Biztonság Hete – sok még a tennivaló közlekedésbiztonság terén


Biztonság Hete – sok még a tennivaló közlekedésbiztonság terén

2021.09.20.

3500-an esnek áldozatul naponta közlekedési balesetnek világszerte, ez a világ GDP-jének 3%-át is jelentheti, ezért ezzel a területtel kiemelten kell foglalkozni – hangzott el az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Biztonság Hete rendezvénysorozat nyitóeseményén.

 

Közlekedésbiztonság esetén leggyakrabban a közúti közlekedés biztonságáról esik szó, hiszen utaskilométerre vetítve ez a legveszélyesebb eszköz – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. Palkovics László miniszter nyitóbeszédében. A kormánybiztos kiemelte: 3500-an esnek áldozatul naponta közlekedési balesetnek világszerte, ez a világ GDP-jének 3%-át is jelentheti, vagyis ezzel a területtel kiemelten kell foglalkozni.  Az EU több célkitűzést tett annak érdekében, hogy 2050-re senki ne veszítse életét közúti balesetben, még közvetetten sem. Mivel a közlekedési balesetek 93%-át emberi hiba okozza, a leghatékonyabb eszköz a kiküszöbölésére a tudatosítás, de az infrastrukturális és műszaki elemeket is lehet fejleszteni. Előbbit már az óvodában, iskolában el kell kezdeni, de egész életünkben folytatni kell.

Az ITM több területen is aktív. Egy éve jött lére a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség, ami közlekedésbiztonsággal is foglalkozik rendezvények, oktatás formájában, de emellett tesztpályák is épülnek a közeljövőben az országban. Nem kivitelezhetetlen, hogy 2050-re hazánkban se történjen egy halálos közlekedési baleset sem – mondta Palkovics.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége elnöke köszöntőjében emlékeztetett, hogy 5 éve már, hogy a MABISZ megkereste ötletével az ORFK-t, hogy az iskolakezdés idején felhívják a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. Ebből nőtte ki magát a Biztonság Hete rendezvénysorozat, először csak Pest megyében, majd az egész országra kiterjedően. Idén remélhetőleg ismét sokan vesznek részt ezeken a rendezvényeken, aminek az indulása óta több mint 50 ezer gyerek volt részese, az online térben pedig több mint 2 millióan nézték meg az arról szóló híradásokat. A Biztonság Hete idén nemzetközivé vált, 8 kelet-közép-európai ország csatlakozott, az ottani iskolákban is napirendre tűzték a közlekedésbiztonság témáját.

A MABISZ több fronton is igyekszik segíteni a kezdeményezés sikerét. A képregénysorozat a legkisebb gyerekeknek tanítja meg a kockázat, a kockázattudatosság fogalmát. A Biztonság Kerék játékkal pedig, ami online is elérhető, felmérhetik saját kockázatvállalási hajlandóságukat a gyerekek.

A közlekedésbaleseti statisztikák ugyan javulnak, de sok még a tennivaló – figyelmeztetett Pandurics Anett. A MABISZ, illetve a biztosítók jellemzően akkor jönnek képbe, mikor már megtörtént a baleset. Ekkor segít a biztosítók összefogásával létrehozott e-kárbejelentő, ami folyamatos a fejlesztéseknek köszönhetően most már születési dátum és rendszám megadása után automatikusan kitölti a szükséges adatokat. Az alkalmazást eddig több mint 400 ezer ember töltötte le, és 20 ezernél is több kárbejelentést bonyolítottak le ezen keresztül.

Tavaly összesen 460-an haltak meg közlekedési balesetekben, ami utoljára 1956-ban volt ilyen alacsony – közölte Óberling József r. ezredes, az ORFK OBB ügyvezető elnöke. Az idei számok azonban már nem néznek ki ilyen szépen. Ezen a héten Európa összes rendőrsége a közlekedésbiztonsággal foglalkozik. Itthon a holnapi napon országos ellenőrzéseket végeznek a közutakon, hogy balesetek nélkül múljon el a Safety Day, hiszen, ha biztonság van, minden van – tette hozzá a rendőrezredes.

A tűzvédelem aktuális helyzetéről, az otthoni balesetek, káresetek megelőzéséről beszélt Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, a BM OKF Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke. Tudatosítani, tanítani kell az embereket, hogy akár az utakon, akár az otthonukban történt baleseteket meg tudják előzni. A lakástüzek megelőzéséről elmondta: évente 6500 ilyen eset történik, a keletkezési okok közé tartoznak az elektromos berendezések és hálózatok. Idén kampány is indul a füstérzékelők telepítése érdekében.

A fűtési szezon előtt érdemes a berendezéseket és a kéményeket is ellenőrizni. Minden évben rengetegen halnak meg szénmonoxid mérgezésben, nagyságrendileg 900 olyan esethez mennek ki, ahol CO-mérgezés gyanúja merül fel. Ahol volt CO-érzékelő, ott soha nem történt tragédia – emlékeztetett a tűzoltósági főfelügyelő. A közlekedési baleseteknél idén 10 ezer esetben kellett a tűzoltóknak is beavatkozni, mentésnél vagy tűzoltásnál. Tudatos felkészítéssel megelőzhetők lennének ezek a balestek.

A biztonság fogalma egyre több területre terjed ki a közlekedéstől, az otthonokig, de újabban több szó esik a pénzügyi biztonságról is, amiben a biztosítók szerepe kulcsfontosságú – említette Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte, hogy a lakások 70%-a biztosított, vagyis a családok 30%-a még mindig nagyon kitett az otthonukat érintő anyagi kockázatoknak. A pénzügyi biztonság megteremtése is a tudatosítással, oktatással kezdődik, itt is meg kell tanítani a gyerekeknek a kockázatokat, a kezelésükre alkalmas eszközöket. A pénzügyi tudatosság, mint önvédelmi eszköz rendkívül fontos, ez ma össze kell kapcsolódjon a kiberbiztonsággal is. Az iskolákban a pénzügyi tudatosság ma már a NAT része, de az iskola keretein kívül is fokozni kell a tudatosítást. Ha minden család idővel egy kicsit jobban gazdálkodik, nem vesz fel rossz hiteleket, az nem csak a saját biztonságát erősíti, hanem hosszú távon hozzájárul a nemzetgazdaság egészéhez, a GDP-növekedéséhez is – mondta Balogh László.

Kovács Ferenc az Agrárminisztérium főosztályvezetője a vad és ember találkozásáról beszélt, ami történhet városi vagy erdei séta közben is. Felhívta a figyelmet, hogy a vadállatok alapvetően félnek tőlünk, ilyenkor meg kell találni azt a lehetőséget, hogy eltávolodjunk a helyszíntől, tartsunk távolságot. Gépjárművel történő közlekedésnél a mostani időszak, ősz végéig tartóan kiemelt vadtalálkozás szempontjából. Párzási időszakban megváltozik az állatok viselkedése, így kevésbé érzékelik a közeledő járművet, nekünk kell óvatosabbnak lennünk. A vadak általában nem egyedül járnak, ha egy átkelt az úton, számítsunk további állatokra. Balesetnél a 112-es hívószámot kell hívni, ők tudják, hogy kiket kell még értesíteni. 

Évi többezres nagyságrendben történnek vadbalesetek az utakon!


Évi többezres nagyságrendben történnek vadbalesetek az utakon!

2021.10.14.

Útra tévedő nagyvaddal az év bármely szakaszában találkozhatunk, az őszi hónapokban azonban különösen megnő a vaddal történő autós ütközés veszélye. Egy-egy ütközés a gépjárműben és a vadban is jelentős károkat okozhat, amit a casco-biztosítás, illetve a vadkár-kiegészítő biztosítás téríthet meg az autósnak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint 2017 óta évről évre több vad hullik el gépjárművel történő ütközés következtében a magyarországi utakon. Tavaly több mint 6000 nagyvad elütés történt a magyarországi utakon. Ezen balesetek nagy része az őszi időszakban történik, amikor a nagyvad mozgása megváltozik.

A vadveszélyes területeken, az utak mentén az illetékes vadásztársaságok vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki, ami annyit jelent, hogy a gépjármű vezetőjének úgy kell megválasztania a gépjármű sebességét, hogy a vad hirtelen felbukkanása esetén is el tudja kerülni az ütközést. Ez este, a vad által sűrűn látogatott területen akár igen lassú, 20 km/órás sebességet is jelenthet. De még lassan közlekedve, sőt, akár álló autóba is belefuthat egy megijedt vad. „A vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is szükséges mérsékelni a sebességet. Ha vadat látunk, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, ahogy arra is, hogy egyszerre több egyed is megjelenhet. Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még él, akkor az agancsával, harapásával, vagy rúgásával sérüléseket okozhat.” – hangsúlyozta Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője.

Ha bekövetkezik a vaddal történő ütközés, az közlekedési balesetnek számít. Érdemes ilyenkor hívni a rendőrséget, valamint értesíteni kell a helyileg illetékes vadásztársaságot. Fontos tudni, hogy a vad az állam, az elhullott vad pedig a vadásztársaság tulajdona, annak eltulajdonítása lopásnak minősül. Ha a vad nem pusztult el a balesetben és elhagyta a helyszínt, akkor készítsünk fényképeket a nyomokról és kérjük ezt az eljáró rendőrtől is.

A vadütközéssel kapcsolatos károk megtérítésére a Polgári Törvénykönyv „veszélyes üzemek találkozásával” kapcsolatos része az irányadó. A veszélyes üzemek találkozása esetén, amikor a baleset részvevői – a gépjármű vezetője, illetve illetékes vadásztársaság is – minden tőlük megkövetelhetőt megtettek a baleset elkerülésének érdekében, mindkét fél saját maga viseli a balesetben sérült javakban okozott károkat. A vadásztársaság a vadállományban esett kárt, a gépjárművezetője pedig a gépjárműben okozott kárt. A sofőr alapesetben akkor tehető felelőssé a vadgázolásért, ha nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedett, a vadásztársaság pedig akkor, ha nem volt kihelyezve vadveszélyre figyelmeztető tábla, de a nem megfelelően kitett etető és a hajtóvadászat is vezethet balesethez. A tapasztalatok szerint azonban a főutakon, mellékutakon történő ütközéseknél a felelősséget nehéz egyértelműen megállapítani.

Vadütközés esetén a gépjárműben igen jelentős károk keletkezhetnek. A MABISZ egyik tagbiztosítója 2020-ban közel 1400 olyan esetet regisztrált, ahol állattal való ütközés okozott kárt az autóban, ami több mint 700 millió forintos kifizetést jelentett a társaságnál. A biztosító a károkat akkor téríti meg, ha a gépjármű rendelkezett teljes körű casco-biztosítással. A legtöbb biztosítónál ugyanis a vaddal történő ütközés töréskárnak minősül, amelyre a teljes körű casco biztosítások kiterjednek. Emellett van olyan biztosító, amelynél köthető önálló biztosítás is a vaddal történő ütközés miatti töréskárra, másutt pedig kgfb-biztosítási kiegészítő nyújt fedezetet balesetben résztvevő gépjárműben keletkezett károkra.

Fontos, hogy vadkár esetén a káreseményt mihamarabb jelentsük a biztosítónál, de a vad által okozott kárt a vadgazdálkodást folytató szervnél is be kell jelenteni, és az erről szóló jegyzőkönyvet a biztosítónak a kárbejelentéskor be kell mutatni.

Magyarországon sajnos igen alacsony a casco-biztosítási lefedettség. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020 év végén alig több mint egymillió gépjárműtulajdonos rendelkezett cascoval. Ugyanebben az időszakban az élő kgfb-szerződések száma meghaladta 5,8 milliót, ami azt jelenti, hogy a forgalomban lévő gépjárműveknek kevesebb, mint 17,5 százaléka rendelkezett az év végén casco védelemmel.

A teljes körű casco-biztosítások száma ennél is alacsonyabb, a szerződések egy része ugyanis csak a kockázatok egy bizonyos részét fedi le, például csak lopást, vagy csak a totálkárt. Emellett léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért limitált összegig térítenek.

Konferencia – 2021


Konferencia – 2021

2021. november 4-én immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége a szektor legnagyobb biztosítási konferenciáját a Corinthia Hotel Budapestben. A konferencia kiváló alkalmat jelent a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások, a szabályozói és felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányait, a nemzetközi megoldásokat is figyelembe véve tekintsék át a biztosítási szektor előtt álló kihívásokat és a kapcsolódó területek aktuális, gyakorlati kérdéseit.

XI. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ XI. International Insurance Conference of Mabisz

A konferencia témája: Jövőképes biztosítások- Merre tart a szakma?

2021. november 4.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

Mobil: +36 30 515 2620

livia.turi@mabisz.hu

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják. A résztvevők adatait a rendezvény szervezői bizalmasan kezelik, harmadik félnek csak az adott jelentkező írásbeli hozzájárulása esetén adják ki.

A honlapon található jelentkezési lap kitöltése a részvétel alapfeltétele. Tehát részvételi szándéka esetén akkor is ki kell töltenie, ha névre szóló meghívót kapott. Az itt megadott adatokat a rendezvény szervezői bizalmasan kezelik, harmadik félnek csak az adott jelentkező írásbeli hozzájárulása esetén adják ki.

Részvételi díj:

  • 60.000 ft + ÁFA

  • VIP vendégek számára a részvétel ingyenes.

A konferencia regisztrációja és a részvétel az idei évben védettségi igazolványhoz kötött.

Varga Mihály

Pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes

Születési hely, idő:

  • 1965. január 26-án született Karcagon

Végzettség:

  • 1989 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem

Szakmai életút:

  • 2018 – pénzügyminiszter

  • 2013. március 7.– nemzetgazdasági miniszter

  • 2012. június 2.– Egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter

  • 2010. május 29. – 2012. június 1. A második Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető államtitkára

  • 2006 – 2010 A Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság elnöke

  • 2002 – 2006 A Költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke

  • 2001 – 2002 Az első Orbán-kormány pénzügyminisztere

  • 1998 – 2000 Az első Orbán-kormány idején a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára

  • 1998 A Gazdasági bizottság elnöke, a Számvevőszéki bizottság tagja

  • 1996 – 1998 A Költségvetési és pénzügyi bizottság tagja

  • 1995 – 1997 A szolnoki Gazdasági Főiskola óraadója, címzetes főiskolai tanár

  • 1995 – 1998 A Számvevőszéki bizottság tagja, az Adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrejött vizsgálóbizottság elnöke

  • 1992 – 1994 A Számvevőszéki bizottság tagja

  • 1991 – 1994 Az Adó bizottság tagja, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad-hoc bizottság tagja

  • 1990 – 1994 Az Országgyűlés Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának tagja

  • 1990 Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat, közgazdasági munkatárs

  • 1989 43. sz. Állami Építőipari Vállalat, gazdasági revizor

Nyelvismeret:

  • angol

Családi állapot:

  • Nős, négy gyermek édesapja

Dr. Pandurics Anett

Mabisz – elnök, Posta Biztosító – elnök-vezérigazgató

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási karán végzett közgazdászként, majd 2018-ban ugyanitt (Budapesti Corvinus Egyetem) szerzett PhD-fokozatot stratégiai menedzsment témakörben. Korábban ösztöndíjasként az USA-ban és Németországban tanult. Kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. 2013-tól a MABISZ ügyvezető elnökségének elnöke. 2018 májusától Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja, 2019 júniusától MOL Nyrt. Felügyelő Bizottságának és Audit Bizottságának tagja. Részt vesz a Biztosítás & Kockázat, a Hitelintézeti Szemle és a GÉP szakmai folyóiratok szerkesztő bizottságainak munkájában.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető, MABISZ

Közgazdász, újságíró. 2017 óta a MABISZ kommunikációs vezetője. Előtte öt évig a Figyelő hetilap főszerkesztője volt, a lapnál különböző posztokon tizennégy évet töltött. Korábban a Világgazdaságnál rovatszerkesztői, rovatvezetői feladatokat látott el, valamint a BBC Magyar Adásának budapesti irodavezetője volt. Újságírói pályafutását a Magyar Nemzet külpolitikai rovatánál kezdte, öt évig (1986-1991) volt moszkvai, két évig (1997-1999) washingtoni tudósító, a két időpont között pedig külpolitikai rovatvezető. Óraadó tanár volt a Budapest Kommunikációs Főiskolán (ma Metropolitan Egyetem), oktat a Corvinus Egyetemen és a Matthias Corvinus szakkollégiumba. Gazdasági újságírás tankönyvet szerkesztett, a sajtó mellett esszékötetekben jelentek meg publikációi.

Dr. Kerékgyártó Csaba

főtitkárság vezető, MABISZ

Jogász, biztosítási szakjogász. 1998 óta dolgozik a biztosítási szektorban. Ennek során a Generali biztosító jogtanácsosaként és kárrendezési területen tevékenykedett, a Zürich Biztosító jogtanácsosa, majd a Waberer biztosító vezető jogtanácsosa, 2010-től a MABISZ főtitkárságvezetője és nem-élet biztosítási ágazatvezetője, 2014 óta az AIDA elnökségének tagja. 2004 óta a biztosításhoz kötődő nemzetközi testületek tagja.

Lencsés Katalin

MABISZ, életbiztosítási tagozat vezetője, EU ügyek

Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Külgazdasági Szakán szerezte. Pályáját egy külkereskedelmi vállalatnál kezdte, nyugat-európai, észak-amerikai és arab piacokon tevékenykedve. 1994 óta dolgozik a Magyar Biztosítók Szövetségénél. Jelenleg az Életbiztosítási tagozat, valamint a Baleset- és Egészségbiztosítási tagozat vezetője. Több átfogó szövetségi projektet is menedzsel (TKM rendszer, KGFB Díjnavigátor). 1997-ben megszerezte a biztosítási tanácsadó felsőfokú szakmai képesítést. 1999 és 2015 között tanított a Biztosítási Oktatási Intézet biztosítási tanácsadó képzésén. 1999 óta képviseli a magyar szövetséget Brüsszelben az európai biztosítók szövetségének (Insurance Europe), „Conduct of Business” (korábban „Single Market”) bizottságában, mely a biztosítási szakmát érintő európai uniós szabályozássokkal foglalkozik. 2015 óta felelős szerkesztője és rendszeres szerzője a „Biztosítás és Kockázat” szakmai folyóiratnak. 2020-ban megszerezte a az EFPA által is akkreditált „Minősített Befektetési Tanácsadó” képesítést.

Csampa Zsolt

Születési hely, idő:

  • Budapest, 1974.11.27.

Képzettség:

  • 2007 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem védelmi igazgatási menedzser

  • 2009 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, felsőfokú vezetőképző (vezérkari)

Pályafutás:

  • 1999 – 2002 VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal

  • 2002 – 2014 országgyűlési képviselő, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagja, majd elnöke, Nemzetbiztonsági Bizottság tagja.

  • 2014 – 2018 Belügyminisztérium önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkár

  • 2019. január 1-től a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára

Közéleti megbízások:

  • a Magyar Vívószövetség elnöke

Dr. Kandrács Csaba

2019. október 2-tól a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

2019. október 2. óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke. 2016 júniusától az alelnöki kinevezésig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős ügyvezető igazgatója volt. 2014 és 2016 között a Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő (MARK Zrt.) elnök-vezérigazgatója. Korábban az MNB Monetáris Tanácsának külsős tagja, az MNB Bankműveleti igazgatóságának igazgatója, valamint az MNB Felügyelőbizottságának tagja. Ezt megelőzően a Magyar Államkincstár elnöke, valamint dolgozott a Nemzetgazdasági Minisztériumban, mint miniszteri biztos és helyettes államtitkár. 2009-2012-ig a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának pénzügyi osztályvezetője, 2003-tól a Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyező Iroda munkatársa. Tanulmányait a Budapesti Közigazgatási és Államigazgatási Egyetemen (2003), a Pécsi Tudományegyetemen (Állam- és Jogtudományi Kar, 2007) és a Szent István Egyetemen (Gazdaságtudományi Kar, 2014) végezte.

Gyura Gábor

Gyura Gábor az MNB Fenntartható pénzügyek főosztályának vezetője, adjunktus a BME Pénzügyek Tanszékén. Több, témával foglalkozó nemzetközi testületben, így a Network for Greening the Financial System-ben és az ESMA Fenntartható pénzügyi bizottságában tag. Közgazdasági egyetemi végzettsége mellett PhD fokozattal is rendelkezik, melyet a PTE Földtudományok Doktori Iskolában szerzett 2021-ben.

dr. Diószeghy Zoltán

Szakmai életút:

  • 2019 óta NN Biztosító, PDM chapter lead

  • 2009 – 2019 ING majd NN Biztosító, Árazási vezető

  • 2006 – 2009 ING Biztosító, Aktuárius

  • 2002 – 2006 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, Aktuárius

Végzettség:

  • 2009 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Biológia Doktori Iskola, Szerkezeti Biokémia Doktori Program

  • 2003 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdász Szak, Aktuárius Szakirány

  • 1998 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Fizikus Szak

Közéleti tevékenység:

  • 2014 – 2016 Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár, Ellenőrző Bizottsági tag

  • 2013 – 2014 ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, Ellenőrző Bizottság Elnöke

  • 2006 óta Magyar Aktuárius Társaság tagja

Székely Sándor

insurtech szakértő

1998-ban szerzett mérnök-informatikus diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen és ugyanebben az évben megszerezte közgazdász diplomáját a Corvinuson. 2001 óta foglalkozik biztosítási informatikával. A magyarországi piacvezető biztosítók automatizált szerződéskötési folyamatainak kitalálásában és kialakításában úttörő szerepe volt. A biztonságos elektronikus ügyfélkommunikációra történő átállást a biztosítói szektorban nagy mértékben lendítette előre. Alapító társtulajdonosa a kifejezetten biztosítói szoftver megoldásokra szakosodott DBX Kft-nek. 40 fős biztosítói informatikában szakértő csapata a legnagyobb biztosítói IT tudáscentrum Magyarországon. Biztosítói core rendszer (Moby) és többcsatornás ügyfélkommunikációs szoftver (Hammy) termékeikkel támogatják a biztosítók digitalizációját.

Dr. Zolnay Judit

Vezérigazgató – MetLife Magyarország & Bulgária

Zolnay Judit 2015. májusa óta a MetLife Magyarország vezérigazgatója. 2018-tól a MetLife bolgár vállalatának irányításáért is felel. Board tagja a magyarországi AmCham-nek, a Menedzserek Országos Szövetségének és a United Way Magyarországnak. Alapdiplomáját jog- és államtudományból szerezte, MBA mesterképzéssel is rendelkezik. Tagja a Hungarian Business Leaders Forum Női vezetői klubjának és fiatal tehetségeket mentorál. Elkötelezett az innováció és a tehetségmenedzsment területén. 2016-ban a Forbes magazin összeállította “Az 50 legbefolyásosabb magyar nő” listáját, ahova Judit 8-ként került fel.

“Személyes és üzleti szempontból is elkötelezett vagyok amellett, hogy támogassuk azt a közösséget, ahol a tevékenységünket végezzük. 3 évvel ezelett indítottuk el a magyar gyermekek számára pénzügyi oktatási programunkat, a Life Changer-t, amely releváns és hasznos tudást ad a gyerekekneka pénzügyekről és segít számukra megérteni és jól kezelni azt. Örömmel dolgozunk együtt a United Way-jel, aki szakmai partnerünk ebben a zászlóshajónknak tekitnett CSR programunkban.”

Juhos András

a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott mesterséges intelligencia témában.

1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1995-től pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 1991-ben a frissen létrejött Magyar Aktuárius Társaság alapító tagja és első majd újraválasztott elnöke. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős. 2019-től az UNIQA vezérigazgatói tanácsadója.

2019-től az ELTE TTK-n aktuárius szakosoknak mesterképzés keretében életbiztosítást oktat. 2015-től a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke. 2020-ban MABISZ Életműdíjat kapott.

Gáti László

marketing és értékesítési igazgató – OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd 2001-ben befektetés-kezelői oklevelet szerzett. 1992-től az American Express dél-kelet-európai régiójának termékmenedzsere. 1997-től a Rabobank kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere, majd 1999-től a Takarékbank-csoport befektetési alapkezelőjének vezérigazgatója. 2005. augusztustól az OTP Alapkezelő Zrt. marketing és értékesítési igazgatója, az Igazgatóság tagja. Az OTP Alapkezelő román leányvállalata, az OTP Asset Management Romania felügyelő bizottságának elnöke, illetve a horvát OTP Invest és a bolgár DSK Asset Management felügyelő bizottságágának tagja. Tagja emellett a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége Etikai Bizottságának.

Nagyné Agárdi Györgyi

Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetője

Nagyné Agárdi Györgyi több mint 20 éve dolgozik a pénzintézeti és biztosítási szektorban informatikai vezetőként. A szakember közgazdászként kezdte pályáját, azonban érdeklődése hamarosan a vállalati informatika felé fordult. Az ÁB-AEGON Biztosítónál kezdte pályafutását 1995-ben informatikai területen dolgozó vezetőként, majd 2002-ben az Erste Bankhoz igazolt, ahol szervezési igazgatóként dolgozott. Vezetésével történt meg a Postabank informatikai migrációja, emellett kiemelt feladata volt a korszerű banki alkalmazások fejlesztésének irányítása is.

Nagyné Agárdi Györgyi 2009-től töltötte be szervezési és fejlesztési igazgatói pozíciót az Allianz Hungária Zrt.-nél, 2016-tól pedig a vállalat CIO-ja. Irányítása alatt valósult meg a biztosító informatikai szervezetének teljes átalakítása, újraépítése, a SOA-alapú többrétegű alkalmazásarchitektúra kialakítása, majd felhő alapú transzformációja. A folyamatok digitalizációja és a kapcsolódó hatékony workflow rendszer kiépítés során csapatával számos, a nemzetközi biztosítási piacon is egyedülálló megoldást vezettek be, mint a robotok használata a folyamatok automatizálásában, a mobil telefon alapú ügyfélazonosítás (Allianz MyToken).

Nagyné Agárdi Györgyit 2021 márciusában a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) alelnökének választották. A VISZ elnökségének 2014 óta aktív tagja, a szervezeten belül a digitális oktatás fejlesztéséért és az ehhez kapcsolódó pályázatokért felel.

Szedenics Gábor

projektvezető, suIT Solutions Kft.

Szakmai pályafutását tanácsadóként kezdte az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft-nél, majd a Clarity Consulting Kft.-ben az adatminőség menedzsment és migrációs üzletág szakmai vezetőjeként innovatív eszközök és módszertanok kidolgozása fűződik a nevéhez. Projektvezetőként – többek között – részt vett a Posta Bank ERSTE Bankba történő migrációjában, a Budapest Bank integrált foront-end fejlesztési keretrendszerének bevezetésében, több banki és biztosítótársasági ügyféltörzs bevezetésében. 2013-tól az ERSTE Bank számlavezetési és pénzforgalmi operációs folyamatainak fejlesztéséért felelős osztályvezetőjeként a bank egyik számlavezető rendszerének migrációjával befejezte a számlavezetés teljeskörű centralizációját, a vállalati számlavezetési folyamatokat és a papíralapú nemzetközi pénzforgalmi megbízások feldolgozását mérhetővé tette, szolgáltatóváltáshoz kapcsolódóan felügyelete alatt történt meg a bank papír alapú levelezésének racionalizálása. 2015-től a suIT Solutions Kft. meghatározó vezetője, többek között az e-Kárbejelentő alkalmazás és a távoli ügyfélazonosítási folyamat innovációja kapcsolódik hozzá.

Dr. Gál András Levente

Dr. Gál András Levente jogi diplomáját 1994-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg, emellett tanulmányokat folytatott Zürichben sajtójogból, Bécsben ingatlan-nyilvántartásból. 1996-ban Tokióban politológiát hallgatott. 2002-ben alapította a Gál és Társai Ügyvédi Irodát, 2012-től a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2011 decemberéig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, 2012. szeptember 1-jéig a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos. 2013-ban Magyary Zoltán-díjban, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem díszpolgára elismerésben részesült. 2015-től a Digitális Jólét Program állandó szakértőjeként, 2018-tól szakmai vezetőként járul hozzá Magyarország digitális korszakváltásához. 2020. augusztus 1-től a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője. Több jogi konferencia vezérszónoka, angolul és németül beszél. Számos könyv szerzője és szerkesztője.

JÖVŐKÉPES BIZTOSÍTÁSOK

MABISZ-KONFERENCIA A CORINTHIA HOTELBEN 2021. NOVEMBER 4-ÉN

Első rész


08:00-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

Előadó: Dr. Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége

09:05-09:35

A kormányzat a biztosítások jövőjéről

Előadó: Varga Mihály, Miniszter, PM

09:35-10:05

Merre tart a szakma?

Előadó: Dr. Pandurics Anett, MABISZ elnök

10:05-10:35

Jegybanki feladatok az útkijelölésben

Előadó: Szeniczey Gergő, ügyvezető igazgató, MNB

10:35-10:50

Adategyeztetés a Covid után

Előadó: Csampa Zsolt, helyettes államtitkár, BM

10:50-11:10

Kávészünet

Második rész


11:10-11:30

A jövő biztosításai, a biztosítás jövője

Előadó: Warszewski Marcin, Deloitte

11:30-11:45

Mit vár az ügyfél? – Századvég felmérés

Előadó: Hidvégi Áron, Századvég

11:45-12:45

Kerekasztal-beszélgetés

Moderátor: Lambert Gábor, MABISZ

Résztvevők:

Almássy Gabriella, CEO, Union

Holló Bence, CEO, NN

Nagy Koppány, Igazgató, MNB

Zolnay Judit, CEO, Metlife

12:45-13:00

Díjátadás

(MABISZ díjak és esettanulmány verseny)

13:00-14:45

Ebéd

Harmadik rész


Nem élet szekció

14:45-15:00

Előadó: Székely Sándor, ügyvezető, DBX Kft.

15:00-15:15

Távoli ügyfélátvilágítás intelligensen

Előadó:

Nagyné Agárdi Györgyi, informatikai vezető, Allianz

Szedenics Gábor, projektvezető, suIT Solutions

15:15-16:15

Kerekasztal-beszélgetés

Moderátor: Kerékgyártó Csaba, MABISZ

Résztvevők:

Almássy Gariella, CEO, Union

Dr. Gál András Levente, szakmai vezető, Digitális Jólét Program

Kaszab Attila, vezérigazgató-helyettes, K&H

Dr. Szebelédi Ferenc, főosztályvezető, MNB

Harmadik rész


Élet szekció

14:45-15:00

Előadó: Gáti László, marketing & értékesítési igazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

15:00-15:15

Előadó: Horváth Áron, Deloitte

15:15-16:15

Kerekasztal-beszélgetés

Moderátor: Lencsés Katalin, MABISZ

Résztvevők:

Diószeghy Zoltán, NN, árazási területvezető

Gyura Gábor, MNB, főosztályvezető

Juhos András, Uniqa, tanácsadó

S. Nagy Krisztina, Deloitte

16:15-18:00

Búcsúkoccintás

Ha részt kíván venni a konferencián, kérjük, töltse ki a jelentkezési lapot.

A csillagozott mezők kitöltése kötelező.

Egy cégtől többen is részt vehetnek az eseményen, ebben az esetben kattintson a „További résztvevők regisztrációja” feliratú gombra, majd adja meg a további neveket. Itt lehetősége van a regisztrált személyek saját e-mail címeit is megadni, de ez nem kötelező.

Amennyiben speciális étkezési igényekre vonatkozó egyéni kérése van, azt a „Megjegyzés” mezőbe írja be.

Sikeres regisztrációjáról visszajelzést kap az Ön által megadott e-mail címre.

A személyre szóló tájékoztatást majd kollégánk küldi.

A konferencia részvételi díja:

  • 60.000 FT + ÁFA
  • VIP VENDÉGEK SZÁMÁRA A RÉSZVÉTEL INGYENES.

A SZERVEZŐK A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

A rendezvényen a fizetős vendégeink részvételének feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése.

Lemondást a részvételi díj teljes visszafizetése mellett a rendezvény napja előtti 5. munkanapon 12 óráig – KIZÁRÓLAG ÍRÁSBAN a livia.turi@mabisz.hu címre – fogadunk el.

Az ez utáni lemondások esetében a részvétel átruházható, de a teljes díjat ki kell fizetni.

Telefonos, vagy egyéb szóbeli lemondásokat nem áll módunkban elfogadni.

A lemondási határidő utáni regisztráció esetén lemondásra nincs lehetőség.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

Mobil: +36 30 515 2620

livia.turi@mabisz.hu

Képek

KGFB díjtarifa hirdetés – Allianz


KGFB díjtarifa hirdetés

Allianz Hungária Biztosító Zrt.

hatályos -tól hatályos -ig
dijtarifa-05-211201 2021.12.01.
dijtarifa-05-211101 2021.11.01. 2021.11.30.
dijtarifa-05-211001 2021.10.01. 2021.10.31.
dijtarifa-05-210901 2021.09.01. 2021.09.30.
dijtarifa-05-210801 2021.08.01. 2021.08.31.
dijtarifa-05-210701 2021.07.01. 2021.07.31.
dijtarifa-05-210601 2021.06.01. 2021.06.30.
dijtarifa-05-210501 2021.05.01. 2021.05.31.
dijtarifa-05-210401 2021.04.01. 2021.04.30.
dijtarifa-05-210301 2021.03.01. 2021.03.31.
dijtarifa-05-210201 2021.02.01. 2021.02.28.
dijtarifa-05-210106 2021.01.06. 2021.01.31.
dijtarifa-05-210101 2021.01.01. 2021.01.05.
dijtarifa-05-201201 2020.12.01. 2020.12.31.
dijtarifa-05-201101 2020.11.01. 2020.11.30.
dijtarifa-05-201001 2020.10.01. 2020.10.31.
dijtarifa-05-200901 2020.09.01. 2020.09.30.
dijtarifa-05-200801 2020.08.01. 2020.08.31.
dijtarifa-05-200701 2020.07.01. 2020.07.31.
dijtarifa-05-200601 2020.06.01. 2020.06.30.
dijtarifa-05-200501 2020.05.01. 2020.05.31.
dijtarifa-05-200401 2020.04.01. 2020.04.30.
dijtarifa-05-200301 2020.03.01. 2020.03.31.
dijtarifa-05-200201 2020.02.01. 2020.02.29.
dijtarifa-05-200106 2020.01.06. 2020.01.31.
dijtarifa-05-200101 2020.01.01. 2020.01.05.
dijtarifa-05-191201 2019.12.01. 2019.12.31.
dijtarifa-05-191101 2019.11.01. 2019.11.30.
dijtarifa-05-191001 2019.10.01. 2019.10.31.
dijtarifa-05-190901 2019.09.01. 2019.09.30.
dijtarifa-05-190801 2019.08.01. 2019.08.31.
dijtarifa-05-190701 2019.07.01. 2019.07.31.
dijtarifa-05-190601 2019.06.01. 2019.06.30.
dijtarifa-05-190501 2019.05.01. 2019.05.31.
dijtarifa-05-190401 2019.04.01. 2019.04.30.
dijtarifa-05-190301 2019.03.01. 2019.03.31.
dijtarifa-05-190116 2019.01.16. 2019.02.28.
dijtarifa-05-190106 2019.01.06. 2019.01.15
dijtarifa-05-190101 2019.01.01. 2019.01.05
dijtarifa-05-181201 2018.12.01. 2018.12.31.
dijtarifa-05-181101 2018.11.01. 2018.11.30.
dijtarifa-05-181001 2018.10.01. 2018.10.31.
dijtarifa-05-180901 2018.09.01. 2018.09.30.
dijtarifa-05-180801 2018.08.01. 2018.08.31.
dijtarifa-05-180701 2018.07.01. 2018.07.31.
dijtarifa-05-180603 2018.06.03. 2018.06.30.
dijtarifa-05-180501 2018.05.01. 2018.06.02.
dijtarifa-05-180401 2018.04.01. 2018.04.30.
dijtarifa-05-180310 2018.03.10. 2018.03.31.
dijtarifa-05-180301 2018.03.01. 2018.03.09.
dijtarifa-05-180201 2018.02.01. 2018.02.28.
dijtarifa-05-180106 2018.01.06. 2018.01.31.
dijtarifa-05-180101 2018.01.01. 2018.01.05.
dijtarifa-05-180301 2017.12.01. 2017.12.31.
dijtarifa-05-171101 2017.11.01. 2017.11.30.
dijtarifa-05-171001 2017.10.01. 2017.10.31.
dijtarifa-05-170901 2017.09.01. 2017.09.30.
dijtarifa-05-170801 2017.08.01. 2017.08.31.
dijtarifa-05-170701 2017.07.01. 2017.07.31.
dijtarifa-05-170603 2017.06.03. 2017.06.30.
dijtarifa-05-170401 2017.04.01. 2017.06.02.
dijtarifa-05-170122 2017.01.22. 2017.03.31.
dijtarifa-05-170101 2017.01.01 2017.01.21.
dijtarifa-05-160509 2016.05.09 2016.12.31.
dijtarifa-05-151201 2015.12.01 2015.12.31.
dijtarifa-05-141201 2014.12.01 2014.12.31.
dijtarifa-05-131012 2013.12.12 2013.12.31.