Kár esetén sokba kerülhet az alulbiztosítottság


Kár esetén sokba kerülhet az alulbiztosítottság

2021.01.14.

Az alulbiztosítottság jelenti a vagyonbiztosítások legnagyobb kockázatát. Márpedig mind a vállalkozói, mind a lakásbiztosítási szerződések esetében gyakran fordul elő, hogy a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A lakás- és társasház biztosításoknál szerződéskötéskor a biztosítók rendszerint felajánlják azt a minimális biztosítási összeget (négyzetméter árat), amit, ha az ügyfél elfogad, legtöbbször mentesül az alulbiztosítottság következményei alól. Vállalati biztosításoknál azonban nincs ilyen lehetőség, mert az épületek, valamint az ingóságok tekintetében sem homogén a biztosított állomány. Pedig nagyon jelentős értékekről van szó: jóllehet a vállalati vagyonbiztosítások száma a lakossági vagyonbiztosításoknak alig hat százalékát érik el, de az előbbiből származó díjbevételek megközelítik az utóbbinak a felét.

 

Az alulbiztosítás következménye az ún. pro rata (aránylagos) kártérítés, amikor a biztosított (károsult) a keletkezett kárnak csak egy részét kapja meg a biztosítótól. Például tegyük fel, hogy a biztosított épület tényleges értéke 150.000.000 Ft, ám a megkötött vagyonbiztosításban a biztosítási összege csak 75.000.000 Ft. Ez esetben teljes kár esetén a biztosító legfeljebb ezt az összeget fogja kifizetni a károsult részére, és részkár esetén is mindig a kárösszeg 50 %-át. Azaz a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értékét biztosították, hiszen a társaság a vagyontárgynak csak egy része után szedett biztosítási díjat. (A biztosítási összeg a kár esetén fizethető legmagasabb szerződés szerinti összeg, a vagyontárgy tényleges értéke pedig az az összeg, amelyre a biztosításnak szólnia kell. A teljes körű kártérítéshez fontos tehát, hogy ez a két dolog egyezzen.)

 

A vagyontárgyak értékével, biztosítási összegével ráadásul nem csak szerződéskötéskor kell foglalkozni, hanem érdemes időt szentelni a folyamatos felülvizsgálatra, a biztosítási összegek aktualizálására. Ennek elmaradása kellemetlen következményekkel járhat: sokan csak a káreseményt követően szembesülnek azzal, hogy a biztosító nem a teljes veszteséget téríti meg, mert a szerződés nem követte pl. az ingatlan bővítését vagy az ingóságok körének bővülését.

 

A helyes biztosítási összegnek, azaz a vagyontárgyak tényleges értékének a megállapításához többféle értékelési mód is használható. E tekintetben is jó tanácsokkal szolgál a MABISZ Ipari- és Technikai Biztosítási Bizottságának a tájékoztatója (https://mabisz.hu/karmegelozes-kockazatkezeles/), amely a vállalati, közép- és kisvállalkozói szféra szereplői részére tartalmaz hasznos ismereteket az alulbiztosítás témájában. (Fontos azonban megjegyezni, hogy a tájékoztató csak általánosan foglalkozik a témakörrel. Az egyes társaságok biztosítási feltételei a jogszabály által meghatározott körben eltérhetnek. Bármely konkrét kérdésben teljes eligazítást csak az adott biztosítónál érvényesen megkötött vagy javasolt szerződés feltételeinek ismerete nyújt.)

A tájékoztatóban összegyűjtött biztosítási ismeretek alkalmazása mindenesetre fontos lehet a közbeszerzési pályázatok biztosításra vonatkozó részeinek kiírásakor is. Segíthet ugyanis abban, hogy a projekthez leginkább illeszkedő biztosítás megkötését írják elő. 

A gyorsjelentésben jelzett összeg ötszörösét is elérhetik a horvát földrengések okozta hazai károk


A gyorsjelentésben jelzett összeg ötszörösét is elérhetik a horvát földrengések okozta hazai károk

2021.01.05.

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, állapítja meg a MABISZ közleménye.

A december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok a százmillió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak. Ugyanakkor több, nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező társaság is kihangsúlyozta, hogy további bejelentésekre számít. (A szerződések rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.) Feltehetőleg az év vége és a hosszú hétvége miatt az újév első napjaira valóban megsokszorozódtak a tavalyi számok: közel háromezer bejelentés nyomán a becsült kárösszeg megközelíti az ötszáz millió forintot. Ez az összeg önmagában nem számít kirívónak, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is megterhelheti a biztosítói kasszákat, az egy bejelentésre jutó kb kétszázezer forint azonban viszonylag magasnak számít. Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar.

A társaságok folyamatosan térítik a károsultaknak a jóváhagyott kifizetéseket, van olyan biztosító, amelyik a szemlézett károk mintegy kilencven százalékában már le is zárták az eljárást. Az ügyintézést jelentősen segíti, hogy az elmúlt évben – részben a járványveszély miatti kihívásra válaszul – a biztosítók felgyorsították digitalizációs szolgáltatásaik kiépítését a kárbejelentési és a kárfelmérési területeken is. Egyes biztosítóknál a bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Amennyiben viszont helyszíni kárszemle válik szükségessé, akkor csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el (mint például a megrongálódott épületek esetleges áramtalanítása, a vízvezetékek lezárása, stb), és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

Az összesített és már feldolgozott adatok alapján a legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli Baranyából, Somogyból és Zalából jelentették. A kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.  

 

Valamennyi hazai lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Fiatal felnőttek (18–25 évesek)


Fiatal felnőttek (18–25 évesek)

A Biztosítsd Be Magad! esettanulmány verseny szervezője a Case Solvers, amely maga is fiatalokból álló, és a fiatalok sokoldalú, megoldás-orientált képzése terén elkötelezett szervezet.

A MABISZ által 2017 óta meghirdetett verseny résztvevőinek egy fiktív biztosító társaság különböző preojektjeit kell megoldani. A biztosítási szakemberekből álló zsűri arra kíváncsi, hogy a rendelkezésre álló adatok elemzésével milyen stratégiával, termékkörrel, tervekkel tudnak reagálni a felvetett problémákra. A 2020-as évben először nemcsak egyetemista, de (ugyancsak három fős) középiskolás csapatok is nevezhettek. Az érdeklődésre jellemző, hogy a felhívások évente több mint százezer főt érnek el több tucat intézményben. Nemcsak a fővárosból és vidéki oktatási intézményekből jelentkeznek a résztvevő csapatok, de a határon túlról, pl. Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Csíkszeredáról, Székelyudvarhelyről is. Az éppen aktuális legutóbbi versenyről a https://mabisz.hu/esettanulmany-verseny/ oldalon lehet többet olvasni.

Facebook oldal Instagram oldal

Középiskolások (15-18 évesek)


Középiskolások (15-18 évesek)

A MABISZ oktatási szakértői és együttműködő partnerei kidolgozták a téma interaktív és csoportos feldolgozását segítő oktatási segédanyagokat, amely a NAT szerinti, 15-18 éves célcsoportot célozza meg. Az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) által jóváhagyott tananyagtartalom alapján készült gyakorlatias, interaktív segédanyag önállóan, személyes szakértői jelenlét nélkül is feldolgozható minden osztályban és csoportban.

Letölthető prezentációk a biztosítói óra tartásához:

  • 20 perces prezentáció (pdf/ppt)
  • 30 perces prezentáció (pdf/ppt)
  • 45 perces prezentáció (pdf/ppt)
  • 60 perces prezentáció (pdf/ppt)

E mellett a MABISZ a Case Solvers problémamegoldó képzésekkel foglalkozó cég közreműködésével 2020 óta szervez biztosítói órákat magyar tannyelvű középiskolákban. Az interaktív foglalkozások 45 percet vesznek igénybe, és offline vagy online formátumban is megtarthatók. Az órák célja, hogy a fiatalokat pénzügyi tudatosságra ösztönözzük, ennek megvalósításában pedig a Case Solvers fiatal szakértő kollégái segítenek. Az elmúlt időszakban már több, mint 40 középiskolában, 90-nél is több órát tartottunk, valamint az elért diákok száma meghaladja a 2700-at. A visszajelzések alapján a résztvevők 97%-a kifejezetten elégedett volt az órákkal, sok új információval gazdagodtak, és szívesen vennének még részt hasonló órákon. Folyamatosan frissülő térképünkön megtekinthető, hogy mely iskolákban mennyi órát sikerült már megtartani.

A mintaórák megtartása iránt érdeklődő iskolák, tanárok a következő e-mail címen vehetik fel a kapcsolatot az óraadókkal, illetve kaphatnak bővebb tájékoztatást.

E-mail írása

Biztonság Kerék – Forgasd ki a jövőd!

A 2020-as Biztonság Hete rendezvények a járványveszély miatt az online térben zajlanak. A helyzethez alkalmazkodva a MABISZ elkészítette a tavalyi helyszíneken az érintett 9-14 éves korosztály körében már nagy sikert aratott Biztonság Kerék online változatát, a Biztonság Kerék – Forgasd ki a jövőt! társasjátékot, amely a https://biztonsagkerek.hu menüpont alatt érhető el.

Szabadulószoba oktatási segédanyag

Elkészült a MABISZ legújabb szabadulószobája, melyet online és offline is lehet játszani osztályfőnöki óra, vagy akár más szabadidős tevékenység keretében. Töltse le a játékhoz tartozó feladatkiírást, feladatokat és a megoldókulcsot. Indulhat a játék!

 

Általános iskolások (9-14 évesek)


Általános iskolások (9-14 évesek)

A biztosítások oktatása a 2013-ban hatályba lépett Nemzeti Alaptanterv szerint az Általános életvitel és technika c. tantárgy részévé vált. Az oktatást a MABISZ különböző eszközökkel segíti.

Képregény

A fiatalabb korosztályt célozza meg a biztosításokról játékos formában szóló, érzékenyítő képregény-sorozat, amely az alapvető biztosítási, baleset-megelőzési ismeretek 9-14 éves korosztály számára való átadását hivatott megkönnyíteni.

Tanári óravázlat verseny

2019-ben a Közlekedési Kultúra napja (május 11-e) alkalmából gyermekeink biztonságát szolgáló pályázati felhívást tett közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) támogatásával. Az óravázlat verseny célja olyan közkinccsé tehető órai anyagok elkészítése volt, amelyet országosan használhatnak tanárok és diákok a gyakorlatias közlekedési ismeretek és a biztosítási ismeretek átadására, elsajátítására. A pályamunkák értékelésére 2019 szeptemberében, a díjak átadására a Biztonság Hetén, szeptember 23-án, a Nemzeti Közszolgálati egyetemen került sor.

1. helyezett: Filep Otília

Mészáros Lőrinc általános iskola

Megyaszó (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, szerencsi járás)

Óravázlata egy általános forgatókönyvet nyújt a közlekedés biztonságos ismeretek elsajátításához. A tanulókat tevékenységre késztető, az igényeiket szemmel tartó, elgondolkoztató órai tevékenységek motiválják a feladatok elvégzésében. A tervezett tevékenységek segítenek a környezetük megismerésében, a veszélyek felmérésében. Annak függvényében, hogy milyen környezetben élnek- falu, kisváros, nagyváros- a leírt tevékenységek adaptálhatóak az adott közlekedési környezethez. A tevékenységben leírt kísérlet, ami a különböző tényezők által megváltozott reakció időt mutatja be, kiegészíthető más fontos, a témába vágó kísérletekkel: súrlódás, csúszás, láthatóság, látószög szerepének az ismertetése.

Közlekedési ismeretek és baleset-megelőzés-5-8.osztály-1 helyezett)

2. helyezett: Kovács Melinda

Zrinyi Miklós általános iskola

Budapest, XX. kerület

Az óraterv a K. Nagy Emese által magyar viszonyokra adaptált Hejőkeresztúri Komplex Instrukciós Program szerint készült, amely egy olyan kooperatív csoportmunkára épülő módszer, amelynek célja a tanulók kognitív, affektív és szociális fejlesztésének megvalósítása. A KIP-es tanórák rövid ráhangolódással, tanári motivációval kezdődnek, amelyet az alapelvek áttekintése, szerepkörök meghatározása és a csoportbeosztás követ. Majd a tanulók 4-6 fős csoportokban dolgoznak, a csoporton belül minden tanuló egy-egy szerepkört tölt be. A kijelölt idő leteltével minden csoportból a beszámoló mutatja be a csoport munkáját, amelyet a többiek végighallgatnak és értékelnek. Az óra végén minden tanuló személyre szabott, differenciált feladatot kap, amely az elkészített csoportfeladatára vonatkozik.

Közlekedési ismeretek és baleset-megelőzés-5-8.osztály- 2. helyezett 3. helyezett: Török Zsuzsanna

Pallavicini Sándor általános iskola

Sándorfalva (Csongrád megye, szegedi járás)

Beadott óravázlatának célja: A KRESZ alapismereteinek gyakorlása és az ismeretek kreatív módon történő alkalmazása. Az órán a gyerekek ismereteiket, játékos feladatok segítségével, a tanultak kreatív újragondolásával, érdekes helyzetekben alkalmazzák. A gyerekek négy fős csoportokban kapnak olyan nyitott végű feladatokat, amelynek sokféle megoldása lehet. Az órát vezető tanárnak az óra elején a szervezési feladatoknál és a motiválásnál, illetve az óra végi értékelésnél van csak konkrét feladata. Az óra többi részében megfigyelőként vesz részt az órai munkában. Az óra jellemzője, hogy szoros időbeosztást kell tervezni, és olyan feladatokat kell kitalálni, ami belefér az óra időkeretébe. Közlekedési ismeretek és baleset-megelőzés-5-8.osztály-3. helyezett

Különdíj: Bokor Lívia

Kinizsi Pál általános iskola

Nagyalásony (Veszprém megye, devecseri járás)

Az iskolába és osztályába is számos enyhén értelmi fogyatékos- SNI és tanulásban akadályozott –BTM diák jár. A tanórákat úgy állította össze, hogy a feladatokat ők is meg tudják oldani, ezáltal pozitív megerősítéshez és sikerélményhez jussanak. Rendszeresen használnak okostelefonokat-mivel majd minden diáknak van már,illetve a teremben tabletek állnak a diákok rendelkezésére. A tanóra előzményeként több órán keresztül foglalkoztak a kerékpár történetével a közlekedéstörténeti olvasókönyv segítségével. A pályázati munka óravázlata pedig három tanóráról szól, elméleti és gyakorlati részeket beépítve a tervezésbe.

Közlekedési ismeretek és baleset-megelőzés-5-8.osztály-különdíj

Sajtóközlemény – 2021

Elrajtolt a napelemes pályázat – érdemes a biztosításról is időben gondoskodni! (2021.12.27.)

Mára mintegy 80 ezer háztartás rendelkezik napelemes kiserőművel. Ezt a számot igyekszik 15 éven belül 200 ezerre növelni a kormány, ezért komoly támogatást kap a lakossági napelemhasználat és fűtés-korszerűsítés. Mivel ezek a beruházások jelentősen növelik az ingatlanok értékét, fontos, hogy a biztosítás is kövesse az értéknövekedést. Emellett az időjárásnak kitett napelemek is megfelelő biztosítási védelmet igényelnek, ami egyes esetekben akár kötelező is lehet – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Kgfb: a veszélyhelyzet idején lejárt okmányok ellenére is fennáll a biztosítók kártérítési kötelezettsége (2021.12.15.)

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását, – a veszélyhelyzet alatt és annak megszűnését követő 60 napig érvényesek.

Bővebben

Európai nyugdíjcélú megtakarítások: az átlagnál rosszabb helyzetben a magyarok (2021.12.08.)

Egy tizenhat országra kiterjedő felmérés szerint a magyaroknak az átlagnál jóval nagyobb százaléka – közel fele – nem rendelkezik semmilyen kiegészítő nyugdíjmegtakarítással. Akik félretesznek ilyen célokra, azok körében viszont a nyugdíjbiztosítási szerződések száma idén már átlépi a négyszázezres küszöböt. Döntő többségük él az adóvisszatérítés lehetőségével is, ami a tavalyi befizetések után már meghaladta a 15 mrd forintot, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Bővebben

Egyre többe kerül, ha nincs érvényes gépjármű felelősségbiztosításunk (2021.11.23.)

Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.

Bővebben

Tízmilliárd forintnál tartanak az idei agrárkárok (2021.11.15.)

Október végéig mintegy tízmilliárd forintot fizettek ki növénykárokra a biztosítók, döntően a jégverések miatt. Időközben az agrártárca tovább emelte a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott keretösszegét, a gazdálkodóknak így jó esélyük van a 70 százalékos támogatásintenzitás kihasználására, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Bővebben

A kormányzat is bízik a biztosítási piac növekedésében (2021.11.04.)

A gazdaság állapota, a lakosság megtakarítói pozíciója alapján is folytatódhat a biztosítási szektor növekedése, azonban a pénzügyi tudatosság erősítésre szorul még ahhoz, hogy a hazai piac fejlődni tudjon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetsége 11. alkalommal megrendezett konferenciáján.

Bővebben

Idén újra nőhet a munkahelyi balesetek száma (2021.10.28.)

Évente körülbelül 20 ezren szenvednek 3 munkanapon túl gyógyuló balesetet a munkahelyükön, legalábbis ennyit jelentenek a hatóságok felé. Nagyságrendekkel többeket ér baleset azonban a közutakon, még többeket az otthonaikban. Ennek ellenére a balesetbiztosítással rendelkezők száma elenyészőnek mondható, holott egy jól megválasztott szerződéssel akár milliós anyagi terhet vehetünk le a vállunkról – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Életmódváltással a kiegyensúlyozott nyugdíjas évekért (2021.10.27.)

Az időskori függőségi ráta hazánkban jelenleg sem alacsony, azonban 30 éven belül minden idős emberre mindössze két munkaképes korú felnőtt jut majd. Az anyagi biztonság megteremtése egyre inkább az egyének feladata, azonban a boldog, hosszú és kiegyensúlyozott élethez testi, szellemi és lelki egészségre is szükség van, amihez érdemes már fiatalon megfelelő életmódot kialakítani. Erre hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének legújabb kampánya is.

Bővebben

Évi többezres nagyságrendben történnek vadbalesetek az utakon! (2021.10.14.)

Útra tévedő nagyvaddal az év bármely szakaszában találkozhatunk, az őszi hónapokban azonban különösen megnő a vaddal történő autós ütközés veszélye. Egy-egy ütközés a gépjárműben és a vadban is jelentős károkat okozhat, amit a casco-biztosítás, illetve a vadkár-kiegészítő biztosítás téríthet meg az autósnak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Biztonság Hete – sok még a tennivaló közlekedésbiztonság terén (2021.09.20.)

3500-an esnek áldozatul naponta közlekedési balesetnek világszerte, ez a világ GDP-jének 3%-át is jelentheti, ezért ezzel a területtel kiemelten kell foglalkozni – hangzott el az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Biztonság Hete rendezvénysorozat nyitóeseményén.

Bővebben

Az elmúlt tíz év legdrágább viharszezonján vagyunk túl (2021.09.06.)

2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összegzi a május 1 – augusztus 31 közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok, mint idén.

Bővebben

Magyar Biztosítók Évkönyve 2021: az eredmények és ami mögöttük van (2021.09.01.)

Egy ilyen súlyos válság során jó okunk van feltételezni, hogy a biztonság, mint érték, sokakban felértékelődik, áll a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) most megjelent évkönyvében, amely a 2020-as részletes biztosítói adatsorokat mutatja be, értékelve az eredményeket, valamint a szövetség tagozatainak a munkáját.

Bővebben

Tízmilliárd forintot is elérhet a júliusi viharszámla (2021.08.02.)

A júliusi viharkárok nyomán a biztosítók közel tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra. Csak a lakásbiztosításokra kifizetett tételek meghaladják a tavaly előtti év május-augusztus közötti viharszezonjának teljes kárösszegét, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Sokmilliárdos kárszámlát hagyott maga után a hétvégi jégverés (2021.07.12.)

Bár a biztosítótársaságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban még akár sokszorozódhatnak is a hétvégi viharokhoz köthető kárbejelentések, de már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számla, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Több mint kétmilliárdnyi kárkifizetés a viharszezon felénél (2021.07.01.)

Idén csendesebben indult a viharszezon a tavalyinál. Félidőben a biztosítók általi kárkifizetések összege így is meghaladja már a kétmilliárd forintot, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből.

Bővebben

A legtöbb ügyfél kiegészítőket is köt a lakásbiztosításához (2021.06.21.)

Rendkívül szélesnek nevezhető a hazai lakásbiztosítási piacon elérhető kiegészítő szolgáltatások köre. Népszerűségükre jellemző, hogy gyakorlatilag minden ügyfél köt valamilyen kiegészítőt. A leggyakrabban balesetbiztosítást, de olyan kiegészítő is létezik, amely kárpótol a nyaralást elrontó rossz időjárás esetén – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Rég voltak ilyen szép számok az életbiztosítási piacon (2021.06.07.)

Tovább bővült a biztosítók díjbevétele az idei első negyedévben, ami a korábbi évek tendenciáival ellentétben most az életbiztosítások kiemelkedő növekedésének volt köszönhető. A pandémia a biztosítókba vetett bizalomra sem volt negatív hatással, az ezt tükröző index 2019 óta emelkedik – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége sajtótájékoztatóján.

Bővebben

Lényegesen eltérő szolgáltatásokkal versengenek egymással az utasbiztosítók (2021.06.01.)

A nyári utazási szezon beindulásával idén különös jelentősége van annak, hogy a lehető legszélesebb körben gondoskodjunk a biztonságunkról. Külföldi nyaralás esetén eddig sem volt tanácsos utasbiztosítás nélkül elindulni, most azonban végképp elképzelhetetlen, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Nincs az életbiztosításokban Covid-19 védőoltással kapcsolatos kizárás (2021.05.19.)

A magyarországi biztosítótársaságok életbiztosítási termékeiben nincs a Covid-19 védőoltással kapcsolatos kizárás vagy mentesülés. Ilyen válaszokat kapott a MABISZ a tagjaitól az AFP Ténykérdés rovatának megkeresésére.

Bővebben

Csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre! (2021.05.18.)

Csütörtökön jár le a 2020. évi jövedelmek bevallásának határideje. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is eddig kell kérvényezniük a 2020-as befizetéseik után járó 20%-os adójóváírást. Különböző okok miatt ezt minden évben több tízezren mulasztják el, figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Közepes a koncentráció a magyar biztosítási piacon (2021.05.13.)

Az elmúlt évben a MABISZ tagjainak a díjbevétele 4,8 százalékkal haladta meg a 2019-est a végleges tekinthető negyedik negyedéves adatok alapján.

Bővebben

Megnőtt a fedezetlenségi díjakkal kapcsolatos érdeklődés a MABISZ ügyfélszolgálatánál (2021.04.21.)

Tavaly is több mint 20 ezer alkalommal keresték meg a MABISZ fogyasztóvédelmi célból, hiteles információk közvetítésére létrehozott ügyfélszolgálatát. A leggyakoribb kérdések a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokhoz kapcsolódtak. A biztosítókkal kapcsolatos panaszok száma évről évre csökken – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Otthonfelújítók figyelem: a lakás mellett a biztosítást is fontos korszerűsíteni! (2021.03.31.)

A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Az öngondoskodási hajlammal együtt nő az életbiztosítások jelentősége (2021.03.17.)

A járványhelyzet miatt felértékelődött a biztonság, köztük az anyagi biztonság és tervezhetőség szerepe, ami az életbiztosításokba áramló pénzmennyiség növekedésében is tetten érhető. Évek óta emelkedik a kockázati életbiztosítások száma is, melyek alacsony költségek mellett nyújtanak biztos segítséget a bajban.

Bővebben

Tovább egyszerűsödik az E-kárbejelentő használata (2021.03.04.)

Az elmúlt évi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket. A kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a MABISZ központi nyilvántartásából már két adat megadásával automatikusan kitöltődnek az E-kárbejelentőben a biztosítási szerződéses mezők. A járványügyi intézkedések közepette egyre népszerűbb, a távolságtartást segítő alkalmazással így tovább gyorsítható a kárrendezési folyamat.

Bővebben

A decemberi földrengések magyar kárbejelentéseinek a száma meghaladja a horvátországit (2021.03.02.)

Az elmúlt évi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket. A kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Több mint másfélszeresére nőtt az agrárbiztosítások díjtámogatása (2021.02.26.)

Tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás keretösszege, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

A felelős gazdálkodáshoz elengedhetetlenek az agrárbiztosítások (2021.02.13.)

A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer kiépülésével, valamint az Agrárminisztérium és az agrárbiztosítók több mint kilenc éves példaértékű összefogása eredményeképpen évről évre nő a termelői öngondoskodás. Az együttműködés további lehetőségeiről tárgyalt Nagy István agrárminiszter az agrárbiztosítási piac szereplőivel.

Bővebben

A lakásbiztosítás elektronikai eszközeink meghibásodására is kiterjedhet (2021.02.02.)

Meglehetősen kellemetlen, mikor a kötelező jótállási idő elteltével hibásodik meg egy termék. Ugyanakkor több hazai biztosító kínálatában is elérhető az a lakásbiztosítási kiegészítő, amely ezen eszközök garanciális idejének lejárta utáni javíttatását vagy cseréjét fedezi, évi néhány ezer forintos átalánydíjért cserébe – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Kár esetén sokba kerülhet az alulbiztosítottság (2021.01.14.)

Az alulbiztosítottság jelenti a vagyonbiztosítások legnagyobb kockázatát. Márpedig mind a vállalkozói, mind a lakásbiztosítási szerződések esetében gyakran fordul elő, hogy a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

A gyorsjelentésben jelzett összeg ötszörösét is elérhetik a horvát földrengések okozta hazai károk (2021.01.05.)

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, állapítja meg a MABISZ közleménye.

Bővebben

Oktatási segédlet – DEV

Oktatási segédletek

A szövetség fontos céljának tekinti az elnökség által 2018-ban elfogadott Fiatal Generációs Stratégia megvalósítását, amelynek keretében a fiatalok minőségi és hiteles biztosítási információkkal való ellátására törekszik, élményszerűen és a kritikus gondolkodást fejlesztő megoldásokkal, ugyanakkor játékos formában. A különböző korosztályokat célzott eszközökkel kívánja elérni a szövetség.

Általános iskolások (9-14 évesek)

A MABISZ az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) által jóváhagyott biztosítási tananyaggal, képregény sorozattal, a szövetség által meghirdetett tanári óravázlat verseny győztes pályázatainak szabadon hozzáférhetővé tételével segíti a biztosítási alapfogalmak megismerését.

Bővebben

Középiskolások (15-18 évesek)

A MABISZ oktatási szakértői és együttműködő partnerei a téma interaktív és csoportos feldolgozását segítő oktatási segédanyag-ot dolgoztak ki, továbbá mintaórákkal és online játékokkal szeretné felkelteni a 15-18 éves célcsoport figyelmét a biztosítások világa iránt.

Bővebben

Fiatal felnőttek (18–25 évesek)

A fiatal generáció biztosítások iránti érzékenyítését tűzte ki célul a szövetség a 2017-ben életre hívott „Biztosítsd Be Magad!” versennyel, amely az egyetemista korosztály és a biztosítási szektor kapcsolatát hivatott erősíteni.

Bővebben

Tanulmányok

Szakmai háttéranyagok, tanulmányok, biztosításpiaci elemzések.

Bővebben

Százmilliós magyarországi kár a horvát földrengések nyomán


Százmilliós magyarországi kár a horvát földrengések nyomán

2020.12.31.

A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6.5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is. A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

 

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.) Az idei évben a veszélyhelyzet felgyorsította az informatikai fejlesztéseket, a digitalizációt a kárbejelentések területén, sőt már a kárrendezéssel kapcsolatban is van online megoldás. Minderről a honlapok részletesen tájékoztatják az érdeklődőket. Több társaság a távoli kárfelvétel választását javasolja az ügyfeleinek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Egyesek már bevezették, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk. A személyes kárszemléig, amennyiben az mégis szükségessé válik, csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

 

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár több milliárdos nagyságrendben is megterheli a biztosítói kasszákat. Mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.