Kockázati és Baleseti biztosítások


Kockázati és Baleseti biztosítások

A kockázati biztosítások a mindannyiunkat érintő alapvető kockázatokra nézve tartalmaznak védelmet, amely alapján a biztosító kockázatot visel, és szerződés szerint szolgáltatást teljesít a haláleseti, baleseti, vagy betegségi esemény kapcsán.

A biztosító halálesetnél jellemzően a túlélő hozzátartozók (mint kedvezményezettek) számára teljesít szolgáltatást, ezzel anyagi szempontból enyhítve megnehezült élethelyzetükön. Múlékony sérülést okozó baleset, vagy pl. kisebb nagyobb betegség esetén a biztosító szolgáltatása a felmerülő egészségügyi ellátás költségeinek megtérítésével, vagy pl. a rehabilitációs költségek megfizetésével a mihamarabbi gyógyulást, a munkába való korábbi visszatérést segíti elő. E mellett elérhetőek asszisztencia szolgáltatások is, melyek kézzelfogható segítséget nyújthatnak a felépülés során a balesetet szenvedetteknek. Ilyen szolgáltatás lehet a járóbeteg-szakellátás, a gyógytorna vagy a vizsgálatok megszervezése.

Ezek a biztosítások a munkavállaló oldaláról az egyén és a család nagyobb biztonságát szolgálják, míg a munkáltató oldaláról igen kedvező költségjellemzőkkel a munkavállalói lojalitást erősíthetik.

Konferencia – 2010


Konferencia – 2010

Új kihívások előtt a biztosítási piacok

2010. október 5.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Az elmúlt időszak viharos eseményei alaposan átformálták a hazai és a nemzetközi biztosítási piacokat. Az új kihívások új stratégiákat hívtak életre, a változás azonban napjainkban is zajlik. Itt az ideje, hogy részletes és átfogó betekintést kapjunk azokba a folyamatokba, melyek a jövő szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek.

Az idén 20 éves Magyar Biztosítók Szövetsége első alkalommal rendezi meg szakmai konferenciáját. Október 5-én hazai és külföldi biztosítási felsővezetők, szabályozói és felügyeleti döntéshozók osztják meg egymással és a közönséggel véleményüket, meglátásaikat. Előtérbe kerülnek azok a tendenciák, melyek nem csak a hazai, hanem a nemzetközi biztosítási piacokat is befolyásolják. Érdekes és tartalmas napra számíthat az, aki ellátogat ebbe a szakmai légkörbe.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Florentina Almajanu

főtitkár, Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége

since June 2006: Director General, National Association of Insurance and Reinsurance Companies from Romania – UNSAR

Member in the Executive Committee of CEA – the Federation of European Insurers

since July 1997: Secretary General, National Association of Insurance and Reinsurance Companies in Romania – UNSAR

Mother tongue: Romanian

Other languages: English – fluent, French – basic

Gregor Erasim

alelnök, country manager, Capgemini Austria

Mr. Erasim is Vice President and Country manager of Capgemini Austria. Additionally, Mr. Erasim is heading the Financial Services sector. Before joining Capgemini in 2003 he gained extensive banking experience with several banks in New York and London and also in a European consulting company.

With dedicated staff in Austria and Eastern Europe Capgemini’s Eastern European Financial Services practice focuses on supporting international banks as well as large national players in transforming their businesses. Defining business and IT strategies, managing post merger processes, supporting the business transformation by implementing new sales and service concepts and streamlining back office (shared service centre concepts, business process outsourcing, IT system implementation) are core capabilities of this practice.

Mr. Erasim specialises in supporting business transformation with a strong focus on revenue increase focused projects and therefore developed several business strategies in the field of retail and corporate banking. Furthermore he personally managed numerous business and Operations/IT transformation projects for large international banks and insurances within Europe and the US.

Hamecz István

elnök-vezérigazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd tudását továbbfejlesztve részt vett az Oxford University, a George Washington University és a University of Rochester képzési programjaiban, valamint a Bank of England, az IMF és a Management Centre Europe kurzusain. 1991-1992 között a PM Gazdaságpolitikai és Tervezési intézet, 1992-1994 között pedig az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa. 1994-től a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza, 2001-től igazgatója, a Közgazdasági és Monetáris Politikai szakterület vezetője. 2007. márciusától az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Emellett az OTP Bank orosz leányvállalata, az OAO OTP Bank Igazgatótanácsának elnöke.

Hrvoje Paukovic

Igazgató, Horvát Biztosítók Szövetsége

2007-onwards Croatian Insurance Bureau, Managing Director

2004- 2007 Croatia osiguranje d.d. Head Office, Legal and Human Resources Department, Head of Department

2003-2004 Croatia osiguranje d.d. Head Office, Legal Department, Deputy Head of Department

2001- 2003 Croatia osiguranje d.d. Head Office, Legal assistance and Legal Representation Section, Head of Section

1997-2001 Law firm „Paukovic-Kovacevic-Koren-Pende”

Ilics László

vezérigazgató-helyettes, Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Ilics László 1961-ben született Hajdúnánáson. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán szerzett diplomát 1985-ben. Pályája kezdetén a Diósgyőri Gépgyárban, majd a Tiszai Vegyi Kombinátban technológusként dolgozott. 1991-ben csatlakozott a Generali Biztosító Rt. Észak-Magyarországi Területi Igazgatóságához, ahol később ügyviteli igazgatóvá nevezték ki. 1998-ban a Providencia igazgatósági tagjává választották és ügyvezető igazgatóként ő felelt a társaság nem-életbiztosítási területeken folytatott tevékenységéért. 1999-től a Generali Budapest Biztosító Rt. és a Providencia egyesülésével létrejött Generali-Providencia Biztosító Rt. igazgatóságának tagja, ügyvezetői szerepkörében felelősségi köre kibővült az adminisztrációs és speciális értékesítési területek felügyeletével is.

2000-től az igazgatóság elnökhelyettese, 2009 januárjától vezérigazgató-helyettes.

Jozefína Záková

főtitkár, Szlovák Biztosítók Szövetsége

from 2007 Slovak Insurance Association – Director General

2005 – 2007 Allianz- Slovenská pois»ovòa – Director of Internal Audit department

2000 – 2005 Slovenská pois»ovòa – Director General for branch Bratislava

1990 – 2000 Slovenská pois»ovòa – Lawyer, Director of Business department

1977-1990 Hydrostav – Lawyer for Capital Construction

Kármán András

adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

Születési hely, idő: 1973-ban született Keszthelyen.

Végzettség: 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakán szerezte diplomáját. 1995-től 1996-ig Hollandiában az University of Groningen-en tanult.

Munkahely: 1996-tól 1997-ig a Pénzügyminisztérium külső szakértőjeként dolgozott. 1997 és 2001 között a Magyar Nemzeti Bank Pénzpolitikai főosztályán elemző, majd hat éven át a monetáris szabályozási osztály vezetője. 2007 és 2010 között az MNB-nél a pénzügyi elemzések igazgatója, ugyanebben az időszakban igazgatósági tag a Keler Zrt.-nél, az MNB állandó képviselője az Államadósság Kezelő Központ igazgatósági ülésein, valamint az Európai Központi Bank Piaci Műveletek bizottságában.

Közéleti megbízatások: 1993 és 1997 között a Széchenyi István Szakkollégium tagja, majd 1995-ben választott diákvezetője.

Egyéb: Angolul felsőfokú szinten, spanyolul és oroszul középfokú szinten beszél.

Kisbenedek Péter

elnök, MABISZ

Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1988-ban. Angolul és németül felsőfokon beszél, de orosz és svéd nyelvből is középfokú nyelvtudással rendelkezik. A pénzügyi szektorban 1995-ben kezdett el dolgozni, mint az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese. 1998-tól az Aegon lakossági divízióvezetője, nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettese és az ÁB-Aegon Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár igazgatósági tagja. 2000-től az Erste Bank vezérigazgatója, 2003-tól elnök-vezérigazgatója és a Postabank elnök-vezérigazgatója is egyben. 2007-től az Erste Bank AG Austria igazgatósági tagja. 2008-tól pedig az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kósa Zoltán

vezérigazgató, AXA Biztosító Zrt.

Kósa Zoltán 2008 decemberétől irányítja vezérigazgatóként az AXA Biztosítót. Tagja az AXA Nyugdíjpénztár és az AXA Egészségpénztár Igazgatótanácsának. Korábban az Allianz Hungária Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Közgazdász diplomáját 1995-ban szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a budapesti Számalk Open Business School-ban folytatott menedzsment tanulmányokat. Angolul folyékonyan beszél.

Kovács Zsolt

általános vezérigazgató-helyettes, ING Biztosító Zrt. és ING Pénztárszolgáltató Zrt.

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett, majd előbb az Europool (1993-97) később a Rabobank (1997-98) Befektetési Alapkezelőnél dolgozott. 1997-ben és 1998-ban nyerte el második helyezettként az Állami Adósságkezelő Hivatal által adományozott “Legjobb befektető” címet. 1998-ban került az ING Befektetési Alapkezelő Zrt-hez, ahol előbb befektetési igazgató majd 2002-2007 között vezérigazgató volt. 2003. és 2007. között a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) igazgatóságának tagja.

Ezt követően Magyarország piacvezető életbiztosítója, az ING Biztosító Zrt., valamint az ING Pénztárszolgáltató Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Ügyvezető Elnökségének és Üzleti Tagozatának tagja. A vezető magyar üzletemberek által alapított Széll Kálmán Társaság tagja.

Kövér László

A Magyar Országgyűlés Elnöke

Lilli Róbert

ügyvezető igazgató, AMICE Board tagja, KÖBE

50 éves közgazdász, aktuárius. Egyetemi diplomáját 1984-ben, aktuáriusi szakközgazdász diplomáját 1989-ben Budapesten szerezte.

Első munkahelyein a lakáspiac közgazdasági-szociológiai kérdésivel és közvélemény kutatással foglalkozott. 1990-ben csatlakozott az akkor még Állami Biztosítóként működő ÁB-AEGON-hoz, ahol nyugdíjbiztosítási, életbiztosítási majd gépjármű-biztosítási termékfejlesztőként dolgozott különböző beosztásokban.

1998-tól 2003-ig a Generali Biztosító Rt életbiztosítási termékfejlesztési területét irányította.

A 90-es években néhány évig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem óraadó tanára volt. Matematikai tárgyakat, majd posztgraduális aktuárius hallgatóknak életbiztosítási ismereteket tanított.

A Közlekedési Biztosító Egyesületnek alapításától (1996) vezető aktuáriusa, 2003-tól főállású munkatársa. Jelenleg a biztosító egyesület biztosítástechnikai, termékfejlesztési, aktuáriusi, nemzetközi és viszontbiztosítási területeiért felelős ügyvezetője.

A Magyar Aktuárius Társaság alapító tagja.

2007-től a Biztosító Egyesületek és Szövetkezetek Európai Szövetségében igazgatósági tag és tagja a Szövetség jelölő bizottságának.

Michaela Koller

vezérigazgató, Európai Biztosítók Szövetsége (CEA)

Michaela Koller is director general of the CEA, the representative organisation for the European insurance and reinsurance industry. Through its 33 member bodies, the national insurance associations, the CEA represents all types of insurance and reinsurance undertakings.

Michaela has been working in Brussels for the last 16 years. Prior to joining the CEA in February 2007, she was a member of the management committee of the European Savings Banks Group and the World Savings Banks Institute. Before that she represented the interests of specialised mortgage lenders (building societies) at EU level.

Michaela has served as a member of various advisory groups established by the European Commission and testifies regularly in hearings organised by EU institutions.

She lives in Brussels and is married with two children.

Molnos Dániel

főtitkár, MABISZ

Tanulmányait a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Németh Zsolt

parlamenti államtitkár, Külügyminisztérium

1984-1987 között az MKKE Közép-Európa Klub, majd Társadalomtudományi Klub egyik vezetője.

1985-től 1987-ig a Társadalompolitikai és Honismereti Klubok Tanácsának vezetőségi tagja.

1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja, majd szóvivője.

1988-1989-ben a Fidesz nagy-britanniai képviselője. 1989 októberében választmányi tag lett.

1993-tól 2003-ig a Fidesz alelnöke,

2003-2005 a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Választmánya alelnöke,

2002-től a FIDESZ frakcióvezető helyettese, a Külügyi Kabinet vezetője.

1990 óta országgyűlési képviselő (1990: budapesti lista, 1994: országos lista, 1998: Bp. 32. vk., XXII ker., 2002, 2006 budapesti lista).

1990-1994 az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, 1993-tól elnöke.

1994-1998 között a Külügyi bizottság, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja;

1998. július 14-től 2002. május 27-ig a Külügyminisztérium politikai államtitkára, felügyelete alá tartozott a Határon Túli Magyarok Hivatala is.

2002. május 27-től 2006. május 1-ig a Külügyi bizottság elnöke.

A 2002-es kormányváltást követően az Európa Tanács PKGY magyar küldöttségének helyettes vezetője,

2005-től az ET Politikai bizottságának alelnöke.

2006. május 30-tól 2010. május 13-ig a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.

2010. június 2-án kinevezték a Külügyminisztérium Parlamenti Államtitkárának.

1963. október 14-én született Budapesten. Nős, három gyermeke van. Angolul és németül beszél.

Pandurics Anett

alelnök, MABISZ

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln) A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett szakmai (kutatási és oktatási) tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ ügyvezető elnökségének alelnöke, a Bolyai Műhely Alapítvány FB-tagja.

Paul Edmondson

partner, CMS Cameron McKenna Ügyvédi Iroda

Paul Edmondson joined CMS Cameron McKenna’s London office in 1992, qualifying as a solicitor in 1994 and becoming a partner in 2002. He now heads the firm’s UK Financial Services team. Paul advises some of the world’s largest financial institutions on a range of regulatory and related commercial issues. Clients include banks, insurers (life and non-life), fund managers, broker-dealers, insurance intermediaries and trade associations. Paul is the author of the insurance regulation chapter in the Oxford University Press publication, „Financial Services Law” and is regularly quoted in the legal and financial press.

Siklósi Máté

fogyasztóvédelmi igazgató, PSZÁF

2003-ban került az akkori Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségre, a hatóság kommunikációért felelős területére. Helyettes szóvivőként dolgozott, de fogyasztóvédelmi oktatással, illetve panaszkezeléssel is foglalkozott.

2007-ben Utasjogi Biztosként került az azóta megszűnt Magyar Vasúti Hivatalhoz.

2008-tól a CP Contact Fogyasztóvédelmi Tanácsadó cég ügyvezetője volt.

2010 júliusában nevezték ki a PSZÁF Fogyasztóvédelmi Igazgatójává.

Számos szakmai publikáció, tájékoztató anyag, fogyasztóvédelmi tanácsadó oldal megálmodója és kivitelezője, védjegyek, magatartási kódexek, etikai kódexek kidolgozásában vett részt.

Német felsőfokú, angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Simonyi Tamás

Corporate Finance vezető, KPMG Tanácsadó Kft.

Tamás ausztrál-magyar állampolgár, aki 4 évet töltött a Tokai Banknál a 90-es években Sydneyben. Főbb feladata a társaságok adás-vétele és tőkeszerkezetének átalakításával kapcsolatos tanácsadás. A KPMG Corporate Finance közép-kelet európai regionális vezetője a pénzügyi szektor területén. Egyebek mellett a BRE Bank, a HBW Express, egy román bankkal, illetve szerb bankkal kapcsolatos teljes corporate finance (ideértve az értékeléseket is) mandátum végrehajtásáért, az Albán Takarékpénztár, az INSIG biztosító értékeléséért felelős partner. Nevéhez fűződik a MOL Rotary leányvállalatának értékesítése. A KPMG előtt a Rabobanknál a corporate banking területén tevékenykedett különös tekintettel az élelmiszeriparra. A befektetési bank ágazat értékpapír-forgalommal, corporate finance-szel és vagyonkezeléssel foglalkozott. Ausztria harmadik legnagyobb bankjának befektetési banki leányvállalata értékpapírbróker, privatizációs tanácsadó, kibocsátó és vagyonkezelő volt.

Nyelvismeret: magyar, angol, német, spanyol, japán, orosz

Szász Károly

elnök, PSZÁF

Diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Külkereskedelmi és Nemzetközi Pénzügyi Szakán szerezte 1981-ben. Doktori disszertációját az Egyesült Államok monetáris politikájából írta 1986-ban. Az egyetem elvégzése után három éven át volt üzletkötő a TESCO Külkereskedelmi Vállalatnál. 1984-1995-ig a Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt-nél (CIB) dolgozott, ahol a közgazdasági területen kezdett, majd végigjárta a bank különböző lebonyolítási részlegeit, a nemzetközi bankkapcsolati osztályon területi referensként dolgozott. Később a bank első fiókját, a győri fiókot vezette, ezt követően a vállalatfinanszírozási főosztály vezetője lett. Ezt követően 1995-től másfél évig a Magyar Külkereskedelmi Bank vállalati üzletág igazgatója és az ügyvezetés tagja volt. Többek között vállalatfinanszírozás, kockázatelemzés, termékfejlesztés, kisvállalkozások finanszírozása, fiókkoordináció tartozott a felelősségi körébe. Hasonló munkát végzett 1996-1997 között ismét a CIB-nél. 1998-tól a HypoVereinsbank Hungaria Rt. igazgatósági tagjaként a vállalati finanszírozásért felelős társ-vezérigazgató volt. 1999 nyarától felügyeleti elnöki kinevezéséig a Konzumbank vezérigazgatójaként dolgozott. 2000 májusától 2004 májusáig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki feladatait látta el. 2000-2001-ben az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsának elnöke volt. 2004 augusztusától az OTP Bank elnöki főtanácsadója, 2006 márciusától pedig az OTP Banka Srbija vezérigazgatója lett. 2008 végétől ismét az OTP elnöki főtanácsadójaként tevékenykedett.

Angol, német, orosz felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Budapesten született 1957-ben. Nős, négy gyermeke van.

Vadász Iván

alelnök, adószakértő, Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete

55 éves, közgazdász, okleveles adószakértő, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke, az AD-KÖ Adószakértő Iroda Kft ügyvezető tulajdonosa.

Zsoldos Miklós

elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

Diplomáját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte 1986-ban. Az egyetem után a Kaposvári Ruhagyár közgazdasági-számviteli osztályának vezetőjeként helyezkedett el, majd 1991-től a Procter&Gamble csapatához csatlakozva területi képviselőként dolgozott. A vállalatnál töltött hat év alatt több vezető pozíciót is betöltött,1993-tól a dél-dunántúli, majd 1994-től a dél-magyarországi régió értékesítési vezetője volt.1996-tól a vállalat sales marketing igazgatójaként a magyar mellett a horvát és a szlovén piac tartozott irányítása alá. A biztosítási szektorban 1997-ben helyezkedett el az ÁB-Aegon Biztosító élet divíziójáért felelős értékesítési igazgatójaként. Az UNION Biztosító elnök-vezérigazgatói posztját 2000-től tölti be. Tagja a Vienna Insurance Group Senior Advisory Boardjának és egyben a csoport marketingvezetője, valamint az Erste Biztosító felügyelőbizottságának elnökhelyettese.

Pécsett született 1961-ben. Nős, négy gyermek édesapja.

Első rész / First section


08:30-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

09:05-09:20

Hivatalos megnyitó

Előadó: Kövér László A Magyar Országgyűlés Elnöke

09:20-09:50

Új kihívás előtt a magyar külkapcsolatok

Előadó: Németh Zsolt parlamenti államtitkár, Külügyminisztérium

09:50-10:15

2010: A kihívások éve a pénzügyi szektorban

Előadó: Kisbenedek Péter elnök, MABISZ

10:15-10:30

Kávészünet

Második rész / Second section


10:30-11:00

Egy érzékeny téma, ami mindenkit érdekel: Az adó. Rövid és hosszú távú érdekek az adóztatásban: Hogyan jár jobban az állam, ha keményebben adóztat vagy ha csökkenti a költségvetési kiadásokat?

11:00-11:30

A pénzügyi felügyelés fő irányai a válság utáni Európában

Előadó: Szász Károly elnök, PSZÁF

11:30-12:00

A biztosítási szektor és az állam kapcsolata a pénzügyi válság után

Előadó: Kármán András adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

12:00-12:30

A pénzügyi szektor és az állem kapcsolata a pénzügyi válság után

Előadó: Siklósi Máté fogyasztóvédelmi igazgató, PSZÁF

12:30-13:35

Ebédszünet

Harmadik rész / Third section


13:35-14:05

Válság után – A szabályozás változása Európában. Mik a legfontosabb tendenciák a szabályozók változásában az Európai Unióban és hogyan érintheti ez a piacot?

Előadó: Michaela Koller vezérigazgató, Európai Biztosítók Szövetsége (CEA)

14:05-14:35

A biztosítási szektor legfontosabb szabályozási kérdései

Előadó: Paul Edmondson partner, CMS Cameron McKenna Ügyvédi Iroda

14:35-15:05

Merre tart a világ biztosítási piaca 2010-ben? (Capgemini: World Insurance Report 2010)

15:05-15:45

Kerekasztal

Résztvevők:

Hrvoje Paukovic Igazgató, Horvát Biztosítók Szövetsége

Lilli Róbert ügyvezető igazgató, AMICE Board tagja, KÖBE

Pandurics Anett alelnök, MABISZ

Florentina Almajanu főtitkár, Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége

Jozefína Záková főtitkár, Szlovák Biztosítók Szövetsége

15:45-16:15

Kávészünet

Negyedik rész / Fourth section


16:15-16:45

Válság után – A pénzügyi folyamatok várható iránya Európában.

Előadó: Simonyi Tamás Corporate Finance vezető, KPMG Tanácsadó Kft.

16:45-17:25

A biztosítók vagyonkezelésének aktuális kérdései

Előadó: Hamecz István elnök-vezérigazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

17:25-18:05

Kerekasztal: Kihívások, célok és feladatok a magyar biztosítási piacon

Résztvevők:

Zsoldos Miklós elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

Kósa Zoltán vezérigazgató, AXA Biztosító Zrt.

Pandurics Anett alelnök, MABISZ

Kovács Zsolt általános vezérigazgató-helyettes, ING Biztosító Zrt. és ING Pénztárszolgáltató Zrt.

Ilics László vezérigazgató-helyettes, Generali-Providencia Biztosító Zrt.

18:05-18:10

Konferencia zárása

Előadó: Molnos Dániel főtitkár, MABISZ

18:10-18:30

Welcome drink

18:30-21:00

Gálavacsora

Előadó: Louis Norman-Audenhove főtitkár, Osztrák Biztosítók Szövetsége

Értékes tanulságok a MABISZ biztosítási konferenciáján

… átmozgatásáról és a TKM eddigi sikertelenségéről is szó volt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) mai konferenciájának utolsó panelbeszélgetésén. …

Portfolio – 2010.10.05.

Nem győzik a természeti katasztrófákat a biztosítók

A hétfői vörösiszap katasztrófa biztosítói kezelése, vezető témává lépett elő kedden a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által szervezett budapesti ……

Napi gazdaság – 2010.10.05.

Ki fizeti ki az iszap okozta károkat?

Kisbenedek Péter Mabisz-elnök a természeti katasztrófák idei gyakoriságából kiindulva felvetette: az állam és a biztosítók működjenek együtt abban, …

Index – 2010.10.05.

A biztosítók segíteni szeretnének a kormánynak

Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke „2010: A kihívások éve a pénzügyi szektorban” címmel tartott előadást a konferencián, …

Privátbankár.hu – 2010.10.05.

Adókoncepciót nyújtottak be a biztosítók a kormánynak

A MABISZ ezért elkészített egy adókoncepciót, melyet eljuttattak már a minisztériumi szakapparátusnak. Lényege, hogy az élet-, …

Portfolio – 2010.10.05.

A katasztrófák éve 2010

„Enyhe az a kifejezés, hogy 2010 a kihívások éve volt a biztosítók számára” – mondta Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a …

Világgazdaság 2010.10.05.

Szorosabbá válhat a kormány és a biztosítók kapcsolata

Ma rendezi I. Biztosítási Konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a fővárosi Corinthia Hotelben. Az eseménynek a tegnapi ipari szennyezéses …

Portfolio – 2010.10.05.

MABISZ Konferencia: A biztosítók nem győzik a természeti…

… katasztrófa biztosítói kezelése, vezető témává lépett elő kedden a Magyar Biztosítók Szövetsége(MABISZ) által szervezett budapesti konferencián. …

Galamus-csoport – 2010.10.05.

A biztosítók segíteni szeretnének a kormánynak

Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke „2010: A kihívások éve a pénzügyi szektorban” címmel tartott előadást a konferencián, …

Privátbankár.hu – 2010.10.05.

A katasztrófák éve 2010

… éve volt a biztosítók számára” – mondta Kisbenedek Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a szövetség által rendezett konferencián. …

Világgazdaság – 2010.10.05.

Szorosabbá válhat a kormány és a biztosítók kapcsolata

Ma rendezi I. Biztosítási Konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a fővárosi Corinthia Hotelben. Az eseménynek a tegnapi ipari szennyezéses ..

Portfolio – 2010.10.05.

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke szerint a kormánynak kiemelten kellene kezelnie az öngondoskodás témáját, szervezete számos konkrét javaslattal élt a …

Világgazdaság – 2010.10.07.

Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke szerint a kormánynak kiemelten kellene kezelnie az öngondoskodás témáját, szervezete számos konkrét javaslattal élt a…

Kisbenedek Péter Mabisz-elnök a természeti katasztrófák idei gyakoriságából kiindulva felvetette: az állam és a biztosítók működjenek együtt abban, …

Index – 2010.10.05.

Leszámol a PSZÁF a fejnehéz jutalékrendszerrel

Korábban azt gondoltam, jelentős tőkekövetelmény-emelkedés várható, egy múlt heti brüsszeli konferencián azonban világossá vált bennem, a pénzügyi piacon …

Portfolio – 2010.10.05.

Hatalmas kárkat okoztak a viharok

… és a Mabisz lakásbiztosítási tagozatvezetője egy akadémiai konferencián, amely a szélsőséges tavaszi időjárás tanulságait kísérelte meg levonni. …

Napi gazdaság – 2010.09.17.

Képek

Videók

Konferencia – 2011


Konferencia – 2011

Ár vagy miőség? Párhuzamok és ellentétek Európában

2011. október 19.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Az elmúlt évek pénzügyi viharai, és a biztosítók között dúló véres árverseny jelentősen átformálták a biztosítási piacokat, azonban a változásokhoz történő alkalmazkodás még napjainkban is zajlik. Komoly kihívás elé állítja a biztosítókat a tőkekövetelményeiket érintő Szolvencia II. szabályozás bevezetése is. Érdemes tehát részletesen áttekinteni azokat a folyamatokat, amelyek a jövő szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek.

A Magyar Biztosítók Szövetsége immár második alkalommal rendezi meg nemzetközi szakmai konferenciáját. Október 19-én hazai és külföldi biztosítási felsővezetők, szabályozói és felügyeleti döntéshozók osztják meg egymással és a közönséggel véleményüket, meglátásaikat. Előtérbe kerülnek azok a tendenciák, szabályozási környezetbeli változások, melyek nem csak a hazai, hanem a nemzetközi biztosítási piacokat is befolyásolják. Érdekes és tartalmas napra számíthat az, aki ellátogat erre a szakmai eseményre.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Ács Gábor

újságíró, szerkesztő – moderátor

Jelenleg a Jazzy Rádión hallható reggeli pénzügyi-gazdasági műsor, a Millásreggeli szerkesztő-műsorvezetője, valamint az ecoline.hu gazdasági blog szerkesztő-újságírója.

Angoltanárként diplomázott, de már 15 éve dolgozik gazdasági újságíróként. Szakmai pályafutását a Napi Gazdaságnál kezdte, majd néhány év szabadúszás után 2001 és 2004 között a Világgazdaság tőzsderovatának munkatársa, rovatszerkesztője. A Figyelő hetilap főmunkatársa, illetve rovatvezetője 2005 és 2011 júliusa között. A Forintos Percek, majd Milliók Reggelire, jelenleg pedig Millásreggeli néven futó rádióműsorban 2003 óta dolgozik. A diszkont légitársaságok sikeréről, a légiipar teljes átalakulásáról írt könyve, a Fapados forradalom 2007-ben jelent meg.

Banyár József

elnöki főtanácsadó, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

1985-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem matematikus közgazdász szakán, s végzés után ugyanitt tanított (matematika, mikroökonómia, életbiztosítás) előbb főállásban, majd részmunkaidőben, jelenleg pedig mint tiszteletbeli docens. Egyetemi doktori címét 1996-ban szerezte. A biztosításban 1990-től dolgozik. 2001-ig termékfejlesztő aktuáriusként, illetve életbiztosítási vezetőként 4 különböző társaságnál, 2001 óta pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél elnöki főtanácsadóként. Könyvei: Az életbiztosítás alapjai, Életbiztosítás, Egy lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszer (Mészáros Józseffel közösen).

Erdős Mihály

elnök-vezérigazgató, Generali Providencia Biztosító

Jogi szakokleveles közgazdász

Szakmai pályafutás:

2011. július 1 – Generali-Providencia Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója

2011 április – Generali-Providencia Biztosító Zrt., az Igazgatóság stratégiáért és kockázatkezelésért felelős tagja

2010 – 2011 Generali-Providencia Biztosító Zrt., vezérigazgató stratégiai tanácsadója

2010 – 2011 Európai Utazási Biztosító (EUB) elnök-vezérigazgató

2007 – 2009 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (főigazgató-helyettes, prudenciális felügyelet)

2006 – 2007 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (stratégiai igazgató, stratégiai kabinet vezetője; Vagyonkezelési Bizottság, elnök)

2004 – 2006 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (ügyvezető igazgató helyettes; Biztosítási és Pénzügyi Felügyeleti Igazgatóság Vagyonkezelési Bizottság, elnök; Európai Uniós Ügyek Bizottsága, elnök)

2001 – 2004 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (kiemelt felügyeleti tanácsadó)

1999 – 2000 K&H Befektetési Rt. (vezető elemző)

1997 – 1999 Állami Pénztárfelügyelet (Fejlesztési Főosztály, főosztályvezető)

1994 – 1997 Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete (Közgazdasági Főosztály, főosztályvezető-helyettes)

1993 – 1994 Interauditor Neuner + Heinz Tanácsadó Kft. (könyvvizsgálat, adó- és management tanácsadó)

Nyelvismeret: angol, német, orosz

Ertl Pál

vezérigazgató, Netrisk.hu

Ertl Pál 2011. január 1-jétől tölti be a Netrisk.hu Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Autógépész üzemmérnökként végzett. 1987-tól dolgozik a biztosítási szakmában. Az Állami Biztosítónál eltöltött három évet követően, 1990-től – az Uniqa Biztosító Zrt. jogelődjének – a Colonia Biztosító Rt-nek alapító tagja, majd a ranglétra fokait végigjárva, különböző vezetői pozíciókat töltött be a társaságnál. Ez időben fő szakterülete a gépjármű biztosítások. 1997-től a társaság lakossági igazgatója, 1999-től 2010 végéig az UNIQA Biztosító Zrt. nem-életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja. Vezetése alá tartozott a gépjármű biztosítások, a lakossági és vállalati vagyonbiztosítások, a műkincsbiztosítás, a nem-élet kárrendezés, az IT szakterület, a folyamat és rendszeranalitika, a jogi terület, a viszontbiztosítások, valamint az új médiák szakterület.

Fő feladatának a bizalmi alapokon nyugvó, versenyszemléletű, transzparens biztosítási kultúra előmozdítását tartja.

Német és angol nyelven beszél. Három gyermek édesapja. Szabadidejében a balatoni vitorlázásnak, a táncnak, a tenisznek, a síelésnek és a magyar boroknak hódol.

Florentina Almajanu

főtitkár , Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége

since June 2006: Director General, National Association of Insurance and Reinsurance Companies from Romania – UNSAR Member in the Executive Committee of CEA – the Federation of European Insurers

since July 1997: Secretary General, National Association of Insurance and Reinsurance Companies in Romania – UNSAR

Mother tongue: Romanian

Other languages: English, French

Győri Dávid

ügyvezető igazgató, Xallis Consulting

Győri Dávid az USA-ban, Nagy-Britanniában, valamint Japánban töltött éveket követően a Corvinus Egyetem pénzügy szakán folytatta tanulmányait. 2002-ben megalapította a Xallis Consultingot, melynek aktív ügyvezetője. A Xallis célja, hogy csúcsminőségű piackutatást szolgáltasson pénzintézetek részére. Az elmúlt 8 évben több mint 200 hazai, valamint nemzetközi pénzintézeti kutatási projektet vezetett, zömében bankok részére. A Xallis 30 fős kutatócsapattal rendelkezik.

Hamecz István

elnök-vezérigazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd tudását továbbfejlesztve részt vett az Oxford University, a George Washington University és a University of Rochester képzési programjaiban, valamint a Bank of England, az IMF és a Management Centre Europe kurzusain. 1991-1992 között a PM Gazdaságpolitikai és Tervezési intézet, 1992-1994 között pedig az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa. 1994-től a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza, 2001-től igazgatója, a Közgazdasági és Monetáris Politikai szakterület vezetője. 2007. márciusától az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Emellett az OTP Bank orosz leányvállalata, az OAO OTP Bank Igazgatótanácsának elnöke.

Harry Smorenberg

Managing Director, Smorenberg Corporate Consultancy B.V.

Harry Smorenberg is specialized in the corporate (B2B) and retail business areas. He has been leading in the development of, amongst others new payments schemes, (corporate) electronic banking, web- and mobile banking, cash- & treasury management, financial planning, employee & employer benefits services and pension schemes. He is a catalyst in helping (financial) institutions to develop vision and strategies but also to realize appropriate solutions and a successful (commercial) implementation. He is a well known speaker on strategies and developments in the financial services industry.

Hatala József

országos rendőrfőkapitány , Országos Rendőr-főkapitányság

1980-ban a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát, 1984-ben a Rendőrtiszti Főiskola átképző tanfolyamát végezte el, 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Karán az állam- és jogtudományok doktorává avatták.

1983. február 16-i hatállyal került a BRFK Közlekedésrendészet Balesethelyszínelő és Vizsgáló Osztály Helyszínelő Alosztály hivatásos állományába, járőr beosztásba. 1984. július 01-től vizsgáló, 1984. december 1-től fővizsgáló. 1988. augusztus 1-jei hatállyal a Közlekedésszervezési és Megelőzési Osztály állományába került kinevezésre osztályvezetői beosztásba, majd 1991. december 16-i hatállyal, a Balesethelyszínelő és Vizsgálati Osztály osztályvezetője, egyben a Közlekedésrendészet vezetőjének szervezetszerű helyettese. 1992. október 1-jén az újonnan megalakult Közrendvédelmi Főosztály élére nyert kinevezést. A főosztályvezetői beosztása mellett 1994. június 1-től ellátta a főkapitány közrendvédelmi helyettesének esetenkénti helyettesítésével járó feladatokat. 1996. május 1-től a Rendőri Ezred megbízott parancsnoka, 1996. október 1-től a Készenléti Rendőrség parancsnok-helyettese (közbiztonsági), 1997. október 1-től a BRFK XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője. 1998. július 16-i hatállyal került kinevezésre az ORFK Közbiztonsági Főigazgatójának, majd 2000. november 1-jei hatállyal országos rendőrfőkapitány-helyettes (közbiztonsági főigazgató. 2006. december 31-i hatállyal a Magyar Köztársaság Elnöke szolgálati viszonyát a Rendőrség állományában végzett több évtizedes eredményes munkája elismerése mellett megszüntette és szolgálati nyugállományba helyezte. A Magyar Köztársaság Elnöke 2010. június 25-ei hatállyal a Rendőrség hivatásos állományába visszavette, egyben a Belügyminiszter 2010. július 01-jei hatállyal kinevezte az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének.

A Magyar Köztársaság Elnöke 1998. október 23-i hatállyal rendőr dandártábornokká, 2001. október 23-i hatállyal rendőr vezérőrnaggyá és 2006. december 31-ei hatállyal rendőr altábornaggyá léptette elő, valamint 2003. augusztus 20-a alkalmából a rendőrség állományában végzett több évtizedes példamutató munkája, életpályája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztet (katonai tagozat) adományozott számára.

A Belügyminiszter 1999. november 01-jei hatállyal „A Magyar Köztársaság kikiáltásának 10. évfordulója” alkalmából, szakterületén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül rendőrségi főtanácsosi címet adományozott számára.

2003. március 05-én a Lengyel Köztársaság Elnöke Parancsnoki Érdemrend arany fokozatával tüntette ki.

Hrvoje Paukovic

igazgató, Horvát Biztosítók Szövetsége

2007-onwards Croatian Insurance Bureau, Managing Director

2004- 2007 Croatia osiguranje d.d. Head Office, Legal and Human Resources Department, Head of Department

2003-2004 Croatia osiguranje d.d. Head Office, Legal Department, Deputy Head of Department

2001- 2003 Croatia osiguranje d.d. Head Office, Legal assistance and Legal Representation Section, Head of Section

1997-2001 Law firm „Paukovic-Kovacevic-Koren-Pende”

Jean-Francois Lequoy

igazgató, Francia Biztosítótársaságok Szövetsége

Jean-François Lequoy, 50, is a graduate of Polytechnique (Corps de Contrôle des Assurances), ENSAE (Ecole Nationale de la Statistique et de l’Administration Economique) and the Institut des Actuaires. He began his career in public service as an insurance commissioner controller with the insurance division of the French Ministry of Finance and Budget (1986-1991).

From 1991 to 1994, he was deputy director of the insurance division of the Compagnie de Suez. From 1994 to 1998, Mr. Lequoy was employed by the insurance brokerage firm J&H Marsh & Mc Lennan as managing director of Faugère & Jutheau and then of Cecar & Jutheau. From 1998 to 2001, he served as director and CEO of La Mondiale Partenaire (formerly La Hénin Vie).

Mr. Lequoy joined the insurance group AGF in 2001 as chief financial officer and was appointed to the executive committee in 2003. He was appointed senior executive vice president in 2004, in charge of accounting, tax matters and risk management and control as well as insurance investments and corporate finance. In 2006, he was appointed head of the Life and Financial Services division of AGF and, in 2007, was named head of the Life and Health Insurance and Financial Services business unit of AGF France, Until December 2008, he was senior executive vice president of AGF and a member of its executive committee.

In December 2008, Mr. Lequoy joined the Fédération Française des Sociétés d’Assurances as Director General.

Johannes Martin Hartmann

Head of Market Underwriting CEE, Swiss Re Europe

Johannes Martin Hartmann joined Swiss Re Germany in 2001 with claims and legal services department and run off manager for ex Bavarian Re business. In 2004 he took over the responsibilities as an account manager and treaty underwriter for Poland. Appointed as Head of Client Management Poland in 2008 (life and non life business) and Head of Client Management Poland, Hungary, Romania and Bulgaria in 2009. In the same year realignment of Swiss Re’s market strategy for CEE (workstream lead) and project owner MediCEE (development of private health (re)insurance pilot for CEE). Martin holds a degree in Economics of the RWTH Aachen. He is married and has three daughters.

Jozefína Záková

főtitkár, Szlovák Biztosítók Szövetsége

from 2007 Slovak Insurance Association – Director General

2005 – 2007 Allianz- Slovenská pois»ovòa – Director of Internal Audit department

2000 – 2005 Slovenská pois»ovòa – Director General for branch Bratislava

1990 – 2000 Slovenská pois»ovòa – Lawyer, Director of Business department

1977-1990 Hydrostav – Lawyer for Capital Construction

Kaszab Attila

nem életbiztosítási vezérigazgató-helyettes, K&H Biztosító

1989-ben a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán szerzett gépész üzemmérnöki, majd 1994-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen biztosítástechnikusi diplomát. 2000-ben a svájci IMD Business School vezető képző programján vett részt.

Biztosítási pályafutását az Atlasz Biztosítónál kezdte, ahol 1992 és 1995 között, mint nagyipari kockázatvállaló dolgozott. Ezt követően 2002-ig a Zürich Biztosítónál folytatta pályafutását különböző munkakörökben, majd 2002-től rövid ideig az Európa Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója volt. A K&H Biztosítóhoz 2004-ben csatlakozott, mint a nem-életbiztosításokért felelős ügyvezető igazgató, 2006-tól pedig tagja lett a K&H Csoport országos vezetői bizottságának.

Kisbenedek Péter

elnök, MABISZ

Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1988-ban. Angolul és németül felsőfokon beszél, de orosz és svéd nyelvből is középfokú nyelvtudással rendelkezik. A pénzügyi szektorban 1995-ben kezdett el dolgozni, mint az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese. 1998-tól az Aegon lakossági divízióvezetője, nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettese és az ÁB-Aegon Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár igazgatósági tagja. 2000-től az Erste Bank vezérigazgatója, 2003-tól elnök-vezérigazgatója és a Postabank elnök-vezérigazgatója is egyben. 2007-től az Erste Bank AG Austria igazgatósági tagja. 2008-tól pedig az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kovach Anton

vezérigazgató-tulajdonos, Active Vision, ShiwaForce.com Zrt.

Már a Budapesti Műszaki Egyetemi tanulmányok alatt saját vállalkozást indított, és az akkoriban megjelenő XML technológia adta lehetőséggel élve megálmodta és egyetemi társainak is munkát adva valósította meg az azóta is vállalata vezértermékének számító SIWWWA tartalomkezelő rendszert. Az 1999-ben alapított Active Vision több mint egy évtizede meghatározó szereplője a magyarországi online piacnak. Idén a cégcsoport új taggal bővült: Kovach Anton megalapította a Shiwaforce.com Zrt.-t, amely kifejezetten az új termékfejlesztésekre, és innovációkra épülő inkubátor. A cégcsoport tevékenysége lefedi az online világban felmerülő minden lehetséges üzleti igényt. A társaság viselkedés-alapú megoldásai, rendszerei és szolgáltatásai lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy kiaknázzák az on-line értékesítési potenciáljaikat, és webes befektetéseiknél kiemelkedően magas megtérülést érjenek el. Ezt nevezi az Active Vision Return On Internet-nek, vagyis ROI 2.0-nak. A cégcsoport nagyvállalati, online értékesítés- központú szolgáltatásai, eszközei és megoldásai minden esetben a megtérülésre épülnek. Ezek a megoldások és ez a filozófia működik hosszú évek óta számos Európa és világszerte is ismert magyarországi cégnél: az OTP Csoportnál, a Magyar Telekomnál az Erste Banknál, az ING Csoportnál, az AXA Csoportnál, a GDF Suez-nél, a Sanoma-nal, a Signal Biztosítónál valamint az Allianz Hungáriánál is. 50 főt foglalkoztató vállalkozása 2010-ben az egyik leggyorsabban növekvő magyar technológiai vállalatként került fel a legdinamikusabban növekvő közép- és kelet-európai technológiai vállalatokat összegyűjtő Deloitte Fast 50 lista 12. helyére.

Beszélt nyelvek: magyar, angol, orosz, ukrán

Molnos Dániel

főtitkár, MABISZ

Tanulmányait a kolozsvári Babe-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Orbán Viktor

Magyarország miniszterelnöke

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát

Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz)

1990 óta a Magyar Országgyűlés képviselője. 1990 májusától 1993 májusáig a Fidesz frakcióvezetője. 1993 májusában a Fidesz elnökévé választották, tisztségében az 1994. július 9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar Polgári Párt elnevezéssel kiegészítő) kongresszusokon megerősítették. Irányítása alatt a Fidesz radikális ifjúsági politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségű, mérsékelt, polgári néppárttá vált. 1992 szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották.

Nős, felesége Lévai Anikó, jogász, öt gyermekük van.

Pandurics Anett

alelnök , MABISZ – Moderátor

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln) A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett szakmai (kutatási és oktatási) tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ ügyvezető elnökségének alelnöke, a Bolyai Műhely Alapítvány FB-tagja.

Papp Lajos

elnök, Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége

Életkor: 43 év

Tanulmányok: Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Kar

Végzettség: Okleveles Gépészmérnök (tervezői szakirány – autógépész)

Munkahelyek:

1992-93 MKB-Euroleasing Zrt. – irodavezető (autófinanszírozási üzletág)

1993 októberétől, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. megalapításától – ügyvezető

2006 februárjától a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke

Szócska Miklós

egészségügyért felelős államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Végzettség:

1989-ben általános orvos diplomát szerzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Az egyetem elvégzése után egészségügyi menedzser-képzésben vett részt Hollandiában, Japánban, és Londonban. Egy évig államigazgatási tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen.

Munkahely:

1991-2009-ig a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egyetemi adjunktusa, igazgatóhelyettese és megbízott vezetője volt. 1992-től 1993-ig az Egészségbiztosítási Alap felügyelőbizottsági tagja volt. 1993-tól 1994-ig a Népjóléti Minisztérium, majd 1998-tól 1999-ig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tanácsadója volt. 2009-től a SOTE egyetemi docense, majd igazgatója, 2010-től az egyetem újonnan alakult Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja.

Közéleti megbízatások:

Vezetőségi tagja az egészségügyi menedzsment európai szakmai szervezetének (European Health Management Association), valamint az európai egészségügyi infrastruktúra stratégikus megújításán dolgozó európai kormányközi szervezetnek (European Health Property Network).

Tomas Sikora

vezérigazgató, Cseh Biztosítók Szövetsége

Tomás Síkora (1971) holds degree in International Relations/Banking and Insurance from the University of Economics in Prague and the Nottingham Trent University. At the beginning of the nineties he founded a financial-consulting company, which he had successfully run for more than fifteen years. Between 2000 and 2005 Tomas held position of President of the Association of Financial Intermediaries and Financial Advisers of the Czech Republic. In 2005 and 2006 he worked as an Expert Advisor to Members of Board of directors of two leading insurance companies in the Czech Republic providing consultancy in the area of insurance intermediation and distribution channels. Since 2006, Tomás has been working as Executive Director of Czech Insurance Association. In June 2009 he was elected chairman of the Financial Market Committee, an advisory body to the Board of the Czech National Bank. He is a member of different expert groups at the Ministry of Labour and Social Affairs and member of the Government Council for Road Safety.

Volker Henke

Head of the division Foreign Affairs II / Bilateral Cooperation, German Insurance Association (GDV)

Volker Henke is Head of the division Foreign Affairs II / Bilateral Cooperation of the German Insurance Association (GDV) in Berlin. He is responsible for the contacts to the countries in Central and Eastern Europe and other emerging markets, especially in Asia. He is manager of the Committee for Central and Eastern Europe of the German Insurance Industry and of bilateral working groups with insurance associations of these regions. He has organized various consulting and training projects for the insurance industries and insurance supervisory authorities in Central and Eastern Europe and in Asia. Mr. Henke has studied International Economic Policy and International Relations and was academic teacher in these fields before joining the GDV. He is married and has one daughter.

William Vidonja

Head of Single Market & Social Affairs, CEA

William Vidonja is the head of single market and social affairs at the CEA, the European insurance and reinsurance federation. Vidonja joined the CEA in 2002 as a trainee before becoming deputy manager insurance of persons department. In 2008 he became the head of the CEA’s single market and social affairs department. In this position he has been involved in the debates on the new Insurance Block Exemption Regulation (BER) and Insurance Guarantee Schemes (IGS), as well as Directives such as such as the Gender Directive and the Insurance Mediation Directive. Vidonja is also involved in the work of the Insurance Sectoral Social Dialogue Committee (ISSDC), the only forum in which insurance employers’ representatives and trade unions discuss topics of common interest with the European Commission. Vidonja is a French national and holds a law degree from the University Paris XII.

Első rész / First section


08:00-08:30

Sajtóregisztráció

08:00-08:55

Regisztráció

08:55-09:00

Köszöntő

09:00-09:30

Hivatalos megnyitó

Előadó: Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke

09:30-10:00

A biztosítás jövője Magyarországon

Előadó: Kisbenedek Péter elnök, MABISZ

10:00-10:30

Új távlatok a rendőrség és a biztosítók közötti együttműködésben

Előadó: Hatala József országos rendőrfőkapitány , Országos Rendőr-főkapitányság

10:30-11:10

Kávészünet

Második rész / Second section


11:10-11:40

A pénzügyi felügyelés fő irányai a biztosítási szektorban. A jövő szabályozási kérdései

Előadó: Banyár József elnöki főtanácsadó, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

11:40-12:10

Lakossági biztosítási monitor – Kitekintés 2012-re (Kutatás)

Előadó: Győri Dávid ügyvezető igazgató, Xallis Consulting

12:10-12:40

Nyugdíjkérdések Európában

Előadó: Harry Smorenberg Managing Director, Smorenberg Corporate Consultancy B.V.

12:40-13:50

Ebédszünet

Harmadik rész / Third section


13:50-14:20

Biztosítási szektor – A szabályozás változása Európában a fogyasztóvédelem tükrében

Előadó: William Vidonja Head of Single Market & Social Affairs, CEA

14:20-14:50

Állami és magánbiztosítás – Együttműködési lehetőségek az egészségügyi ellátásban

Előadó: Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, Nemzeti Erőforrás Minisztérium

14:50-15:20

A viszontbiztosítók helyzete – Mi lesz a díjakkal?

Előadó: Johannes Martin Hartmann Head of Market Underwriting CEE, Swiss Re Europe

15:20-16:10

Kerekasztal: Hasonlóságok és különbözőségek Európa biztosítási piacain

Résztvevők:

Volker Henke Head of the division Foreign Affairs II / Bilateral Cooperation, German Insurance Association (GDV)

Tomas Sikora vezérigazgató, Cseh Biztosítók Szövetsége

Hrvoje Paukovic igazgató, Horvát Biztosítók Szövetsége

Jean-François Lequoy igazgató, Francia Biztosítótársaságok Szövetsége

Florentina Almajanu főtitkár , Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége

Jozefína Záková főtitkár, Szlovák Biztosítók Szövetsége

Pandurics Anett alelnök , MABISZ – Moderátor

16:10-16:40

Kávészünet

Negyedik rész / Fourth section


16:40-17:10

A biztosítók vagyonkezelésének aktuális kérdései

Előadó: Hamecz István elnök-vezérigazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

17:10-17:40

Hatékony online értékesítés a pénzügyi szektorban

Kovach Anton vezérigazgató-tulajdonos, Active Vision, ShiwaForce.com Zrt.

17:40-18:20

Kerekasztal: Az ár, vagy a minőség kell az ügyfeleknek? Ki a felelős az árcsökkenésért?

Résztvevők:

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Providencia Biztosító

Papp Lajos elnök, Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége

Kaszab Attila nem életbiztosítási vezérigazgató-helyettes, K&H Biztosító

Ertl Pál vezérigazgató, Netrisk.hu

Ács Gábor újságíró, szerkesztő – moderátor

18:20-18:25

Konferencia zárása

Előadó: Molnos Dániel főtitkár, MABISZ

18:25-18:45

Welcome drink

18:45-21:00

Gálavacsora

Videók

Konferencia – 2012


Konferencia – 2012

Európai környezet – Hazai megoldások

2012. október 6.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Az elmúlt évek természeti és gazdasági turbulenciái a biztosítási piacokat sem hagyták érintetlenül. A biztosítókat napjainkban is a változásokhoz történő alkalmazkodás jellemzi. Kihívások elé állítja a hazai társaságokat az új termékbevezetésekre való felkészülés, az új adónemmel kapcsolatos árazási politika kialakítása, illetve az uniszex tarifákra való átállás is. Itt az ideje, hogy részletes és átfogó betekintést kapjunk azokba a folyamatokba, melyek a jövő szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek.

A Magyar Biztosítók Szövetsége immár harmadik alkalommal rendezi meg nemzetközi szakmai konferenciáját. November 13-án hazai és külföldi biztosítási felsővezetők, szabályozói és felügyeleti döntéshozók osztják meg egymással és a közönséggel véleményüket, meglátásaikat. Előtérbe kerülnek azok a tendenciák, szabályozási környezetbeli változások, melyek nem csak a hazai, hanem a nemzetközi biztosítási piacokat is befolyásolják. Továbbá idén is csakúgy, mint tavaly, egy exkluzív, külön erre az eseményre készített, az egészségbiztosítási piaccal foglalkozó kutatás kerül bemutatásra. Érdekes és tartalmas napra számíthat, aki ellátogat erre a szakmai eseményre.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Ács Gábor

újságíró, szerkesztő – moderátor

Jelenleg a Jazzy Rádión hallható reggeli pénzügyi-gazdasági műsor, a Millásreggeli szerkesztő-műsorvezetője, valamint az ecoline.hu gazdasági blog szerkesztő-újságírója. Angoltanárként diplomázott, de már 15 éve dolgozik gazdasági újságíróként. Szakmai pályafutását a Napi Gazdaságnál kezdte, majd néhány év szabadúszás után 2001 és 2004 között a Világgazdaság tőzsderovatának munkatársa, rovatszerkesztője. A Figyelő hetilap főmunkatársa, illetve rovatvezetője 2005 és 2011 júliusa között. A Forintos Percek, majd Milliók Reggelire, jelenleg pedig Millásreggeli néven futó rádióműsorban 2003 óta dolgozik. A diszkont légitársaságok sikeréről, a légiipar teljes átalakulásáról írt könyve, a Fapados forradalom 2007-ben jelent meg.

Balog Ádám

adóügyekért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium, Adó – és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság

Bartók János

vezérigazgató, MetLife Biztosító Zrt.

1992-ben szerzett mérnöki diplomát a GATE Mezőgazdaságtudományi Karán, majd 1993-ig a GATE Vállalatgazdasági Intézeténél dolgozott. 1993-1994 között az AB-AEGON Általános Biztosító Rt biztosításelméleti és gyakorlati képzésén vett részt. 1994-1995 között fiókigazgatóként, majd 1995-1998 között az AEGON Nyugdíjpénztárszervező Rt Értékesítési és Marketing vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 1999-től az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettese lett. 2000-2004 között az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Életbiztosítási vezérigazgató-helyettese, 2000-től az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. nem – életbiztosítási vezérigazgató-helyetteseként, 2000-2007 között az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedett. 2007-2012 között az Aviva Életbiztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, 2012-ben pedig a MetLife Biztosító Zrt. vezérigazgatójának nevezték ki.

Bóna Katalin

életbiztosítási üzletág-igazgató, UNION Biztosító

A SOTE Egészségügyi Főiskolán szerzett diplomát 1981-ben, majd posztgraduális képzés keretében, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett biztosítási szakértői képesítést 1994-ben.

1991-ig a Péterfy Sándor utcai Kórház Rendelőintézet gazdasági gazgató főmunkatársa, 1994-ig kockázatelbíráló az Európa Biztosítónál. Jelenleg is az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója.

Gabriel Bernardino

elnök , European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA)

Gabriel Bernardino is Chairman of the European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA). He is responsible for the strategic direction of EIOPA and represents the Authority at the Council of the European Union, the European Commission and the European Parliament. Mr. Bernardino prepares the work of EIOPA’s Board of Supervisors and also chairs the meetings of the Board of Supervisors and the Management Board. Mr. Bernardino is the first Chairperson of EIOPA. He was elected by the Board of Supervisors of EIOPA on 10 January, 2011. His nomination followed a pre-selection of the European Commission and was confirmed by the European Parliament after a public hearing held on 1 February, 2011. Mr. Bernardino assumed his responsibilities on 1 March, 2011.

Prior to his current role, Mr. Bernardino was the Director General of the Directorate for Development and Institutional Relations at the Instituto de Seguros de Portugal (ISP). He has served in several positions of increasing responsibility since he joined the ISP in 1989 and represented EIOPA’s preceding organisation, CEIOPS, as Chairman between October 2009 and December 2010.

Gáti László

marketing & értékesítési igazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd 2001-ben befektetés-kezelői oklevelet szerzett. Szakmai pályafutását 1992-ben az American Express-nél kezdte Magyarországon, majd a dél-kelet-európai régióban végzett termékmenedzseri feladatokat. 1997-től a Rabobank kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere, 1999-től a Takarékbank-csoport befektetési alapkezelőjének ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgatója. 2005 augusztusától az OTP Alapkezelő Zrt. marketing és értékesítési igazgatója, 2007 februárjától igazgatósági tag. 2011-től az OTP Alapkezelő romániai leányvállalata, az OTP Asset Management SA felügyelő bizottságának elnöke. A BAMOSZ Etikai Bizottságának tagja.

Horváth Andrea

vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Horváth Andrea jelenleg az Allianz Hungáia Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese. A Pénzügyi és Számviteli Fõiskola Vállalatgazdasági szakán szerzett okleveles üzemgazdász, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügyi kiegészítõ szakán szerzett okleveles közgazda képesítést. Pályafutását az AEGON jogelõdjénél, az Állami Biztosítónál különbözõ szakértõi, illetve vezetõi munkakörökben kezdte, fiókigazgatóként régiós igazgatóként, 2000-tõl pedig az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese, 2004-tõl felelõs az életbiztosítási területért is, és 2007-ben az igazgatóság tagjává választották.

Juhos András

vezérigazgató-helyettes, UNIQA Biztosító Zrt.

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott.

1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője.

2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős.

Karel Van Hulle

Head of Unit, European Commission Directorate General Internal Market and Services Insurance and Pensions Unit

Prof. Karel VAN HULLE is Head of Unit at the European Commission (Directorate-General “Internal Market and Services”), which he joined in 1984 after spending 8 years with the Belgian Banking Commission. Before becoming Head of Insurance and Pensions in 2004, he was Head of Unit of Accounting, of Accounting and Auditing and of Financial Reporting and Company Law. He represents the European Commission within the European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA) and within the Technical Committee of the International Association of Insurance Supervisors (IAIS).

Prof. Van Hulle is a lawyer by training. He studied law at the KU Leuven and at the Marquette University Law School in Milwaukee (Wisconsin). He is part-time lecturer at the Economics and Business Faculty of the KU Leuven and is a member of the executive board of the International Centre for Insurance Regulation at the Goethe University in Frankfurt.

Kisbenedek Péter

elnök, MABISZ

Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1988-ban. Angolul és németül felsőfokon beszél, de orosz és svéd nyelvből is középfokú nyelvtudással rendelkezik. A pénzügyi szektorban 1995-ben kezdett el dolgozni, mint az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese. 1998-tól az Aegon lakossági divízióvezetője, nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettese és az ÁB-Aegon Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár igazgatósági tagja. 2000-től az Erste Bank vezérigazgatója, 2003-tól elnök-vezérigazgatója és a Postabank elnök-vezérigazgatója is egyben. 2007-től az Erste Bank AG Austria igazgatósági tagja. 2008-tól pedig az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Kozek András 2005 óta az Allianz Hungária igazgatósági tagja, az Élet ágazat vezérigazgató-helyettese. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász, valamint a Budapesti Mûszaki Egyetemen mérnök informatikus diplomát. 2003-ig az Allianz Nyugdíjpénztárának ügyvezetõ igazgatója, ezt követõen az Élet- és nyugdíjbiztosítások divízió vezetõje. 2006-2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, illetve 2008-tól az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja.

Lehel Gábor

elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

Lehel Gábor az Union Biztosító anyavállalatánál, a bécsi székhelyű Vienna Insurance Groupnál 2003-ban kezdett el dolgozni, a főtitkárság munkatársaként, ezt megelőzően elemzőként, a ABN AMRO Equities Rt-nél dolgozott. 2005-től a VIG csoport controlling- és rating- vezetője, majd 2006-tól a főtitkárság vezetője. 2008 óta az Union Biztosító igazgatóságának tagja, 2010-ben a szlovák Kooperativában is igazgatósági taggá nevezték ki. 2011 júliusa óta az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A Szombathelyről származó menedzser tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján végezte, közgazdász diplomával rendelkezik.

Máhig Attila

nem életbiztosítási ügyvezető igazgató, Groupama Garancia Biztosító

Az egyetem elvégzését követően 1989-től az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében kezdte pályafutását. A tudományos tevékenysége mellett végzett szakmérnöki képzése során megszerezte az egyetemi doktori címet is.

Pályáját egy éles váltással a Hungária Biztosítónál folytatta, ahol a Vezérigazgatóság vállalati vagyonbiztosítások műveléséért felelős főosztályán dolgozott, majd vezette a főosztályt. 2000-ben a nem sokkal később a Groupama nevet felvevő Európa biztosítóhoz érkezett, ahol a nem-életbiztosítási üzletág igazgatója volt. Ezt követően, mint az Union Biztosító vezérigazgató-helyettese és igazgatósági tagja, a biztosító nem-életbiztosítási ágazatának felépítését irányította, amit egy rövid kitérő követett a TIR Biztosító Egyesületnél.

A Groupama Garancia Biztosítóhoz 2011. január elsején csatlakozott ismét, amikor is megbízták a Központi Alkuszi Igazgatóságának vezetésével. 2011. július 1-jétől a biztosító nem-életbiztosítási területének vezetője.

Mark Twigg

Executive Director , Cicero Consulting

Mark has been a Director at Cicero for seven years and is currently overseeing the firm’s expanding international business. Mark worked for the Labour Government between 1997-1999 as an advisor to both Nick Brown and John Reid. Mark was previously head of public affairs at Direct Line and has served on the ABI EU policy committee. He currently sits on the American Chamber of Commerce EU financial services committee.

A prolific writer and researcher, Mark has undertaken major thought leadership projects, such as a longitudinal study of UK pensions for Scottish Widows and the 20-country survey on retirement for HSBC. Mark is currently writing his first book on demographic change and the need to undertake pension reform.

Molnos Dániel

főtitkár, MABISZ

Tanulmányait a kolozsvári Babe-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Oláh Attila

egészség-, baleset- és kockázatelbírálói tagozatelnök, MABISZ- moderátor

2008 májusától az ING Biztosító termékmenedzsere, majd 2009-től termékfejlesztésért felelős vezetője. A MABISZ Egészség, Baleset és Kockázatelbírálói tagozatának elnöke. Az ING-t megelőzően a K&H Biztosítónál, illetve a Generali Biztosítónál töltött be hasonló pozíciókat. Szakmai pályafutását az MTA-nál kezdte különböző halandósági és egészségügyi kutatásokkal. Közgazdasági és szociológiai diplomát a budapesti Közgazdaságtudományi illetve a Washington melletti Maryland Egyetemen szerzett.

Pandurics Anett

vezérigazgató, Posta Biztosító

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln) A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett szakmai (kutatási és oktatási) tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ ügyvezető elnökségének alelnöke, a Bolyai Műhely Alapítvány FB-tagja.

Papp Lajos

elnök , Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége

Papp Lajos tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán folytatta, végzettsége Okleveles Gépészmérnök (tervezői szakirány – autógépész. 1992-93 között az MKB-Euroleasing Zrt. irodavezetőjeként dolgozott azautófinanszírozási üzletágon, 1993 októberétől, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. megalapításától annak ügyvezetőjeként tevékenykedett. 2006 februárjától a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke.

Peter Eichler

Vice-Chairman of Insurance Europe’s health committee, Member of the management board of UNIQA Personenversicherung AG and Raiffeisen Versicherung AG, Insurance Europe

Peter Eichler is member of the management board of UNIQA Personenversicherung AG and Raiffeisen Versicherung AG, both 100% subsidiaries of UNIQA Versicherungen AG. Thus, he is responsible for the personal insurance line of Austria’s biggest health and second biggest life insurer.

From 1999 to end 2001, Peter Eichler was also member of the management board responsible for health insurance at the UNIQA Versicherungen AG. At present, Peter Eichler also has the chair of the health insurance section in the Verband der Versicherungsunternehmen Österreichs (Austrian Insurance Association) and is vice chairman of the life insurance section. Within the Insurance Europe Peter Eichler has been member of the Health Insurance Committee for about 20 years and has there been a long standing first vice chairman.

Peter Eichler has been appointed as deputy member of the management board of the Austria-Collegialität und Bundesländer-Versicherung in 1998 for health insurance. Peter Eichler came to the Austria Versicherung ten years earlier, after he concluded his Commercial Science studies in 1987 and graduated with a law degree in 1984.

Pleschinger Gyula

adó – és pénzügyekért felelős államtitkár

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki és városépítési-városgazdasági szakmérnöki diplomát, majd kormányösztöndíjjal Amsterdamban tanult. Az Osztrák Bankszövetség képzési programja keretében corporate finance képzésben vett részt, 2001-ben pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett pénzügyi szakértő képesítést.

Szakmai életútja:

2010-2011 Államadósság Kezelő Központ Zrt (ÁKK), vezérigazgató

2007-2010 Első Agro Hitel Zrt, az Igazgatóság elnöke

2006-2010 Pannon Alfa Kft, tulajdonos, társ-ügyvezető

2004-2010 P&H Befektető és Pénzügyi Tanácsadó Kft., tulajdonos-ügyvezető

2001-2004 Raiffeisen Bank, Budapest, vezérigazgató-helyettes, az Igazgatóság tagja

1990-2000 OTP Értékpapír RT , vezérigazgató, az Igazgatóság tagja

Rabcsánszki Laura

ügyfélkapcsolati igazgató, NRC Marketingkutató

Laura 2011-ben csatlakozott az NRC-hez ügyfélkapcsolati igazgatóként. Előtte 2009-től a Synovate-nél dolgozott, ahol Senior Consultant-ként a kiemelt ügyfelek kutatásaiért volt felelős, illetve regionális projekteket koordinált a Coca-Cola és a P&G valamint a Nestlé számára. Korábban a The Nielsen Company-nál helyezkedett el mint piackutató, ahol kiskereskedelmi adatok elemzésével foglakozott. Laura már az egyetemi évek során bekapcsolódott a kutatás világába, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetében volt kampánykutatással foglalkozó gyakornok. Fő területei az FMCG és a pénzügyi kutatások.

Sergio Balbinot

elnök , Insurance Europe

Sergio Balbinot graduated in Economics and Commerce and entered the Generali Group in 1983. He was appointed General Manager of Generali in 2000 and Managing Director in 2002. He is also member of the Supervisory Board of Generali Investments S.p.A. Supervisory Boards, Vice-Chairman and Director of several Austrian, Chinese, French, Israeli, Dutch, Spanish, US, and German companies (including Generali España Holding Entidades de Seguros S.A., Generali China Life Insurance Co. Ltd., Generali Holding Vienna AG, Generali France S.A., Generali China Life Insurance Co. Ltd., Graafschap Holland Participatie Maatschappij N.V., Generali Deutschland Holding AG, Generali España – S.A. de Seguros y Reaseguros, Future Generali India Insurance Co. Ltd and Future Generali India Life Insurance Co. Ltd.), and is also Chairman of Generali PPF Holding B.V.. In 2011, he was elected President of Insurance Europe, the European insurance and reinsurance federation. He is Board member of Geneva Association and also member of EFR and PEIF.

Siklósi Máté

ügyvezető, Tetszett Kft.

A fogyasztóvédelmi hatóság korábbi helyettes szóvivője 2003 óta foglalkozik fogyasztóvédelemmel. Vezette a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságát, volt Utasjogi Biztos. Kisebb megszakításokkal 2007 óta a CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó cég ügyvezetője. A társaság fogyasztóvédelmi auditálást, próbavásárlásokat végez, kidolgozza a fogyasztók védelmét szolgáló szabályok betartásának legjobb gyakorlatait, a fogyasztókért folytatott versenyben való előrelépés lehetőségeit.

Társaival 2011-ben alapította a Tetszett Magyar Fogyasztóvédelmi Elégedettségi Monitor Kft-t a piaci szereplők fogyasztóbarát működésének fejlesztésére, az ügyfelek elégedettségének monitorozására.

Szász Károly

elnök, PSZÁF

Diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Külkereskedelmi és Nemzetközi Pénzügyi Szakán szerezte 1981-ben. Doktori disszertációját az Egyesült Államok monetáris politikájából írta 1986-ban. Az egyetem elvégzése után három éven át volt üzletkötő a TESCO Külkereskedelmi Vállalatnál. 1984-1995-ig a Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt-nél (CIB) dolgozott, ahol a közgazdasági területen kezdett, majd végigjárta a bank különböző lebonyolítási részlegeit, a nemzetközi bankkapcsolati osztályon területi referensként dolgozott. Később a bank első fiókját, a győri fiókot vezette, ezt követően a vállalatfinanszírozási főosztály vezetője lett. Ezt követően 1995-től másfél évig a Magyar Külkereskedelmi Bank vállalati üzletág igazgatója és az ügyvezetés tagja volt. Többek között vállalatfinanszírozás, kockázatelemzés, termékfejlesztés, kisvállalkozások finanszírozása, fiókkoordináció tartozott a felelősségi körébe. Hasonló munkát végzett 1996-1997 között ismét a CIB-nél. 1998-tól a HypoVereinsbank Hungaria Rt. igazgatósági tagjaként a vállalati finanszírozásért felelős társ-vezérigazgató volt. 1999 nyarától felügyeleti elnöki kinevezéséig a Konzumbank vezérigazgatójaként dolgozott. 2000 májusától 2004 májusáig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki feladatait látta el. 2000-2001-ben az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsának elnöke volt. 2004 augusztusától az OTP Bank elnöki főtanácsadója, 2006 márciusától pedig az OTP Banka Srbija vezérigazgatója lett. 2008 végétől ismét az OTP elnöki főtanácsadójaként tevékenykedett.

Angol, német, orosz felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Budapesten született 1957-ben. Nős, négy gyermeke van.

Szombat Tamás

nem-életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettes, Aegon Magyarország Zrt.

Szombat Tamás 1996-ban végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol közgazdász diplomát szerezett. 1996-ban első munkahelyként az Aegon vezérigazgatóságán helyezkedett el, majd onnan került az AEGON Magyarország befektetési célú ingatlanportfoliójának menedzselését végző leányvállalatához, ahol a pénzügyi és számviteli területekért felelt. 2001-től a gépjármű biztosítási üzletág irányítási feladatait látta el. 2007-től pedig hozzá tartozik a biztosító teljes nem-életbiztosítási üzletága: lakás-, gépjármű-, vállalati vagyonbiztosítások, valamint a hozzájuk kapcsolódó értékesítési Call Center tevékenység. 2009-től a Nem-életbiztosítási üzletág vezérigazgató-helyetteseként irányítja a területet, 2011. júliusa óta pedig a Magyar Biztosítók Szövetsége Gépjármű biztosítási tagozatának elnöke is.

Első rész / First section


08:00-08:45

Regisztráció / Registration

08:45-08:50

Köszöntő

Előadó: Molnos Dániel főtitkár, (MABISZ)

08:50-09:20

Hivatalos megnyitó

Előadó: Gabriel Bernardino elnök , European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA)

09:20-09:50

A biztosítási piac tapasztalatai a felügyelet szemszögéből

Előadó: Szász Károly elnök, PSZÁF

09:50-10:15

Öngondoskodás

Előadó: Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium, Adó – és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság

10:15-10:30

Fogyasztóbarát biztosítói gyakorlat

Előadó: Siklósi Máté ügyvezető, Tetszett Kft.

10:30-11:20

Kávészünet

Második rész / Second section


11:20-11:50

Szabályozási változások Európában a nyugdíjak területén – Kihívások előtt a biztosítók és nyugdíjpénztárak

Előadó: Karel Van Hulle Head of Unit, European Commission Directorate General Internal Market and Services Insurance and Pensions Unit

11:50-12:20

Öregedő Európa – Finanszírozási kérdések, biztosítói megoldások

Előadó: Mark Twigg Executive Director , Cicero Consulting

12:20-12:50

Mission impossible

Előadó: Kisbenedek Péter elnök, MABISZ

12:50-14:20

Ebédszünet

Harmadik rész / Third section


14:20-14:40

Abszolút hozam stratégia – Új vagyonkezelési megoldás biztosítási portfóliókba

Előadó: Gáti László marketing & értékesítési igazgató, OTP Alapkezelő Zrt.

14:40-15:20

Kerekasztal: KGFB liberalizáció

Résztvevők:

Papp Lajos elnök , Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége

Ács Gábor újságíró, szerkesztő – moderátor

Szombat Tamás nem-életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettes, Aegon Magyarország Zrt.

Horváth Andrea vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Pandurics Anett vezérigazgató, Posta Biztosító

15:20-16:10

Kávészünet

Negyedik rész / Fourth section


16:10-16:40

Magán egészségbiztosítás Ausztriában

Előadó: Peter Eichler Vice-Chairman of Insurance Europe’s health committee, Member of the management board of UNIQA Personenversicherung AG and Raiffeisen Versicherung AG, Insurance Europe

16:40-17:10

Kutatás: A magán egészségbiztosítás fogyasztói megítélése

Előadó: Rabcsánszki Laura ügyfélkapcsolati igazgató, NRC Marketingkutató

17:10-18:00

Kerekasztal: Hazai magán egészségbiztosítási piac

Résztvevők:

Bóna Katalin életbiztosítási üzletág-igazgató, UNION Biztosító

Máhig Attila nem életbiztosítási ügyvezető igazgató, Groupama Garancia Biztosító

Oláh Attila egészség-, baleset- és kockázatelbírálói tagozatelnök, MABISZ- moderátor

Kozek András vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Juhos András vezérigazgató-helyettes, UNIQA Biztosító Zrt.

Bartók János vezérigazgató, MetLife Biztosító Zrt.

18:00-18:05

Konferencia zárása

Előadó: Molnos Dániel főtitkár (MABISZ)

18:10-19:00

Záró koccintás

Képek

Videók

Konferencia – 2013


Konferencia – 2013

A biztosítók szerepe a gazdaság élénkítésében

/ The role of insurers in stimulating the economy

2013. október 8.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Az elmúlt hónapok biztosítási piacokkal kapcsolatos elemzései szinte kivétel nélkül a természeti és gazdasági kihívásokról, azon belül is elsősorban a rendkívül alacsony kamatkörnyezetről és az éghajlatváltozásról szóltak. Az alacsony kamatkörnyezet egyértelműen befolyásolja a biztosítók befektetési politikáját, melyet ráadásul az EU készülő kockázati tőkeszabályozása, a Szolvencia II sem hagy érintetlenül. Eközben egyre többet hallani a biztosítók gazdaság finanszírozásában betöltött szerepéről, hiszen a bankokkal szemben képesek lehetnek hosszú távú és stabil finanszírozást nyújtani a kormányok és vállalatok számára.

A biztosítókat egyre inkább a változásokhoz történő alkalmazkodás jellemzi, a kihívásokra adott válaszokból a piac minden szereplője sokat tanulhat.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Balog Ádám

alelnök / Deputy-Governor, Magyar Nemzeti Bank / Hungarian National Bank

Okleveles közgazdász, diplomáját 2003-ban szerezte meg a Budapesti Közgazdaság- és Államtudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karán. 2005-ben a Community of European Management Schools International Management mesterszakán diplomázott, 2007-ben pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 2002-től a GE Tungsram Lightning Zrt.-nél kontrolling területen, 2003-tól a Pricewaterhouse Coopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. adóosztályán (2008-tól menedzsereként) dolgozott. Pályáját 2010 nyarától a jegybank alelnökévé választásáig a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkáraként folytatta. 1999-től a Heller Farkas Szakkollégium tagja, majd 2003-tól senior tagja. Több szakmai publikációja jelent meg. 2007 óta a Heller Farkas Szakkollégiumban adózási kérdésekkel kapcsolatos kurzusokat tartott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének kitüntetettje. Nős, 3 gyermeke van.

Dénes Attila

vezérigazgató / General Manager, CEO, QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe

Edoardo Crivellaro

associate, KPMG Corporate Finance

Edoardo is an Associate in KPMG’s Corporate Finance. He joins KPMG in 2007. He has an extensive experience assistance to insurance and banks in a large number of transactions, such as M&A operations, including tender offer on listed entities, company valuations, bonds and equities issue for various Insurance companies, advisory in rating process (S&P, Moody’s) to insurance companies and has had several experiences in drafting strategic business plans for medium term financial institutions (mainly banks). Education Graduate in Economics – “L. Bocconi” University, Milan, Italy International Master in Business Administration Istituto de Empresa, Madrid, Spain

Erdős Mihály

Generali Providencia Biztosító Zrt., elnök-vezérigazgató

Jogi szakokleveles közgazdász

Szakmai pályafutás:

2011. július 1 – Generali-Providencia Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója

2011 április – Generali-Providencia Biztosító Zrt., az Igazgatóság stratégiáért és kockázatkezelésért felelős tagja

2010 – 2011 Generali-Providencia Biztosító Zrt., vezérigazgató stratégiai tanácsadója

2010 – 2011 Európai Utazási Biztosító (EUB) elnök-vezérigazgató

2007 – 2009 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (főigazgató-helyettes, prudenciális felügyelet)

2006 – 2007 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (stratégiai igazgató, stratégiai kabinet vezetője; Vagyonkezelési Bizottság, elnök)

2004 – 2006 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (ügyvezető igazgató helyettes; Biztosítási és Pénzügyi Felügyeleti Igazgatóság Vagyonkezelési Bizottság, elnök; Európai Uniós Ügyek Bizottsága, elnök)

2001 – 2004 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (kiemelt felügyeleti tanácsadó)

1999 – 2000 K&H Befektetési Rt. (vezető elemző)

1997 – 1999 Állami Pénztárfelügyelet (Fejlesztési Főosztály, főosztályvezető)

1994 – 1997 Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete (Közgazdasági Főosztály, főosztályvezető-helyettes)

1993 – 1994 Interauditor Neuner + Heinz Tanácsadó Kft. (könyvvizsgálat, adó- és management tanácsadó)

Nyelvismeret: angol, német, orosz

Horváth Andrea

nem-életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettes / Deputy CEO, Allianz Hungária Zrt.

Horváth Andrea jelenleg az Allianz Hungáia Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese. A Pénzügyi és Számviteli Fõiskola Vállalatgazdasági szakán szerzett okleveles üzemgazdász, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügyi kiegészítõ szakán szerzett okleveles közgazda képesítést. Pályafutását az AEGON jogelõdjénél, az Állami Biztosítónál különbözõ szakértõi, illetve vezetõi munkakörökben kezdte, fiókigazgatóként régiós igazgatóként, 2000-tõl pedig az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese, 2004-tõl felelõs az életbiztosítási területért is, és 2007-ben az igazgatóság tagjává választották.

Ilics László

nem-életbiztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettes / Deputy CEO, Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Ilics László 1961-ben született Hajdúnánáson. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán szerzett diplomát 1985-ben. Pályája kezdetén a Diósgyőri Gépgyárban, majd a Tiszai Vegyi Kombinátban technológusként dolgozott. 1991-ben csatlakozott a Generali Biztosító Rt. Észak-Magyarországi Területi Igazgatóságához, ahol később ügyviteli igazgatóvá nevezték ki. 1998-ban a Providencia igazgatósági tagjává választották és ügyvezető igazgatóként ő felelt a társaság nem-életbiztosítási területeken folytatott tevékenységéért. 1999-től a Generali Budapest Biztosító Rt. és a Providencia egyesülésével létrejött Generali-Providencia Biztosító Rt. igazgatóságának tagja, ügyvezetői szerepkörében felelősségi köre kibővült az adminisztrációs és speciális értékesítési területek felügyeletével is. 2000-től az igazgatóság elnökhelyettese, 2009 januárjától vezérigazgató-helyettes.

Juhász László

partner, The Boston Consulting Group

Juhász László a The Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég partnere, a budapesti BCG iroda vezetője, egyben a BCG Pénzügyi Intézmények szakterületének tagja. 15 éves tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szolgáltató szervezetek (elsősorban bankok és biztosítók) piacán. Tanácsadóként a szektor számos meghatározó szereplőjével dolgozott együtt stratégiai, üzleti és szervezeti projekteken mind Magyarországon, mind pedig Európa más régióiban. A BCG-hez való csatlakozást megelőzően 5 évet dolgozott vállalati pénzügyi területen multinacionális környezetben.

Köves Benedek

vezérigazgató / CEO, OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, szakmai pályafutását 1994-ben a CA IB Értékpapír Rt.-nél kezdte. 2002-ig a CA Alapkezelő Rt. igazgatósági tagja, a befektetési területet vezető igazgató volt. Aktívan részt vett a MAX Indexcsalád kidolgozásában. 2002. márciustól az OTP Alapkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese, 2013. június 1-től vezérigazgatója. A DSK Asset Management (Bulgaria) Felügyelő Bizottságának elnöke. A BAMOSZ elnökségének tagja, alelnök.

Kurtisz Krisztián

igazgatósági tag / Member of the Board , UNIQA Biztosító Zrt.

Kurtisz Krisztián 2012. július 1-jétől azUNIQA Biztosító Zrt. nem-életbiztosítási igazgatósági tagja. Korábban a Sravnikupi.ru vezérigazgatói, a Renaissance Insurance gépjármű- biztosítási igazgatói, a Groupama Garancia Biztosító Zrt. lakossági és kisvállalkozói vagyonbiztosítási igazgatói, illetve a Groupama Garancia Biztosító Zrt. gépjármű- biztosítási menedzseri pozícióját töltötte be. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett biztonságtechnikai mérnök diplomát.

Kuruc Péter

Élet- és bankbiztosítási üzletág vezető / Head of Life- and Bankinsurance Division , K&H Biztosító

Kuruc Péter a K&H Biztosító Zrt. élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem vezetés-szervezés és marketing szakán folytatta, melyet kiegészített a groningeni Rijksuniveritait-en, a linzi Kepler Universitaet-en, és az Euro-Contact Business Schoolban. Pályafutását az ÁB-AEGON Általános Biztosítónál termékmenedzserként kezdte. Tevékeny részese volt az AEGON Élet Divízió létrehozásában, melynek ügyfélkapcsolati és termékfejlesztési vezetője is volt. 2001-2002 között a PriceWaterhouse Coopers Dynasoft Rt. tanácsadójaként a biztosítási szektor szakértője volt. 2002-ben csatlakozott marketing igazgatóként az a Credit Suisse Life & Pensions (később Winterthur, majd AXA) Magyarországhoz, majd a cég magyarországi termékstratégiájáért felelt. 2006-ban a biztosítási üzletág ügyvezető igazgatójává lépett elő. Igazgatósági tag volt 2003 és 2007 között az AXA Egészségpénztárban, ugyanezt a pozíciót töltötte be alapításától 2007-ig a Premium Nyugdíjpénztárban. A K&H Biztosítónál 2007. óta dolgozik, a vezetői bizottság tagjaként.

Lantos Árpád

Of counsel, Bank és pénzügyek, CMS Cameron McKenna LLP Magyarországi Fióktelepe

Dr. Lantos Árpád a CMS Cameron McKenna nemzetközi ügyvédi iroda tanácsadója és Bank- és Pénzügyi csoportjának tagja. Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi vállalkozásokat érintő szerkezetváltások, eladások és felvásárlások, bankjog, ingatlan- vállalati- és projektfinanszírozások, derivatívák, értékpapírjog és egyéb pénzügyi szolgáltatások, valamint szabályozási kérdések területén. A CMS Cameron McKennához való csatlakozása előtt, a Magyar Nemzeti Banknál eltöltött 5 év során jelentős tapasztalatot szerzett a banki szabályozás és a származtatott piacok területén.

Lea Müller

Climate Change Specialist, Swiss Re

Lea Mueller is Climate Change Specialist in the Sustainability & Political Risk Management at Swiss Re. In this forward-looking role she translates latest scientific findings into implications for our society, for the insurance industry and for Swiss Re specifically. Lea Mueller focuses on the understanding of climate and weather risks resulting from concurrent effects as economic development and climate change. Her function implies natural catastrophe modeling of atmospheric perils such as tropical cyclones, winter storms, and tornadoes as well as river and coastal floods. Lea Mueller holds a Master of Science (MSc) in Environmental Engineering from the Federal Institute of Technology in Switzerland (ETH), with specialization in water resources management and hydraulic engineering.

Mitták Péter

Szenior ügyvéd, CMS Cameron McKenna LLP Magyarországi Fióktelepe

Mitták Péter a budapesti iroda biztosítási és kereskedelmi jogi csoportjának ügyvédje. Mind nemzetközi, mind hazai biztosítóknak nyújt tanácsot különböző ügyekben, beleértve biztosítói felvásárlások és átalakulások biztosítási jogi támogatását, szabályzatok és biztosítási feltételek elkészítését és véleményezését, valamint kárigények intézését. Jelentős tapasztalattal rendelkezik továbbá peres ügyek tekintetében és vitarendezésben, ideértve a választottbírósági eljárásokban való képviseletet is. Ugyancsak tapasztalt különböző általános kereskedelmi megállapodások és szerződések előkészítésében és véleményezésében. Péter a magyar mellett folyékonyan beszél angolul és franciául.

Molnos Dániel

főtitkár / Secretary General, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babe-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Nagy László Nándor

moderátor, Napi Gazdaság

Tanulmányok

1998.2001. Tessedik Sámuel Főiskola Békéscsaba személyügyi szervező szak

1989.1992. Államigazgatási Főiskola Budapest Igazgatásszervezői szak

1985-1989. Vörösmarty Mihály Gimnázium Budapest

Szakmai pályafutás

2002.10.15.- Napi Gazdaság (banki és biztosítási területért felelős szakíró, 2006-tól a lap főmunkatársa)

1992.02.15.- Hír-Adás Sajtóügynökség (szerkesztő, majd lapigazgató)

2007.05.01.-2007.12.31. Echo TV: Milliók Reggelire/Uzsonnára (műsorvezető)

2006-2008. Szerkesztői/tanácsadói munka a Danubius Rádió KKV-híradójában

1999.08.01.- 2002.10.15. Világgazdaság (pénz és tőkepiaci újságíró)

1998.10.01.- 1999.06.30. Heti Tőzsde (újságíró)

1992.02.15.- Hír-Adás Sajtóügynökség (szerkesztő, majd lapigazgató)

Szakmai elismerések

2007. A Budapesti Értéktőzsde médiadíja (Milliók Reggelire/Uzsonnára)

2004. Az Év újságírója a Napi Gazdaságnál

2000. Az Év fiatal újságírója a Világgazdaságnál

Publikációk

Amit az életbiztosításokról tudni kell – ETK 2007.

Amit a Magyar Fejlesztési Bankról tudni kell – ETK 2008

Olav Jones

főigazgató-helyettes / Deputy General Director, Insurance Europe

Olav Jones joined Insurance Europe as deputy director general in November 2011. As head of the federation’s economics and finance department he is responsible for prudential regulatory issues, accounting and investment, as well as international affairs and reinsurance. Jones was previously head of group risk strategy at Belgian insurer Ageas, the company created following the break-up of the Fortis banking and insurance group. From 2008–09 he was chief risk officer of Fortis Insurance, having previously been head of insurance risk and strategic risk at Fortis Group since 2002. He started his career with management consultant Oliver Wyman after gaining a first class honours degree in engineering science from the University of Exeter and an MPhil degree in finance from Queens’ College, Cambridge, both in the UK. He then worked for UK insurer Prudential in a variety of roles for six years before joining Fortis.

Pandurics Anett

elnök / president, MABISZ

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln) A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett szakmai (kutatási és oktatási) tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Putnoky Bálint

Senior Market Underwriter, Swiss Re

Bálint Putnoky is a Senior Market Underwriter for the region Austria and CEE within Swiss Re. In this role he is responsible for steering and implementing Swiss Re’s strategy with non-life primary insurance companies in the Hungarian market. He ensures risk analysis, structuring and capacity deployment in order to implement appropriate reinsurance solutions across the market, as well as delivering Swiss Re’s service proposition to its existing and prospective clients. Bálint Putnoky has joined Swiss Re in 2007, before that he has pursued reinsurance from a primary insurance company’s perspective.

Soós István

szervezetfejlesztési tanácsadó, szakpszichológus, L&D Solutions Kft.

Diplomáját 2001-ben szerezte a Pécsi Egyetemen. 10 évet tanított az ELTE-n, 14 éve dolgozik független szervezetfejlesztési tanácsadóként. Jelenleg az L&D Solutions Kft. üzleti mobil alkalmazásokat fejlesztő, jelenleg 8 országban terjeszkedő vállalkozás tulajdonosa és szakmai vezető fejlesztője. Abban segíti ügyfeleit, hogyan adhatnak értékesítőik és menedzsereik kezébe olyan pszichológiai modelleken alapuló, nagyon egyszerűen használható modern eszközöket, melyekkel sokkal hatékonyabbak lehetnek munkájukban. Kompetenciafejlesztő alkalmazásainak használatával a munkatársak munka közben lesznek egyre sikeresebbek: jobban, gyorsabban hangolódnak az ügyfélre és ezáltal jelentősen növelhetik eladásaikat.

Stefan Wojahn

Partner , Roland Berger Stratégiai Tanácsadók, Globális Biztosítói Kompetencia Központ

Stefan több mint 20 éves tanácsadói háttérrel rendelkezik a biztosítási szektorban, ahol elsődlegesen nyugat-európai globális biztosító társaságokkal dolgozott együtt. Széles szakmai tapasztalatokkal rendelkezik többek között a stratégiaalkotás, az értékesítési és bróker stratégia építés, a direkt és szociális média stratégia kidolgozás, a back-office tevékenységek ügyfél-centrikusságának növelése, valamint az ügynökhálózatok produktivitásának nemzetközi összehasonlítása területén.

Szombat Tamás

ügyvezető, nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.

Szombat Tamás 1996-ban végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol közgazdász diplomát szerezett. 1996-ban első munkahelyként az Aegon vezérigazgatóságán helyezkedett el, majd onnan került az AEGON Magyarország befektetési célú ingatlanportfoliójának menedzselését végző leányvállalatához, ahol a pénzügyi és számviteli területekért felelt. 2001-től a gépjármű biztosítási üzletág irányítási feladatait látta el. 2007-től pedig hozzá tartozik a biztosító teljes nem-életbiztosítási üzletága: lakás-, gépjármű-, vállalati vagyonbiztosítások, valamint a hozzájuk kapcsolódó értékesítési Call Center tevékenység. 2009-től a Nem-életbiztosítási üzletág vezérigazgató-helyetteseként irányítja a területet, 2011. júliusa óta pedig a Magyar Biztosítók Szövetsége Gépjármű biztosítási tagozatának elnöke is.

Tóth Ferenc

országos polgári védelmi főfelügyelő, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság / National Directorate General for Disaster Management, Ministry of the Interior (NDGDM)

Több mint két évtizedes rendvédelmi, közigazgatási vezetői tapasztalattal rendelkezik. Részt vett hazai és külföldi természeti katasztrófák felszámolásban. Jelentős tapasztalatokat szerzett a nukleárisbaleset-elhárításban, valamint a kritikus infrastruktúrák védelmében is. Katonai és rendőrtiszti főiskolát, jogi egyetemet végzett.

Szakmai pályája:

1986-1990 A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja.

1990 óta polgári védelmi tiszt. Katasztrófavédelmi pályafutása során dolgozott helyi, területi és központi szervnél.

2010. július 15-től polgári védelmi főfelügyelő, a Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsének vezetője.

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter/ Minister for National Economy

1965. január 26-án született Karcagon, 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Szakmai életút:

2013. március 7.- nemzetgazdasági miniszter

2012. június 2.- Egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter

2010. május 29.-2012. június 1. A második Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető államtitkára

2006 – 2010 A Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság elnöke

2002 – 2006 A Költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke

2001 – 2002 Az első Orbán-kormány pénzügyminisztere

1998 – 2000 Az első Orbán-kormány idején a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára

1998 A Gazdasági bizottság elnöke, a Számvevőszéki bizottság tagja

1996 – 1998 A Költségvetési és pénzügyi bizottság tagja

1995 – 1997 A szolnoki Gazdasági Főiskola óraadója, címzetes főiskolai tanár

1995 – 1998 A Számvevőszéki bizottság tagja, az Adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrejött vizsgálóbizottság elnöke

1992 – 1994 A Számvevőszéki bizottság tagja

1991 – 1994 Az Adó bizottság tagja, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad-hoc bizottság tagja

1990 – 1994 Az Országgyűlés Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának tagja

1990 Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat, közgazdasági munkatárs

1989 43. sz. Állami Építőipari Vállalat, gazdasági revizor

Nős, négy gyermek édesapja

Yann Armand Ménétrier

vezérigazgató / CEO, Groupama Garancia Biztosító Zrt.

Első rész / First section


08:00-08:45

Regisztráció / Registration

08:45-08:50

Köszöntő / Opening remarks

Előadó: Molnos Dániel főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

08:50-09:20

Hivatalos megnyitó / Official opening

Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter/ Minister for National Economy

09:20-09:40

Hazai biztosítási piac helyzete / Trends and developments of the domestic insurance market

Előadó: Pandurics Anett elnök / president, MABISZ

09:40-10:30

Kerekasztal: A hazai piac átrendeződése / Panel discussion: Domestic market restructuring

Résztvevők:

Kuruc Péter Élet- és bankbiztosítási üzletág vezető / Head of Life- and Bankinsurance Division , K&H Biztosító

Erdős Mihályn Generali Providencia Biztosító Zrt., elnök-vezérigazgató

Dénes Attila vezérigazgató / General Manager, CEO, QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe

Yann Armand Ménétrier vezérigazgató / CEO, Groupama Garancia Biztosító Zrt.

Pandurics Anett elnök / president, MABISZ

10:30-10:40

A bizalom szerepe a gazdaság élénkítésében – Avagy hogyan növeljük az értékesítést új eszközökkel

Előadó: Soós István szervezetfejlesztési tanácsadó, szakpszichológus, L&D Solutions Kft.

10:40-11:10

Kávészünet / Coffee break

Második rész / Second section


11:10-11:40

Alacsony kamatkörnyezet és Szolvencia II / Low interest rate environment and Solvency II

Előadó: Olav Jones főigazgató-helyettes / Deputy General Director, Insurance Europe

11:40-12:00

Biztosítók befektetési stratégiái alacsony kamatok mellett / Investment strategies of insurers at low interest rates

Előadó: Köves Benedek vezérigazgató / CEO, OTP Alapkezelő Zrt.

12:00-13:20

Ebédszünet / Lunch break

Harmadik rész / Third section


13:20-13:50

Befektetési stratégiák elemzése a biztosítási szektorban / The analysis of investment strategies in the insurance sector

Előadó: Edoardo Crivellaro associate, KPMG Corporate Finance

13:50-14:20

A klímaváltozás jelentette kihívások / The effects of climate change on insurance companies

Résztvevők:

Putnoky Bálint Senior Market Underwriter, Swiss Re

Lea Müller Climate Change Specialist, Swiss Re

14:20-14:50

Az éghajlatváltozás hatásai a biztosítókra – Fenyegetések és lehetőségek / Impact of climate change on insurers – Threats and opportunities

Előadó: Stefan Wojahn Partner, Roland Berger Stratégiai Tanácsadók, Globális Biztosítói Kompetencia Központ

14:50-15:10

Magyarországi katasztrófa-veszélyeztetettsége / Vulnerability to disasters in Hungary

Előadó: Tóth Ferenc országos polgári védelmi főfelügyelő, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság / National Directorate General for Disaster Management, Ministry of the Interior (NDGDM)

15:10-15:50

Kerekasztal: A klímaváltozás hatása a hazai biztosítók működésére / Panel discussion on the challenges of climate change

Résztvevők:

Horváth Andrea nem-életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettes / Deputy CEO, Allianz Hungária Zrt.

Szombat Tamás ügyvezető, nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.

Ilics László nem-életbiztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettes / Deputy CEO, Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Kurtisz Krisztián igazgatósági tag / Member of the Board , UNIQA Biztosító Zrt.

Nagy László Nándor moderátor, Napi Gazdaság

15:50-16:40

Kávészünet / Coffee break

Negyedik rész / Fourth section


16:40-17:00

Akvizíciós trendek a biztosítási piacon / Acquisition trends in Europe

Előadó: Juhász László partner, The Boston Consulting Group

17:00-17:20

Akvizíciós ügyletek jogi menedzselése / Legal management of transactions

Résztvevők:

Mitták Péter Szenior ügyvéd, CMS Cameron McKenna LLP Magyarországi Fióktelepe

Lantos Árpád Of counsel, Bank és pénzügyek, CMS Cameron McKenna LLP Magyarországi Fióktelepe

17:20-17:50

Biztosítók vagyonkezelésének aktuális kérdései / Current issues of insurance asset management

Előadó: Balog Ádám alelnök / Deputy-Governor, Magyar Nemzeti Bank / Hungarian National Bank

17:50-17:55

Konferencia zárása / Closing remarks

Előadó: Molnos Dániel főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

17:55-19:00

Záró koccintás

Képek

Konferencia – 2014


Konferencia – 2014

V. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ V. International Insurance Conference of Mabisz

2014. november 6.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2014. november 6-án, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is figyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

A tavalyi konferencia óta igen fontos változások zajlottak le a magyar biztosítási piacon, elég csak az adó- és jogszabályi környezet átalakulását, az új Ptk.-t, vagy a nyugdíjbiztosítások előtérbe kerülését megemlíteni. A konferencia fókuszában ezúttal az egészségbiztosítási piacban rejlő lehetőségek, a biztosítókat érintő európai szabályozói változások, valamint a nyugdíjbiztosítások adókedvezményének bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatai állnak.

November 6-án hazai és külföldi biztosítási felsővezetők, szabályozói és felügyeleti döntéshozók osztják meg egymással és a közönséggel véleményüket, tapasztalataikat. Megvitatásra kerülnek azok a tendenciák, gazdasági és környezetbeli változások, melyek nem csak a hazai, hanem a nemzetközi biztosítási piacra is döntő befolyással vannak. Érdekes és tartalmas napra számíthat, aki ellátogat a Mabisz szakmai rendezvényére.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Axel Wehling

Igazgatósági tag / member of the executive board, Német Biztosítók Szövetsége (GDV)

Member of the Executive Board of the German Insurance Association (Gesamtverband der Deutschen Versicherungswirtschaft e. V., GDV) based in Berlin. After studying law, doing university studies in England, a postgraduate judicial service traineeship and his doctorate he has been employed with GDV since 1999, örst in GDV’s In-vestments Department, being seconded to the Comité Européen des Assurances (CEA) based in Brussels and to the GDV European Office also based in Brussels; afterwards he worked for GDV as head of the Politics/International Re Relations Department; since 2005 he has been a member of the GDV Executive Board. Dr. Axel Wehling is Managing Director of LKRZV Krisenreaktionszentrum für IT-Sicherheit der deutschen Versicherungswirtschaft GmbH (“Crisis Reaction Centre for IT Security of the German Insurance Industry”) and he represents GDV’s interests vis-à-vis GDV Services GmbH (a provider for IT Services of the German Insurance Association). He is a member of the Administrative Board of Deutsches Rechnungslegungs Standards Committee e. V. (DRSC) (German Accounting Standards Committee) and of the Economic and Finance Committee in the European umbrella association of insurers (Insurance Europe). From 2008 until its dissolution in 2011, he was a member of the Consultative Panel of the Committee of European Insurance and Occupational Pensions Supervisors (CEIOPS).

Bartók János

Vezérigazgató / CEO, MetLife Biztosító Zrt. (Moderátor)

1992-ben szerzett mérnöki diplomát a GATE Mezőgazdaságtudományi Karán, majd 1993-ig a GATE Vállalatgazdasági Intézeténél dolgozott. 1993-1994 között az AB-AEGON Általános Biztosító Rt biztosításelméleti és gyakorlati képzésén vett részt. 1994-1995 között fiókigazgatóként, majd 1995-1998 között az AEGON Nyugdíjpénztárszervező Rt Értékesítési és Marketing vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 1999-től az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettese lett. 2000-2004 között az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Életbiztosítási vezérigazgató-helyettese, 2000-től az AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. nem -életbiztosítási vezérigazgató-helyetteseként, 2000-2007 között az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedett. 2007-2012 között az Aviva Életbiztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, 2012-ben pedig a MetLife Biztosító Zrt. vezérigazgatójának nevezték ki.

Bethlendi András

Fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgató / executive director for consumer protection and market surveillance, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

Okleveles közgazdász, műszaki menedzser, egyetemi tanulmányait az Université Paris XIII., Maîtrise des Sciences Économique és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen folytatta, a Budapesti Műszaki Egyetemen PhD-zett. Pályafutását a Crédit Lyonnais Bank Magyarország Vállalati Kapcsolatok Osztályán kezdte, az MNB-ben folytatta elemzőként, majd az MKB Bank Piaci, Portfólió és Operációs Kockázatok területén volt tanácsos. Ezt követően az AEGON CEE Szolvencia II projektvezetője lett, majd a PSZÁF aktuáriusi terület vezetője, későbbiekben főosztályvezető – helyettes. 2013-2014-ben az Eximbank és és MEHIB Biztosító kockázatkezelési, kárkezelési és aktuárius igazgatójaként tevékenykedett, 2014 áprilisa óta a Magyar Nemzeti Bank Fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója. Fő kutatási területei: pénzügyi közvetítés fejlődése és reálgazdasági, ill. pénzügyi stabilitási hatásai; háztartási hitel és megtakarítási piac, illetve háztarások fogyasztási és megtakarítási döntései; biztosítások; pénzügyi szektor prudenciális szabályozása; kockázatkezelés.

Christian Pierotti

Európai és Nemzetközi Ügyek Igazgatója / director of duropean and international affairs, Francia Biztosítók Szövetsége

Christian Pierotti, 49, is Director of European and International Affairs at the French Federation of Insurance Companies, the professional body representing 90% of the insurance market in France. He began his career at the Directorate-General for Competition of the European Commission. From 1999 to 2005, he was Head of International Affairs and Institutional Relations of the European Insurance and Reinsurance Federation (CEA). Then, Christian Pierotti was Head of Europe Governmental Relations at PMI Mortgage Insurance Co. Since 2008, he was Vice-President of Public Policy & Re Regulatory Affairs Department at AEGON. In January 2013, he joined the French Federation of Insurance Companies (FFSA) as Director of European and International Affairs. Christian Pierotti is a graduate of Wuppertal University in Germany (Diplom Ökonom) and of Paris I – Panthéon Sorbonne University in France (DESS European and International Management).

Christina Wührer

jogi és nemzetközi ügyekért felelős vezető / leader of legal and international affairs, Osztrák Biztosítók Szövetsége (VVO)

Christina Wührer has been Manager for International Affairs at the Austrian Insurance Association VVO since 2008. Before joining the VVO, she was responsible for Financial Services at the EU office of the Austrian Economic Chamber within the Austrian Permanent Representation to the EU in Brussels. Furthermore, she worked for an Austrian Member of the European Parliament in Brussels.

Csonka István

értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes / sales deputy CEO, Groupama Garancia Biztosító Zrt.

A Győri Tanítóképző elvégzése után marketinget, majd a Szegedi Tudomány Egyetemen nemzetközi kommunikációt és médiamenedzsmentet tanult. 1990-től az Állami Biztosítónál, majd AEGON Biztosító Rt-nél dolgozott értékesítési területen. 1996-tól az OTP Garancia Biztosító Zrt-nél megyei igazgatóként kezdte pályafutását. 2006-tól az OTP Garancia Poistovna, valamint az OTP Garancia Zivotna Poistovna Felügyelő Bizottságának tagjaként, 2007-től elnökeként felügyelte az OTP Garancia Biztosító szlovák leányvállalatainak tevékenységét. A Groupama és az OTP Garancia fúzióját követően régióigazgatóként dolgozott. A Groupama Garancia Biztosítónál 2009 novembere óta az értékesítési és marketing területet irányítja a Társaság vezérigazgató-helyetteseként.

Dispiter Szabolcs

senior legal expert, EIOPA

Senior legal expert at the European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA), in Frankfurt since August 2013. Previously he was the General Counsel of AIG Europe Limited Brach Office in Hungary, where he also supported in legal matters the other AIG operations in Central and Eastern Europe. Before joining AIG in 2010 he worked as a Senior Associate at Ormai és Társai CMS Cameron McKenna LLP in Budapest between 2005 and 2010. He advised multinational insurance clients in various regulatory, policy and claim matters, moreover he gained valuable experience in the London insurance market through a secondment. He began his career in the insurance sector at Agrupacion Funeuropa in 2000, later continued at UNION insurance company as legal counsel between 2003 and 2005. Mr. Dispiter graduated as a lawyer at the University of Pécs in 2000 and acquired a Diploma in Insurance Law at the Eötvös Lóránd University in 2002.

Farkas Patrícia

egészségbiztosítási osztályvezető / head of health insurance department, Signal Biztosító Zrt.

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskoláján 2002-ben szerzett diplomát. Szakmai pályafutását az ING Biztosítónál kezdte egészségügyi kockázatelbírálóként, majd az Erste Sparkassen Biztosítónál 2007-ig töltötte be a kockázatelbírálási és kárrendezési vezető pozíciót. 2007-2012 között az MKB Életbiztosító Zrt-nél tevékenykedett előbb adminisztrációs vezetőként, majd az életbiztosítási terület igazgatójaként. A SIGNAL Biztosítóhoz 2012-ben, az egészségbiztosítási üzletág felépítése idején csatlakozott, s azóta e terület szakmai irányítását végzi.

Florentina Almajanu

főigazgató / director general, Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége (UNSAR)

Since 1995 Florentina Almajanu works at the National Association of Insurance and Reinsurance Companies from Romania (UNSAR), first as Assistant of Secretary General, later as Secretary General, and since June 2006 as Director General. She is a member in the Executive Committee of Insurance Europe – the Federation of European Insurers. Vice-President of Insurance Institute – Romania Mother tongue: Romanian. Other languages: English – fluent, French – basic

Gáti László

marketing és értékesítési igazgató / marketing and sales director, OTP Alapkezelő Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd 2001-ben befektetés-kezelői oklevelet szerzett. Szakmai pályafutását 1992-ben az American Express-nél kezdte Magyarországon, majd a dél-kelet-európai régióban végzett termékmenedzseri feladatokat. 1997-től a Rabobank kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere, 1999-től a Takarékbank-csoport befektetési alapkezelőjének ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgatója. 2005 augusztusától az OTP Alapkezelő Zrt. marketing és értékesítési igazgatója, 2007 februárjától igazgatósági tag. 2011-től az OTP Alapkezelő romániai leányvállalata, az OTP Asset Management SA felügyelő bizottságának elnöke, 2013-tól az igazgatóság elnöke. A BAMOSZ Etikai Bizottságának tagja, soros elnöke.

Győri Dávid

ügyvezető igazgató / managing director, Xallis Consulting

Győri Dávid az USA-ban, Nagy-Britanniában, valamint Japánban töltött éveket követően a Corvinus Egyetem pénzügy szakán folytatta tanulmányait. 2002-ben alapította meg a Xallis Consultingot, melynek ügyvezetője. A Xallis Consulting tanácsadási, piackutatási, valamint tanulmányírási szolgáltatást nyújt pénzintézetek részére. A Xallis Consulting az elmúlt három évben a nemzetközi projektek irányába fordult és ennek során a világ számos jelentős piacán végzett kutatásokat.

Hanák Gábor

aktuárius igazgató / director , KPMG (Moderátor)

Hanák Gábor a KPMG aktuárius részlegének igazgatója. 2008-ban csatlakozott a KPMG aktuárius csapatához, és azóta vezeti a csoportot. Munkája során főként a biztosítók kockázataival, azoknak a számvitelben és a tőkemegfelelésben játszott szerepével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.

Horváth Gyula

vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Aegon Magyarország Zrt.

Horváth Gyula 1985-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tervgazdasági szakán. Biztosítási karrierjét 1991-ben kezdte az Állami Biztosítónál, előbb nyugdíjbiztosítások, majd egészség-biztosítások fejlesztőjeként. Időközben aktuáriusi diplomát is szerzett, 1995-től az ÁB-AEGON vezető aktuáriusa. 2002-2005 között a Watson Wyatt közép- és kelet-európai irodáját vezette.2006-2007 között a Magyar Posta Biztosító igazgatóságának tagja, majd 2007-2010 között a Deloitte magyarországi biztosítási egységének vezetője volt. 2010-től az Aegon Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A Magyar Aktuárius Társaságban elnöki és ügyvezetőségi posztot is betöltött, jelenleg az Akkreditációs Bizottság elnöke. A Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense.

Janine Hawes

igazgató, European Insurance Regulatory Centre of Excellence Leader, KPMG LLP (UK)

Janine has worked with insurance clients throughout her 30 year career at KPMG, originally in an audit capacity, but subsequently in an advisory role. Widely regarded as one of the UK’s leading specialists in insurance prudential regulation, she now acts as KPMG’s leader on insurance regulation within the European Centre of Excellence department. Her main focus is regulatory change, whether emanating from European initiatives such as Solvency II, international matters such as the IAIS capital standard development or UK specific developments. She now leads KPMG’s technical analysis in this area and is a major contributor to KPMG’s Solvency II thought leadership. Janine is the chairwoman of the ICAEW Solvency II sub-committee, as well as a member of the ICAEW’s insurance committee. She has BSc (Hons) degree in Mathematics, Exeter University (1984)and Associate Chartered Accountant, ICAEW (1987).

Juhos András

személybiztosításokért felelős igazgatósági tag / management board member, Uniqa Biztosító Zrt

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott. 1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős.

Karai Gábor

ügyvezető igazgató / managing director, Advance Medical Hungary Kft.

Dr. Karai Gábor orvos-közgazdász, az Advance Medical Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. 1999 óta gyakorló orvos és ugyancsak ez év óta foglakozik orvosi assistance szolgáltatásokkal és biztosítási kárrendezéssel. Az Advance Medical vezetőjeként számos hazai és nemzetközi biztosító táraság számára irányítja a kockázat-elbírálás, az ellátásszervezés, és a kárrendezési kiszervezett folyamatait. Szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítás kapcsán 2008 óta foglalkozik ellátásszervezéssel.

Kisgergely Kornél

pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgató / executive director, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

Okleveles közgazdász, diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte meg 2006-ban. 2008-2010 között a Közép-európai Egyetem vendéghallgatója volt, 2013-ban okleveles pénzügyi elemző (Chartered Financial Analyst) minősítést szerzett. Több szakmai publikációja jelent meg. 2006-tól a MOL Nyrt. csoportszintű kockázatkezeléssel foglalkozó elemzőjeként, ezt követően 2007-től a Magyar Nemzeti Bankban közgazdászként dolgozott a Pénzügyi Elemzések Főosztályon, majd a Monetáris Stratégiai Elemzések Főosztályon. 2011-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági Főosztályának főosztályvezető-helyetteseként folytatta pályáját. 2013-ban az ING Alapkezelő kötvény portfólió menedzsereként dolgozott, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárának nevezték ki. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója.

Kővári Zoltán

operatív vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Qualysoft Zrt.

A Budapesti Műszaki Egyetem informatikusi diplomájának megszerzését követően, karrierjét a Deloitte & Touche magyarországi cégeinél kezdte bankinformatikusként, majd projektvezetőként, szenior tanácsadóként. Ezzel egy időben a Közgazdaság Tudományi Egyetemen bank menedzser, a Nemzetközi Bankárképző Központban bankár diplomát szerzett. 1999-ben csatalakozott a Santander bankcsoporthoz, ahol a közép-európai lakossági finanszírozással foglalkozó leánybankjának németországi központjában tevékenykedett. Feladata a külföldi leánybankok és leányvállalatok alapításával, termék- és szervezetfejlesztésével összefüggő szervezési és informatikai projektek igazgatása volt Németországban, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Olaszországban és Magyarországon. 2003-tól magyarországi informatikai cégeknél töltött be vezetői pozíciókat. 2006-ban csatlakozott a Qualysofthoz, ahol a feladatai közé tartozott a magyarországi projekt üzletág megalapítása és fejlesztése, a cég tanácsadói kompetenciájának kiépítése és a projektiroda felállítása. Operatív feladati mellett a cég üzletfejlesztésében is aktív szerepet vállalat a pénzintézeti üzletágának vezetőjeként. Jelenleg a Qualysoft Holding pénzintézeti üzletágának vezetője és a Qualysoft Zrt. vezérigazgató-helyettese. Feladatai közé tartozik a Qualysoft Holding regionális pénzintézeti stratégiájának kialakítása és a Holding banki és biztosítói üzletágainak vezetése, valamint a Qualysoft Informatikai Zrt. üzleti stratégiájának a megvalósítása, a szerződéseinek és ezek kivitelezésének a felügyelete.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Allianz Hungária Zrt.

Kozek András a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett okleveles közgazdász, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles mérnök informatikus diplomát. Karrierje kezdetén 1996-tól tanácsadóként dolgozott a Coopers and Lybrand Dynasoft Rt.-nél, majd 1998-ban az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója lett. 2003-tól az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Élet ágért felelős vezérigazgató-helyettese, 2015-től az Élet ág mellett a Nem-élet ág is a felelősségi körébe tartozik Befektetések- és Termékportfólió-menedzsment vezérigazgató-helyettesként. 2005 óta igazgatósági tag. 2006 és 2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, 2008-tól 2011-ig az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke, majd 2011 és 2012 között, valamint 2014. óta a felügyelő bizottság elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja 2015-ig, a Mabisz TKM Bizottságának megalakulásától tagja, 2012-től elnöke.

Kuruc Péter

élet- és bankbiztosítási üzletág vezető / head of life- and bankinsurance division, K&H Biztosító Zrt. (Moderátor)

Kuruc Péter a K&H Biztosító Zrt. élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője. Pályafutását az ÁB-AEGON Általános Biztosítónál termékmenedzserként kezdte. Tevékeny részese volt az AEGON Élet Divízió létrehozásának, melynek később ügyfélkapcsolati és termékfejlesztési vezetője is volt. 2001-2002 között a PriceWaterhouse Coopers Dynasoft Rt. tanácsadójaként a biztosítási szektor szakértőjeként dolgozott. 2002-ben csatlakozott marketing igazgatóként az a Credit Suisse Life & Pensions (később Winterthur, majd AXA) Magyarországhoz, majd a cég magyarországi termékstratégiájáért felelt. 2006-ban a biztosítási üzletág ügyvezető igazgatójává lépett elő. Igazgatósági tag volt 2003 és 2007 között az cégcsoport egészségpénztárában, ugyanezt a pozíciót töltötte be alapításától 2007-ig a Premium Nyugdíjpénztárban. A K&H Biztosítónál 2007. óta dolgozik a vezetői bizottság tagjaként. Jelenleg felelősségi körébe tartozik a életbiztosítási tevékenység teljeskörű működtetése, a K&H Bankon keresztüli értékesítés (élet- és nem életbiztosítási termékek egyaránt), valamint a biztosító marketing tevékenysége, beleértve az „ügyfélélmény” menedzsmentjét. 2013-ban a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának alelnökévé választották.

Molnos Dániel

főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Nagy Koppány

igazgató / director, Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóság / Director, Directorate Insurance, Pension Funds, Financial Enterprises and Intermediaries Supervision, MNB

Nagy Koppány 2013 novembere óta igazgatója a Magyar Nemzeti Bank Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóságának. 14 éves pályafutása alatt biztosítói, pénztári, és banki területen szerzett tapasztalatot. 2002-ben számvitel és aktuárius szakirányon végzett a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási szakán. Már az egyetemi évek alatt képviselőként, később területi vezetőként dolgozott az AEGON Magyarországnál, majd 2004-től fiókvezetőként vett részt az ELLA Bank építésében. 2007-től az AXA Csoport Magyarország fiókhálózatának igazgatójaként szerepet vállalt a bank, a biztosító és a pénztárak integrációjában. 2012 és 2013 között egy pénzügyi „startup” alapításán, jogi és infrastrukturális hátterének kialakításán dolgozott vezérigazgatóként. Az MNB-nél eddig töltött időszakban kiemelt hangsúlyt fektetett a stabilitás és bizalom értékeken nyugvó felügyelés elmélyítésére. Tagja az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfőbb döntéshozó szervének (Board of Supervisors), a Biztosítás és kockázat, valamint a Hitelintézeti Szemle szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának.”

Nicolas Jeanmart

head of non-life, life and macro-economics department, Insurance Europe

Nicolas Jeanmart is a member of the management team of Insurance Europe, the European insurance and reinsurance federation, and the head of Insurance Europe’s non-life, life and macro-economics department. In this capacity, he contributes to the global and European debates affecting the non-life and life insurance sectors. He is also involved in the discussions on financial stability, with a particular focus on the question of systemic risk in insurance. Prior to joining Insurance Europe in November 2010, Nicolas worked for the European Savings Banks Group (ESBG), where he held various positions, culminating in four years as head of the banking supervision and economic affairs department. This position entailed notably the responsibility of representing the interests of Europe’s savings and retail banks in the discussions on global bank capital requirements frameworks (Basel II and Basel III). During his time at the ESBG, he also acted as the secretariat for various working groups and committees of the European Banking Industry Committee, the platform representing the entire European banking industry. In his earlier career he provided consultancy and training services primarily to the financial sector in Belgium and Luxembourg. Nicolas is a Belgian/French national. He holds a Master’s degree in business engineering, as well as complementary degrees in European integration and development and in computer sciences.

Paál Zoltán

személybiztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettes /deputy CEO, Generali Biztosító Zrt.

Paál Zoltán az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi karán végzett, mint matematikus, majd MBA diplomát szerzett az Egyesült Királyságban, az Open University Business School-on. Pályáját a Generali Budapest Biztosító Rt-nél kezdte, ahol eleinte aktuáriusként, majd életbiztosítási csoportvezetőként tevékenykedett. Ezután 3 évet töltött az Európa-GAN Biztosító Rt. alkalmazásában vezető aktuáriusi, illetve vezető aktuárius és életbiztosítási igazgatói pozícióban. 1998 óta dolgozik a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-nél, ahol életbiztosítási osztályvezetőként kezdte, majd ügyvezető igazgató lett. Jelenleg személybiztosításért felelős vezérigazgató-helyettes. A Magyar Aktuárius Társaság alapító tagja, a Magyar Biztosítók Szövetsége életbiztosítási tagozatának vezetője.

Palotai Dániel

monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgató / executive director for monetary policy, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

Okleveles közgazdász, diplomáját 2004-ben szerezte meg a Budapesti Corvinus Egyetem Köz-gazdasági Karának pénzügy szakán, aktuárius mellékszakirányon, ahol köztársasági ösztöndíjat is kapott. 2004-től elemző a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági főosztályának Monetáris Stratégia osztályán, ahol aktívan részt vett a Monetáris Tanács kamatdöntéseinek előkészítésében, majd az MNB nyugdíjmodelljének egyik megalkotója és a magyar nyugdíjrendszer szakértője. 2007-től az Európai Központi Bank elemzőjeként folytatta munkáját, 2010 novemberétől pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági főosztályát vezette, és tagja volt az Európai Tanács Gazdaságpolitikai Bizottságának (EPC). 2013 márciusától a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója és vezető közgazdásza.

Pandurics Anett

elnök / president, MABISZ

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Raveczky Zsolt

vezérigazgató / CEO, Erste Biztosító Zrt.

1990: Med-Risk Független Biztosítási Alkusz Kft. (ügyvezető igazgató) 1995-96: Signal Alkusz (igazgatósági tag) 1996-2000: Hypo Vereinsbank (Igazgatóság elnöke) 2000-2006: Hypo Nyugdíjpénztár (értékesítési igazgató, ill. értékesítésért felelős igazgatósági tag) 2007-2010: MKB Élet (CEO), MKB nem élet (CEO) 2010: Erste Biztosító (CEO) 2013: Union Biztosító (értékesítésért felelős igazgatósági tag)

Sztanó Imre

értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgató / chief sales officer, ING Biztosító Zrt.

Sztanó Imre több mint 15 éves pályafutással rendelkezik pénzügyi területen. 2013 januárjában értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgatóként csatlakozott az ING Biztosítóhoz. 2007 márciusától 2012 januárjáig az Erste Bank lakossági üzletágát irányította vezérigazgató-helyettesként, vezetése alá tartoztak a pénzintézet különféle lakossági értékesítési csatornái, továbbá a termék- és szegmensmenedzsment, az értékesítés-fejlesztés, kampánymenedzsment és CRM területek irányítása is. 2009-ben egy szakmai zsűri az „Év Ifjú Bankárának” választotta. Ezt megelőzően 2005-től, az Erste Bank Hungary stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, korábban az Erste csoport banki befektetési üzletágában dolgozott vezetői pozíciókban Budapesten és Bécsben, részt vett a cégcsoport számos régióbeli akvizíciójának előkészítésében, többek közt a Postabank felvásárlásának előkészítésében és lebonyolításában is. 2007-től 2012-ig az Erste Biztosító Zrt. felügyelő bizottságságának is tagja volt.

Takács Zoltán

vezérigazgató / CEO, Főnix-Med Zrt.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett általános orvosként 1989-ben, melyet követően 1993-ban oxyológia szakvizsgát tett. 1996-ban a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen Egészségügyi Menedzser diplomát szerzett. 1998-ban elvégezte a Magyar Biztosítók Szövetsége által szervezett Biztosítási orvosszakértő tanfolyamot. 1998 és 2004 között a FALCK SOS Kft. (átalakulás után FŐNIX S.O.S Zrt.) tulajdonos ügyvezetője volt. Ezen Kft. volt az első Minőségügyi rendszert tanúsító (ISO) magán-egészségügyi szolgáltató. 2000 és 2003 között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Betegszállítási kapacitás-lekötési bizottságának tagjaként szakértőként tevékenykedett a közfinanszírozott magán szolgáltatói rendszer kialakításában. 2004-ben lett az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, mely pozíciót 2006 augusztusáig töltötte be. 2006-tól a FŐNIX-MED Zrt. vezérigazgatója, mely társaság, mint második legnagyobb magán-egészségügyi szolgáltató (BBJ) a biztosítók egyre meghatározóbb szolgáltató partnere.

Zombor Gábor

Emberi Erőforrások Minisztériuma / Ministry of Human Capacities , egészségügyért felelős államtitkár / Minister of State for Health

Általános orvosi diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán szerezte, melyet jogi szakokleveles orvosi és egészségügyi menedzsment szakértő diplomával egészített ki. 2006-2014 Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, 2006 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Az Egészségügyi Bizottság bizottsági tagja. 2002 óta a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. 2014. júniusa óta egészségügyért felelős államtitkár.

Első rész / First section


08:00-08:45

Regisztráció / Registration

08:45-08:50

Köszöntő / Opening remarks

Előadó: Molnos Dániel főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

08:50-09:20

Hivatalos megnyitó /Official opening

Előadó: Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma / Ministry of Human Capacities, egészségügyért felelős államtitkár / Minister of State of Health

09:20-09:40

Mezőgazdasági helyzetkép és tendenciák – A nyugdíjbiztosítások szerepe, jelentősége a nyugdíjrendszerben / The role and importance of pension insurance in the hungarian pension system

Előadó: Palotai Dániel monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgató / executive director for monetary policy, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

09:40-10:10

Kávészünet / Coffee break

Második rész / Second section


10:10-10:30

A magyar biztosítási piac helyzete / Trends and developments of the hungarian insurance market

Előadó: Pandurics Anett elnök / president, MABISZ

10:30-10:50

Stabilitás és bizalom – Az MNB biztosításfelügyelési stratégiája és módszerei / Stability and trust – Strategy and methods of insurance supervision of The Central Bank of Hungary

Előadó: Kisgergely Kornél pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgató / executive director, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

10:50-11:10

A fogyasztóvédelem szerepe a biztosítási piacon / The role of consumer protection in the insurance market

Előadó: Bethlendi András fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgató / executive director for consumer protection and market surveillance, Magyar Nemzeti Bank / The Central Bank of Hungary

11:10-11:40

Kávészünet /Coffee break

Harmadik rész / Third section


11:40-12:00

Hazai kutatás: Egészségbiztosítás az ügyfelek szemszögéből / Domestic research: Health insurance from the perspective of consumers

Előadó: Győri Dávid ügyvezető igazgató / managing director, Xallis Consulting

12:00-12:40

Hazai kerekasztal: Magánfinanszírozott ellátások helye az egészségügyben / Panel discussion: The role of private funded health care in the national health system

Résztvevők:

Bartók János vezérigazgató / CEO, MetLife Biztosító Zrt. (Moderátor)

Takács Zoltán vezérigazgató / CEO, Főnix-Med Zrt.

Farkas Patrícia egészségbiztosítási osztályvezető / head of health insurance department, Signal Biztosító Zrt.

Paál Zoltán személybiztosítási területért felelős vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Generali Biztosító Zrt.

Juhos András személybiztosításokért felelős igazgatósági tag / management board member, Uniqa Biztosító Zrt.

Karai Gábor ügyvezető igazgató / managing director, Advance Medical Hungary Kft.

12:40-12:55

Új utak az értékesítésben / New way of selling – Opportunities of online insurance sales

Előadó: Kővári Zoltán operatív vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Qualysoft Zrt.

12:55-14:25

Ebédszünet / Lunch break

Negyedik rész / Fourth section


14:25-14:45

Küszöbön a Szolvencia II és az IMD II – Felkészülés az új európai biztosítási szabályokra / Preparing for the new european insurance regulations

Előadó: Nagy Koppány igazgató / director, Biztosítás, pénztár, pénzügyi vállalkozások és közvetítők felügyeleti igazgatóság / Director, Directorate Insurance, Pension Funds, Financial Enterprises and Intermediaries Supervision, MNB

14:45-15:05

Változó biztosításpiaci szabályok – Európai jogalkotói szemszögből / Changing insurance regulation – From a regulatory point of view

Előadó: Nicolas Jeanmart head of non-life, life and macro-economics department, Insurance Europe

15:05-15:25

Európai biztosítók felkészültsége a Szolvencia II-re / European insurers’ preparedness for Solvency II

Előadó: Janine Hawes igazgató, European Insurance Regulatory Centre of Excellence Leader, KPMG LLP (UK)

15:25-16:10

Külföldi kerekasztal: Felkészültség az anyavállalatok szemszögéből / Panel discussion: Preparedness from the point of view of the mother companies

Résztvevők:

Hanák Gábor aktuárius igazgató / director , KPMG (Moderátor)

Axel Wehling igazgatósági tag / member of the executive board, Német Biztosítók Szövetsége (GDV)

Christina Wührer jogi és nemzetközi ügyekért felelős vezető / leader of legal and international affairs, Osztrák Biztosítók Szövetsége (VVO)

Florentina Almajanu főigazgató / director general, Román Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége (UNSAR)

Dispiter Szabolcs senior legal expert, EIOPA

Christian Pierotti Európai és Nemzetközi Ügyek Igazgatója / director of duropean and international affairs, Francia Biztosítók Szövetsége (FFSA)

16:10-16:50

Kávészünet / Coffee break

Ötödik rész / Fifth section


16:50-17:10

Biztosítók vagyonkezelésének aktuális kérdései / Current issues of insurance asset management

Előadó: Gáti László marketing és értékesítési igazgató / marketing and sales director, OTP Alapkezelő Zrt.

17:10-17:55

Hazai kerekasztal: A nyugdíjbiztosítások adókedvezményének tapasztalatai / Panel discussion: Lessons learned from the introduction of tax relief on pension insurance

Résztvevők:

Kuruc Péter élet- és bankbiztosítási üzletág vezető / head of life- and bankinsurance division, K&H Biztosító Zrt. (Moderátor)

Raveczky Zsolt vezérigazgató / CEO, Erste Biztosító Zrt.

Csonka István értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes / sales deputy CEO, Groupama Garancia Biztosító Zrt.

Sztanó Imre értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgató / chief sales officer, ING Biztosító Zrt.

Kozek András vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Allianz Hungária Zrt.

Horváth Gyula vezérigazgató-helyettes / deputy CEO, Aegon Magyarország Zrt.

17:55-18:00

Konferencia zárása / Closing remarks

Előadó: Molnos Dániel főtitkár / secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

18:00-20:00

Záró koccintás / Farewell drink

Új irányok: Az egészség- és nyugdíjbiztosításban lehet a jövő

Ötödik alkalommal rendezte meg nemzetközi konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), melyen a résztvevő szereplők egyöntetűen a szakmai párbeszéd fontosságát, és a piac aktívan szabályozott…

2014. November 8.

Képek

Videók

Konferencia – 2015


Konferencia – 2015

VI. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ VI. International Insurance Conference of Mabisz

2015. november 6.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2015. október 14-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is ögyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Varga Mihály

Nemzetgazdasági miniszter

1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

1990 – 1994 az Országgyűlés Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának tagja,

1991 – 1994 az Adó bizottság tagja, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad-hoc bizottság tagja.

A Számvevőszéki bizottság tagja 1992 és 1998 között, majd az Adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrejött vizsgálóbizottság elnöke is.

1996 – 1998 a Költségvetési és pénzügyi bizottság tagja.

A Gazdasági bizottság elnöke, a Számvevőszéki bizottság tagja 1998-ban.

Az első Orbán-kormány idején a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára 1998 – 2000, később az első Orbán-kormány pénzügyminisztere 2001 és 2002 között.

2002 – 2006 a Költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke.

2006 – 2010 a Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság elnöke.

2010. május 29 – 2012. június 1. a második Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető államtitkára.

2012. június 2.- 2013. egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.

2013. március 7-e óta nemzetgazdasági miniszter.

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Szebelédi Ferenc

Palotai Dániel

Ügyvezető igazgató, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza

Okleveles közgazdász, diplomáját 2004-ben szerezte a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Karán pénzügy szakon, aktuárius mellékszakon. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban kezdte, 2004-2007 között elemzőként dolgozott a Bank Közgazdasági főosztálya Monetáris Stratégia osztályán. Az MNB korai nyugdíjmodelljének egyik megalkotója és elismert nyugdíjrendszer-szakértő. 2007-től az Európai Központi Bankban folytatta munkáját, ahol egyes euroövezeten kívüli EU- tagállamokért felelős elemzőként ízelítőt kapott a pénzügyi válság kezeléséből. 2010 novemberétől a Nemzetgazdasági Minisztérium Makrogazdasági főosztályát vezette és aktívan résztvett Magyarország strukturális reformprogramjának kidolgozásában, valamint az Európai Unió Gazdaságpolitikai Bizottságának (EPC) tagjaként is segítette a magyar gazdasági és pénzügyi stabilizációt.

2013 márciusától a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója, a Bank vezető közgazdásza. Meghatározó szerepe volt a monetáris politika alakításában, és az MNB előrejelzései hitelességének erősítésében. 2015 szeptemberétől, mint a Bank vezető közgazdásza, ő felel számos gazdaságtudományi és nemzetközi kiemelt ügyekért. Az Európai Központi Bank Monetáris Politikai Bizottságának (MPC) tagja és az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának tagja (EFC).

Michaela Koller

Director general of Insurance Europe

Michaela Koller is director general of Insurance Europe, the European insurance and reinsurance federation. She is currently also secretary of the Global Federation of Insurance Associations (GFIA).

Michaela has worked in Brussels for the last 23 years. Prior to joining Insurance Europe in February 2007, she was a member of the management committee of the European Savings Banks Group and the World Savings Banks Institute.

Michaela has served as a member of various consumer/industry groups and advisory groups established by the European Commission. She chaired the insurance and reinsurance stakeholder group of the European Insurance and Occupational Pensions Authority (EIOPA) during its first two- and-a-half-year mandate. She is currently a member of EIOPA’s occupational pensions stakeholder group and testifies regularly at hearings organised by EU institutions.

Michaela is a German national and holds a law degree from Augsburg University.

Hidvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Lantos Csaba

Felügyelő bizottsági elnök, Főnix-Med Zrt.

1986-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász-szociológusként.

A Budapest Banknál kezdte pályafutását, majd 2000-ig a Creditanstalt csoportnál különböző vezető beosztásokban dolgozott, előbb az értékpapír kereskedelmet irányította, majd a befektetési alapkezelőt vezette, az utolsó három évben az egész csoportot irányító befektetési bank – a CA-IB – vezérigazgatója lett. Ebben az időszakban részt vett a magyar értékpapír piac újjáélesztésében, a Budapesti Értéktőzsde alapító Tőzsdetanács tagja volt egy tucat esztendőn keresztül, majd évekig a BÉT Felügyelő Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 2000-től 2007-ig az OTP Bank igazgatósági tagja, vezérigazgató-helyettese volt, a lakossági üzletágat vezette.

2007-től saját befektetéseiből kialakított cégcsoportot irányítja.

Tagja számos nagyvállalat igazgatóságának, felügyelő bizottságának:

KELER Zrt. és KELER KSZF Zrt. – Igazgatóság elnöke

FHB Jelzálogbank Nyrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Richter Gedeon Nyrt. – Igazgatóság tagja

MET Holding AG. – Igazgatóság elnöke

Gutmann Magyarország Befektetési Zrt. – Felügyelő bizottság tagja

Magyar Posta Zrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Tőkepartner Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. – Igazgatóság tagja

Libri-Shopline Nyrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Dunamenti Erőmű Zrt. – Felügyelő bizottság elnöke

Róbert Károly Magánkórház Zrt. – Igazgatóság elnöke

Főnix-Med Zrt. – Felügyelő bizottság tagja

Dr. Bérczi László

Tűzoltó Dandártábornok, Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség főfelügyelője

Faragó-Szabó Flóra

főosztályvezető (Groupama Biztosító)

Hajas Gábor

vállalati vagyonbiztosítási igazgató, Generali Biztosító Zrt.

Pályafutását a Generali Biztosítónál 1992-ben kezdte termékfelelősként, ezt követően vagyonbiztosítási csoport-, majd osztályvezetőként tevékenyen részese volt a lakás-, kisvállalkozói vagyon-, a felelősség- és jogvédelmi biztosítások, valamint szállítmánybiztosítási termékek fejlesztésének, illetve a kapcsolódó üzleti folyamatok optimalizálásának. 2007-től vagyonbiztosítási igazgatóként felelősségi körébe tartoztak a vagyonbiztosításokhoz köthető fejlesztések és folyamatszabályozások. Jelenleg a Generali vállalati vagyonbiztosítási igazgatói posztját tölti be. A terület vezetőjeként a vállalati vagyon-, felelősség- és technikai biztosítások kockázatvállalásáért felel a termékfejlesztési és szabályozási folyamatok felügyelete mellett. Hajas Gábor a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett okleveles gépészmérnök diplomát, majd tanulmányait a Budapest Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta.

Tamás Szombat

Deputy CEO,AEGON Hungary Composit Insurance Company

1990-1996 Janus Pannonius University of Science, Faculty of Economics Major in Special Economist Marketing

1996 – 1999 AB – AEGON Composit Insurance Company Assistant to the CEO.

1999 – 2001 AB – AEGON Composit Insurance Company, Head of Finance

2001 – 2007 AEGON Hungary Composit Insurance Company, Head of Motor insurance

2007 – 2013 AEGON Hungary Composit, Insurance Company, Deputy CEO Head, of Non-Life

2013 – AEGON Hungary Composit Insurance Company, Deputy CEO, Head of Customer Relationship Management and Product Development

Horváth Andrea

biztosítási szakértő

Bóna Katalin

Személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgató, UNION Biztosító

1990 óta dolgozik a biztosítási szektorban, az akkori Európa Biztosítónál kezdte pályafutását, azt megelőzően egy budapesti vezető kórház gazdasági igazgatójának a főmunkatársa volt. Eredetileg kórházszervező szakon végezte főiskolai tanulmányait.

1994 óta dolgozik a UNION Biztosítónál, 1999 óta mint a személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgató.

Megalakulása óta tagja az Magyar Életbiztosítási Orvostudományi Társaságnak.

Juhos András

a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott. 1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős. 2015-től a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Kozek András a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett okleveles közgazdász, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles mérnök informatikus diplomát. Karrierje kezdetén 1996-tól tanácsadóként dolgozott a Coopers and Lybrand Dynasoft Rt.-nél, majd 1998-ban az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója lett. 2003-tól az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Élet ágért felelős vezérigazgató-helyettese, 2015-től az Élet ág mellett a Nem-élet ág is a felelősségi körébe tartozik Befektetések- és Termékportfólió-menedzsment vezérigazgató-helyettesként. 2005 óta igazgatósági tag. 2006 és 2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, 2008-tól 2011-ig az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke, majd 2011 és 2012 között, valamint 2014. óta a felügyelő bizottság elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja 2015-ig, a Mabisz TKM Bizottságának megalakulásától tagja, 2012-től elnöke.

Schaub Erika

Személybiztosítási üzletág igazgató, Generali Biztosító

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika-fizika tanárként végzett 1994-ben, majd 1998-ban a Pénzügyi Számviteli Főiskolán szerzett közgazdász diplomát, melyet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem posztgraduális képzésének elvégzése követett 2002-ben. Szakmai pályafutását az ÁB-Aegon biztosítónál kezdte gépjárműbiztosítási termékfejlesztőként 1997-ben.

1998 óta a Generali Biztosítónál személybiztosítási területen dolgozik. Életbiztosítási termékfejlesztőként kezdett, majd 2006-tól termékfejlesztési csoportvezetőként, 2008-tól osztályvezetőként, 2012-től pedig a személybiztosítási üzletág igazgatójaként dolgozik.

2015-től emellett a Generali Egészségpénztár és a Generali Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke.

Hegymegi Anita

a Magyar Biztosítók Szövetsége Egészség-, Baleset- és Kockázatelbírálói Tagozatának elnöke

Első rész / First section


08:00-09:00

Regisztráció / Registration

09:00-09:10

Köszöntő / Greeting remarks

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége / Secretary general, Hungarian Insurers Association

09:10-09:40

A magyar biztosítási piac helyzete

Előadó: Pandurics Anett, elnök, Magyar Biztosítók Szövetsége / President, Hungarian Insurers Association

09:40-10:10

A biztosításfelügyelés aktuális kérdései / The current issues in insurance supervision

Előadó: dr. Szebelédi Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője/ Head of department of the National Bank of Hungary

10:10-11:00

Kávészünet / Coffee break

Második rész / Second section


11:00-11:30

A magyar gazdaság növekedési kilátásai

Önfinanszírozás – A megtakarítások szerepe / The prospects of the economic growth in Hungary – Self-financing – The role of savings

Előadó: Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza, gazdaságtudományi- és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója / Chief economist and Executive Director for economic and major issues at the National Bank of Hungary

11:30-12:30

A hazai felelősségbiztosítási piac: Kihívások és lehetőségek – Kerekasztal-beszélgetés / The hungarian liability insurance market: Opportunities and challanges – Roundtable-discussion

Résztvevők / Participants:

Bérczi László tűzoltó dandártábornok (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) / Brigadier General (firefighter) (National Directorate General for Disaster Management),

Hajas Gábor vállalati vagyonbiztosítási igazgató (Generali Biztosító) / Director of Business Insurance (Generali),

Faragó-Szabó Flóra főosztályvezető (Groupama Biztosító) / Liability Product Manager (Groupama),

Szombat Tamás vezérigazgató-helyettes (Aegon Magyarország Biztosító) / Deputy Chief Executive Officer (Aegon Hungary)

Moderátor / Moderator:

Horváth Andrea biztosítási szakértő / Insurance expert

12:30-14:00

Ebéd / Lunch

Harmadik rész / Third section


14:00-14:30

Hivatalos kormányzati köszöntő / Official governmental greeting

Előadó: Varga Mihály, miniszter, Nemzetgazdasági Minisztérium / Minister for National Economy

14:30-15:00

EU Developments

Előadó: Michaela Koller, az Insurance Europe vezérigazgatója / Director general of Insurance Europe

15:00-15:30

Egészségbiztosítás a lakosság szemében (Kutatási eredmények ismertetése) / Health insurance in the eye of the public (Presentation of research results)

Előadó: Hídvégi Áron, igazgató (Századvég Alapítvány) / Director (Századvég Foundation)

15:30-16:00

Állami- és magánfinanszírozás az egészségügyben / Public and private financing of health care

Előadó: Lantos Csaba, egészségügyi befektető / Investor in health care business

16:00-16:20

Kávészünet / Coffee break

Negyedik rész / Fourth section


16:20-17:20

A magánegészségbiztosítások lehetőségei Magyarországon – Kerekasztal-beszélgetés / The opportunities of private health insurance in Hungary – Roundtable-discussion

Résztvevők:

Lantos Csaba Egészségügyi befektető / Investor of healthcare business,

Schaub Erika személybiztosítási igazgató (Generali Biztosító) / Director of Personal Insurance (Generali),

Juhos András igazgatósági tag (UNIQA Biztosító)/ Member of the board (UNIQA),

Kozek András vezérigazgató-helyettes (Allianz Hungária Biztosító) / Deputy Chief Executive Officer (Allianz Hungary),

Bóna Katalin Személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgató, UNION Biztosító/ Director of Personal Insurance (UNION)

Moderátor / Moderator:

Hegymegi Anita, a Magyar Biztosítók Szövetsége Egészség-, Baleset- és Kockázatelbírálói Tagozatának elnöke / MABISZ president of Health-, Accident- and Underwriting Committee

17:20-17:25

Záróbeszéd / Closing speech

17:25-19:00

Búcsúkoccintás / Farewell toast

Képek

Videók

Sajtóközlemény – 2017

Kevés lehet a legolcsóbb utasbiztosítás a téli szezonban (2017.12.27.)

A két ünnep közötti időszak egyre nagyobb tömegek számára a síszezon kezdetét jelenti. Ám ilyenkor történik a legtöbb baleset is a havas pályákon. Ha a megelőzésben nem is, de az anyagi gondok enyhítésében sokat segíthet a megfelelően megválasztott utasbiztosítás – hívja …

Bővebben

Egyre többen élnek a nyugdíjbiztosítási adókedvezménnyel (2017.12.20.)

Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit,…

Bővebben

Advent idején történik az éves tűzesetek hatoda (2017.12.14.)

A téli ünnepi szezonban jellemzően megnő az otthonnal kapcsolatos káresemények száma. A karácsonyfa és az adventi koszorúk okozta tűzesetek ugyan csökkenő tendenciát mutatnak, a konyha azonban fokozottan veszélyes hellyé válik – írja közleményében a Magyar Biztosítók…

Bővebben

Egzotikus utazás – extra kockázat (2017.12.08.)

Ígéretesen növekszik a hazai lakosság utazási kedve: a friss statisztika adatok szerint 2017 első háromnegyed évében a turisztikai kiutazások száma több, mint 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A közeledő év végi ünnepeket sokan kihasználják, és látogatnak…

Bővebben

Lassan nő a casco-piac (2017.11.30.)

Sokan azok közül, akik a pénteken lejáró kampányidőszakban újítják meg kgfbszerződésüket vagy egy másik társasághoz szerződnek át, egyszerre kötötték meg a kötelezőt és a casco-t. Csak minden ötödik-hatodik gépjármű tulajdonosa gondoskodik a kiterjesztett vagy teljes körű…

Bővebben

Jelentősen csökkent a biztosítatlan gépjárművek száma Magyarországon (2017.11.25.)

Lényeges javulás állt be a magyarországi utakon kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás nélkül közlekedő gépjárművek számát tekintve: 2017. szeptember végén – az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben – a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű…

Bővebben

Rugalmas biztosításokkal, 30 másodpercnyi üzenetekkel szólíthatók meg a fiatalok (2017.11.20.)

A 18-39 évesek mintegy kétharmadának tetszik a rugalmas vagyonbiztosítás, döntő többségüknek pedig a mobil applikációval köthető lakásbiztosítás. Ennek a generációnak a hatékony megszólítását szolgálta a Magyar Biztosítók Szövetségének esettanulmány versenye, amelynek győztes…

Bővebben

Nő a biztosítások népszerűsége a munkáltatók körében (2017.11.15.)

Két év alatt megkétszereződött ugyan azon munkáltatók aránya, akiknél a dolgozók biztosítási elemet is választhatnak a cafeteria keretük terhére, ám még mindig alacsony az átlagosan igényelt védelem mértéke. Ha pedig bekövetkezik a baj, az érintettek sokszor elfeledkeznek…

Bővebben

GFB-t, lakás- és utasbiztosítást kötnének leginkább online a magyarok (2017.11.09.)

Minden második magyar hajlandó lenne valamilyen online csatornán biztosítást, – leginkább KGFB-t, lakás-, illetve utasbiztosítást – kötni, de még egy életbiztosítási szerződésre sem szánnának többet 32 percnél, derül ki abból a kutatásból, amelyet a Századvég végzett el a…

Bővebben

Már kalkulálhatók az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai a MABISZ Díjnavigátoron (2017.11.08.)

Már kalkulálhatók a január elsejei évfordulós szerződések kgfb-díjai is a szövetség fogyasztóvédelmi célokat szolgáló eszközén, a MABISZ Díjnavigátoron. A MABISZ kgfb-díjakat összehasonlító eszköze abban egyedi a piacon, hogy az összes piaci szereplő összes kedvezményét…

Bővebben

A jövő már megérkezett – Új lendületet kaphat a hazai insurtech-szféra (2017.11.07.)

Egyértelmű és határozott a szándék a digitalizáció, a biztosítási értéklánc új szintre emelése felé mind a piaci szereplők, mind az állam és a felügyelet részéről – foglalhatnánk össze az idei MABISZ konferencia délelőtti programjának tanulságát. „A digitalizáció nem a …

Bővebben

1,2 milliárd forint felett az októberi viharkár (2017.11.06.)

A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés közel…

Bővebben

Megjelentek az év végi évfordulós kgfbszerződések díjai (2017.11.03.)

A jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől…

Bővebben

Több ezer károsultat hagyott maga után a vasárnapi vihar (2017.10.30.)

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar nyomán. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Az elmúlt években hol decemberben, hol az év elején pusztított…

Bővebben

Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma (2017.10.27.)

Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb…

Bővebben

MABISZ-konferencia a digitalizáció felforgató erejéről (2017.10.25.)

A pénzügyi szektor digitalizációja a biztosítóknál is robbanásszerű: csupán az idei második negyedévben világszerte 1 milliárd dollár áramlott insurtech-ekbe. A Magyar Biztosítók Szövetségének nyolcadik, nemzetközi konferenciáján éppen ezért a digitalizáció, az innováció…

Bővebben

Hosszú hétvégék: utasbiztosítás nélkül ne utazzunk! (2017.10.13.)

Közeledik az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet. Egyre többen terveznek rövid kiruccanást ezekre a napokra, ugyanakkor a kiutazóknak csupán kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást. Ha biztosítás nélkül utazunk külföldre, komoly anyagi kockázatot vállalunk – hívja…

Bővebben

Közös a cél: mindenki rendelkezzen nyugdíj-megtakarítással (2017.10.05.)

Közös a különböző nyugdíj-előtakarékossági termékeket értékesítő cégek célja: lehetőleg mindenki rendelkezzen valamilyen öngondoskodási formával – jelentette ki Nagy Csaba a brüsszeli Pensions Europe Kelet-Közép-Európai fórumának elnöke. Hasonló következtetésre jut Pandurics…

Bővebben

Vigyázat: vadveszély! (2017.09.28.)

Az őszi hónapokban különösen megnő a vaddal történő autós ütközés veszélye, évente több ezer vadelütés történik a magyarországi utakon. A vadbalesetek elkerülése érdekében ilyenkor különösen fontos az elővigyázatosság, illetve ha mégis bekövetkezne a baleset, a casco-biztosítás…

Bővebben

Több mint ötezer gyerek vett részt a Biztonság Hete rendezvénysorozaton (2017.09.25.)

A múlt heti Biztonság Hete témahéten több mint ötezer látogató – többségében felső tagozatos gyerek – vett részt. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kezdeményezésére az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen szervezett témahetet „nagyon jó…

Bővebben

Biztonság Hete: a MABISZ és az ORFK OBB hagyományteremtő kezdeményezése (2017.09.19.)

A jogosítványt szerző fiatalok KRESZ-oktatását hatékonyabbá kell tenni, melynek támogatása érdekében az első KRESZ-vizsgát ingyenessé teheti az állam, mondta Palkovics László államtitkár a Biztonság Hete kedd délutáni sajtótájékoztatóján. A Magyar Biztosítók Szövetségének…

Bővebben

Idei nyári viharmérleg: 6 milliárd forint összegű kárt térítettek a biztosítók (2017.09.18.)

Az idei nyár első összesítése szerint a hazai biztosítók a lakossági ingatlanokban esett, viharok okozta, több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a…

Bővebben

Idén is az öngondoskodás elősegítéséért kampányol a MABISZ (2017.09.08.)

2017. szeptember 18-tól ismét nyugdíjbiztosítási kampányba kezd a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), folytatva a tavaly megkezdett munkát. A kampány célja ezúttal is a lakosság edukációja, öngondoskodási hajlandóságának növelése, és a tagbiztosítók egyéni nyugdíjbiztosítási…

Bővebben

Mire jó az általános felelősségbiztosítás? (2017.09.05.)

Szeptembertől bizonyos építési tevékenységeket végzőktől minimum 1 millió forint összegű felelősségbiztosítás meglétét várja el két kormányrendelet. Habár a jogszabályi követelménynek megfelelő felelősségbiztosítás eddig is elérhető volt a piacon, mindenkinek, aki rendelkezik…

Bővebben

Hét évvel ezelőtt kezdte meg működését a MABISZ ügyfélszolgálata (2017.09.01.)

Több mint 165 ezren keresték fel a MABISZ fogyasztóvédelmi célú, hiteles információk közvetítésére létrehozott ügyfélszolgálatát. A valóban impozáns adatok azt mutatják, hogy helyes döntés volt a szervezet létrehozása, az intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket és…

Bővebben

Megjelent a Magyar Biztosítók Évkönyve 2017 (2017.08.31.)

A magyar fuvarozási vállalkozások minden adminisztratív korlátozás ellenére teret nyernek a nyugat-európai piacokon. Ennek bizonyítéka a hazai szállítmánybiztosítási piac stabil növekedése is, derül ki egyebek mellett a hazai biztosítók 2017-es évkönyvéből, amelyet most tett…

Bővebben

Augusztusi viharmérleg: eddig közel másfél milliárd forint (2017.08.15.)

A múlt hétvégi viharok több kárt okoztak még az egy héttel korábbiaknál is. A két esemény károsultjainak a száma pedig meghaladja a nyári időszak megelőző hónapjainak legviharosabb heteiét – tette közzé a legfrissebb adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)…

Bővebben

Vasárnapi vihar: 8 ezer kárbejelentés (2017.08.10.)

Szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett a biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i, vasárnapi vihar okozta károkkal kapcsolatban. A leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jelentettek be az ingatlantulajdonosok – tette közzé az első összesítést a…

Bővebben

Kánikulai hétvégén megnő a betörések kockázata (2017.08.09.)

A biztosítók tapasztalatai alapján a nyári nyaralási szezonban, s különösen a kánikulai hétvégéken megugrik a lakásbetörések száma. Holott a legtöbb betörés néhány elővigyázatossági szabály betartásával, illetve megfelelő biztonsági eszközökkel elkerülhető lenne – hívja fel…

Bővebben

Mi minősül aszálynak? (2017.08.02.)

Miután az időjárás egyre szélsőségesebb hőmérsékleti értékeket produkál, megnőtt az aszály kockázata. A fogalom törvényi definíciója idén nyáron ugyan megváltozott, de a június 15-e előtt kötött biztosításokra még a régi meghatározás szerint lehet kárenyhítést kérni – hívja…

Bővebben

Nyári viharok: közel egymillió kárt fizettek ki a biztosítók az elmúlt években (2017.07.24.)

2010 és 2017 között, a május-augusztusi időszakokban csaknem egymillió kárt térítettek a biztosító társaságok. A kifizetett károk összege meghaladja a 73 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a szövetség adatait. A 2017. július 10-12-i…

Bővebben

Három nap alatt 4 ezer kárbejelentés a biztosító társaságoknál (2017.07.13.)

2017. július 10-12-e között több, mint 4000 időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosítókhoz, s ezek előzetesen becsült értéke megközelíti a 500 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). július 10-ével induló héten, a hétfői és a keddi viharokat…

Bővebben

Az elmúlt tíz nap viharmérlege: közel 13 ezer kárbejelentés (2017.06.30.)

A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A legtöbb káreseményt Borsod…

Bővebben

Több mint 150 ezren fordultak már a MABISZ ügyfélszolgálatához (2017.06.16.)

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) 2010. szeptember 1-je óta működő ügyfélszolgálatához 2016 negyedik negyedévével bezárólag már 149 922 megkeresés érkezett. Továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) kapcsolatos kérdések a leggyakoribbak, és a tavalyi…

Bővebben

Veronai tragédia (2017.05.30.)

Az elmúlt napokban számos hír jelent meg a sajtóban a januári tragikus veronai buszbalesettel kapcsolatban. Nemcsak az érintett biztosítók, hanem a teljes szakma és a szövetségük is kiemelten kezeli az esetet, átérezve a helyzet különösen tragikus voltát, és átérezve a…

Bővebben

Évi 6-7 ezer kárt okoznak a tüzek a biztosított ingatlanokban (2017.05.29.)

Az elmúlt hét évben több mint 35 milliárd forint kártérítést fizettek ki a hazai biztosítók tűzkárokra, melyek jelentős része megelőzhető lett volna néhány alapvető elővigyázatossági szabály betartásával. Az elektromos eszközök mind gyakoribb használatával fokozódik az elektromos…

Bővebben

Keddi felhőszakadás: a bejelentések száma megközelíti a 8 ezret (2017.05.27.)

Közel 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz a május 23-i, kedd délutáni felhőszakadást követően: a károk becsült értéke elérheti az 1,2-1,3 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szombaton. A legtöbb kárt a felhőszakadás és az…

Bővebben

Szolvencia II: Magasan az elvárások felett teljesítenek a hazai biztosítók (2017.05.24.)

Túl vannak az első, teljes évet feldolgozó Szolvencia II-es adatszolgáltatáson a hazai biztosítók. A szavatolótőke-ellátottság tekintetében a magyarországi társaságok jelentősen túlteljesítik az elvárt szintet – jelentette ki Horváth Gyula, a Magyar Biztosítók Szövetsége…

Bővebben

Kiemelkedő a MABISZ szerepe a pénzügyi tudatosság előmozdításában (2017.04.28.)

Az európai biztosítási szövetség, az Insurance Europe (IE) szerint a pénzügyi tudatosság növelése olyan össztársadalmi kihívás, melyre csak valamennyi szereplő együttes erőfeszítései révén lehet hatékony válaszokat adni, beleértve a jogalkotót, a fogyasztói szervezeteket…

Bővebben

Áprilisi tél: fél milliárd forintra becsülik a biztosított ingatlanokban esett kárt (2017.04.24.)

A múlt heti extrém időjárás miatt hétfő reggelig közel 4 ezer lakossági ingatlanban esett kárt jelentett a lakosság a biztosító társaságoknál. A bejelentések lezárultával a károk darabszáma meghaladhatja a 6500-at, a kárérték pedig az 500 millió forintot – tette közzé a Magyar…

Bővebben

Kgfb: nagyot kockáztat, aki ittasan vezet (2017.04.13.)

A húsvéti ünnepek alkalmával sokan hajlamosak „lazábban” kezelni a zéró tolerancia szabályát. Az ittas vezetés sokszoros kockázatot jelent: az ittas sofőr veszélyt jelent a forgalomban résztvevők számára, de emellett az alkoholos befolyásoltság idején okozott baleset kártérítési…

Bővebben

A hosszú hétvégéken több a lakásbetörés (2017.04.10.)

A húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak, és akár több napra is őrizetlenül hagyják otthonukat. A nyári nyaralási időszak mellett a hosszú hétvégéken emelkedik a lakásbetörések száma. A legveszélyeztetettebb terület a középmagyarországi régió és Budapest. A betörők…

Bővebben

Biztató növekedés a biztosítási piacon (2017.04.05.)

2016-ban több mint 5 százalékkal bővült a hazai biztosítási piac, a díjbevétel az egy évvel korábbi 875,8 milliárd forintról 920,6 milliárd forintra emelkedett – tette közzé a tavalyi előzetes adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán. A két nagy ágazat, az élet-…

Bővebben

Megjelent a Biztosítás és Kockázat legfrissebb száma (2017.04.03.)

Pozitívak a hazai biztosítási piacon újonnan bevezetett, a kockázatalapú szavatolótőke-követelményen nyugvó, Szolvencia II (S2) rendszerrel kapcsolatos első jegybanki tapasztalatok – olvasható a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tudományos folyóirata, a Biztosítás és…

Bővebben

Kgfb: március 1-je fontos határidő (2017.02.27.)

Nem kötelező, de ajánlatos magunknál tartani a díjigazolást. Már csak néhány napjuk maradt az esedékes díjrészletek befizetésére azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók…

Bővebben

A biztosítók szombat óta kapcsolatban állnak a veronai buszbaleset érintetteivel (2017.01.24.)

A biztosító társaságok már a hét végén felvették a kapcsolatot a tragikus veronai buszbalesetben érintettekkel, a magyar hatóságokkal, és elindították a kárrendezési folyamatot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Konferencia – 2016


Konferencia – 2016

VII. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ VII. International Insurance Conference of Mabisz

2016. november 21.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2016. november 21-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját,amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is ögyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

Hornung Ágnes

Pénzügyekért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

2013 – 2015 Pénzügyi tanácsos, Gazdasági és Pénzügyi (ECOFIN) csoportvezető, Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió mellett

2012 – 2013 Adóügyi attasé, Magyarország Állandó Képviselete az Európai Unió mellett

2011 – 2012 Adótanácsadó menedzser, PricewaterhouseCoopers Kft

2004 – 2011 Adótanácsadó szenior asszisztens, előbb asszisztens, PricewaterhouseCoopers Kft

2003 Gyakornok, Külügyminisztérium, EU Koordinációs és Közösségi Eljárások Főosztálya

2007 – 2010 Jogász-közgazdász Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, posztgraduális képzés

2005 – 2007 Okleveles adótanácsadó Soter-Line, OKJ képzés

1998 – 2003 Jogász Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar

2002 Erasmus ösztöndíj, Universidad de la Rioja, Logroño, Spanyolország

Angol: Tárgyalóképes Felsőfokú külügyi szakvizsgával bővített középfokú állami nyelvvizsga

Spanyol: Erős Diplomas de Español como Lengua Extranjera (D.E.L.E), diploma básico de español

Francia: Alap

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatója. Egyéb szakmai tevékenységei közt említhető, hogy jelenleg az OBA igazgatótanácsának elnöke, a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja, a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnök-helyettese, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja.

Dr. Windisch László

Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Kerekes Antal

Partner Technológiai Tanácsadás

Kerekes Antal okleveles közgazdász, a Budapesti Államigazgatási és Közgazdasági Egyetemen végzett vezetés-szervezés szakirányon. Megszerezte a CEMS Masters fokozatot és 2009-ben a Corvinus School of Management MBA fokozatát is. Jelenleg a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. technológiai tanácsadásért felelős partnere. Lassan 15 éve dolgozik tanácsadóként. Szakterülete a digitális transzformáció, a stratégia és irányítási modellek, projektek és program menedzsment, rendszer integráció és implementáció, adat elemzés (data analytics) és digitális trendek (drón technológiák, digitális csatornák, customer technologiák, IoT, smart factory). Szerteágazó tapasztalatra tett szert a klasszikus tanácsadási területeken is, mint a működés átalakítás, a folyamatszervezés, a controlling. Az elmúlt években hazai és nemzetközi nagyvállalatoknál (például: E.ON csoport, MVM csoport, ENKSZ, FŐGÁZ, EDF DÉMÁSZ, Raiffeisen Bank, OTP Bank, CIB Bank, MFB, Budapest Bank, Gerenrali Biztosító, Uniqa Biztosító, Magyar Posta, MÁV, MOL csoport, OT Industries csoport, EGIS, Magyar Telekom, HungaroControl) illetve a közszolgálati szektor országos szereplőinél (NAV, OITH, NFÜ, NFGM, PMISZK, SZTNH) dolgozott szakértőként, projektvezetőként illetve projektszponzorként.

Hídvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Szabó Zsolt

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

2014- fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

2010- országgyűlési képviselő

2010-2014 Hatvan város polgármestere

2006-2010 önkormányzati képviselő Hatvanban, a FIDESZ önkormányzati frakciójának vezetője. Választókerületi elnöki feladatokat lát el Hatvan és térségében.

1995 óta adószakértői és könyvvizsgáló tevékenység végzése

1990 óta számviteli tanácsadói tevékenység végzése

1990 óta az Aranyfácán Konzervgyárnál, előtte a Jászszentandrási Haladás Mgtsz-ben dolgozott.

Dr. Thomas Hlatky

Head of Reinsurance, Grazer Wechselseitige Versicherung AG.

He was born in Judenburg, Styria, Austria in 1960. In 1982 he finished his legal studies/jurisprudence at the Karl Franzens University of Graz with a Dr. juris degree. He started working as a lawyer in Graz and finished in 1986 with his legal examination and a court admission. He held several managing positions in Austrian industry companies and in 1998 became head of property insurance of Grazer Wechselseitige Versicherung AG, an insurance group working in 14 CEE countries. Since 2012 he is head of reinsurance of GRAWE Group and board member of GRAWE Re. Today he holds several board memberships at the Austrian insurance association VVO in Vienna and is head of WG sustainable non life and Vice Chair of the General Insurance Committee at the European Insurance Association “InsuranceEurope” in Brussels. He is married with 2 children.

Dr. Bérczi László

Tűzoltó Dandártábornok, Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség főfelügyelője

Több, mint húszéves pályafutása során széleskörű gyakorlatot, szakmai tapasztalatot szerzett a tűzoltóság, a tűzvédelem területén vidéken és a fővárosban egyaránt. Csaknem 17 éve dolgozik különböző vezetői beosztásokban, számos nagy fővárosi tűz- és káresetnél látott el irányítói feladatokat. Szakmai irányítói tevékenységén kívül részt vesz a tűzoltási és tűzvédelmi hatósági szakemberek felkészítésében, különböző szaktanfolyamokon, szakmai fórumokon tart előadásokat, illetve szakmai és civil szervezetek tevékenységében vállal szerepet. Tagja a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanácsnak, vezetője a tűzvédelem munkacsoportnak, elnöke a CTIF Magyar Nemzeti Bizottságának. A Rendészeti Szakvizsga Bizottság Katasztrófavédelmi és Tűzvédelmi Albizottsága tagjaként rendészeti szakvizsgáztatásra jogosult. Több szakmai publikációja jelent meg a tűzvédelem területén. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar címzetes egyetemi docense. A fentieken túl veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadói végzettséggel is rendelkezik.

Dr. Bárczay András

Szaktanácsadó

1973-ban végzett okleveles gépészmérnökként a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1976-ban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát-, majd 1977-ben ipargazdaság témakörben egyetemi doktori címet szerzett.

1973-76 tervező mérnök a Középület Tervező Vállalatnál /KÖZTI/.

1976-79 gazdaság- és piackutató az Országos Piackutató Intézetnél /OPK/.

1979-82 a vállalati biztosítások főelőadója az Állami Biztosítónál.

1982-86 a vállalati biztosítások osztályvezetője, majd igazgatója.

1986-90 a vagyon és felelősségbiztosítások főosztályvezetője, majd ügyvezető igazgatója a Hungária Biztosítónál.

1990-2005 az Allianz Hungária Biztosító Zrt. vezérigazgató- helyettese, az Igazgatóság tagja. Ezzel párhuzamosan 1996-2007 között az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. /illetve jogelődje/ igazgatóságának, majd felügyelő bizottságának tagja.

2005-2007 az Allianz Hungária Zrt. cégvezetője.

2007-2010 az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. elnök- vezérigazgatója és ezzel párhuzamosan cégvezető az Allianz Hungária Zrt.-nél.

a 2010-es nyugdíjba vonulása óta ügyvezetője a Bárczay Tanácsadó Kft.-nek.

Alapítója és 2007-ig elnöke volt a Magyar Atompoolnak.

Egyéb tevékenységek:

különféle tisztségeket viselt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában,

meghívott előadó volt több egyetemen és főiskolán,

a Magyar Mérnökakadémia tagja- és az Ellenőrző Bizottság elnöke,

a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karának szenátora,

tagja a Budapest Gazdaságfejlesztési Egyesületnek /BGE/.

Kozek András

vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Kozek András a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett okleveles közgazdász, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles mérnök informatikus diplomát. Karrierje kezdetén 1996-tól tanácsadóként dolgozott a Coopers and Lybrand Dynasoft Rt.-nél, majd 1998-ban az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója lett. 2003-tól az Allianz Hungária Biztosító Zrt. Élet ágért felelős vezérigazgató-helyettese, 2015-től az Élet ág mellett a Nem-élet ág is a felelősségi körébe tartozik Befektetések- és Termékportfólió-menedzsment vezérigazgató-helyettesként. 2005 óta igazgatósági tag. 2006 és 2010 között az Allianz Bank igazgatósági tagja, 2008-tól 2011-ig az Allianz Alapkezelõ igazgatóságának elnöke, majd 2011 és 2012 között, valamint 2014. óta a felügyelő bizottság elnöke. Az Allianznál betöltött tisztségei mellett a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségének is tagja 2015-ig, a Mabisz TKM Bizottságának megalakulásától tagja, 2012-től elnöke.

Juhos András

a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke

1978-ban okleveles matematikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális aktuáriusi diplomát szerzett. Pályafutását a SZÁMALK-nál kezdte, ahol először rendszerprogramozóként, majd tudományos munkatársként dolgozott. 1990-ben került az Állami Biztosítóhoz, itt 1990-től vezető aktuárius, 1992-től életbiztosítási igazgató, 1996-tól pedig vezérigazgató-helyettes, az életbiztosítási divízió vezetője. 2001-től az UNIQA igazgatósági tagjaként a személybiztosítási területért felelős. 2015-től a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnöke.

Garamvölgyi Zoltán

ügyvezetőigazgató-helyettes, Groupama Biztosító

Okleveles közgazdász, 1995-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem számvitel szakán. A Credit Lyonnais Banknál kezdte pályafutását, majd 1997-ben csatlakozott az OTP- Garancia Biztosítóhoz, ahol a befektetési és vagyonkezelési terület kiépítése és vezetése volt a feladata. 2006-ban CFA oklevelet szerzett. A Groupama 2009-es akvizíciója után a Befektetési és kockázatkezelési főosztályt irányította. 2011-től ügyvezető igazgatóként a Groupama biztosító élet- és bankbiztosítási területét vezette, 2016-tól a biztosító Stratégiai, Ügyfél- és Termékmenedzsment szakterületének helyettes vezetője, az élet- és bankbiztosításokért felel.

Nagy Koppány

igazgató, Magyar Nemzeti Bank Biztosítás, pénztár és közvetítők felügyeleti igazgatósága

„Nagy Koppány 2013 novembere óta igazgatója a Magyar Nemzeti Bank Biztosítás, pénztár és közvetítők felügyeleti igazgatóságának. Az MNB-felügyeleti vezetőjeként kiemelt hangsúlyt fektet a stabilitás és bizalom értékekein nyugvó felügyelés elmélyítésére. Az új felügyeleti szemlélet mentén fontos szerepet vállalt az MNB által elindított innovatív szabályozási megoldások terén, mint például nyugdíjbiztosításokról szóló ajánlás, online értékesítési ajánlás, volatilitási tőkepuffer és az etikus koncepció. Korábban a pénzügyi világ több szereplőjénél széleskörű szakmai és vezetői tapasztalatokat szerzett, melyek szintén jól támogatják jelenlegi munkáját. Tagja az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) legfőbb döntéshozó szervének (Board of Supervisors), a Hitelintézeti Szemle valamint a Biztosítás és Kockázat szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának.”

Szalai Péter

ügyvezető, PEND Consulting,

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, ahol a Széchenyi István Szakkollégium egyik alapítójaként Egyetemi Közösségért díjban is részesült. Biztosítási pályafutása során 1991-től középvezetőként dolgozott a Providencia, Generali Budapest, Colonia, és az Aegon biztosítóknál, 2001 és 2006 között az Erste csoportnál tevékenykedett, vezette az Erste Biztosítót, az Erste Alkusz Kft-t és igazgatósági elnökként az Erste Nyugdíjpénztárt. 2006 óta a PEND Consulting Kft tulajdonos- ügyvezetője, 2013-14 folyamán foglalkoztatói nyugdíjért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett. Ma a PEND Consulting Kft-ügyvezetése és egyéb interim tevékenységek mellett óraadó a Budapesti Corvinus Egyetem, és a MABISZ szakmai folyóiratának (Biztosítás és Kockázat) szerkesztőbizottsági tagja.

Bartók János

Mérnök, biztosítási szakember

Eredeti diplomáját a Gödöllői Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán szerezte 1992-ben, amely első munkahelye is volt. Az AEGON csoport vezető utánpótlást képző programjához 1993-ban csatlakozott. Végigjárva a vállalati ranglétrát dolgozott képviselőként, fiókvezetőként, divízióvezetőként, értékesítési és marketing-, életbiztosítási- és nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettesként. Vezérigazgatóként irányított AEGON leányvállalatokat és közreműködött kelet-európai felvásárlásokban és zöldmezős beruházásokban. Az AVIVA biztosítóhoz 2007-ben csatlakozott magyarországi vezérigazgatóként. Később a cseh, román, szlovák és magyar vállalatok munkáját irányította a Danube régió vezérigazgatójaként. Tagja volt az AVIVA Executive Leadership Teamjének ahol az új európai működési modell kialakítása is felelősségei közé tartozott. A MetLife felvásárlása után az AHICO, AVIVA/MetLife biztosítók egyesülését, majd átszervezését irányította 2015-ig. Jelenleg az ERGO magyarországi leányvállalatainál igazgatósági tag. Tagja a Common Purpose Egyesületnek, Elnökségi tagja a Menedzserek Országos Szövetségének. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdságtudományi Karának címzetes egyetemi docense. Mindkét gyermeke egyetemi hallgató.

Első rész


08:00-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége

09:05-09:40

Hivatalos megnyitó

Előadó: Hornung Ágnes, Pénzügyekért felelős államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

09:40-10:15

Párizs után: A klímaváltozás tétje – Hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek

Előadó: Szabó Zsolt, Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

10:15-11:00

Kávészünet

Második rész


10:55-11:35

A konferencia második részét megnyitja

Előadó: Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja

11:35-12:10

Fenntarthatóság – Kérdések és válaszok a magyarországi biztosítási piacon

Előadó: Pandurics Anett, elnök, Magyar Biztosítók Szövetsége

12:10-13:30

Ebéd

Harmadik rész


13:30-14:15

Klímaváltozás: Kockázatkezelés és természeti katasztrófák biztosítása

Előadó: Thomas Hlatky, klímakutató, Grawe, Head of Reinsurance

14:15-14:25

Mit gondolunk a klímaváltozásról? – Kutatás

Előadó: Hídvégi Áron, Századvég Alapítvány – Kutatás

14:25-15:15

Kerekasztal-beszélgetés: A klímaváltozás hatása a biztosítási piacokra

Résztvevők:

Bérczi László, tűzoltó dandártábornok, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

Ilics László vezérigazgató-helyettes, Generali Biztosító,

Szalai Péter ügyvezető, PEND Consulting,

Vereczki András Lakossági nem-életbiztosítási és Kárrendezési vezető, Uniqa Biztosító

Moderátor:

Bárczay András, szakértő, Allianz Hungária Biztosító

15:15-15:45

Kávészünet

15:45-16:15

A biztosítás jövője

Előadó: Kerekes Antal, partner, PricewaterhouseCoopers Magyarország

16:15-17:00

Kerekasztal-beszélgetés:

Fenntartható biztosítás: Az „etikus biztosító”, a solvecy-II követelményrendszere, a digitalizáció hatása a biztosítási piacokra

Résztvevők:

Garamvölgyi Zoltán ügyvezetőigazgató-helyettes, Groupama Biztosító,

Juhos András igazgatósági tag, Uniqa Biztosító,

Kozek András vezérigazgató-helyettes, Allianz Hungária Biztosító,

Nagy Koppány ügyvezető igazgató, Magyar Nemzeti Bank,

Moderátor:

Bartók János igazgatósági tag, ERGO Biztosítási Csoport

17:00-17:15

Nyugdíjas évek – Csak az orrunkig látunk? – Kutatás

Előadó: Hídvégi Áron, Századvég Alapítvány – Kutatás

17:15-17:20

Záróbeszéd

Előadó: Molnos Dániel

17:20-19:00

Búcsúkoccintás

Képek

Videók

Konferencia – 2017


Konferencia – 2017

VIII. Mabisz Nemzetközi Biztosítási Konferencia

/ VIII. International Insurance Conference of Mabisz

2017. november 7.

Corinthia Hotel Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.

Immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége 2017. november 7-én, a Corinthia Hotel Budapest szállodában a szektor egyik legnagyobb éves konferenciáját, amely kiváló alkalmat teremt a biztosítók, a velük együttműködő vállalkozások és a szabályozói, felügyeleti döntéshozók képviselői számára a magas szintű szakmai eszmecserére. A rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy az ágazat szereplői a piac fejlődési irányát és nemzetközi példákat is figyelembe véve tekintsék át a szektor kihívásait és a kapcsolódó területek aktuális gyakorlati kérdéseit.

Jelentkezéssel és programmal kapcsolatos kérdéseikben illetékes:

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető

Magyar Biztosítók Szövetsége

Szankó-Túri Lívia

Rendezvénymenedzser

IJ. Kommunikációs Kft.

Mobil: +36 30 515 2620

info@mabiszkonferencia.hu

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják

A honlapon található jelentkezési lap kitöltése a részvétel alapfeltétele. Tehát részvételi szándéka esetén akkor is ki kell töltenie, ha névre szóló meghívót kapott. Az itt megadott adatokat a rendezvény szervezői bizalmasan kezelik, harmadik félnek csak az adott jelentkező írásbeli hozzájárulása esetén adják ki.

A konferencia ára:

  • Mabisz tagok számára: 19.900 ft + áfa

  • Nem mabisz tagok számára 58.900 ft + áfa

  • VIP vendégek számára a részvétel ingyenes.

Dr. Deutsch Tamás

Ügyvéd, politikus

A Fidesz (Fiatal Demokraták Szövetsége) egyik alapító tagja.

1990-től 2009-ig a Magyar Országgyűlés-, 2009 óta az Európai Parlament képviselője.

A rendszerváltoztatás óta több fontos közéleti tisztséget is betöltött (ifjúsági és sportminiszter /1999-2002/, a Magyar Országgyűlés alelnöke /2004-2006/, miniszterelnöki biztos /2014- /).

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke (1999-2001; 2012-2016 és 2017-), a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke (2011- ), a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke (2015), valamint 2010 óta az MTK elnöke.

Pandurics Anett

Elnök / President, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási szakán szerzett közgazdász diplomát. Korábban ösztöndíjasként Németországban tanult (Universität Köln). A Rajk László Szakkollégiumban és az egyetemen végzett kutatási és oktatási tevékenységét Pro Universitate, Heller Farkas és Pro Sciencia díjjal ismerték el. Pályáját tanácsadóként kezdte, majd 2001-től 2005-ig a Magyar Posta Zrt. stratégiai igazgatói pozícióját töltötte be, 2002-től a Posta Biztosító igazgatósági tagja. 2005-től a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. és a Magyar Posta Biztosító Zrt. igazgatóságának elnöke és első számú vezetője. PhD-tanulmányait a Corvinus Egyetemen végezte stratégiai menedzsment témakörben. Jelenleg a MABISZ elnöke.

Molnos Dániel

Főtitkár / Secretary general, Association of Hungarian Insurance Companies (MABISZ)

Jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatója. Egyéb szakmai tevékenységei közt említhető, hogy jelenleg az OBA igazgatótanácsának elnöke, a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja, a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnök-helyettese, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja.

Dr. Windisch László

Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja

Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben summa cum laude végzett. 1979-ben bírói szakvizsgát tett, majd 2 évvel később az ügyvédi szakvizsgát is megszerezte. Biztosítási pályafutását az AVUS Linz nemzetközi kárrendező irodánál kezdte 1988-ban. 1990-ben csatlakozott a Generali bécsi csapatához, ahol szintén a nemzetközi kárrendezés lett a szakterülete. 1996-ban került a budapesti igazgatóságra és a Nemzetközi Gépjármű Kárrendezés ügyvezető igazgatójaként kezdte el a terület irányítását. 2010-ben vállalta el a MABISZ főtitkári pozícióját és ettől az évtől választották a Európai Biztosítók Nemzetközi Szövetségének Végrehajtó bizottsági tagjává.

Lambert Gábor

Kommunikációs vezető, MABISZ

Közgazdász, újságíró. 2017 óta a MABISZ kommunikációs vezetője. Előtte öt évig a Figyelő hetilap főszerkesztője volt, a lapnál különböző posztokon tizennégy évet töltött. Korábban a Világgazdaságnál rovatszerkesztői, rovatvezetői feladatokat látott el, valamint a BBC Magyar Adásának budapesti irodavezetője volt. Újságírói pályafutását a Magyar Nemzet külpolitikai rovatánál kezdte, öt évig (1986-1991) volt moszkvai, két évig (1997-1999) washingtoni tudósító, a két időpont között pedig külpolitikai rovatvezető. Óraadó tanár volt a Budapest Kommunikációs Főiskolán (ma Metropolitan Egyetem), oktat a Corvinus Egyetemen és a Matthias Corvinus szakkollégiumba. Gazdasági újságírás tankönyvet szerkesztett, a sajtó mellett esszékötetekben jelentek meg publikációi.

Hídvégi Áron

Közvélemény- és piackutatási igazgató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Közgazdász, 2004-ben jeles diplomát szerzett a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, Kereskedelmi szakon, Banki pénzügyek szakirányon. 2003-óta aktívan dolgozik a marketing és a kutatások különböző területein: piac- és közvélemény-kutatás, termékmenedzsment, márka- és üzletág menedzsment. 2011 márciusától a Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. Szakterületei a politikai közvélemény-kutatás és a politikai kommunikáció.

Bába-Szabó Magda

HR és kommunikációs vezető, Generali

2011 óta felelős a hazai piacvezető biztosító, a Generali Biztosító Zrt. HR és kommunikációs területéért. Jelenleg több mint 50 ember munkáját irányítja, egy 1600 fős szervezet és egy csaknem ugyanennyi külső partnerből álló értékesítési hálózat tevékenységét és üzleti céljait támogatva. 1997-től kezdődően szisztematikusan építette fel HR karrierjét, megismerve több iparágat és multinacionális nagyvállalat működését.

Lemák Gábor

FinnTech Group

2000-től a GKI Gazdaságkutató Zrt. keretein belül a kockázati tőkebefektetések, a kockázatkezelés és a fúziók és felvásárlások magyarországi trendjeivel foglalkozik. 2001-ben a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. társalapítója, ahol a fő területei a hazai elektronikus kereskedelem elemzése, informatikai stratégiák készítése. 2008-tól a Magyar Telekom kezdeményezésére létrejött Mobilitás és Multimédia Klaszter igazgatója, ahol az infokommunikációs területen működő kis- és középvállalkozások, valamint multinacionális vállalatok, mint az Ericsson, a Microsoft, vagy a HP közös kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeinek koordinálásáért felel. 2011 végétől a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, az OTP és a MasterCard összefogásában létrejött Magyar Mobiltárca Szövetség főtitkára. 2015-ben beválasztják a TOP25 ICT menedzser közé. Ugyanebben az évben társalapítója a FinTech Group Digitális Pénzügyi Technológiák Központnak.

Török Péter

Igazgató tanácsadó, Stratis Kft.

Török Péter tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, ahol a mérnök informatikus mesterszak elvégzése után az MBA fokozatot is megszerezte menedzsment és pénzügy szakon. A pénzügyi szektor iránti érdeklődése által vezérelve később a Bankárképző (Corvinus) bankszakmai referens képzésé is elvégezte. 1998 óta társalapítóként a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. tanácsadójaként dolgozik, ahol a pénzügyi szolgáltatási és a távközlési szektorban több komplex, üzletileg kritikus megbízást vezetett sikeresen. Kiemelt szakterülete a vállalati portfolió menedzsment, IT stratégiakészítés, stratégiai projektek előkészítése és végrehajtása, vállalati és informatikai architektúra-tervezés, szervezet és folyamatok átalakítása, IT hatékonyságnövelés. 20 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött immár oktatóként jár a Bankárképzőre, ahol projektmenedzsmentet és bankinformatikát tanít, ezzel hozzásegítve a hallgatókat a vállalati gyakorlat megismeréséhez.

Veres Rita

Cégevezető, Aon Hewitt

Veres Rita az Aon Hewitt, a világ első számú humánerőforrás tanácsadó vállalatának magyarországi cégvezetője. 2016. májusa óta a szilícium völgyi NASA központban működő Singularity University budapesti nagykövete. A többek között NASA, Google, Genentech, Nokia együttműködésével működő egyetemen olyan újító elméleteket oktatnak, amelyek segítenek felkészíteni arra, hogy az exponenciálisan fejlődő technológiák alkalmazásával megoldást találjanak az emberiség legnagyobb problémáira. Fő fókusza a jövő vezetőinek kérdésköre, ezzel kapcsolatban kutat, és dolgozik együtt nagy magyar és nemzetközi ügyfelekkel, valamint ebben a témakörben a Spark Institue oktatója. Veres Rita 2015-ben elnyerte a PWA év női vezetője díját, amelyet 2014-ben hagyományteremtő céllal alapított a PWA. A díj célja, hogy a nők gazdasági szerepvállalását jó példák kiemelésével ösztönözzék és segítsék a nőket vezetői ambícióik elérésében.

Dr. Kocsis Gergely

ügyvezető, Rowanhill Global Kft.

Dr. Kocsis Gergely, közgazdász-jogász, diplomáit a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, illetve a Miskolci Egyetemen szerezte. Az egyetem elvégzése után a bankszektorban helyezkedett el, kezdetben vállalat- és projekt finanszírozással foglalkozott, majd évekig a CIB Bank egyik megyei fiókját vezette. Ezt követően a bank olaszországi tulajdonosánál, az IntesaSanpaolonál dolgozott szakértőként, nemzetközi termékfejlesztési és bankvásárlási feladatokban. Hazatérése után a CIB Bank külső partnerei (ezek között pl. a biztosítói) kapcsolatait – a közös termékfejlesztést és értékesítési hálózatokat – irányította. Pályafutását vezető tanácsadó cégeknél, többek között, mint az EY és a Deloitte menedzsere folytatta és számos bank, biztosító, telekommunikációs és energiavállalat stratégiai átalakítási és működési hatékonyság javítására irányuló projektjét vezette. 2015. óta, mint a RowanHill Global Kft. ügyvezetője, stratégiai tanácsadásban, üzletfejlesztési programokban, innovatív – smart city, fintech, insurtech, blockchain technológiákra építő – IT és üzleti projektek irányításában és megvalósításában működik közre.

Frankó-Csuba Dea

Spark Institute at IBS vezető, Singularity University executive alumni tag

Frankó Csuba Dea Spark Institute at IBS vezetője és a Singulairy University executive alumni tagja. A Spark Institute transzformatív vezetőképző központban a jövő vezetői képességeire készítik fel a hallgatókat egy nemzetközi oktató és mentor közösség segítségével.A Spark élményalapú, problémafókuszú oktatási programjai módszertani és szemléletmódbeli támogatást nyújtanak cégeknek a digitális világ felé vezető úton. Dea 10 éve fejleszt innovatív képzési programokat vezetőknek és szakembereknek, mentorként pedig Európa-szerte támogat digitális transzformációs projekteket. Kedvenc témája a jövő munkahelye, a munka jövője, valamint a digitalizáció és az ember kapcsolata. Szenvedélyesen kutatja a digitális cégkultúrát mozgató tényezőket, azt hogy hogyan lehet fejleszteni a szervezetek alkalmazkodóképességét, illetve, hogy miként lehet az egyéni és közösségi gondolati torzításokat feltárni és, fellazítani. Amellett, hogy vállalatokat segít a digitális átállásban, szabadidejében elkötelezett jóga- és meditációs oktató immáron 10 éve.

Matteo Carbone

Founder and Director, Connected Insurance Observatory.

Matteo is Founder and Director of the Connected Insurance Observatory, Global InsurTech Thought Leader and Investor. He is internationally recognized as an insurance industry strategist with a specialization on innovation. Matteo is author and world-renowned authority on InsurTech – ranked among top international InsurTech Influencers – and he has spoken to audiences in eighteen different countries. Matteo has advised more than 100 different players in ten markets around the world and has wide experience which includes set up of industrial and commercial plans, growth strategy definition and support in the start-up of new initiatives, digital strategy development, insurance products innovation, channel strategy and commercial model definition, startups mentorship and advice M&A deals. Before creating the Connected Insurance Observatory, he spent eleven years in Bain & Company’s Financial Service practice. Matteo received his degree in Business Administration from Bocconi University, Milan.

Lex Tan

Founder and CEO, MotionsCloud

Lex is a founder and CEO of MotionsCloud – an insurtech company that streamline and automate claims processes of property and auto insurance companies with mobile, AI and video communication technologies. MotionsCloud was founded since Jan 2016, since then, the company went through 3 insurtech accelerators that backed by insurers and received an investment from the US investor. Currently, service his customer in Europe and in the US. MotionsCloud is named by Gartner as one of the insurance cool vendors 2017. Personally, Lex is a serial-entrepreneur, engineer and internet marketer. Recently, he has been ranked as one of the top 10 Insurtech influencers on social-media and serve as a mentor in W1 Insurtech accelerator that backed by 12 German insurers in Munich. In the past, Lex worked in the insurance industry for more than 5 years as a claims representative and was one of the award winners of the HSBC Young Entrepreneur Award and Erasmus For Young Entrepreneur Award.

Sztanó Imre

NN Biztosító Zrt., Elnök-vezérigazgató

Szakmai tapasztalatok

2016. már. – NN Biztosító Zrt. Elnök-vezérigazgató

2013. jan. – 2016. feb. Értékesítési és Disztribúciós Ügyvezető Igazgató, az Igazgatóság tagja

2007. feb. – 2012. jan. Erste Bank Hungary Zrt. Lakossági Üzletágért felelős Vezérigazgató-helyettes, az Igazgatóság tagja

2005. feb. – 2007. jan. Igazgató, Stratégiai Menedzsment Igazgatóság 2004. jan. – 2005. jan. Projektvezető, Postabank Integrációs Program

2001. feb. – 2003. dec Erste Bank AG (Bécs, Ausztria) Igazgató (korábban igazgatóhelyettes), Közép-Kelet-Európai Részvényelemzés

1998. nov – 2001. jan. Erste Bank Befektetési Rt. Elemzési Igazgató

1997. szep. – 1998. okt. Részvényelemző

1996. szep. – 1997. aug. BNP-Dresdner Bank (Hungaria) Rt. Vállalati Üzletág

Tanulmányok

2015-2016 London Business School (London, Dubai) Executive MBA

1993-1996 Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) Pénzügy vállalkozás szak Közgazdász 1989-1993 Szent István Gimnázium (Budapest)

Díjak

2010 Az Év Ifjú Bankára – A MasterCard díja egy független szakmai zsűri döntése alapján

Verőci Gábor

Idomsoft Zrt, Kutatási és fejlesztési igazgató

A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után a számítástechnika által támogatott iroda automatizálás, illetve országos nyilvántartások fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkoztam. 1996 óta kiemelten kezelem a biztonsági okmányok adatfelvételezését, nyilvántartását, valamint megszemélyesítését. Európában az elsők közt vezettük be a lézer gravírozásos okmány-megszemélyesítést. A magyarországi okmányirodai rendszer 2000-ben történő bevezetésétől folyamatosan dolgozom munkatársaimmal ezen terület fejlesztésén. 2013 márciusától két magánvállalat tulajdonos váltása után a 100%-os állami tulajdonú Idomsoft Zrt-ben dolgozom. Cégünk feladatai közé tartozik a Nemzeti Adatvagyon részét képező nyilvántartások fejlesztése és üzemeltetése. 2015 májusától a Belügyminisztérium e-Személyazonosító igazolvány bevezetésének szakmai és projekt vezetője vagyok. Ezen időszak alatt sikeresen létrehoztuk az e-Közigazgatás új azonosító eszközét, amelyből több mint 2.5 millió került kibocsátásra. A NISZ Zrt. közreműködésével létrehozott elektronikus aláírás rendszer használatával az okmány minősített elektronikus aláírás kezelésére is alkalmassá vált. A felhasználását támogató szolgáltatások fejlesztése, a közigazgatási és gazdasági élet szereplőinek e-Személyazonosító igazolvány felhasználásának támogatása, valamint a létrejött új informatikai rendszerek üzemeltetése e projekt feladatát képezi.

Kisbenedek Péter

elnök-vezérigazgató

Tanulmányok 1983-1988 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Munkahelyek, szakmai tevékenység 1988-1991 termékmenedzser Sancella Magyarország Kft. 1991-1995 értékesítési területen betöltött pozíciók – Philip Morris Magyarország és Philip Morris Services Inc., Lausanne, Svájc 1995-2000 értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes; nem-életbiztosítási vezérigazgató-helyettes ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. igazgatósági tag ÁB-Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár 2000-2003 vezérigazgató Erste Bank Hungary Zrt. 2001-2007 Felügyelő Bizottság tagja Erste Bank Befektetési Zrt. Erste Biztosító Erste Leasing Magyarország 2003-2004 elnök-vezérigazgató Postabank és Takarékpénztár 2003-2007 elnök-vezérigazgató Erste Bank Hungary Zrt. 2007-2008 igazgatósági tag – pénzügyek Erste Bank Group, Ausztria Felügyelő Bizottság elnöke Erste Bank Szerbia Erste Bank Ukrajna Felügyelő Bizottság tagja: Ceska Sporitelna, Cseh Köztársaság Slovenska Sporitelna, Szlovákia Banca Commerciala Románia S-Versicherung, Ausztria 2008. október 1-től: elnök-vezérigazgató Allianz Hungária Zrt. Egyéb tisztségek: Magyar Biztosítók Szövetsége- Az Igazgatóság tagja

Erdős Mihály

elnök-vezérigazgató

Közgazdász. 1993-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus) közgazdász diplomát, majd 1995-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakoklevelet szerzett. 1994 – 1997 között az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Felügyeletének főosztályvezető- helyettese 1997-1999-ig az Állami Pénztárfelügyelet főosztályvezetője 1999-től 2000-ig a K&H Befektetési Rt. vezető elemzője 2001- től a PSZFÁF kiemelt felügyeleti tanácsadója 2004-től 2006-ig PSZÁF ügyvezető igazgató-helyettese a Biztosítási és Pénzügyi Felügyeleti Igazgatóság Vagyonkezelési Bizottságának és az Európai Uniós Ügyek Bizottságának elnöke volt 2006-tól 2007-ig a Felügyelet stratégiai igazgatója, a stratégiai kabinet vezetője, illetve a Vagyonkezelési Bizottság elnöke, majd két évig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének főigazgató- helyettese 2010-ben nevezték ki az Európai Utazási Biztosító elnök- vezérigazgatójává, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. vezérigazgatójának stratégiai tanácsadója lett 2011. július 1-jétől a biztosító elnök-vezérigazgatója

Karászi Gyöngyi

Aegon

Magyar – Történelem szakos tanárként végzett, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán menedzsment, szóvivői, valamint kommunikációs ismeretek tanulmányokat folytatott és Szóvivő és kommunikációs vezető végzettséget szerzett. 2011 óta az Aegon Magyarország Oktatási vezetője, előtte az Union Biztosítónál Hálózati oktatási igazgatói pozíciót töltött be. Értékesítőként és trénerként is több éves tapasztalatot szerzett. Aktív tevékenységet folytat a Mabisz oktatási szekciójában. Elkötelezett az értékesítők és vezetőik gyakorlatorientált felkészítésében, a megfelelő biztosításszakmai felkészültség és a kommunikációs készségek ideális egyensúlyú fejlesztésében. Fontosnak tartja a jövő nemzedék pénzügyi edukációját.

Nikovics Éva

Igazgató, HR és Digitalizáció Allianz Hungária Zrt.

Közgazdászként végzett, pályafutását a pénzügyi szektorban 2003-ban az Erste Banknál kezdte, ahol a Postabank integrációs projektben, majd corporate governance területeken dolgozott. 2008-ban kezdett az Allianznál, néhány hónapig itt is corporate governance területen, ill. az akkor zajló transzformációs projektben dolgozott, majd átigazolt a HR-re. Itt kezdetben a javadalmazás, teljesítménymenedzsment és HR kontrolling területekért felelt, majd négy évig vezette a HR területet, ezt követően stratégiai igazgatóként a csoport szintű Megújulási Program projektjeit menedzselte, 2017 eleje óta digitalizációs, nyár óta digitalizációs és HR igazgató. A MABISZ digitalizációs munkacsoportjának vezetője.

Kurtisz Krisztián

Vezérigazgató, Uniqa

Kurtisz Krisztián biztonságtechnikai mérnökként diplomázott a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, de szinte rögtön a biztosítási szektorban kezdett el dolgozni. 2002-től 2008-ig a Groupama Biztosítónál előbb gépjármű-biztosítási menedzser, majd három évig lakossági és kisvállalkozói vagyonbiztosítási igazgató volt. 2008 és 2010 között Oroszországban tevékenykedett, előbb a Renaissance Insurance gépjármű-biztosítási igazgatójaként, aztán a Sravnikupi.ru vezérigazgatójaként. Hazaérkezése óta az UNIQA Biztosító Zrt. csapatát erősíti, korábban nem-életbiztosítási igazgatóként és igazgatósági tagként, 2016 júniusától pedig vezérigazgatóként.

Kerekes Antal

Partner Technológiai Tanácsadás

Kerekes Antal okleveles közgazdász, a Budapesti Államigazgatási és Közgazdasági Egyetemen végzett vezetés-szervezés szakirányon. Megszerezte a CEMS Masters fokozatot és 2009-ben a Corvinus School of Management MBA fokozatát is. Jelenleg a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. technológiai tanácsadásért felelős partnere. Lassan 15 éve dolgozik tanácsadóként. Szakterülete a digitális transzformáció, a stratégia és irányítási modellek, projektek és program menedzsment, rendszer integráció és implementáció, adat elemzés (data analytics) és digitális trendek (drón technológiák, digitális csatornák, customer technologiák, IoT, smart factory). Szerteágazó tapasztalatra tett szert a klasszikus tanácsadási területeken is, mint a működés átalakítás, a folyamatszervezés, a controlling. Az elmúlt években hazai és nemzetközi nagyvállalatoknál (például: E.ON csoport, MVM csoport, ENKSZ, FŐGÁZ, EDF DÉMÁSZ, Raiffeisen Bank, OTP Bank, CIB Bank, MFB, Budapest Bank, Gerenrali Biztosító, Uniqa Biztosító, Magyar Posta, MÁV, MOL csoport, OT Industries csoport, EGIS, Magyar Telekom, HungaroControl) illetve a közszolgálati szektor országos szereplőinél (NAV, OITH, NFÜ, NFGM, PMISZK, SZTNH) dolgozott szakértőként, projektvezetőként illetve projektszponzorként.

Első rész


08:00-09:00

Regisztráció

09:00-09:05

Köszöntő

Előadó: Molnos Dániel, főtitkár, Magyar Biztosítók Szövetsége

09:05-09:25

A kormányzat és a digitalizáció: irányok és arányok

Előadó: Deutsch Tamás , miniszterelnöki biztos, Digitális Jólét Programja

09:25-09:45

Innovációk a magyarországi biztosítóknál

Előadó: Pandurics Anett, MABISZ elnök

09:45-10:10

Insurtechek és inkumbensek: harc vagy szimbizózis?

Előadó: Matteo Carbone, Founder and Director, Connected Insurance Observatory

10:10-10:25

A közeljövő öt forradalmi technológiája

Előadó: Török Péter, STRATIS, partner

10:25-10:55

Kávészünet

Második rész


10:55-11:15

Az MNB és az új megoldások szabályozói környezete

Előadó: Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

11:15-11:30

Blockchain-re fűzött adatok

Előadó: Kocsis Gergely, ügyvezető, Rowanhill Global Kft.

11:30-11:45

Nyitott-e a piac az újdonságokra?

Előadó: Lemák Gábor FinnTech Group

11:45-12:30

Kerekasztal-beszélgetés

Cégvezetők a digitalizáció lehetőségeiről

Moderátor: Lambert Gábor, MABISZ

Résztvevők:

Erdős Mihály, Generali

Kisbenedek Péter, Allianz

Sztanó Imre, NN

Kurtisz Krisztián, Uniqa

12:30-14:00

Ebéd

Harmadik rész


14:00-14:10

MABISZ-díjátadó

14:10-14:30

Kutatás

Értékesítő kontra app. Hogyan akarják megismerni a termékeket, tartani a kapcsolatot az ügyfelek?

Előadó: Hídvégi Áron, Századvég

14:30-14:45

Felkészülés a GDPR-ra

Előadó: Kerekes Antal, partner, PricewaterhouseCoopers Magyarország

14:45-15:00

Az E-személyi használata a biztosításban

Előadó: Verőcí Gábor, BM Eszig projektvezető

15:00-15:15

Ami Németországban bevált

Előadó: Lex Tan, MotionsCloud, CEO

15:15-16:00

Kerekasztal HR-vezetőkkel

A munkaerő megőrzése vagy kiváltása lesz a nagyobb kihívás?

Moderátor: Frankó-Csuba Dea, Spark Institute

Résztvevők:

Bába Szabó Magda, Generali

Nikovics Éva, Allianz

Karászi Gyöngyi, Aegon

Veres Rita, AON HEWITT

16:00-16:05

Záróbeszéd

Előadó: Molnos Dániel

16:05-18:00

Búcsúkoccintás

Képek

Videók