Varga Mihály: nagy szükség van egy erős, korszerű termékekkel rendelkező biztosítási szektorra


Varga Mihály: nagy szükség van egy erős, korszerű termékekkel rendelkező biztosítási szektorra

2019.12.17.

Folyamatos az együttműködés a Pénzügyminisztérium és a MABISZ között az öngondoskodás ösztönzése, a pénzügyi tudatosság erősítése terén, amely végső soron a biztosítások iránti igényt is fokozza – nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Biztosítás és Kockázat című folyóirat legfrissebb számában, amelynek online változata már elérhető a mabisz.hu oldalon.

 

„A világgazdaságot érintő politikai bizonytalanság – legyen az a migrációs válság, kereskedelmi háború, vagy épp a Brexit – egyelőre tartósnak tűnik, de mi arra törekszünk, hogy a magyar gazdaság a borús kilátások ellenére is megőrizze évek óta tartó lendületét” fejtette ki interjújában Varga Mihály. A pénzügyminiszter a magyar gazdaság eddigi teljesítményét értékelve elmondta, hogy a német ipar tavaly ősz óta tartó gyengélkedése nálunk egyelőre nem érezteti hatását. Szeptemberben például 11 százalék felett nőtt a magyar ipar, ami azt mutatja, hogy csökkent hazánk kitettsége a külső kockázatokkal szemben. A harmadik negyedév 5,1 százalékos GDP-bővülésének a legnagyobb részét a kormányzati intézkedések nyomán felpörgő belső motorok, valamint az exportteljesítmény adták. A makrogazdasági mutatók alapján a magyar gazdaság erős és biztos alapokon áll, tehát egy lehetséges válság kevésbé éreztetné a hatását, állapította meg a pénzügyminiszter. Ugyanakkor hozzátette: „A várható lassulás miatt a magyar gazdaságpolitikának ezután is kerülni kell a túlköltekezést és a tartalékok felélését, a beruházások támogatását folytatni kell, a forintárfolyamnak kiszámíthatónak kell maradnia, mozgósítani kell a munkaerő-tartalékokat, de szükséges a szakpolitikai javaslatok végrehajtása, a kkv-szektor versenyképességének növelése, valamint a politikai stabilitás megőrzése is.” A kormány a magyar gazdaság növekedését célzott gazdaságvédelmi lépésekkel a következő években is az uniós átlag felett kívánja tartani, emellett folytatni kívánja a gazdaság fehérítését is – így vizsgálják az elektronikus fizetések kiterjesztésének lehetőségét.

Varga Mihály kiemelte, hogy 2010 óta a hazai aktivitási ráta 61,7 százalékról 72,7 százalékra nőtt. Közben a tőkevonzó-képességünk egyre kevésbé épül az olcsó munkaerőre, amit megállapítása szerint az is mutat, hogy az euróban számolt nettó kereset a V4-országok között hazánkban emelkedett a második legnagyobb mértékben 2010 és 2018 között. Magyarország így is jelenleg Európa egyik legnépszerűbb befektetési célpontja. 2019 első félévében a beruházási volumen 19,3 százalékkal emelkedett, ami 4088 milliárd forintnyi fejlesztést jelent.

Biztosítási témákról szólva Varga Mihály utalt arra, hogy egy erős, korszerű termékekkel rendelkező biztosítási szektorra a gazdaságnak, a lakosságnak és a kormányzatnak is nagy szüksége van. „Folyamatos az együttműködés a Pénzügyminisztérium és a MABISZ között az öngondoskodás ösztönzése, a pénzügyi tudatosság erősítése terén, amely végső soron a biztosítások iránti igényt is fokozza.” A pénzügyi tudatosság erősödésével – amelyre stratégiát is alkotott a kormány – a jövőben tovább nőhet az öngondoskodás a fiatalkori életkezdés, a család bővülése, az idős korra való felkészülés területén, amely egybeesik a biztosítási szektor szereplőinek törekvéseivel.

Elmondása alapján az Európai Unióban már a 2000-es évek elején megkezdődött az előkészítő munka a biztosítási garanciarendszerek egységesítése érdekében, azonban a tagállamok megosztottsága és az eltérő gyakorlatok miatt konkrét előrehaladás sokáig nem történt. Ugyanakkor az Európai Bizottságtól származó legújabb értesülések szerint már előkészítették a biztosítási garanciarendszerre vonatkozó munkaanyagot, és az új biztos döntésének függvénye a tervezet hivatalos benyújtása. „Amellett, hogy az uniós fejleményeket aktívan követjük, itthon is történtek előkészítő szakmai egyeztetések ebben a témakörében az érintett felek között, amelyeken a MABISZ tapasztalt szakértői is részt vettek. A hazai jogalkotás természetesen ebben az esetben is igazodik az európai keretekhez, ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy az egységes belső piac kialakítása a pénzügyi területen kimondottan előrehaladott állapotban van.”

A teljes interjú a https://mabisz.hu/biztositas-es-kockazat/ linken olvasható.

Egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét


Egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét

2019.12.11.

A nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjak után járó adókedvezményt 2015-ben még csak alig 90 ezren vették igénybe. Tavaly viszont már több mint 243 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével. Idén csupán néhány hetük maradt azoknak, akik még nem használták ki ennek kereteit, de élni kívánnak vele – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

A pénzügyi tudatosság egyik leglényegesebb eleme az öngondoskodás. A hosszú távú, időskorra szóló döntések meghozatalakor érdemes figyelembe venni a nyugdíj célú megtakarítások után járó adókedvezményt is. 2014 óta a nyugdíjbiztosítások díjai után adókedvezmény vehető igénybe, ami a befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. A kedvezmény kezelésének módja is az öngondoskodást segíti, az adóból visszajáró összeget ugyanis az adóhivatal a biztosítónál vezetett számlára utalja, ezzel is növelve az időskori megtakarítás összegét.

 

Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, év végén jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor. A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a 2018-as adóévre vonatkozóan több, mint 243 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, közel 11 milliárd forint összegben, ami fejenként átlag 45 ezer forint feletti adókedvezményt jelent. Az adóhatóság adatai szerint évről évre egyre többen igénylik a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét és az összeg is folyamatosan nő.

 

Ez természetesen elsősorban azzal függ össze, hogy egyre többen választják a hosszú távú öngondoskodásnak ezen formáját. 2018-ban a rendszeres díjú nyugdíjbiztosítási szerződések száma közel 18 százalékkal, míg a díjbevétel 27 százalékkal nőtt. Az idei harmadik negyedéves adatok alapján a szerződésszám már átlépte a 324 ezret, ami az év végi hajrát követően, még konzervatív becslések alapján is meghaladhatja idén a 330 ezret. A nyugdíjbiztosítások kedvező hatása nem csak a díjbevétel növekedésén látszik, hanem egyéb pozitív trendeket is kirajzol. Az életbiztosítási piac folyamatos díjas díjbevételeinek mintegy 20 százaléka már ebből a biztosítási termékből származik. A rendszeres díjú termékek aránya az elmúlt időszakban stabilizálódott, nyugdíjbiztosítások esetében a szerződések 85 százaléka ilyen termék. Mindez jól mutatja, hogy a bevezetett adójóváírás lehetősége hatékonyan tudja ösztönözni a hosszú távú megtakarításokat, összhangban az előzetes várakozásokkal.

 

Kedvező tendencia az is, hogy az egyes szerződésekre jutó éves befizetések összege, vagyis az átlagdíj is évek óta növekszik az MNB statisztikái szerint. 2018 év végén a folyamatos díjas nyugdíjbiztosítási szerződések esetében 246 861 forint volt, amely összeg átlagosan több mint 49 ezer forintos adójóváírásra jogosít. Bőven van még tér tehát a maximális adójóváírásra jogosító befizetések eléréséhez.

 

 

Ma már versenyképességi tényező az ügyfélélmény a biztosítók számára is


Ma már versenyképességi tényező az ügyfélélmény a biztosítók számára is

2019.11.21.

Meg kell értenünk ügyfeleink személyes céljait és igényeit, hogy a kiszolgálási színvonalat folyamatosan emelni tudjuk – mondta Dr. Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a szövetség X. Biztosításszakmai Konferenciájának megnyitóján. Az érzékelhetően egyre tudatosabbá váló ügyfelek igényeit a MABISZ is igyekszik kiszolgálni, ezt segíti az idén útjára indított E-kárbejelentő is, melynek létrehozását a szövetség koordinálta.

 

Az EU GDP-jének jelentős részét a biztosítások adják, jelentős szerepet betöltve a gazdaság stabilitásában. Ez a hazai biztosítási piacról is elmondható, bár még van tere a biztosítások erősödésének – mondta a konferencián Varga Mihály pénzügyminiszter. A biztosítási ágazat egyfajta indikátora a gazdaság egészségének is. A díjbevételek 2018 végén meghaladták az ezer milliárd forintot, az idei első félévben pedig már közel 10%-kal nőttek. A szektor jövedelmezősége is folyamatosan javul, közel 40 milliárd forint adózott eredményt értek el a biztosítók. Az állampapírokba 1400 milliárd forintot fektetett be az ágazat – tette hozzá Varga Mihály.

 

A fejlesztési területek közé sorolta a pénzügyi kultúra, ezen keresztül a lakossági megtakarítások érdemi növelését, amire a kormánynak kétéves stratégiája is született. Ma a lakosság körében főként a készpénzállomány nő: mintegy 6500 milliárd forintot kellene visszacsatornázni a gazdaság működésébe. A köznevelésben is szeretnék a pénzügyi ismeretek oktatását elterjeszteni, ezt szolgálja a Pénz7 programsorozat. Varga Mihály megköszönte a MABISZ-nak a pénzügyi tudatosságot növelő oktatási anyagok elkészítésében nyújtott aktív segítségét.

 

Mára a versenyképesség egyik kulcstényezőjévé vált az ügyfélélmény, a fogyasztói út teljes hosszán – mondta a MABISZ elnök-helyettese. Az ehhez szükséges első lépés Erdős Mihály szerint az ügyfelek megszólítása, amit a MABISZ idén a nyugdíjbiztosítások esetében egy sikeres őszi kampánnyal is támogatott. Az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítások száma megközelíti a 320 ezret, ami egy év alatt 52 ezres növekedést jelent, vagyis az egyik legdinamikusabban fejlődő termékcsoport, ugyanakkor még komoly potenciál van ezen a téren a szerződésszámok növelésére.

 

Az MNB új fogyasztóvédelmi intézkedése, a Minősített Fogyasztóbarát Lakásbiztosítás bevezetése kapcsán Erdős Mihály elmondta, hogy ez is erősítheti az ügyfelek elköteleződését és elégedettségét, ami a szakma érdeke is. Ez az ajánlás beemeli a piaci legjobb gyakorlatokat is, egységes fogalomhasználatot vezet be, ami egyszerűsíti a fogyasztók számára az összehasonlítást. Az elnök-helyettes megköszönte az MNB-nek az előkészületek során mutatott konzultációs készséget és jelezte, hogy várakozása szerint a jövő év elején megjelennek majd az első biztosítási termékek.

 

Az elmúlt években jelentősen megnőtt az életbiztosításokra nehezedő jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettségek. Ezek alapvetően EU szabályozáson alapulnak, azonban a hazai szabályozásban van mozgástér, amire a MABISZ is tesz javaslatokat. A digitalizáció is az ügyfélélmény szolgálatában áll, így a papírmentes működés erősítése, a készpénzmentes megoldások elterjesztése és a pénzügyi, digitális kultúra erősítése területén a MABISZ munkacsoportjai is dolgoznak.

 

Az előző napon bejelentett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) kapcsán az MNB ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az közvetlen módon tudja támogatni az ügyfélélményt. Az elsődleges cél a háztartások egzisztenciális biztonságának növelése, emellett a díjak és szolgáltatások egyensúlyának javulását várja a jegybank, nem pedig a díjak csökkenését – mondta Szeniczey Gergő. A gyors és nagyvonalú kárrendezés is elvárás a jegybank részéről, amit pontos határidők kijelölésével igyekszik elérni. Egyszerű, közérthető szerződési dokumentációt, kárigénye elutasításánál világos indoklást vár el az MNB.

 

Decemberben indul egy aloldal, a pályázatok benyújtására januártól lesz lehetőség és az első negyedév végén, a második negyedév elején elindul egy összehasonlító oldal is, akkortól várható a termékek megjelenése is.

 

A tavalyi konferencián került bejelentésre az E-kárbejelentő, ami idén januárban indult útjára. Azóta egyértelművé vált, hogy az alkalmazás hasznos, sikerességéhez azonban szükség volt a MABISZ kommunikációs támogatására is, ami jelentős letöltésszámot eredményezett – mondta az alkalmazást fejlesztő suIT SOLUTIONS Informatikai Szolgáltató Kft. tulajdonostársa. A piacon korábban elérhető két ilyen applikáció másfél év alatt ért el olyan letöltésszámot, mint az E-kárbejelentős 3 nap alatt. A biztosítók tájékoztató levelei szintén hozzájárultak a letöltésszám növeléséhez – hangsúlyozta Lengyel Sándor.

 

Szeptember vége óta emelkedett a bejelentések száma is: éves szinten már több mint 5000 bejelentésnél tart. A tapasztalatok alapján a két telefon PIN kódos összepárosítása könnyedén megy a felhasználóknak, a fényképezést is szívesen használják, ami ugyan nem kötelező, de majdnem mindenki készít és csatol képet a kárbejelentéshez. A Google térkép használata is készségszintű a felhasználóknál: a szemle helyszín megadása is opcionális elem, mégis ezt is nagyon sokan megadják. Ugyanakkor a QR kód beolvasási funkció és a megjegyzés hangrögzítés formájában rögzítése még nem elég elterjedt.

 

A már elvégzett több mint 5000 kárbejelentés adatai számos statisztikai elemzésre adnak lehetőséget, így már térkép is van arról, hogy hol történtek balesetek az országban. A felhasználók elégedettségét mérő felmérések alapján, ami már több mint 600 kitöltést eredményezett, az E-kárbejelentőnek nagyon nagy a támogatottsága a felhasználók körében: akinek már használni kellett, az ezt használná újra is, és ajánlja ismerőseinek is!

 

Az E-kárbejelentő alkalmazás Az Év Honlapja díjat kapott!


Az E-kárbejelentő alkalmazás Az Év Honlapja díjat kapott!

2019.11.28.

A MABISZ által kifejlesztett digitális baleseti kárbejelentő, – az e-kárbejelentő alkalmazás – két kategóriában is díjazott lett az idei Az Év Honlapja pályázaton. Díjazták a szövetség öngondoskodási kampányát is.

 

Az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseményén, az idén már 18. alkalommal megrendezett Az Év Honlapja pályázaton az E-kárbejelentő Non profit kategóriában elnyerte Az Év Honlapja díjat, Az Év Technológiai Megoldása kategóriában pedig minőség díjjal gazdagodott. Az Extra Budapestben rendezett ünnepélyes gálán a díjakat dr. Molnos Dániel és Mészáros László, a MABISZ főtitkára és informatikai vezetője vették át.

 

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre 183 nevezés érkezett, 26 kategóriában. A szakmai zsűri a pályaműveket azok technikai fejlettsége, a tartalom gazdagsága és a népszerűsége vonatkozásában vizsgálta. A zsűri értékelése a két díjhoz: „Gyorsan, egyszerűen, a problémára koncentrálva. Igazi platform független megoldás egy kényes helyzetben. Az applikáció letisztult, könnyen használható, igazán felhasználóbarát. Emellett pedig környezetbarát is, hiszen ezentúl nincs szükség a papír alapú kárbejelentőre.” Illetve: „A kezdeményezés célja valóban hiánypótló, de a kivitelezése szemmel láthatóan túlmutat mindazon, amit elképzelnénk. Érzékelhetően igyekeztek igazodni a várható helyzetekhez és minél egyszerűbben kezelhetővé tenni az oldalt mind vizuálisan, mind pedig tartalmilag, mely óriási segítség a gépjárművezetőknek.”

 

Az E-kárbejelentő idén január 8-án indult útjára. A MABISZ égisze alatt, valamennyi, a gépjármű felelősségbiztosítási piacon érdekelt biztosító társaság együttműködésével kifejlesztett applikáció a hagyományos papír alapú „kék-sárga” baleseti kárbejelentőnek kínál alternatívát, és az ekar.hu oldalról valamint az alkalmazás-boltokból ingyenesen letölthető autós kényelmi szolgáltatás. A megjelenése óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással, értesíteni tudja a tulajdonost vagy üzembentartót a balesetről, megadja a becsült kárértéket, ajánl szervizt. Beépült egy CASCO-funkció is. A biztosítótársaságok által pedig az ügyfeleiknek kiküldött, illetve az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon (például díjigazolás, zöldkártya) elhelyezett QR kódokkal egyszerűen, akár előre feltölthetők a felelősségbiztosítási szerződésünk adatai az applikációba.

 

Egy júniusi felmérés szerint az E-kárbejelentő applikációról a magyar felnőtt lakosság 48,4 százaléka hallott már. A személyes tapasztalattal rendelkezők mindegyike elégedett volt az applikációval. Az E-kárbejelentő november végén már több mint 240 ezer letöltésnél tart és több mint hatezer kárbejelentés ennek segítségével érkezett be a biztosító társaságokhoz.

 

Az applikáció marketing célja, hogy a káresemények rendezése a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban menjen végbe. A hagyományos „kék-sárga” baleseti bejelentővel szemben az alkalmazással pontosabb információk oszthatók meg a biztosítókkal. Az applikáció a folyamatos fejlesztésekkel nagy hangsúlyt fektet a felhasználói élményre, és arra, hogy a felület teljes mértékben felhasználóbarát legyen.

 

A szerdai díjátadón Marketing Gyémánt díjat kapott az applikáció kampánya is. A Magyar Marketing Szövetség díját kapta a MABISZ öngondoskodási kampánya is, amely egyben elnyerte Az év influencer kampánya díjat is.