Gyakori kérdések – Mit kell tennem, ha káresemény ér az utazás során? Hol jelenthetem be a szolgáltatási igényemet?


Mit kell tennem, ha káresemény ér az utazás során? Hol jelenthetem be a szolgáltatási igényemet?

A legfontosabb természetesen, hogy baleset vagy betegség esetén azonnal vegye fel a kapcsolatot a biztosítóval (hiszen a biztosító csak ekkor tud segíteni Önnek) – a kapcsolatfelvételre megjelölt telefonszámon, ahol a biztosítótársaság 0-24 órában elérhető asszisztenciája várja a hívását. Egyúttal felhívjuk figyelmét, hogy mindig figyeljen arra, hogy a biztosítási szerződésben rögzített határidőket és dokumentációs követelményeket minden esetben tartsa be, mert a szerződésben írt kötelezettségek be nem tartása a biztosító mentesüléséhez vezethet.

A bejelentés alapján a biztosító azonnal megteszi a szükséges lépéseket – és így tudja az Ön helyzetének, egészségügyi problémájának megfelelő, ellenőrzött szakorvosok segítését megszervezni. Ennek különös jelentősége van főként Európán kívüli országokban, pl. Egyiptomban, hogy az Ön biztosítója ilyen esetben is az egészségi állapotának megfelelő ellátást tudja megszervezni, képzett orvosokkal, tiszta, megfelelően felszerelt rendelőkben.

Fontos tudnia, hogy a szolgáltatásnyújtást megelőzően a biztosító mindig végez ún. fedezetellenőrzést, vagyis ellenőrzi, hogy az adott eseményre kiterjed-e a biztosítás, illetve a díjak rendben befizetésre kerültek-e.