Csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre!


Csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre!

2021.05.18.

Csütörtökön jár le a 2020. évi jövedelmek bevallásának határideje. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is eddig kell kérvényezniük a 2020-as befizetéseik után járó 20%-os adójóváírást. Különböző okok miatt ezt minden évben több tízezren mulasztják el, figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

A MABISZ adatai szerint tavaly év végéig több mint 380 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítási szerződést, a szerződésállomány így 11 százalékkal haladta meg az előző évit. A termék népszerűsége annak is köszönhető, hogy 2014. január 1-től az szja-törvény 44/C paragrafusa értelmében a nyugdíjbiztosításokba befizetett éves díj után évi maximum 130 ezer forintig 20 százalék adójóváírás vehető igénybe. A maximális, 130 ezer forintos adókedvezmény igénybevételéhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni, amit a szerződések átlagdíja még messze nem ér el, bár évről évre emelkedik.

 

Pandurics Anett, a MABISZ elnöke egy múlt heti rendezvényen úgy becsülte, hogy adókedvezményt idén várhatóan 330 ezer ember vehet majd igénybe. A korábbi évek tapasztalatai alapján ugyanis ilyen arányban élnek az ügyfelek a nyugdíjbiztosításokba fizetett éves díj után járó adójóváírás lehetőségével. Vagy azért, mert valamilyen ok miatt nem tudnak visszaigényelni az szja-jukból, vagy egyszerűen elfelejtik ezt megtenni. Márpedig a visszatérítés nem jár automatikusan, azt igényelni kell – erre most már csak két nap maradt.

 

A NAV által elkészített adóbevallási tervezetet az ügyfélkapun keresztül, az eSZJA portálon lehet megtekinteni, itt lehet visszaigényelni a nyugdíjbiztosítás után járó szja-t is. (Ügyfélkapu hiányában a 19SZJA kódszámú adóbevallási dokumentumot kell kitölteni – a NAV ajánlása szerint az Általános nyomtatványkitöltő, ÁNYK programmal). Az adójóváírás igénylését a biztosító által minden évben megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Ez az igazolás tartalmazza többek között a szerződésszámot, a tárgyévben befizetett összeget, valamint a biztosító és a szerződő adatait, és azt a biztosítói számlaszámot (kötvényszámot) is, ahova a NAV az adójóváírást utalja. A megfelelő összeget a biztosító jóváírja a biztosított nyugdíjbiztosítási szerződésén.

 

Az adóbevallások megfelelő sorait mindenkinek érdemes ellenőrizni – különösen azoknak, akik más típusú nyugdíj megtakarításukhoz kapcsolódó rendelkezési lehetőségükkel is élni kívánnak, és az összesen legfeljebb 280 ezer forintot fel akarják osztani ezek között. A jóváírt összeg a NAV-hoz beérkezett hibátlan adóbevallás időpontjától számított 30 naptári nap múlva, várhatóan 2021 nyarán jelenik majd meg a nyugdíjbiztosítási számlán.

 

A MABISZ, illetve az MNB tavalyi negyedik negyedéves adataiból kiolvasható, hogy 2020-ban a lakosság megtakarítási hajlandósága nőtt. (Következménye ez részben a járványhelyzet miatti nagyobb bizonytalanságnak, kevesebb pénzköltési lehetőségnek is.) Ez a tendencia ugyanakkor a személyes értékesítési lehetőségek korlátozottsága ellenére is segítette az életbiztosítási piacot – a nyugdíjbiztosítások mellett elsősorban a befektetési egységekhez kötött (unit linked) biztosítások terén. Az életbiztosítási tartalékok tavalyi növekedése (7 százalék) még mindig elmaradt a lakosság nettó pénzügyi vagyonáétól (9 százalék). Az életbiztosítás tartalékok aránya a vagyonból 2019-ig csökkent, azóta enyhe emelkedésnek indult, de még mindig csak alig több, mint három százalék.

Közepes a koncentráció a magyar biztosítási piacon


Közepes a koncentráció a magyar biztosítási piacon

2021.05.13.

Az elmúlt évben a MABISZ tagjainak a díjbevétele 4,8 százalékkal haladta meg a 2019-est a végleges tekinthető negyedik negyedéves adatok alapján.

 

2020-ban a MABISZ tagjainak díjbevétele elérte az 1242 milliárd forintot. A végleges adat valamelyest meghaladja a gyorsjelentésekét (1204 mrd). Ez 4,8 százalékkal magasabb, mint amennyi az előző évi volt, derül ki a szövetség összesített adataiból. A számok kis mértékben eltérnek az MNB statisztikáitól, mivel utóbbi nem veszi figyelembe a fióktelepek eredményeit. Másfelől viszont nem mindegyik biztosító tagja a szövetségnek. A MABISZ-nak jelenleg 22 tagja van. Közülük 17 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság, kettő Magyarországon bejegyzett kölcsönös biztosító egyesület, és három fióktelep szervezeti formában működik.

 

Pandurics Anett, a MABISZ elnöke a KPMG csütörtöki biztosítási webináriumán az eredményeket úgy értékelte, hogy a szektor a tavalyi járványveszély idején is felkészültnek, felelősnek és válságállónak bizonyult. Ismét a nem-élet üzletág díjbevételei gyarapodtak nagyobb ütemben, 5,2 százalékkal magasabban zárva, mint 2019-ben (683,6 milliárd forint volt tavaly). Az élet üzletág négy százalékkal nőtt (556,7 mrd forint), köszönhetően a befektetéshez kötött, valamint a nyugdíjbiztosítások erős növekedésének. A szerződések darabszáma ugyan nem emelkedett, viszont nőtt az egy szerződésre jutó díjbevétel. A kedvező tendenciáknak köszönhetően a magyar lakosság nettó pénzügyi vagyonán belül az életbiztosítás tartalékok 2019-ig csökkenő aránya enyhe emelkedésnek indult.

A nem élet üzletágon belül az utasbiztosítások piaca gyakorlatilag összeomlott, díjbevétele 59%-kal esett vissza. A nemélet-piac növekedése utasbiztosítások nélkül 6,8% volt. Szinte minden más nemélet-termékcsoport növekedni tudott. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piac ugyan több, mint hét százalékkal nőtt, de az eredménykimutatást még tavaly is korrigálta a kgfb-díjbevételi statisztikákba beépülő biztosítási adó áthúzódó hatása. Mint Pandurics Anett megemlítette, ezt kiszűrve kb. három százalékos lett volna a növekedés.

 

Az öt legnagyobb biztosító piaci koncentrációja (58,6 százalék) kis mértékben csökkent az előző évhez képest (60,1 százalék). A sorrend nem változott, továbbra is az Allianz piaci részesedése a legmagasabb (15,6 százalék), őket követi a Generali csoport (14,7 százalék), majd az Aegon (11,1 százalék). Rajtuk kívül még a Groupamának van tíz százalék feletti piaci részesedése (10,1 százalék). Mint a MABISZ elnöke megjegyezte, a koncentráció közepes, a magyar biztosítási piacon erős a verseny.

Megnőtt a fedezetlenségi díjakkal kapcsolatos érdeklődés a MABISZ ügyfélszolgálatánál


Megnőtt a fedezetlenségi díjakkal kapcsolatos érdeklődés a MABISZ ügyfélszolgálatánál

2021.04.21.

Tavaly is több mint 20 ezer alkalommal keresték meg a MABISZ fogyasztóvédelmi célból, hiteles információk közvetítésére létrehozott ügyfélszolgálatát. A leggyakoribb kérdések a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokhoz kapcsolódtak. A biztosítókkal kapcsolatos panaszok száma évről évre csökken – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A megkeresések száma minden évben stabilan meghaladja a 20 ezret, és ez a tendencia a járványhelyzet idején sem változott. Ellenben a személyes megkeresések száma kevesebb, mint a felére csökkent a megelőző évhez képest. Míg a leggyakrabban továbbra is telefonon keresztül keresik fel az ügyfélszolgálatot, tavaly a beérkező hívások száma is jóval alacsonyabb volt, mint korábban. Postai úton pedig évről évre egyre kevesebb megkeresés érkezik, tavaly kevesebb, mint kétszáz. Ezzel szemben az e-mailen beérkező megkeresések száma az előző évekhez képest növekvő tendenciát mutat: vagyis a koronavírus miatti korlátozások a szövetségi ügyfélszolgálat munkájában is a digitalizációt erősítette fel.

 

Tavaly előtt az akkor kiemelkedően sok telefonhívás főként a díjakkal és a károkozói pótdíjakkal kapcsolatos megkeresésekhez kötődött, de az E-kárbejelentő alkalmazás 2019. eleji indulása és használata is rengeteg megkeresést generált. A tavalyi év sem hozott trendfordulót, a legtöbben változatlanul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) témáival összefüggésben érdeklődtek. A leggyakoribb felmerülő kérdések a kárrendezés ügymenetével kapcsolatosak, igaz ezen megkeresések száma – vélhetően a korlátozások miatt lecsökkent forgalomnak köszönhetően – a korábbi éveknél alacsonyabb volt 2020-ban. A megszűnt kgfb-szerződések miatt fizetendő fedezetlenségi díjjal kapcsolatban ugyanakkor 35 százalékkal többen keresték fel tavaly a MABISZ ügyfélszolgálatát. (A 2021-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázat szerint – személygépkocsi-kategóriától függően – 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel.) Az ismeretlen, valamint biztosítatlan károkozóval kapcsolatos ügyek száma együttesen meghaladta az ezret.

 

A biztosítókat érintő panaszok száma évről évre csökken, tavaly mindössze1332 darab futott be a MABISZ-hoz, szemben a három évvel korábbi 2323 panaszesettel. Az ügyfelek leginkább azt róják fel, hogy megítélésük szerint nem kapnak teljes körű tájékoztatást a biztosítóknál folyó gépjármű-, vagy lakásbiztosítást érintő kárügyeikkel, illetve a KGFB szerződéseik díjrendezettségével kapcsolatosan. A szövetség a biztosítókat érintő panaszokat az érintett társaságokhoz továbbítja, illetve hozzájuk irányítja azokat az ügyfeleket is,  akiknek a kérdésével, problémájával kapcsolatban valamelyik biztosító az illetékes. Ilyenek például a casco, az élet- és lakásbiztosítási, valamint az utasbiztosítási szerződésekkel kapcsolatos megkeresések. A 2020-as évben közel negyedével csökkent ezeknek a száma.

 

2018 ősze óta az ügyfélszolgálat látja el a belföldi és nemzetközi fedezetkérések kezelését, az igényeket írásban válaszolja meg. 2020-ban mind a belföldi, mind a nemzetközi fedezetkérések száma jelentősen csökkent az előző évekhez képest. A járványhelyzetből adódó korlátozások, a határok lezárása és a kismértékű átmenő forgalom következtében a nemzetközi fedezetkérések számában volt a lényegesen nagyobb csökkenés. 

 

  1. január 1-je óta a nemzetközi kártörténeti igazolások kiadása is a MABISZ törvény szerinti feladata, de ezt az ügyfelek saját biztosítójuktól is kérhetik. A MABISZ az igazolásokat angol vagy német nyelven állítja ki, írásbeli kérelem alapján. A többség német nyelven kéri az igazolások kiállítását. Tavaly összesen 459 igazolást adott ki a szövetség, ami valamivel alacsonyabb a 2019-es 526 darabnál.

 

A Magyar Biztosítók Szövetsége 2010-ben – német és osztrák mintára – hozta létre ügyfélszolgálatát azzal a céllal, hogy az az érdeklődők minél gyorsabban és minél pontosabb információhoz jussanak biztosítási szerződéseikkel kapcsolatban. A szervezethez a létrehozása óta több mint 227 ezer megkeresés érkezett.