Totálkárról egyrészt akkor beszélünk, ha az autót azért nem érdemes megjavítani, mert a javítás többe kerülne, mint a jármű balesetkori forgalmi értékének a maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összege (ez az ún. gazdasági totálkár), valamint ha a jármű oly mértékben sérült, hogy az műszakilag javíthatatlan (ún. műszaki totálkár).

Totálkár esetében tehát a kárszámítás nem a javítás költségein alapul, hanem a jármű káridőponti értékéből vonják le az értékesíthető roncs becsült értékét, és a kettő különbsége lesz a kártérítés összege.

A tulajdonos döntése szerint a totálkárt szenvedett gépjármű is megjavíttatható, de ilyenkor a javítás költségei a károkozóra, illetve biztosítójára nem terhelhetők tovább.

A biztosítókat jogszabály (1999. évi VXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról, 33. §, 2) b/. bekezdés) egyetlen esetben kötelezi a közlekedési hatóság értesítésére a totálkárossá nyilvánított gépjárművekről, nevezetesen, ha a kárrendezési eljárásban úgy ítélik meg, hogy a gépjármű üzemeltetése műszaki állapota miatt véglegesen megszűntnek tekinthető. Ez a gyakorlatban lényegében csak a teljes mértékben roncsolt vagy elégett gépjárműveket érinti, vagy az olyan motorkerékpárt, amelynek a váza cserére szorul. Az ilyen esetet egyébként a tulajdonosnak is kötelessége a forgalomból kivonásra jogosult hatóságnak bejelenteni.

A súlyosan sérült, és az előző bekezdés alapján bejelentett gépjárművek további kezelését a hulladékká vált gépjárművekről kiadott 267/2004 (IX.23.) Korm. rendelet szabályozza.