Gyakori kérdések – Hogyan kell értelmezni a költségek összetételét mutató táblázatot?


Hogyan kell értelmezni a költségek összetételét mutató táblázatot?

A költségek megtalálhatóak a KID egy másik táblázatában is, mely a különböző költségtípusok hozamra gyakorolt hatását mutatja be a RIY mutató segítségével az ajánlott tartási idő végén. A költségeket a szerint bontják fel, hogy azok a szerződés mely időszakában, illetve milyen címen merülhetnek fel. Főszabályként az itt feltüntetett RIY részösszegek együtt kiadják az előző táblázat harmadik oszlopában szereplő összesített RIY értéket.

Megismerhető továbbá a biztosítási fedezet ellenértékéül szolgáló kockázati díjrész hatása is a befektetetési eredményre, de nem ebből a táblázatból, hanem a „Milyen termékről van szó” fejezetből.

Gyakori kérdések – Hogyan kell értelmezni a költségek időbeli alakulását mutató táblázatot?


Hogyan kell értelmezni a költségek időbeli alakulását mutató táblázatot?

A termék várható költségeit két táblázat mutatja be. Az első táblázat a költségek időbeli alakulását mutatja az ajánlott tartási időre és két további időpontra, az ajánlott tartási idő felére és egy évre. Ez utóbbiak azért fontosak, mert arról tájékoztatnak, hogy mivel kell számolnia az ügyfélnek, ha az ajánlott tartási időnél korábban szeretné visszavásárolni a szerződését.

A költségek a szemléletesség kedvéért kétféle módon is szerepelnek. Az egyik változat költségek kumulált összegként történő bemutatása a már megismert három időpontra. Vagyis azt lehet megtudni, hogy a bemutatott időpontig összesen mennyi költséget von el a biztosító. Ebben az esetben arra kell figyelemmel lenni, hogy az itt feltüntetett költségek a várható hozamokból és a díjakból kerülnek levonásra, tehát azokat nem a befizetett díjakkal kell összevetni.

A másik típusú bemutatás százalékos formában, hozamveszteségként történik a RIY (Reduction in Yield) mutató segítségével. Vagyis azt tudjuk meg, hogy mennyivel lesz alacsonyabb a várható hozam a felmerült költségek miatt. Ez a megközelítés már ismerős a magyar fogyasztók számára a TKM számításból. A KID hozamveszteség mutató (RIY mutató) sokban hasonlít a magyar TKM mutatóhoz, a kettő azonban nem teljesen egyforma. A különböző tartalomra történő RIY bemutatás jó illusztrálja azt, hogy a szerződést érdemes a futamidő végéig megtartani, mivel a biztosítási termékek költségstruktúrája jellemzően úgy van megalkotva, hogy az a futamidő elején relatíve magasabb elvonásokat eredményez.

A KID-ben feltüntetett költségek a várható hozamokból és a díjakból kerülnek elvonásra.

Gyakori kérdések – Mit jelent a díjnemfizetéssel történő megszűnés? Hogyan alakul ebben az esetben a biztosítási évforduló?


Mit jelent a díjnemfizetéssel történő megszűnés? Hogyan alakul ebben az esetben a biztosítási évforduló?

Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltéig – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik.

A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzembentartónak értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díj-nemfizetés miatt következett be.

A díjnemfizetés miatt az adott biztosítónál megszűnt és a törvény értelmében ugyanazon biztosítási időszakban az adott biztosítónál újrakötött szerződések esetében az évforduló marad az eredeti szerződés szerinti évforduló. Csak abban az esetben változik meg az új szerződés évfordulója, ha az újbóli kötésre az eredeti biztosítási időszak lejártát követően kerül sor.

Gyakori kérdések – Mit jelent a díjfizetési kötelezettség?


Mit jelent a díjfizetési kötelezettség?

A biztosítási szerződésben a biztosító a biztosítási díj ellenében vállalja, hogy a szerződésben meghatározott kockázatok bekövetkezése esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást nyújtja, a biztosított pedig arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási díját a biztosítónak határidőre megfizeti. A biztosítási díj a biztosítót a biztosítási időszak kezdőnapján megilleti, azonban a szerződő felek ettől eltérően is megállapodhatnak, illetve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében erről a jogszabály eltérően rendelkezhet.

A Gfbt. szerint a biztosítási díj a kockázat viselésének időtartamára előre illeti meg a biztosítót, aki a kockázatviselése megszűnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését követelheti. A határozott tartamú biztosítási szerződések biztosítási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj). Az egyszeri díjat – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.

A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányában az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes.

A biztosítót a késedelmes díjfizetés időszakára a szerződésben megállapított kamat illeti meg.

Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltéig – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik. A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzembentartónak értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.

Gépjárműflottára kötött szerződés esetén a szerződés létrejöttét, megszűnését, a biztosítási időszakot, valamint a díjfizetést illetően a szerződő felek a Gfbt-ben meghatározottaktól eltérhetnek.

Gyakori kérdések – Milyen járművekre köthetek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást? Köthetek biztosítást elektromos kerékpárra, rollerre?


Milyen járművekre köthetek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást? Köthetek biztosítást elektromos kerékpárra, rollerre?

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást csak gépjárművekre lehet kötni. A vonatkozó jogszabály (Gfbt.) szerint gépjárműnek a közúti forgalomban való részvétel feltételeként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett gépjármű, pótkocsi, félpótkocsi, mezőgazdasági vontató, négykerekű segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármű és munkagép, továbbá a hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segédmotoros kerékpár minősül.

A 300W teljesítményt el nem érő elektromos roller és elektromos kerékpár a jelenleg hatályos szabályozás szerint nem minősül gépjárműnek, így biztosítás sem köthető rá. Ilyen járművek használata esetén javasolt olyan lakásbiztosításhoz tartozó vagy egyéb felelősségbiztosítást kötni, amely fedezetet nyújt a gépjárműnek nem minősülő járművekkel okozott károkra is.

Gyakori kérdések – Milyen esetekben szűnik meg érdekmúlással a szerződés?


Milyen esetekben szűnik meg érdekmúlással a szerződés?

A szerződés érdekmúlással szűnik meg:

  • a gépjármű forgalomból történő kivonásával,
  • az üzembentartó változása esetén,
  • szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított hat hónapon belül nem történik meg.
  • tulajdonjog átszállása esetén, a szerződéskötésre kötelezett üzembentartó személyében változás áll be.

Gyakori kérdések – Mi a teendő, ha az ügyfél szüneteltetni akarja kötelező gépjárműfelelősségbiztosítását?


Mi a teendő, ha az ügyfél szüneteltetni akarja kötelező gépjárműfelelősségbiztosítását?

Az ügyfélnek lehetősége van a kötelező felelősségbiztosítását szüneteltetni. Ehhez elengedhetetlenül fontos a gépjármű forgalomból történő kivonása, melyet az illetékes okmányirodában kell kezdeményezni.

A biztosító kockázatviselése a járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek esetében akkor szünetel, ha az üzembentartó kérelmére vagy hivatalból történő eljárás következtében a gépjármű a forgalomból ideiglenes kivonásra került. A biztosítót ajánlott az ideiglenes kivonás tényéről haladéktalanul értesíteni (a forgalmi engedély vagy az okmányiroda igazolásának bemutatásával).

A szünetelés a kivonás napjától a szünetelés lejártának napjáig vagy a gépjármű ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb hat hónapig tart. A hat hónapos időtartam elteltével a gépjármű automatikusan visszahelyeződik a forgalomba és biztosítási kötelezettség alá esik.

Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított hat hónapon belül nem történik meg, a szerződés a hat hónapos időszak utolsó napját követő napon megszűnik.

A szünetelést követő díjrészlet fizetésének esedékessége – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a szünetelés megszűnésének a napja.

A szünetelés időtartama alatt az üzemben tartó kötelezettsége a szerződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.

A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművek esetében a szünetelésnek nincs helye.

Gyakori kérdések – Mi a teendő gépjármű öröklése esetén?


Mi a teendő gépjármű öröklése esetén?

2009. évi LXII. tv. 4. § (6) bekezdése értelmében az üzembentartó halála esetén a szerződés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármű birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette és a szerződéstdíjfizetéssel hatályban tartotta. Ez a biztosítás azonban a hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének napjától megszűnik, mivel a gépkocsi tulajdonjoga az örökösre szállt, s ebből adódóan a biztosító a részükre befizetett többletdíjat visszafizeti.

Gyakori kérdések – Mi a teendő akkor, ha szerződésem nem december 31-i évfordulós (évközi)?


Mi a teendő akkor, ha szerződésem nem december 31-i évfordulós (évközi)?

Ebben az esetben Ön csak akkor tanulmányozza a biztosítók 2018. január 1-től érvényes tarifáit, ha az Ön biztosítási időszakának kezdete 2018. március elsejére esik, vagy annál korábbi dátumú. Ebben az esetben megnézheti, hogy lesz-e kedvezőbb ajánlat az Ön számára a következő biztosítási időszakra Magyar Biztosítók Szövetsége – Kérdések és válaszok a kötelező felelősségbiztosításról valamelyik másik biztosítónál, és ha úgy dönt, akkor már tehet ajánlatot a kiválasztott biztosítónak.

Ha az Ön szerződésének biztosítási évfordulója 2018. március 2-re vagy azt követő időpontra esik, akkor nincs értelme a mostani tarifák tanulmányozásának, ugyanis ezek a tarifák az Ön évfordulójáig még megváltozhatnak. Ebben az esetben nincs értelme ajánlatot tennie valamely másik biztosítónak, ugyanis a biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen.

Szerződését érvényesen csak az Ön szerződésének konkrét évfordulójára tudja majd felmondani az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal beérkezően, a korábbi időpontra vonatkozó felmondása érvénytelen lesz. A biztosítási időszak alatt az adott gépjárműre az üzembentartó más biztosítóval nem köthet szerződést, az így megkötött (rákötött) szerződés érvénytelen!

A felmondás konkrét lebonyolításával kapcsolatban javasoljuk, hogy vegye figyelembe értelemszerűen a december 31-i évfordulójú ügyfeleknek javasolt tudnivalókat is.

Gyakori kérdések – Mi a teendő akkor, ha Ön a szerződésem december 31-i évfordulós?


Mi a teendő akkor, ha Ön a szerződésem december 31-i évfordulós?

A kínálat áttekintésére és a döntésre egy hónap áll rendelkezésére. A fizetendő díjáról a Felügyelet (www.mnb.hu), a MABISZ (www.mabisz.hu) és az egyes biztosítók honlapjain tájékozódhat és összehasonlíthatja a többi biztosító díjaival.

Ha a mérlegelés alapján úgy dönt, hogy továbbra is a jelenlegi biztosítóját választja, akkor nincs teendő!

Ha viszont úgy dönt, hogy biztosítót vált, jelenlegi szerződését írásban fel kell mondania, úgy, hogy az legkésőbb 2017. december 1-jén éjfélig a jelenlegi biztosítójához beérkezzék.

A felmondólevél elküldésekor kérjük, vegye figyelembe a postai átfutási időt, továbbá azt a tényt, hogy a küldemény esetleg nem érkezik meg a címzetthez. Ugyanilyen probléma adódhat a faxon elküldött felmondások esetében is. Javasoljuk, hogy felmondását időben feladott ajánlott levélként küldje el.

Amennyiben döntése elhúzódik és csak a hónap végére érlelődik meg az elhatározása, akkor célszerű a felmondó levelet személyesen eljuttatni az érintett biztosító legközelebbi egységéhez, és dokumentáltatni annak átvételét.

Amennyiben Ön nem, vagy nem a fentieknek megfelelően mondja fel biztosítását, akkor a „régi” szerződés hatályos marad a következő évre is, és a más biztosítónál újonnan „megkötött” (rákötött) biztosítás érvénytelen lesz.

Ha az ily módon folyamatos gfb szerződésének 2018. január 1-jén esedékes díját nem fizeti be, akkor az esedékességtől számított türelmi idő (60 nap) elteltével szerződése díjnemfizetés miatt fog megszűnni, viszont az év hátralévő részére is az előző (a jelenlegi) biztosítónál kell új szerződést kötnie.

Amennyiben ezt az új szerződést nem köti meg, akkor számolnia kell a biztosítatlanság következményeivel, vagyis azzal, hogy az Ön által okozott esetleges károkat a MABISZ a károsultnak megfizeti, de azt Öntől visszaköveteli.

Ne feledje tehát: ha a felmondás nem volt szabályos, az új, kiválasztott biztosítóval kötött szerződése nem lesz érvényes!