Elindult a digitális kárbejelentő applikáció!


E-kárbejelentő: egy hét alatt több mint hatvanezer letöltés!

2019.01.15.

Egy hét alatt kategóriájában Magyarország legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát a MABISZ január 8-án elindított digitális kárbejelentője, amely az ekar.hu oldalon keresztül tölthető le.

 

Mind az androidos, mind pedig az iOS platformon napok alatt a legnépszerűbb magyarországi alkalmazássá vált a múlt héten elindított digitális kárbejelentő, amelyet egy hét alatt több mint 62 ezren töltöttek le. Néhányan sajnos már használni is kényszerültek: a biztosítókhoz közel ötven, balesethez kötődő kárbejelentés érkezett ezen a csatornán. Az egyik társaság közleményben jelezte, hogy az egyik, kisebb koccanáshoz kapcsolódó ügyet 24 órán belül sikerült rendezni, a kártérítés összege az ügyfél számlájára került.

 

Az applikáció értékelése az áruházakban 4-es feletti átlagot ért el, a problémamentes felhasználók aránya 99,8 százalék. A MABISZ ugyanakkor folyamatosan értékeli a beérkező észrevételeket és ezek alapján napokon belül megjelenik az 1.0.1-es verzió. Az eddigi kérdések, megjegyzések nyomán érdemes felhívni a figyelmet az alábbiakra:

 

• A MABISZ digitális kárbejelentője az ekar.hu oldalról tölthető le. Figyeljünk oda, hogy az alkalmazás áruházak kínálatából ezt az applikációt töltsük le, mert csak ezzel a bejelentővel vannak összehangolva a magyarországi biztosítók informatikai rendszerei. Keresésnél a kulcsszó: e-kárbejelentő.

 

• Az alkalmazás jelenleg két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni.

 

• A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt továbbra is mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez. Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével azonban a káresemény jóval egyszerűbben és gyorsabban bejelenthető, az elküldést követően a biztosítók azonnal megkezdhetik az ügyintézést. Ám azokban az esetekben, amelyekben az E-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem használható (pl. külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), a hagyományos papír alapú kék-sárga nyomtatványra lesz szükség.

 

• Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést. Az E-kárbejelentőt csak két ismert magyar rendszámmal lehet használni.

 

• Az alkalmazás egyelőre nem alkalmas casco károk rögzítésére.

 

• A beküldést követően a bejelentést a rendszer véglegesíti, annak adatait egyik résztvevő fél sem módosíthatja. Hibás adat beküldése esetén annak korrigálását az illetékes biztosítótól lehet kérni a kárrendezési eljárás során, vagy a felek kitölthetnek egy teljesen új elektronikus kárbejelentőt.

 

• Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével kitöltött kárbejelentést a felelősként megjelölt fél biztosítója részére, ha vitatott a felelősség, mindkét érintett biztosító részére küldi meg a MABISZ.

 

• Ha a bejelentő felek 72 órán belül nem kapnak visszajelzést a biztosítótól, ennek tényét a biztosító részére haladéktalanul jelezni kell, a bejelentő készülékén elmentett bejelentés hagyományos módon történő továbbításával.

 

• A biztosítók a biztosítási dokumentumokon (pl.: díjigazolás, zöldkártya) január elejétől kezdve folyamatosan a QR-kódokat helyezhetnek el, és így küldhetik majd ki azokat ügyfeleiknek. A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, amely a szerződő és a biztosított gépjármű legfontosabb adatait tartalmazza egyszerűen beolvasható formában. Célja a kitöltési folyamat meggyorsítása, használata pedig nem nélkülözhetetlen, a kárbejelentés ennek hiányában is megtehető.

 

• Az alkalmazás jobb felső sarkában található menüben lehetőség nyílik adataink előzetes beolvasására és elmentésére (☰ Menü/ 👤 Személyes adatok/ Gépjármű és szerződés adatok/ Új gépjármű/ 📷 Biztosítási QR kód beolvasása).

tesz5


KGFB díjtarifa hirdetés

Generali Biztosító Zrt.

hatályos -tól hatályos -ig

dijtarifa-01-190401
2019.03.01.

dijtarifa-01-190301
2019.03.01. 2019.03.31.

dijtarifa-01-190201
2019.02.01. 2019.02.28.

dijtarifa-01-190101
2019.01.01. 2019.01.31

dijtarifa-01-181201
2018.12.01. 2018.12.31.

dijtarifa-01-181101
2018.11.01 2018.11.30.

dijtarifa-01-181001
2018.10.01. 2018.10.31.

dijtarifa-01-180901
2018.09.01. 2018.09.30.

dijtarifa-01-180801
2018.08.01. 2018.08.31.

dijtarifa-01-180701
2018.07.01. 2018.07.31.

dijtarifa-01-180601
2018.06.01. 2018.06.30.

dijtarifa-01-180501
2018.05.01. 2018.05.31.

dijtarifa-01-180401
2018.04.01. 2018.04.30.

dijtarifa-01-180301
2018.03.01. 2018.03.31.

dijtarifa-01-180201
2018.02.01. 2018.02.28.

dijtarifa-01-180101
2018.01.01. 2018.01.31.

dijtarifa-01-171201
2017.12.01. 2017.12.31.

dijtarifa-01-171101
2017.11.01. 2017.11.30.

dijtarifa-01-171001
2017.10.01. 2017.10.31.

dijtarifa-01-170901
2017.09.01. 2017.09.30.

dijtarifa-01-170801
2017.08.01. 2017.08.31.

dijtarifa-01-170708
2017.07.08. 2017.07.31.

dijtarifa-01-170701
2017.07.01. 2017.07.07.

dijtarifa-01-170601
2017.06.01. 2017.06.30.

dijtarifa-01-170501
2017.05.01. 2017.05.31.

dijtarifa-01-170401
2017.04.01. 2017.04.30.

dijtarifa-01-170301
2017.03.01. 2017.03.31.

dijtarifa-01-170201
2017.02.01. 2017.02.28.

dijtarifa-01-170101
2017.01.01. 2017.01.31.

dijtarifa-01-161201
2016.12.01. 2016.12.31.

dijtarifa-01-151201
2015.12.01. 2015.12.31.

dijtarifa-01-141201
2014.12.01. 2014.12.31.

dijtarifa-01-130402
2013.04.02. 2013.12.31.

Sajtóközlemény – 2019

E-kárbejelentő: egy hét alatt több mint hatvanezer letöltés! (2019.01.15.)

Egy hét alatt kategóriájában Magyarország legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát a MABISZ január 8-án elindított digitális kárbejelentője, amely az ekar.hu oldalról tölthető le.  …

Bővebben

Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! (2019.01.08.)

Elindult a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) új, digitális kárbejelentője, amely a hagyományos, „kék-sárga” nyomtatvánnyal egyenértékű, ám gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé.  …

Bővebben

Elindult a digitális kárbejelentő applikáció!


Elindult a digitális kárbejelentő applikáció!

2019.01.08.

A mai naptól az autósok mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset utáni adminisztratív teendőket. Elindult ugyanis a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) új, digitális kárbejelentője, amely a hagyományos, „kék-sárga” nyomtatvánnyal egyenértékű, ám gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé.

 

Történelmi mérföldkövet lépett át tavaly a biztosítási piac. A díjbevételek várhatóan meghaladták az ezermilliárd forintot – mondta a MABISZ keddi sajtótájékoztatóján Pandurics Anett, a szövetség elnöke. Idén a legtöbb társaság számára a legfontosabb feladat, hogy a digitalizáció eredményeit hogyan tudja beépíteni a saját ügyviteli, kárrendezési, ügyfélkezelési folyamataiba. A digitalizáció már 10 éve jelen van a biztosítási piacon, hangsúlyozta Pandurics Anett. A KGFB tarifák online közlése, a személyes értékesítés háttérbe szorulása, a szerződések adminisztrációja, valamint részben már a kárrendezés is digitálisan történik, és mától útjára indul a digitális kárbejelentő is.

 

Az egész kárrendezési folyamat digitalizációjának is lökés adhat az E-kárbejelentő, amely a MABISZ és az érintett 13 tagbiztosító teljes összefogásával valósulhatott meg. A fejlesztési folyamat során a szövetség, valamint a munkában kiemelkedő részt vállaló Allianz szakemberei az ügyfelek érdekeit is igyekeztek maximálisan szem előtt tartani. A potenciális felhasználók így többkörös fókuszcsoportos beszélgetések során fogalmazhatták meg véleményüket, észrevételeiket a készülő applikációval kapcsolatban.

 

Ma még a biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a kárbejelentéseket a károsultaktól. Egyes biztosítók lehetőséget adnak ügyfeleiknek digitális csatorna igénybevételére, ezek azonban korábban nem voltak egységesek. Egyetlen egységes offline csatorna létezett a kárbejelentésre, az úgynevezett baleseti bejelentő, vagy más néven kék-sárga nyomtatvány. A „kék-sárga” bejelentő fogalma talán minden autós számára ismert, ám mivel csak akkor vesszük elő, ha baleset történt, nem sokan tudják felidézni, hogy valójában mit is tartalmaz. Pedig a hibás kitöltése akár azzal is járhat, hogy a baleset vétlen részese nem, vagy csak nagy késéssel jut hozzá a kártérítés összegéhez.

 

Az új, online applikáció gyorsabb és átláthatóbb kárbejelentési folyamatot tesz lehetővé a károsultaknak. Az alkalmazás könnyen használható szerkesztőmodulja segítségével a felhasználók egyszerűen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása, a lokáció GPS-es meghatározása, továbbá a szerződéses adatok QR-kódos bevitele, amit a társaságok mától belátható időn belül lehetővé tesznek ügyfeleik számára, mind hozzájárulnak a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

 

A baleseti bejelentőn megadott adatok, esetleírás és vázlatrajz alapján próbálnak tisztán látni a biztosítók a baleset ügyében, ezért nagyon fontos, hogy minden szükséges sor pontosan ki legyen töltve. Papír alapú kitöltésnél gyakori hiba, hogy egyes rovatokat a felek üresen hagynak, ami akár több évig elhúzódó kárrendezési eljárást vonhat maga után. Ez az applikáció használatával elkerülhető, hiszen az alkalmazás figyelmeztet az üresen hagyott sorokra. Szintén sokan elmulasztják lerajzolni az autók helyzetét, a baleset lezajlását attól tartva, hogy nem tudnak megfelelően rajzolni és a vázlat alapján téves tájékoztatást adnak. Ezt is megkönnyíti az alkalmazás azáltal, hogy a baleset vázlata választható ikonokból (például gépjárművek, utak, kereszteződések, táblák, tereptárgyak, állatok), illetve szükség esetén szabad kézzel is megrajzolható. Tipikus hiba az is, hogy a szabályosan kitöltött bejelentőről lemarad az aláírás. Ez az applikáció használóival szintén nem fordulhat elő.

 

Balesetet követően mindkét félnek jelentkeznie kell a saját biztosítójánál. Erre a károkozónak 5 nap áll rendelkezésre, a károsultnak pedig 30 napja van arra, hogy a károkozó biztosítójánál a saját kárigényét bejelentse. Az alkalmazás használata ezt a kötelezettséget is leegyszerűsíti, hiszen az adatok kitöltése után, ha minden érintett fél aláírta a bejelentőt, egy gombnyomással el tudják azt küldeni a helyszínről. A bejelentés során a rendszer e-mailben is küld egy értesítést minden érintettnek, mellékelve a kitöltött pdf formátumú kárbejelentőt. Az érintett biztosítók ezután belső folyamataiknak megfelelően felveszik a kapcsolatot a bejelentőkkel.

 

A közúti forgalomban lévő gépjárművek száma a KSH adatai szerint 2000-2017 között folyamatosan emelkedett, 2013 óta pedig gyorsulva nő. 2018. június 30-án meghaladta a 4,4 millió darabot. Ami a baleseteket illeti, hazánkban és az EU28 átlagát tekintve is jelentősen kevesebb történik napjainkban, mint a 1990-es években, azonban 2013 óta a balesetek száma is emelkedni kezdett. 2017-ben összesen 16 489 személyi sérüléses közúti baleset történt hazánkban. Mindezek következtében a bejelentett kgfb-károk száma, és az egy kárra jutó kárfelhasználás is folyamatosan emelkedik 2013 óta.

 

Kevesen tudják, hogy amennyiben nem történik személyi sérülés, akkor nem feltétlenül kell rendőri intézkedés, elég a baleseti bejelentést megtenni az alkalmazás segítségével – hangsúlyozta a keddi tájékoztatón Berzai Zsolt rendőr alezredes. A cél az lenne, hogy csak akkor értesítsék a rendőrséget, amikor valóban indokolt – mondta az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetője, külön kiemelve, hogy a rendőrnek intézkedési kötelezettsége van, akár helyszíni bírságot is kiszabhat.

 

Az alkalmazás letölthető a https://ekar.hu oldalon, androidos és iphone-os telefonokra is.