alapszínnel bocsátják ki a jövőben a zöldkártyát

2020.07.25.

Pénteken hatályba lépett az a pénzügyminisztériumi rendelet, amely a jövőben lehetővé teszi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét igazoló zöldkártya fekete-fehér alapon történő kibocsátását, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

A Magyarországon megkötött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés kiterjed az Európai Gazdasági Térség tagállamainak területére, valamint Svájcra és azon további országokra, amelyekkel erről kétoldalú megállapodás született. Ennek keretében egyes országok (köztük az összes uniós tagállam) külön megállapodás alapján a fedezet igazolásául elfogadják a gépjármű forgalmi rendszámtábláját. Azokba az országokba viszont, amelyek csak a Zöldkártya Rendszerben vesznek részt, a rendszámegyezményben viszont nem, a biztosító által kibocsátott, s a fedezet meglétét igazoló zöldkártya szükséges a határátlépéshez. A magyar autósoknak ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell ezzel rendelkezniük. Vannak azonban olyan országok, ahol a MABISZ annak ellenére javasolja, hogy vigyünk zöldkártyát, hogy azok a rendszámegyezmény részesei. Ezen országok köréről a MABISZ a honlapján rendszeresen tájékoztatást ad. (https://mabisz.hu/nemzeti-iroda/)

 

A hagyományos, papír alapú igazolások néhány éve bevezetett elektronikus terjesztésének lehetőségével már eddig is több biztosító élt, több tízezer zöldkártya jutott el ily módon az ügyfelekhez. A zöldkártyák használatának további egyszerűsítése érdekében nemzetközi megállapodás született, hogy az egyes, ehhez csatlakozó tagállamok, illetve biztosítóik a jövőben fekete-fehér alapon bocsássák ki a fedezetigazolást.

 

Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, és még aznap hatályba is lépett az a pénzügyminisztériumi módosító rendelet, amely erre Magyarországon is lehetőséget biztosít. Ennek nyomán a Zöldkártya Rendszer hazai szervezete, a MABISZ által működtetett Nemzeti Iroda péntektől mindegyik, a kgfb-vel foglalkozó biztosító számára engedélyezi a fekete-fehér alapszínű zöldkártyák kibocsátását. Ezen tagjaival egyeztetve ugyanakkor a járványhelyzet és a nyári szabadságolások miatti munkaszervezési nehézségekre való tekintettel átmeneti időszakot biztosít az átállásra. Szeptember 30-ig így zöld alapszínű zöldkártyák kibocsátására is marad lehetőség mind papír alapon, mind elektronikus úton. Október elsejétől viszont már csak fekete-fehér zöldkártyák adhatók ki. A digitalizáció további erősödése, az elektronikus kapcsolattartás az ügyfelekkel a járványveszély idején különösen fontos mindenki számára. Kedvező szolgáltatás az is, hogy több biztosítónál az elektronikus igénylésnek köszönhetően akár hétvégén vagy az utazás megkezdése után is beszerezhető a zöldkártya, amely fekete-fehér formátumban már könnyen nyomtatható lesz.

Gyermekbalesetek a szünidőben: a biztosítások széles körben fedezik az anyagi következményeket


Gyermekbalesetek a szünidőben: a biztosítások széles körben fedezik az anyagi következményeket

2020.07.15.

A nyári szünidőben otthon és a táborokban is megnő az esély a gyermekbalesetekre, de a közúti gyermekbalesetek harmada is a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. Hazánkban az állam az alapvető ellátást biztosítja az ilyen balesetek esetén, azonban a piacon elérhető gyermekbiztosítási termékek az államinál nagyobb kockázati kört fednek le és nagyobb összegű kárkifizetést tesznek lehetővé – emlékeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

 

Az elmúlt évek statisztikái szerint évente 100–135 gyerek hal meg baleset következtében, és átlagosan félmillióra tehető azoknak a száma, akiket kórházban látnak el balesetből eredő sérülés miatt. Tekintettel a mintegy 2 millió 18 év alatti gyermekre ez azt jelenti, hogy négy évente minden gyermek valamilyen sérülés miatt orvoshoz kerül. Az évente közel 1500 közlekedési balesetet szenvedő tizennégy év alatti gyermek jelentős részével a nyári szünetben történik meg a baj, a statisztikák szerint elsősorban a 3-6 és a 10-14 éves korosztály a leginkább veszélyeztetett. A fiúk kicsi korban kétszer, serdülőkorban háromszor gyakrabban szenvednek balesetet, mint a lányok. A nem egyszer tragédiába torkolló esetek a közlekedési balesetek mellett a legtöbbször fulladás, égési sérülések, a magasból történő leesés vagy éppen mérgezés következményei.

 

Egy súlyosabb baleset, bonyolultabb műtét vagy tartós egészségkárosodás nem csak fizikailag és érzelmileg jelent terhet, de anyagilag is. Egy-egy sérülés esetenként akár százezres költséggel is járhat, a szülőknek ilyenkor betegszabadságot is ki kell venni. Biztosítással ugyan nem tudjuk megelőzni a bajt, bekövetkezése esetén mégis számos kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Ha lehet, akkor nyáron a balesetbiztosítások szerepe még jobban felértékelődik, hiszen az óvodák és iskolák bezárásával a gyerekek még több időt töltenek szabadidős sporttevékenységgel, vízpartokon.

 

Immár 17 éve, az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. (VIII. 14.) kormányrendelet alapján minden 3 és 18 év közötti gyermeknek alanyi jogon jár állami balesetbiztosítás, amely otthon, az óvodában, az iskolában történt, utazás során bekövetkező balesetekre nyújt fedezetet az év minden napján. A szolgáltatások köre és a fedezeti szint azonban limitált. Igénybe vételének lehetőségeiről a https://mabisz.hu/altalanos-gyermek-es-balesetbiztositas/ oldalon lehet bővebben tájékozódni.

 

Az állami balesetbiztosítás mellett több biztosító kínál akár már néhány ezer forintos éves díjért az államinál nagyságrendekkel magasabb biztosítási összeget tartalmazó termékeket. Ezek a biztosítások nemcsak a gyermek 18 éves koráig nyújtanak szolgáltatást, hanem az egyetemi tanulmányok végéig, 23-25 éves korig is kiterjeszthetők. A biztosítók kínálatában többféle csomag is megtalálható, melyek alapján eldönthetjük, hogy magasabb, vagy alacsonyabb biztosítási összeget szeretnénk választani. Számos biztosító ad kedvezményt arra az esetre, ha a család több tagjára kötnénk balesetbiztosítást.

 

A biztosítók jellemzően nem csak egyszeri kifizetéssel állnak ügyfeleik mögött, az anyagi fedezeten túl egyedi asszisztencia szolgáltatásokkal is segítik a gyermekek még gyorsabb felépülését. Ilyen például a szakorvosi vizit vagy második orvosi szakvélemény megszervezése, huzamosabb kórházi vagy otthoni ápolás esetére tanulástámogatási szolgáltatásként akár a különórák megtérítése. Mivel a gyerekek nem csak magukban, de másokban is kárt tehetnek, érdemes ezekre az esetekre kiegészítő felelősségbiztosítást is kötni, amely akár több százezer forintig megtéríti a másoknak, vagy másokban okozott károkat. A kínálatban olyan ajánlatot is találunk, hogy a károkkal komolyabban érintett szünidei időszakban akár kétszeres díjat fizessen a szerződésünk, hiszen az iskolaszünet idején nehezebb megoldani a gyermek felügyeletét, illetve az többletköltséggel jár.

 

Fontos tudni, hogy balesetbiztosítások esetén nincs várakozási idő, a biztosító kockázatviselése már a szerződés létrejötte utáni naptól érvényes. A szerződések többsége 1 éves határozott időtartamra köthető, de elérhető már olyan termék is, melyet egy hónapra is meg lehet kötni.

A júniusi viharszámla eléri az ötmilliárd forintot


A júniusi viharszámla eléri az ötmilliárd forintot

2020.06.30.

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi. A biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

Felhőszakadás, vihar, villám, jég, beázás: a nyári viharszerzon szinte teljes repertoárját felvonultatták a júniusi viharkárok. A társaságokhoz a hét végéig több mint harmincnégyezer lakossági bejelentés érkezett, amelyek alapján a három milliárd forintot megközelítő kárráfordítással lehet számolni. Ebben az összegzésben még nincsenek benne a hétvégén főként Miskolc és Eger környékén pusztító felhőszakadás következményei. Az addigi bejelentések túlnyomó része Budapestről, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács, Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

 

A károk nagyságára tekintettel, a MABISZ összesítette a vállalati, ipari, állami, önkormányzati vagyont érintő, több mint háromezer bejelentés nyomán kifizetendő összegeket, amelyek további több mint kétmilliárd forintot tesznek ki. A júniusi biztosítói számla így nagy valószínűséggel meg fogja haladni az ötmilliárd forintot.

 

A június viharos időjárása évek óta kiemelkedő károkat okoz. Tavaly előtt a hónap első felének viharai nyomán a biztosítókhoz 18,5 ezer bejelentés érkezett, a kárigények megközelítették a kétmilliárd forintot. Ugyanakkor a május-augusztus közötti viharszezonban, amelynek adatait a MABISZ 2010 óta rendszeresen összegzi, a társaságok mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán, ebből másfél milliárd jutott júniusra, amely tehát nagy súllyal szerepelt az elmúlt évek statisztikáiban.

 

Idén azonban már februárban elindult a viharszezon. Az év második hónapjábam a lakásbiztosításokra kifizetett összegek jóval meghaladták a kétmilliárd forintot, amit közel három milliárdra növeltek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk.

 

Május végétől a biztosítók folyamatosan nyitották újra a járványveszély idejére bezárt ügyfélszolgálataikat, lehetőség van tehát a személyes kárbejelentésre is. Ám a veszélyhelyzet hónapjaiban népszerűvé vált az online ügyintézés, amivel kapcsolatban a társaságok részletes tájékoztatást adnak a honlapjaikon.  A kárrendezéssel kapcsolatban is van online megoldás, többen a távoli kárfelvétel választását javasolják az ügyfeleiknek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulnak. Adott esetben a kárszemlézés is történhet telefonos egyeztetéssel, a mobiltelefonnal készített és továbbított fotók segítségével is. Van olyan biztosító, amelyik már bevezette, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk. Az ügyfélnek elég csak elővenni az okostelefonját vagy a táblagépét, és egy alkalmazás segítségével a távolból is megoldható a helyszín szemléje valamint a kárrendezés.

 

Jelenleg a mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza. A MABISZ a honlapján részletes tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.