Jog
„A munkám során nagyon fontos a változó jogszabályi környezethez való alkalmazkodás, a
felügyeleti ajánlások naprakész nyomon követése, az ezeknek való megfelelés. Munkám egy része az
igazgatási jellegű feladatok ellátása, így az Igazgatótanácsi ülések, Küldöttgyűlések
előkészítése, szabályzatok írása, aktualizálása.”
Jog
Langné dr. Csigi Nóra
1
Milyen tanulmányok után kerültél a biztosítási szakmába?
Jogi egyetemet végeztem és teljesen véletlenül kerültem jogi előadóként egy
nagy multinacionális biztosító kárrendezési egységéhez. Nagyon sokat tanultam itt az akkori főnökömtől
és kollégáimtól, illetve közben elvégeztem jogász-közgazdász és a biztosítási szakjogász képzést is. Egy
rövid, egy éves kitérőt leszámítva azóta is a biztosítási szakmában dolgozom.
2
Milyen biztosításaid vannak? Szükséged volt-e már valamelyikre?
A kötelező gépjármű felelősségbiztosításon kívül rendelkezem Cascoval, lakás-,
baleset- és nyugdíjbiztosítással. Külföldre pedig sohasem utazunk utasbiztosítás nélkül, legyen szó egy
néhány napos útról vagy egy hosszabb nyaralásról.
A lakásbiztosításunk szolgáltatásait már többször igénybe kellett venni; betörés és villámcsapás miatt
is.
3
Milyen munkakörben dolgozol? Milyen feladatokkal találkozol egy hét során?
Bár a kárrendezés mindig is a szívem csücske marad a biztosítási szakmán
belül, most jogtanácsosként dolgozom egy biztosító egyesületnél.
A munkám során nagyon fontos a változó jogszabályi környezethez való alkalmazkodás, a felügyeleti
ajánlások naprakész nyomon követése, az ezeknek való megfelelés. Munkám egy része az igazgatási jellegű
feladatok ellátása, így az Igazgatótanácsi ülések, Küldöttgyűlések előkészítése, szabályzatok írása,
aktualizálása. Másrészt szerződéstervezeteket készítek, vezetem a szerződések nyilvántartását;
segítséget nyújtok a szerződéskezelés területén felmerülő jogi problémák megoldásában. A jövőben az
egyesület peres képviselete is a feladataim közé fog tartozni.
4
Kinek ajánlanád a szakmát?
Egy biztosító jogi osztályán vagy bármely más szervezeti egységénél jogászként
dolgozni nagyon változatos munkát jelent. Azt gondolom, hogy a biztosítás teljes életciklusában, így a
termékfejlesztéstől elkezdve az értékesítésen, szerződéskezelésen át a szolgáltatásnyújtásig,
kárrendezésig felmerülnek jogi kérdések, szükség van a jogi támogatásra. Nagyon fontos, hogy a jogász
tudjon együtt dolgozni a biztosításszakmai munkatárssal, mert a kettőjük közös munkája az alapja a
biztosító prudens működésének.
És természetesen a biztosításspecifikus kérdések mellett nem kisebb hangsúllyal, de ott vannak a
biztosító társaságok működésével kapcsolatos jogi feladatok, mint az igazgatási jellegű, munkajogi,
adatvédelmi, szerződésekkel kapcsolatos feladatok, a társaság peres és peren kívüli képviselete.
Egy magánjog iránt érdeklődő jogász nagyon könnyen megtalálhatja a számításait a biztosítási szektorban.
A felvétel a Magyar Biztosítók Szövetségének székházában készült.