Otthonfelújítók figyelem: a lakás mellett a biztosítást is fontos korszerűsíteni!


Otthonfelújítók figyelem: a lakás mellett a biztosítást is fontos korszerűsíteni!

2021.03.31.

A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Több közelmúltbeli felmérés alapján is jelentős érdeklődésre lehet számítani a lakásfelújítások piacán, ami biztosítási következményekkel is járhat. Ingatlan vásárlásakor jellemzően a nagy többség nyitott biztosítás megkötésére, később azonban sokan elfeledkeznek ezek aktualizálásáról. Pedig a lakásbiztosításokat nem elég egyszer megkötni, az ingatlan korszerűsítésével és a piaci változásokkal párhuzamosan időről-időre azokat meg is kell újítani. Egy új konyhabútor, a vezetékek, nyílászárók cseréje, vagy egy nagyobb értékű műszaki berendezés mind-mind növelik az ingatlan értékét. Az értéknövekedésekről pedig feltétlenül érdemes tájékoztatni a biztosítót. Amennyiben ugyanis a szerződést évek óta nem aktualizáltuk, előfordulhat, hogy kár esetén annak csak egy részét fedezi a biztosításunk.

A lakásfelújításokban érdekelteknek azért is érdemes átnézni a szerződésüket, hogy az kiterjed-e, esetleg milyen korlátokkal az előttük álló munkálatokra. Elérhetőek ugyanis olyan lakásbiztosítások, amelyek építés, bővítés, sőt, felújítás alatt álló ingatlanokra is kiterjeszthetők, a szerződésben meghatározott időtartamra és limitig. Ezen biztosítások fedezete kiterjedhet az építési területre szállított vagyontárgyakat (szerszámok, gépek, épület berendezések, felszerelések, szerelési anyagok, épülettartozékok), valamint az építési anyagokat, segéd- és kiegészítő anyagokat érintő dologi károkra, sőt akár betöréses lopás káraira, továbbá az épület, építmény mindenkori állagára, a készültségi foknak megfelelő mértékben.

A felújítást tervezőknek érdemes tehát áttanulmányozniuk meglévő lakásbiztosítási szerződéseiket, ellenőrizni az abban foglalt fedezeteket és szükség szerint módosítani azt, hogy egy esetleges káresemény bekövetkezésekor ne érje őket kellemetlen meglepetés.

Általánosságban is elmondható, hogy a felújítást tervező ügyfeleknek fokozottan célszerű a biztosítási évfordulójukat megelőzően átgondolni, hogy mekkora biztosítási összegre lenne szükségük. A biztosítási összeget akkor állapítjuk meg helyesen, ha az eléri legalább az elkövetkező egy biztosítási évben a meglévő, illetve elkészülő épület, a beépítésre kerülő épületberendezési, felszerelési tárgyak, építési anyagok együttes értékét. Ezen adatok ismeretében szükség szerint módosítani kell a szerződést is. A biztosítási összeg ellenőrzésére figyelmeztet, illetve a szerződés módosítására ad lehetőséget a biztosító értékkövetés miatti szerződésváltozásról szóló értesítése, amit minden évben megküld az ügyfeleinek.

A biztosítók ugyanis az újérték biztosítás fenntartása érdekében a biztosítási összeget a következő biztosítási időszakra automatikusan indexálják, ez az értékkövetés. A biztosítási összeg indexálásának alapja – általában – a KSH által számított lakásjavítási, -karbantartási, illetve fogyasztói árindex. A biztosítási összegek változását pedig a biztosítási díj arányosan követi. Az így kalkulált értékkövetés azonban értelemszerűen nem foglalja magában az épp folyamatban lévő felújítás vagy beszerzés, vásárlás miatti értéknövekedést. Erről az ügyfélnek kell tájékoztatnia biztosítóját. A változás-bejelentés a biztosított elemi érdeke és a szerződésben előírt kötelezettsége.

A hazai ingatlanállomány mintegy 72-73 százalékát lefedő biztosítotti kör a társaságok folyamatosan bővülő termékkínálatából válogathat. A tizenhárom MABISZ-tag már eddig is több tucat, a tűz és elemi károk mellett eltérő fedezeteket kínáló termékkel versengett az ügyfelekért, most pedig már egyre többen jelennek meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is.  Az MFO-termékek is széles körben kínálnak fedezetet az esetleges károkra, ami kiegészítő biztosításokkal tovább bővíthető, ügyfélbarát, digitális kapcsolattartást biztosítanak a szerződéskötéstől a kárrendezésig, garantálják a kárrendezési időt és egyszerűsített eljárással rendezik a 100 ezer forint alatti károkat. E héttől pedig már a jegybank összehasonlító oldalán lehet egybevetni az egyes társaságok MFO-termékeinek kínálatát.

Magyar Biztosításért Díj

Magyar Biztosításért díj

 

A MABISZ 2013 óta szakmai díjjal ismeri el azon kollégák aktivitását, akik az adott évben a tagozati üléseken és az évközi feladatok végrehajtása során tevékenyen hozzájárultak a közös célok megvalósításához. Az elmúlt években a díjazottak a MABISZ éves nemzetközi konferenciáján, széles szakmai plénum előtt vehették át az elismerő okleveleket. 2020-ban a konferencia ugyan a koronavírus járvány miatt elmaradt, de a szövetség elnöksége nem akarta megszakítani a hagyományt. Annál is inkább, hiszen a szövetségi és a tagozati munka új keretek között, az online térben ebben az évben is változatlan aktivitással folytatódott. Alkalmazkodva a lehetőségekhez, a 2020-as díjazottakat is egy online szövetségi ünnepség keretében méltattuk, annak reményében, hogy 2021-ben az élet visszatér a rendes kerékvágásába és a MABISZ-konferencia ismét lehetőséget kínál a nagyobb nyilvánosság előtti elismerésre is. A díjat az elnökség a Magyar Biztosításért névre keresztelte át és 2020-ban másodszor, életműdíjat is kiadott. A díjazottak az egyes években:

 

 

2021-es Magyar Biztosításért Díj díjazottjai:

 

 

Berecz Andrea (K&H) – Berecz Andrea hosszú évek óta aktív tagja a MABISZ Ipari-Technikai Biztosítási Bizottságának, Felelősségbiztosítási Bizottságának és Vagyontagozatának. 2018-től látta el az Ipari-Technikai Biztosítási Bizottság elnökhelyettesi feladatait, melyet 2019-től elnökként vezet. A Bizottság által készített szakmai tájékoztató anyagok elkészítésében aktívan részt vett, ötleteivel, javaslataival nagymértékben hozzájárult ezek összeállításához. Kiemelkedő volt a munkája a vagyonés műszaki, valamint az üzemszünet biztosításokról készített tájékoztató elkészítésében, továbbá az alulbiztosítottságról szóló hiánypótló tájékoztató összeállításában. A tájékoztatók a MABISZ és több biztosító honlapján megtalálhatók, valamint az alkuszszövetségek részére is továbbításra kerültek, ahol oktatási anyagként használják. A tájékoztatókban megfogalmazott biztosításszakmai ismeretek segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak a biztosításkötés előtt és a biztosítás időtartama alatt, továbbá a biztosításközvetítőknek az ügyfelek igényeinek leginkább megfelelő biztosítási módozat megtalálásában, a biztosítási feltételek „testreszabott” kialakításában. Számos kiselőadást vállal, melyek nagy elismerést váltanak ki a kollégákból. A Bizottság sikeres, eredményes működéséhez elnöki tevékenysége, szakmai tudása, tapasztalatai jelentősen hozzájárulnak.

 

 

Hlavács Boglárka (Groupama) – A Belső ellenőrzési szekcióban a GROUPAMA Biztosító javaslatára alakult egy munkacsoport. A javasolt téma a kiszervezett tevékenységek kockázati alapon történő ellenőrzését szolgáló közös módszertan kialakítása volt, melynek célja az, hogy azon partnerek esetében, amelyek több biztosítótársaságnak is nyújtanak hasonló szolgáltatást, az ellenőrzést egységes elvekre alapozva tudják végrehajtani. A feladatot Hlavács Boglárka vezetésével a 2020. novemberében alakult munkacsoport online félnapos workshopok formájában hajtotta végre, 7 biztosítótársaság részvételével. A létrejött közös módszertan a Belső ellenőrzési szekcióban 13 társaság támogatásával elfogadásra került. A pénzügyi szektorban eddig egyedülálló megoldásról beszélünk, ahol egymással versenyben álló társaságok működtek együtt. Az eredmény elsősorban a kiszervezett tevékenységet kockázati alapon értékelő módszertan, (melynek használata természetesen nem kötelező). Az eredmény elsősorban a kiszervezett tevékenységet kockázati alapon értékelő, beépített automatizmusokkal rendelkező módszertan, mely a kiszervezett tevékenységet nyújtó partner felé a tevékenység kitettsége és kritikussága alapján támaszt elvárásokat a Biztosítótársaságok felől, másodsorban egy, a hatályos és irányadó törvények, rendeletek, ajánlások, egyéb jogszabályok és iparági jógyakorlatok alapján összeállított kérdésbank.

 

 

Szentaskó László (Allianz) – Szentaskó László évek óta kiemelkedő munkát végez a MABISZ Mezőgazdasági Bizottságában. 2018- tól a Bizottság elnökhelyettese volt, 2019 februárja óta elnökként irányítja a Bizottság munkáját. Szakmai tapasztalatai, ismeretei hozzájárultak a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer II. pillérének kialakításához, működtetéséhez, fejlesztéséhez. A Bizottság elnökeként részt vesz a MABISZ képviseletében az Agrárminisztériummal, NÉBIH-el, Magyar Államkincstárral, Agrárközgazdasági Intézettel tartott számos egyeztetésen, megbeszélésen. Javaslatai elősegítik, hogy a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással kapcsolatos jogszabályalkotás során a biztosításszakmai elvek, ismeretek érvényesüljenek. Rendszeresen vállal előadásokat, prezentációt mezőgazdasági biztostással foglalkozó fórumokon, például az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éves tűzvédelmi konferenciáján. A Bizottságot eredményesen működteti, irányítja, a MABISZ képviseletében végzett szakmai munkája nagymértékben hozzájárul a szakma elismeréséhez a különböző szervezeteknél.

 

 

2020-as Magyar Biztosításért Díj díjazottjai:

 

 

Mezei Csaba (Uniqa) – Vagyontagozat elnöke hosszú évek óta. A vagyon területen rengeteget segít nekem a szakmai feladatok ellátásában. Részt vesz a Felelősségbiztosítási Bizottság, az Ipari Bizottság munkájában is. Minden ülésen mindig jelen van és nagyon hasznos szakmai hozzászólásokkal segíti a bizottsági munkát. A Vagyontagozatban szakmailag és vezetőként is elismert. Sokszor segíti a MABISZ kommunikációs munkáját is szakmai kérdések megválaszolásában. Munkahelyi sokirányú elfoglaltsága mellett a MABISZ kéréseinek, közös munkában való részvételre még sosem mondott nemet, pl. Biztosítsd be magad verseny zsűrijében való részvétel. Tájékoztató anyagok összeállításában, kiselőadások megtartásában aktív részvevő. Sok ötletét, javaslatát valósítottuk meg a Vagyontagozat munkájában (pl. külső helyszíneken szakmai napok tartása, Közbeszerzési Konferencia, stb.)

 

 

Rádóczi László (Generali) – Ipari-Technikai Biztosítási Bizottság elnökhelyettese jelenleg, korábban hosszú évekig elnökként vezette a Bizottságot, még korábban ugyancsak évekig elnökhelyettese volt. A Bizottság által készített szakmai tájékoztató anyagok elkészítésében aktívan részt vett, ötleteivel, javaslataival nagymértékben hozzájárult ezek összeállításához. Kiemelkedő volt a munkája a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel való kapcsolat kialakításában, működtetésében, számos szakmai anyag elkészítésében, különös tekintettel a villamos eredetű tűzkárok, valamint a villám és túlfeszültség-károk megelőzése és csökkentése tárgyában.

Az ülések aktív résztvevője, gyakran bekapcsolódik a Vagyontagozat munkájába is. Számos kiselőadást vállal, melyhez készített prezentációi nagy elismerést váltottak ki a kollégákból.

Munkája, javaslatai az elmúlt években jelentősen hozzájárultak az Ipari-Technikai Biztosítási Bizottság sikeres, eredményes működéséhez.

 

 

Dr. Szentpáli Szilárd (Generali/Genertel) – A társaság jogtanácsosa kiemelkedő szakmai munkát végez a Gépjármű-biztosítási Tagozat tevékenységében. Mind a tagozati üléseken, mind írásbeli megkeresés alapján alapos biztosításszakmai, biztosításjogi választ kapunk tőle. A Vagyonbiztosítási Tagozattal közösen kidolgozandó biztosításjogi kérdésben a biztosítók álláspontját meggyőzően képviseli a Bankszövetséggel folytatott egyeztetéseken. A Gépjármű Tagozat jogi munkacsoportjában több kérdésben is vállalta a téma feldolgozását, amikor indokolt a jogszabály-módosítás, a normaszöveg javaslatot kiválóan fogalmazza meg. A KGFB-hez kapcsolódó számos jelentős tárgyaláson határozott szakmai állásponttal vesz részt a Pénzügyminisztérium, az MNB, a Belügyminisztérium részvételével tartott tárgyalásokon. Munkájának hatékonysága megkérdőjelezhetetlen a MABISZ számára.

 

 

Életműdíj

 

 

 

Juhos András

Az indulás óta részt vesz a MABISZ Életbiztosítási tagozat munkájában, hozzájárulása a MABISZ munkájához a szövetség fennállásával egyidős (30 év). Az elmúlt időszakban kétszer is betöltötte a Életbiztosítási tagozat elnöki funkcióját, aminek jelenleg is elnöke. Kezdetektől (2010 óta) tagja a TKM Bizottságnak, sokáig – az ÉT elnökké választásáig – a Bizottság elnöki posztját is betöltötte. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a TKM rendszer a mai érettségi szintjét elérte, amit tulajdonképpen az MNB is változatlan formában vett át az MNB Rendelettel. A szövetségi feladatok a hatósági szabályozással sem szűntek meg azáltal, hogy megmaradt a közös TKM audit gyakorlata. Az éves audit eredményét a TKM Bizottság, ill. az Életbiztosítási tagozat kiértékeli, és a szükséges finomító szabályokat a TKM Döntvénytárban folyamatosan átvezeti. Juhos András TKM Bizottság tagjaként és ÉT elnökként egyaránt meghatározó szereplője ennek a folyamatnak, ami különösen értékes volt a tavalyi auditor váltásnál, amikor újra kellet kalibrálni a rendszereket.

András néhány éve az Egészségbiztosítási tagozat munkájába is becsatlakozott és ott is megkerülhetetlen a teljesítménye. A vegyes finanszírozás koncepció kidolgozása gyakorlatilag az ő nevéhez fűződik.

Gyakorlatilag képtelenség felsorolni az összes ÉT projektet, amelyben magas hozzáadott értékkel vett részt. A teljesség igénye nélkül ilyen – a TKM projekten túlmenően – az etikus életbiztosítási koncepcióhoz kapcsolódó MABISZ aktivitás, az IDD és a PRIIPs szabályozások hazai alkalmazásának közös szövetségi értelmezése, illetve előkészítése. Jelenleg – ÉT elnökként – a Fenntartható finanszírozás munkacsoport tevékenységében vesz részt, ami az új EU-s jogszabály-csomag közös értelmezésén dolgozik. Ebben a minőségében is messze az elvárhatón túlmutatóan, több évtizedes felsővezető rutinjával segíti a többi biztosítós kollégát, hogy eligazodjanak ebben az összetett és kesze-kusza jogszabály-csomag alkalmazásában, ami a biztosítói működés szinte valamennyi területét érinti (life, non-life, befektetés, jog, compliance).

 

 

2019-es Magyar Biztosításért Díj díjazottjai:

 

 

Barcsai Zsuzsanna

Több mint két évtizede tevékenykedik a biztosítási szakmában. Jelenleg a KÖBE termékmenedzsere.

Évekig a Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Bizottság (VKB) tagjaként vett részt a munkában, majd 2016. június 16. óta a Bizottság elnöke. Vezetésével a VKB szabályzatai, a Betöréses lopás- és rablásbiztosítási technikai feltételek, az ajánlási rendszer megújult. A Bizottság havonta ülésezik és látja el ajánlással az értéktárolókat, a mechanikai védelmi, valamint az elektronikai jelzőrendszerek elemeit, a távfelügyeleti rendszereket. Zsuzsa 2018. szeptember 12. óta a Lakásbiztosítási Bizottság elnökhelyettese. Aktivitása, szakmai tudása nagyban hozzájárul a Bizottság eredményes működéséhez, mely a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási MNB-vel történő egyeztetése során is megmutatkozott. A MABISZ munkáját a Vagyontagozat, a Felelősségbiztosítási Bizottság, a Ipari-technikai Biztosítási Bizottság és a Szállítmánybiztosítási Bizottság ülésein való részvételével, szakmai hozzáértésével, aktív vélemény nyilvánításával is nagymértékben segíti.

 

Karászi Gyöngyi

Hosszú évek óta az Aegon oktatási vezetője. Kreativitása, szakmai tudása, tanári végzettsége nagyban hozzájárul a biztosításközvetítők oktatásának magas színvonalához, az új oktatási módszerek bevezetéséhez, alkalmazásához. Széleskörű ismereteit, tapasztalatát hasznosítja a MABISZ Oktatási Szekciójában, ahol korábban tagként, 2017. április 27-től elnökhelyettesként dolgozott. 2018. február 22. óta elnök a Szekció elnöke. 2018. évi megalakulása óta a MABISZ képviselője az Ágazati Készségtanácsban, melynek ülésein, munkájában a biztosítási szakma érdekeit képviseli. Az utóbbi időben nagy munkát végzett az OKJ képzés megújítása területén is. Gyöngyi a MABISZ-t a fiatal generáció pénzügyi, biztosítási edukációjához kapcsolódó előadásokon, konferenciákon, fórumokon is képviseli. A Biztonság Hete program aktív résztvevője, kollégái részvételének szervezője, kiváló kapcsolatteremtő képességét ezeken a programokon is a MABISZ képviseletében kamatoztatja.

 

Megyeri Gábor

Gábor 2009-2011. között a MABISZ Gépjármű-biztosítási Tagozatának elnöke volt. Elnöki minőségében is és azt követően a tagbiztosítót képviselve, kiemelkedően aktív szakmai tevékenységet végez a Tagozatban. Proaktív munkájával kiválóan és a megfelelő időben igyekszik ráirányítani a figyelmet a javasolt jogszabály módosításokra. A piaci változások indokolta biztosításszakmai kérdéseket önként vállalva, különleges igényességgel foglalja össze és tárja a Tagozat elé. Az általa készített javaslatok kivétel nélkül előremutatóak és megoldás orientáltak. A Tagozaton belüli kommunikációja mind biztosításjogilag, biztosításszakmailag, mind emberileg példaértékű.

 

Szentpéteri Róbert

Kezdetektől tagja a TKM Bizottságnak, mindvégig meghatározó szerepe volt a testület munkájában. 2019 elején a Bizottság az elnökévé választotta. Ebben a minőségében kiemelkedő szerepe van abban, hogy az idei TKM auditor váltás zökkenőmentesen kerüljön lebonyolításra, mivel szükség van a KPMG és a TKM Bizottság közötti folyamatos egyeztetésekre, a Döntvénytár indokolt kiegészítéseire. Ezt a folyamatot az elnök magas szintű szakma hozzáértéssel és felelősséggel koordinálja.

A korábbi évek díjazottjai (2013-2019):

 

 

 

2018

 

Deliága Judit

 

Nikovics Éva

 

Csermely Tibor

 

 

2017

 

József Gábor

 

Szolyka Lilla

 

Maják Viktor

 

 

Életműdíj

 

Kepecs Gábor

 

 

2016

 

Drevenka Edit

 

Horváth Péter

 

Pásztor Gábor

 

 

2015

 

Szurgyi Nándor

 

Horváth Péter

 

 

2014

 

Paál Zoltán

 

Juhos András

 

Ribényi Ákos

 

Egri Zsuzsanna

 

 

2013

 

Kozek András

 

Gorda Zsolt

 

Füzesi Dániel

 

Tószegi Tamás

 

Bodor Péter

Nyugdíjbiztosítás: tavaly már 13 milliárd forint felett járt az adóvisszaigénylés


Nyugdíjbiztosítás: tavaly már 13 milliárd forint felett járt az adóvisszaigénylés

2020.12.03.

Egyre többen és egyre nagyobb értékben veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben alig több mint 90 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, addig tavaly már közel 290 ezren. A törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, maradt tehát még néhány hét a keretek kihasználására – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Hazánkban 2014 óta ösztönzi az állam a nyugdíjas évekre vonatkozó öngondoskodást, azóta vehető igénybe adókedvezmény a nyugdíjbiztosítások díjai után, ami a befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. A kedvezmény kezelésének módja is az öngondoskodást segíti, hiszen az adóból visszajáró összeget az adóhivatal a biztosítónál vezetett számlára utalja, ezzel is növelve az időskori megtakarítás összegét.

 

Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, év végén jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor.

A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a 2019-es adóévre vonatkozóan több, mint 287 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, 13 milliárd forintot meghaladó összegben. Ez fejenként átlag 46 ezer forint feletti adókedvezményt jelent. Az adóhatóság adatai szerint évről évre egyre többen igénylik a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét és az összeg is folyamatosan nő.

 

Nyugdíjbiztosítások esetén kétféle díjfizetési típus létezik: a rendszeres díjfizetésű és egyszeri díjas biztosítások. Utóbbi azok számára előnyös, akik nem szeretnek rendszeres díjfizetési kötelezettséget vállalni, ugyanakkor egyszeri, nagyobb összeget félre tudnak tenni nyugdíjcélra. Fontos, hogy ebben az esetben egyszeri adójóváírás igényelhető. Az egyszeri díj mellett ugyanakkor lehetőség van eseti díjak befizetésére is, amelyekre ugyancsak adójóváírást lehet igénybe venni.

 

A rendszeres díjas nyugdíjbiztosítási termékek esetén viszonylag kis összegekkel havi, negyedéves, féléves vagy akár éves befizetésekkel, lépésről lépésre gyarapítható a nyugdíjmegtakarítás. Ebben az esetben is lehetőség van eseti befizetésekre, amelyek után az adókedvezmény szintén igénybe vehető.

 

Akkor sem kell aggódni, vagy a szerződést megszűnteti, ha átmeneti pénzügyi probléma miatt a szerződő nem tudja fizetni a rendszeres díjakat, a hazai biztosítók ugyanis a tartam alatt lehetőséget nyújtanak akár szüneteltetésre, vagy díjcsökkentésre is.

 

Az idei harmadik negyedéves adatok alapján a folyamatos díjas szerződések száma már átlépte a 375 ezret. Az egyes szerződésekre jutó éves befizetések összege, vagyis az átlagdíj is évek óta növekszik, 2019 év végén a folyamatos díjas nyugdíjbiztosítási szerződések esetében 254 ezer forint volt. Ez az összeg átlagosan közel 51 ezer forintos adójóváírásra jogosít, vagyis bőven van még lehetőség a maximális adójóváírásra jogosító befizetések eléréséhez.

Kreatív ötletek a jövő biztosítási szakembereitől


Kreatív ötletek a jövő biztosítási szakembereitől

2020.11.28.

Esettanulmány versenyekkel próbálja fejleszteni a MABISZ a fiatal nemzedékek biztosítási ismereteit.

Fiataloknak szánt, olcsó készülékbiztosításokkal gyűjtenének ügyfeleket. Terméket fejlesztenének az internetes zaklatásra. Kizárólag digitálisan értékesítenének. Applikációk kidolgozásával követnék a Lemonade modellt. Crowdsourcing-gal gyűjtenének ötleteket az ügyfelektől. A bevételek öt százalékát jótékony célokra fordítva hangsúlyoznák a társadalmi felelősségvállalás fontosságát – néhány ötlet az idei Biztosítsd Be Magad! esettanulmány verseny csapataitól. A MABISZ által meghirdetett és a Case Solvers problémamegoldó képzésekkel foglalkozó cég szervezésében már negyedik éve lebonyolított verseny résztvevőinek idén egy fiktív nemzetközi társaság, az Alfa Biztosító magyarországi piacra lépését kellett megterveznie. A biztosítási szakemberekből álló zsűri arra volt kíváncsi, hogy a rendelkezésre álló statisztikai adatok elemzésével milyen stratégiával, termékkörrel, tervekkel, mekkora szeletet tudnának kihasítani a hazai biztosítási „tortából”.

 

A MABISZ évek óta foglalkozik a fiatalabb nemzedékek pénzügyi tudatosságának, biztosítási alapismereteinek a fejlesztésével. A szövetség közel két évvel korábbi, fókuszcsoportos kutatása is megerősítette ugyanis azokat a feltételezéseket, hogy a biztosítási szektor és tevékenysége kevéssé ismert a fiatalok előtt. Ugyanez volt a helyzet a termékismerettel is. Spontán módon csak az utasbiztosítás (mint balesetbiztosítás), a gépjármű biztosítás (casco) és a „háztartási biztosítás” (betörés elleni fedezet említésével) merült fel.

 

A kutatási eredmények alapján a MABISZ egy ún. Fiatal Generációs Stratégia kidolgozását és végrehajtását határozta el, törekedve a fiatalok minőségi és hiteles információkkal való ellátására, élményszerűen és kritikus gondolkodásukat fejlesztő megoldásokkal, de játékos formában. A megkezdett munka egyfajta visszaigazolása az idén ősszel már negyedik alkalommal meghirdetett Biztosítsd Be Magad! esettanulmány verseny, amelyre idén először nemcsak egyetemista, de (ugyancsak három fős) középiskolás csapatok is nevezhettek. Az érdeklődésre jellemző, hogy a felhívások több mint százezer főt értek el, harmincegy intézményből jelentkeztek csapatok. Nemcsak a fővárosból és vidéki oktatási intézményekből, de a határon túlról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Csíkszeredáról, Székelyudvarhelyről is voltak érdeklődők. Sőt, az egyetemista kategóriában egy Corvinus – Babes-Bolyai vegyes csapat, a Strategy&Beyond végzett az első helyen. A középiskolások közül a fővárosi Eötvös József Gimnázium fiataljai, a Frankok vehették át a legjobbaknak járó elektromos rollereket. (A második helyezettek mindkét kategóriában fejenként egy-egy SUP-ot, a harmadik helyezettek drónokat kaptak.)

 

„Nagyon innovatív, kreatív megoldásokat kaptunk a különböző csapatoktól, mindegyikük szakmailag megalapozott volt és hozta azt a frissességet, fiatalos szemléletet, megközelítést, aminek a behozatala, megjelenítése ennek a versenynek a célja volt” – értékelt az online döntőt követően Erdős Mihály. A MABISZ elnökhelyettese, az egyetemista kategória zsűri elnöke kiemelte azt is, hogy találkozott olyan megoldásokkal is, amelyek továbbgondolásra érdemesek. A győztesek prezentációi megtekinthetőek a mabisz.hu oldalon, a Biztosítsd Be Magad! menüpont alatt, az online döntőről készült rövid összefoglaló pedig a You Tube-on, ezen a linken érhető el.  

Az adventi gyakori lakástüzek fő okozója a gondatlanság


Az adventi gyakori lakástüzek fő okozója a gondatlanság

2020.11.27.

A vasárnap kezdődő adventi időszakban és karácsony közeledtével megnő a tűzesetek száma. Idén, amikor a veszélyhelyzet miatt a szokásosnál is többet tartózkodunk otthon, különösen érdemes betartani néhány alapszabályt, hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A korábbi évek tapasztalatai alapján a november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyzik fel az otthonokban keletkező tűzeseteknek kb. a hatodát, vagyis az éves átlag kétszeresét. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint ősszel és télen átlagosan negyvenöt percenként gyullad ki egy lakás, naponta két-három lakás válik lakhatatlanná a tűz miatt, kétnaponta meghal valaki lakástűzben. Idén már 5950 lakástűz volt, 482 ember szenvedett füstmérgezést, 86-an pedig életüket vesztették.

 

Az évtized első nyolc évében több mint ötvenezer tűzeset után közel negyven milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, és az azóta eltelt időszakban sem javult a helyzet – tavaly januárban például több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként. (Az esetek számát illetően a tűzoltók statisztikái némileg eltérnek a biztosítókétól, mivel nem minden károsodott otthon tulajdonosa számíthat azonban a társaságok segítségére. A magyarországi lakóingatlanoknak ugyanis csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.)

 

Ezeknek a tüzeknek csak az elenyésző részét (úgy minden harmincadikat) okozzák gondatlanul elhelyezett karácsonyfák vagy gyúlékony adventi koszorúk. A legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik, második legveszélyesebb terület a lépcsőház, de előfordulásukat tekintve előkelő helyen szerepelnek az erkélyen keletkezett tüzek, amelyek egyértelműen a dohányzással vannak összefüggésben. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető. A legtöbb kár a konyhai tűzesetek, a fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések meghibásodásából eredt, de gyakori kiváltó ok az ágyban dohányzás is. Számos esetben fordult elő, hogy a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj meggyulladt, a bajt az okozta, hogy nem megfelelő módon kezdték oltani a tüzet. Ilyen esetben soha ne oltsunk vízzel, a legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk! Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túlságosan közel helyezték el a különböző bútorokat, emiatt ezek meggyulladtak. A legtöbb esetben azonban a konyhából indul ki a lakástűz. Tüzet okozhat elektromos készülékeink hibás működése, de akár az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése is. Más esetekben a nem megfelelően karbantartott hálózat okozhat komoly károkat. Karácsonyi időszakban nem árt gondolni arra sem, hogy egy-egy fali csatlakozóra ne kössünk 2000-2500 W összteljesítménynél nagyobb terhelést hosszabbítók és elosztók segítségével, mert különben könnyen túlterhelhetjük mind magát az elosztót, mind a falba épített vezetéket. 

 

A lakástüzek többségénél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz 85 decibeles hangerővel jelzi a tüzet annak kezdeti stádiumában, amikor még könnyen meg lehet fékezni.

 

A legfontosabb tudnivalókat aprólékosan és pontosan összeszedte a MABISZ-szal közösen a Magyar Elektrotechnikai Egyesület valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A három szervezet már több ajánlást adott ki ebben a témakörben, ezek a https://mabisz.hu/karmegelozes-kockazatkezeles/ oldalon is olvashatóak. A jó tanácsok és a villamos árammal kapcsolatos alapismeretek mellett az ajánlások részletesen kitérnek arra is, hogy ha már a baj bekövetkezett, pontosan milyen esetekben és hogyan segíthet a balesetbiztosítás.  Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a tűz,- valamint az elemi károkra valamennyi hazai lakásbiztosítási termék fedezetet nyújt. A szerződéses támasz kiterjedhet a baleset miatti anyagi kiadások fedezésére, pótolhatja a jövedelemkiesést, de az asszisztencia szolgáltatást választva a pénzügyi szolgáltatáson túli, kézzelfogható segítséget is kaphatunk a biztosítótól. Az asszisztencia keretében a biztosító arra vállalkozik, hogy a szerződésben felsorolt szolgáltatásokat megszervezi, az ellátások költsége azonban jellemzően a biztosítottat terheli, (feltéve, hogy nem lehet valamely biztosítási összeg terhére elszámolni).