A vállalkozások akkreditálása segítheti a munkahelyi balesetek csökkentését


A vállalkozások akkreditálása segítheti a munkahelyi balesetek csökkentését

2019.05.20.

Sajnálatos módon a három napon túl gyógyuló munkabalesetek száma hazánkban emelkedő tendenciát mutat – hangzott el többek között a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) múlt heti szakmai rendezvényén.

 

Hazánkban a három napon túl gyógyuló munkabalesetek száma – amelyekről a vállalatoknak a munkabaleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóságot értesítenie kell – 2013 óta emelkedő tendenciát mutat, tavaly összesen 23 738 ilyen baleset történt. A MABISZ szakmai rendezvényén elhangzott, hogy a válság alatt főként a termelés visszaesése miatt csökkent csak a balesetek száma. 2013 óta viszont a foglalkoztatottak száma is emelkedik. A halálos munkabalesetek száma ugyanakkor szerencsére évről évre csökken, 2018-ban 79 volt.

 

Sokan tévesen úgy hiszik, hogy az adójóváírás automatikusan jár, holott azt kérelmezni kell. Részben ezzel magyarázható, hogy a nyugdíjbiztosítással rendelkezők közel harmada az elmúlt években nem érvényesítette ezt a kedvezményt. Különösen igaz ez azon ügyfelek körében, akik először kötnek nyugdíjbiztosítási szerződést.

 

A munkavédelmi hatóság 2018. évi ellenőrző tevékenysége 14 298 munkáltatóra terjedt ki, ezek közül 10 407-nél találtak valamilyen szabálytalanságot. A szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 24,8 százalékánál állapítottak meg súlyos szabálytalanságot, ez 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben volt. Az ellenőrzések eredményeként összesen 18 322 munkavédelmi döntés született, amiből közel 8 ezer azonnali intézkedést foganatosító végzés volt. Összességében a legtöbb intézkedés a nem megfelelő munkaeszközök (10,3%) miatt történt, amit a villamosbiztonsági hiányosságok (9,5%) következtében született intézkedések követtek.

 

A halálos balesetek gyakoriságát tekintve az építőipar a legveszélyesebb ágazat, de a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás is kiemelkedő.

 

A munkabaleseti ráták alapján a nem halálos balesetek körében, a tapasztalatlanság miatt a 25 év alattiak a legveszélyeztetettebbek. A halálos munkabaleseteknél azonban a tapasztalt, idősebb korosztály válik azzá. Itt az elszenvedők leggyakrabban építőipari segédmunkások, tehergépkocsivezetők, mezőgazdasági munkások. A halálos munkabalesetek egynegyedét a közlekedés közbeni balesetek adják.

 

A munkaképtelenséggel nem járó munkabaleset körülményeinek tisztázása feladata a munkáltatóknak, de a baleseti veszélyhelyzetek felmérése nem jogszabályi kötelezettség, holott ez jelentősen csökkenthetné a kockázatokat. A felpörgött építőiparban a munkahelyi balesetek számában egyelőre nincs kiugrás. A rendezvényen esetleges távlati lehetőségként vetődött fel a kötelező munkáltatói baleset- és felelősségbiztosítás bevezetése is.

 

A konferencia keretében javaslatként hangzott el a munkahelyi balesetek csökkentésére a vállalkozások akkreditáció alapú értékelése, az MSZ 28001:2008 (BS OHSAS 18001:2007) szabványa szerint – Munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer (MEBIR). Devecz Miklós, a Nemzeti Akkreditáló Hatóság főigazgatója elmondta, az akkreditáció egy globálisan elismert eszköz az vállalkozások belső működési kockázatainak értékeléséhez és ellenőrzéséhez. A munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági előírásokra vonatkozó akkreditáció pozitív előnyeire számos kutatás, tanulmány készült. Olaszországban például, ahol az akkreditáció alapú tanúsítást vezették be a vállalkozások számára, ott közel 40 százalékkal csökkent a munkahelyi balesetek, illetve azok súlyosságának száma, ami lehetővé tette a biztosítók számára, hogy bonus-malus rendszert fejlesszenek ki a vállalatok számára.

 

A MABISZ és a NAH megállapodtak egy közös munkacsoport létrehozásában. Ennek célja az akkreditált megfelelőség-értékelés, mint eszköz bevezetésének az átgondolása, a munkahelyi balesetek számának és azok súlyosságának a csökkentése érdekében.

 

Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára a növekvő munkahelyi balesetek kapcsán elmondta, azt kellene elérni Magyarországon, hogy folyamatban gondolkodjanak a vállalatok. Ennek a munkaszervezés, a vállalatirányítás területén is meg kell jelennie, ezzel a munkahelyi balesetek kiküszöbölhetőkké válnának. Ez nem csak a munkavállalók biztonságát, de a termelés hatékonyságát is növelheti. A digitalizáció már a közeljövőben át fogja alakítani a munkafolyamatokat. Ennek kapcsán az eszközöket gyártó és minősítő cégeket a szabványosítás, az akkreditáció egy olyan eljárási keretrendszerbe vonná be, ami a biztonság megteremtését célozza.

 

 

Nyugdíjbiztosítás: ne feledkezzünk meg az szja-visszaigénylésről!


Nyugdíjbiztosítás: ne feledkezzünk meg az szja-visszaigénylésről!

2019.05.14.

Kevesebb, mint egy hét maradt a 2018-as évre vonatkozó adóbevallások benyújtására. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is május 20-ig kell kérvényezniük a 2018-as befizetéseik után járó 20 százalékos adójóváírást – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly év végére 285 ezer fölé emelkedett az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon, ami 43 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A szerződők több mint 70 milliárd forintot fizettek be az év során. A termék népszerűsége annak is köszönhető, hogy 2014. január 1-től az szja-törvény 44/C paragrafusa értelmében a nyugdíjbiztosításokba befizetett éves díj után évi maximum 130 ezer forintig 20 százalék adójóváírás vehető igénybe.

 

Sokan tévesen úgy hiszik, hogy az adójóváírás automatikusan jár, holott azt kérelmezni kell. Részben ezzel magyarázható, hogy a nyugdíjbiztosítással rendelkezők közel harmada az elmúlt években nem érvényesítette ezt a kedvezményt. Különösen igaz ez azon ügyfelek körében, akik először kötnek nyugdíjbiztosítási szerződést.

 

A maximális, 130 ezer forintos adókedvezmény igénybevételéhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni, amit a szerződések átlagdíja még bőven nem ér el, bár évről évre emelkedik. 2018-ban meghaladta a 246 ezer forintot.

 

Tavaly óta az adóhatóság automatikusan elkészíti az adóbevallási tervezetet a magánszemélyek, az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, valamint az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek számára is, amit ügyfélkapun lehet megtekinteni, de postázását is lehet kérelmezni. Ezt a tervezetet az adózók május 20-ig javíthatják, egészíthetik ki az elektronikus felületen.

 

Az adójóváírás igénylését a biztosító által minden évben megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Ez az igazolás tartalmazza többek között a szerződésszámot, a tárgyévben befizetett összeget, valamint a biztosító és a szerződő adatait, és azt a biztosítói számlaszámot is, ahova a NAV az adójóváírást utalja. Az adóvisszatérítés ugyanis egy összegben, közvetlenül a befizető nyugdíj megtakarítási számlájára kerül jóváírásra.

 

Az adóbevallások 144–148. sorai vonatkoznak a nyugdíjbiztosítási szerződésre, ezeket kell a biztosítótól kapott igazolás alapján kitölteni az adókedvezmény érvényesítéséhez.

 

Ha valaki megfeledkezik a bevallásában feltüntetni az igényt, akkor azt önellenőrzés keretében, az elévülési időn belül még pótolhatja.

 

 

Óravázlat-pályázat pedagógusoknak


Óravázlat-pályázat pedagógusoknak

2019.05.11.

A Közlekedési Kultúra napja (május 11) alkalmából gyermekeink biztonságát szolgáló pályázati felhívást tett közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) támogatásával.

 

A pedagógusok 5-8. évfolyamok vagy 9-12. évfolyamok számára készített óravázlatok készítésével indulhatnak az értékes pénznyereményekért. Az egyik kategória az 5-8. évfolyamok diákjai számára oktatandó KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK ÉS BALESET-MEGELŐZÉS tárgykörök együttes bemutatását célozza (Általános életvitel és technika tantárgy keretei között), míg a 9-12. évfolyamok diákjai számára a KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK ÉS BIZTOSÍTÁSI ISMERETEK tárgykörök együttes bemutatását (Általános életvitel és technika tantárgy keretei között). A kiíró szervezetek küldötteiből álló bíráló bizottság által legjobbnak ítélt pályaművek szerzőit a Magyar Biztosítók Szövetsége az alábbi díjban részesíti(bruttó összegek), a fenti két kategóriában:

 

1. DÍJ: 300.000,- FT 2. DÍJ: 150.000,- FT 3. DÍJ: 50.000,-FT

 

Benyújtási határidő (meghosszabbítva): 2019. SZEPTEMBER 9. napja 17 óra Cím: info@mabisz.hu

 

A bíráló bizottság döntésének várható időpontja: 2019. szeptember 20. A díjak átadására a Biztonság Hete elnevezésű, baleset-megelőzési és biztosítási országos témahéten kerül sor, szeptember 23-án. A pályamunkák elkészítéséhez használható tananyagtartalmak, ismeretanyagok elérhetősége:

 

Általánosságban javasolt a http://tankonyvkatalogus.hu/csatolmanyok/mabisz/ weboldal használata.

 

• Közlekedési alapismeretek gyerekeknek – Útmutató pedagógusoknak az általános iskolások biztonsá • KÖZÚTI JELZÉSEK – Útvonaltípus jelzőtáblákhttp://eletuton.hu/attachments/attachment/949/KRESZ_Kozlekedesi_jelzesek.pdf

 

 

Biztosítási ismeretek: (Általánosságban a https://mabisz.hu/oktatasi-segedletek/ oldalon)

 

• „Biztos kézzel – gyakorlati ismeretek a biztosításokról”https://portal.nkp.hu/Search?keyword=biztos%20k%C3%A9zzel

 

• „Biztonság Hete 2018 – Oktatási segédletek” címszó alatt: https://mabisz.hu/biztonsag-hete/

 

 

A pályázat célja olyan óravázlat létrehozása, amely segíti az adott ismeretek tanórai – gyakorlat központú – feldolgozását. Pályamunkaként kizárólag eredeti, önállóan vagy csoportosan kifejlesztett óravázlat nyújtható be, ppt diasor formátumban, diánként rövid szöveges tanári magyarázattal. Az érvényes pályázat feltétele a pályázó hozzájárulása a pályamunka bíráló bizottság általi megismeréséhez és – a szerző(k) nevének feltüntetése mellett – a pályamunka oktatási célokra való, térítés nélküli felhasználásához, nyilvánosságra hozatalához.

 

 

Pedagógusi óravázlat-pályázatot hirdetett a MABISZ a Közlekedési Kultúra Napján


Pedagógusi óravázlat-pályázatot hirdetett a MABISZ a Közlekedési Kultúra Napján

2019.05.11.

Pedagógusok számára kiírt óravázlat-pályázattal hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a biztonságra és a megelőzés fontosságára a szombati Közlekedési Kultúra Napján. A szövetség a szeptemberi Biztonság Hetén díjazza a legjobb pályamunkákat.

 

Szombaton számos budapesti és vidéki helyszínen tartottak rendezvényeket a Közlekedési Kultúra Napján, amelyen Magyarországon már ötödik éve irányítják rá a figyelmet a közlekedésbiztonság növelésének a fontosságára, a közösségi, valamint a környezettudatos közlekedés kultúrájára. Mint az eseménysorozat pénteki nyitórendezvényén is elhangzott, tíz közúti balesetből kilencet ma is a járművezetők hibája, mulasztása okoz, ezért a közlekedési kockázatok mérséklésében meghatározó elem az emberi tényező. Ezt igazolják a rendőrség legfrissebb baleseti statisztikái is, amelyek szerint idén. január 01 és március 31. között szerencsére ugyan 2,7 százalékkal kevesebb személysérüléses közúti balesetet regisztráltak idehaza (3126-ot), mint tavaly ezen időszakban. Ám a regisztrált balesetek közel háromnegyedét még mindig a gyorshajtás, az elsőbbség meg nem adása valamint a kanyarodás szabályainak be nem tartása okozta, míg átlagosan számítva minden tizennegyedik személysérüléses baleset ittas vezető számlájára írható. Vagyis közlekedési kultúránk hiányosságainak a következményei.

 

Ezen a kellemes májusi hétvégén a MABISZ a rendőrség IX. kerületi, Vágóhíd utcai oktatási és kiképzési központjában (ROKK RSZKK) tartott szabadtéri rendezvényen csatlakozott a témanaphoz, amelynek az üzenetei szervesen illeszkednek a szövetség edukációs tevékenységéhez. Az érdeklődők itt a MABISZ sátrában egy jó kávé mellett ismerkedhettek meg az e-kárbejelentő alkalmazással, amelynek segítségével egyszerűen és gyorsan jelenthetik be gépjármű kárukat. A nemzetközi szinten is kivételesnek számító, ingyenes alkalmazást eddig már közel kétszázezren töltötték le az ekar.hu oldalról, és több mint kétezren használták is.

 

A Közlekedési Kultúra Napja jó apropót teremtett arra is, hogy a szövetség a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) valamint az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) támogatásával a gyermekek biztonságát szolgáló pályázati felhívást tegyen közzé pedagógusok részére. Az érdeklődők 5-8. évfolyamok vagy 9-12. évfolyamok számára készített óravázlatokkal indulhatnak az értékes pénznyereményekért, szeptember 5-i beadási határidővel. A díjakat a MABISZ a Biztonság Hete elnevezésű, baleset-megelőzési és biztosítási országos témahéten adja át szeptember 23-án. További részletek a mabisz.hu oldalon olvashatók.

 

 

 

Pénzmosás elleni törvény: két hónap maradt az ügyfél azonosításra


Pénzmosás elleni törvény: két hónap maradt az ügyfél azonosításra

2019.04.26.

Még két hónap áll rendelkezésre az ügyfelek számára, hogy pénzügyi szolgáltatóiknál, így a biztosítóiknál is elvégezzék adataik újraazonosítását. Ezt a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) írja elő számukra, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)

 

A 2017. júniusában hatályba lépett Pmt előírja, hogy a magyarországi pénzügyi intézményeknek, így a biztosítóknak is, legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük valamennyi ügyfelükről. Ennek értelmében az életbiztosítási szerződésekkel rendelkező biztosító társaságoknak is el kell végezniük azon ügyfeleik teljeskörű átvilágítását, akikkel 2017 júniusa előtt létesítettek ügyfélkapcsolatot, és akik esetében nem rendelkezik a jogszabály által előírt adatokkal, dokumentumokkal. Ennek hiányában 2019. június 27-től az adott társaságok a hiány pótlásáig nem teljesíthetik az érintett fogyasztók vagy vállalati ügyfelek megbízásait.

 

A Pmt. megváltozott szabályai értelmében a pénzügyi intézményeknek rendelkezniük kell a lakossági ügyfelek törvényben előírt személyes adataival, valamint a személyazonosságot és a lakcímet igazoló okmányaik másolatával. Ezen felül ügyfeleik kiemelt közszereplői státuszát is meg kell állapítaniuk (vagy nyilvánosan hozzáférhető adatbázis segítségével vagy az ügyfél által tett nyilatkozat alapján). A vállalati ügyfelek esetében a szolgáltatóknak új adatokat kell rögzíteniük, ezért szükséges a tényleges tulajdonosról tett nyilatkozatok újbóli beszerzése. A hiányos adatokkal, dokumentumokkal rendelkező, érintett ügyfeleiket a szolgáltatók a szükséges teendőkről részletesen tájékoztatják. Az ügyfelek a még hiányzó, szükséges okmánymásolatokat és nyilatkozatot nem csak a biztosító társaságuk személyes felkeresésével, de postán is beadhatják, sőt, e-mailben is eljuttathatják társaságukhoz, amennyiben azokat a szolgáltató számára már ismert (az ügyféllel általános kapcsolattartásra használt) email-címről küldik be. Ezeket a szolgáltató akkor fogadhatja el, ha a másolatok megfelelő minőségűek, az ügyféladatok jól láthatók, s ez alapján az ügyfél egyértelműen azonosítható a korábbi átvilágításon már átesett személlyel.

 

A pénzügyi intézmények nyilvántartásai szerint az ügyfelek jelentős részéről még nem állnak rendelkezésre a Pmt. új előírásainak megfelelő, a teljeskörű ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok és dokumentumok. A MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy a fennmaradt két hónapban, a biztosítók értesítését követően érdemes mielőbb eleget tenni az adatpótlásra történő felhívásnak, különben fennáll a veszélye annak, hogy az érintett ügyfelek nem tudnak újabb ügyleteket kezdeményezni.

 

Az E-kárbejelentő is felkészül az utazási szezonra


Az E-kárbejelentő is felkészül az utazási szezonra

2019.05.06.

Új frissítéssel és további kényelmi szolgáltatások tervezésével készül az utazási szezonra az E-kárbejelentő, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) digitális alkalmazása, amely a kategóriájában immár tartósan Magyarország egyik legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát.

 

A héten megjelent új verziónak köszönhetően még könnyebben kezelhetővé válik és átláthatóbb lesz az ügyfelek számára a MABISZ digitális kárbejelentője, amely az ekar.hu oldalról és az alkalmazás boltokból ingyenesen letölthető autós kényelmi szolgáltatás. A folyamatosan dolgozó fejlesztői csapat a felhasználói visszajelzések, az újabb tesztelések és ötletelések alapján tovább tökéletesített segédeszközt kínál a nyári utazási szezonra készülő autósoknak, amennyiben a szabadságolások idején megnövekedett forgalomban balesetet szenvednének, netán okoznának. A több technikai változtatás mellett így például bővült az előre elkészített ikonokkal megrajzolható baleseti helyszín eszköztára. Az androidos és az IOS verzió új applikációjában is gyarapodott a közlekedési táblák készlete, jelzőlámpa is felhelyezhető a rajzterületre, s a különböző jelzések gyakorisági sorrend szerint vannak előrerendezve. Ahol szükség volt rá, ott javult a csatolható hangfelvétel kezelése, az okos eszköz figyelmeztet a haladási irány kötelező megadására vagy éppen a hálózati kapcsolat hiányára. Mindezek az apró lépések azt szolgálják, hogy tovább lehessen csökkenteni a jelenlegi tapasztalatok szerint átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt.

 

Ezt segítik a biztosítótársaságok is, amelyek egyenletes ütemben küldik ki ügyfeleiknek a kitöltési folyamatot meggyorsító QR kódokat, illetve helyezik el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon (pl.: díjigazolás, zöldkártya). (A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, amely a szerződő és a biztosított gépjármű legfontosabb adatait tartalmazza egyszerűen beolvasható formában.) Több mint 800 000 QR kód van már az ügyfeleknél, vagyis nagyjából minden hatodik gépjármű tulajdonos egyszerűen, akár előre is feltöltheti telefonos vagy webes alkalmazását ezekkel az adatokkal. (Az alkalmazás jobb felső sarkában található menüben nyílik lehetőség adataink előzetes beolvasására és elmentésére is: ☰ Menü/ 👤 Személyes adatok/ Gépjármű és szerződés adatok/ Új gépjármű/ 📷 Biztosítási QR kód beolvasása).

 

Az eddigi letöltések üteme alapján a biztosítási szakemberek azt remélik, hogy a nyári utazási csúcsszezonban már több mint kétszázezer gépjárművezető készül majd útnak indulni a mobiltelefonjára, tabletjére letöltött digitális kárbejelentővel.

 

A fejlesztők abba az irányba folytatják a munkát, hogy az E-kárbejelentő még több területen jelenthessen gyorsabb, kényelmesebb alternatívát a hagyományos papíralapú, kék-sárga nyomtatvánnyal szemben. Így arra lehet számítani, hogy nyáron már a digitális kárbejelentő olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban. Jelenleg az alkalmazás és a webes felület csak két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést. A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt pedig most és a jövőben is mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez, de tisztában kell lennie azzal, hogy így tovább tart majd a kárrendezés, mint ha az E-kárbejelentőt használta volna.

 

Az új verzió megjelenésével egy időben módosulnak az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) is. Ezentúl a MABISZ a felhasználók tapasztalatairól, visszajelzéseiről még aktívabban, strukturált formában kérhet majd visszajelzést, hogy ezek alapján az E-kárbejelentőt minél inkább meg tudja feleltetni a felhasználói elvárásoknak.

 

 

Oktatási segédletek

Oktatási segédletek

A szövetség fontos céljának tekinti az elnökség által 2018-ban elfogadott Fiatal Generációs Stratégia megvalósítását, amelynek keretében a fiatalok minőségi és hiteles biztosítási információkkal való ellátására törekszik, élményszerűen és a kritikus gondolkodást fejlesztő megoldásokkal, ugyanakkor játékos formában. A különböző korosztályokat célzott eszközökkel kívánja elérni a szövetség.

Általános iskolások (9-14 évesek)

A MABISZ az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) által jóváhagyott biztosítási tananyaggal, képregény sorozattal, a szövetség által meghirdetett tanári óravázlat verseny győztes pályázatainak szabadon hozzáférhetővé tételével segíti a biztosítási alapfogalmak megismerését.

Bővebben

Középiskolások (15-18 évesek)

A MABISZ oktatási szakértői és együttműködő partnerei a téma interaktív és csoportos feldolgozását segítő oktatási segédanyag-ot dolgoztak ki, továbbá mintaórákkal és online játékokkal szeretné felkelteni a 15-18 éves célcsoport figyelmét a biztosítások világa iránt.

Bővebben

Fiatal felnőttek (18–25 évesek)

A fiatal generáció biztosítások iránti érzékenyítését tűzte ki célul a szövetség a 2017-ben életre hívott „Biztosítsd Be Magad!” versennyel, amely az egyetemista korosztály (illetve 2021-től már a gimnazista korosztály is) és a biztosítási szektor kapcsolatát hivatott erősíteni.

Bővebben

Biztosítási ismeretek e-learning kurzusa

A MABISZ e-learning kurzusa alapozó biztosítási ismereteket ad át az érdeklődők számára. A kurzus négy modulból áll, melyek gyakorlati példákon keresztül mutatják be a biztosítási alapfogalmakat, a szerződéskötés és a kárbejelentés folyamatát, valamint a jövő biztosítóját. A kurzus elvégzése hasznos lehet a biztosítási szakma iránt érdeklődőknek, illetve azoknak is, akik öngondoskodás céljából szeretnék jobban megérteni ezt az iparágat.

Bővebben

Tanulmányok

Szakmai háttéranyagok, tanulmányok, biztosításpiaci elemzések.

Bővebben