Gyakori kérdések – Mire terjed ki a biztosító kockázatviselése? Minden esetben számíthatunk a biztosító szolgáltatására?


Mire terjed ki a biztosító kockázatviselése? Minden esetben számíthatunk a biztosító szolgáltatására?

A biztosító által vállalt kockázat tartalmát és határait a konkrét biztosítási szerződés, és annak részét képező szerződési feltételek határozzák meg.

A biztosítók nem minden esetben kötelesek szolgáltatást teljesíteni a baleset bekövetkezése esetén, így a szerződési feltételekben szereplő, jogszabály vagy a biztosító döntése alapján meghatározott, ún. kizárási eseteknél (kockázatviselés alól kizárt esetek, ilyenek lehetnek pl.: egyes veszélyes sporttevékenységek, vagy meg nem engedett helyszíneken való fürdés stb.), illetve a biztosító mentesülésének eseteiben nem számíthatunk biztosítási szolgáltatásokra. Utóbbi esetre vonatkozó gyakorlati példa, ha a balesetet jogellenesen és súlyosan gondatlanul a biztosított okozta, pl.: a közlekedési szabályok be nem tartásával, tudatmódosító, a tájékozódási képességekre károsan ható szer befolyása alatti gépjárművezetés.

Fontos, hogy a szerződés részét képező szerződési feltételek tartalmát még a szerződés megkötése előtt minden esetben el kell olvasni, hogy tisztában legyünk annak tartalmával.

Gyakori kérdések – Milyen következményekre lehet számítani a balesetek kapcsán?


Milyen következményekre lehet számítani a balesetek kapcsán?

A hosszabb-rövidebb idő alatt következmények nélkül gyógyuló múlékony sérüléstől a valamilyen visszamaradó hátrányt okozó tartós egészségromláson (maradandó egészségkárosodáson) át a sajnálatos halálesetekig többféle következményre kell gondolni.

Gyakori kérdések – Mik a leggyakoribb balesetek, azaz hogy történik leginkább baleset?


Mik a leggyakoribb balesetek, azaz hogy történik leginkább baleset?

A legjellemzőbb okok nagyon banálisak: botlás, elesés/leesés, elcsúszás, de igen gyakoriak a háztartási kisgépek, kerti szerszámok okozta balesetek (pl. fűnyíró, fűkasza), égés, áramütés okozta sérülések, fulladás (akár kerti medencében, folyóvizekben), haszonállatok okozta sérülések, házi kedvencek okozta balesetek (pl. kutyaharapás).

Gyakori kérdések – Mik a főbb kockázatok, baleseti okok?


Mik a főbb kockázatok, baleseti okok?

A balesetek leggyakoribb okai: a figyelmetlenség, könnyelműség, türelmetlenség, kapkodás, sietség, szándékos vagy gondatlan szabályszegés, szakszerűtlen eljárás.

A fenti okokból is látszik, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy megfelelő, tudatos magatartással a legtöbb baleset elkerülhető, illetve a baleseti kockázat ezzel jelentősen mérsékelhető.

Gyakori kérdések – Miért éppen én gondoljak a balesetekre?


Miért éppen én gondoljak a balesetekre?

Magyarországon átlagosan naponta közel nyolcszáz baleset történik. Folyamatosan ki vagyunk téve baleseti kockázatoknak és nem mindegy, hogy ezeket hogyan kezeljük, gondolunk-e ezekre egyáltalán.

A balesetek körében szembeötlő, hogy:

  1. A halálos kimenetelű balesetek többsége az otthonokban következik be.
  2. A halálos otthoni balesetek közvetlen oka kétharmad részben esés, csúszás, botlás.
  3. Közúti közlekedési balesetek során évente továbbra is több százan veszítik életüket.
  4. Munkabalesetként évente átlagosan kb. 20 000-22 000 esetet regisztrálnak a munkáltatói bejelentések alapján.

Az év bizonyos időszakaiban különösen sok sérülés, baleset történik. Jellemzően ilyen a nyári időszak, amikor szabadidős tevékenységek kapcsán, a ház körüli munkák során, vagy sportolással, utazással összefüggésben is érhet minket baj, télen pedig – az évszakhoz kapcsolódóan – jellemzőek pl. a síbalesetek, de pl.: egyes tüzelő/hűtő/fűtő, vízmelegítő berendezések egész évben okozhatnak tragédiát.

Minden időben fontos tehát a balesetmegelőzés, a kockázatkerülő magatartás, de a legkörültekintőbb gyakorlat mellett sem zárható ki a baleset bekövetkezése!

Gyakori kérdések – Hol történik a legtöbb baleset?


Hol történik a legtöbb baleset?

Talán nem gondolnánk rá, de a legtöbb baleset otthon, a háztartásban történik. Pontos statisztika hiányában a rendelkezésre álló szakértői becslések szerint évente Magyarországon mintegy negyedmillió „otthoni” baleset történik.

A hivatalos statisztika szerint a második leggyakoribb baleseti helyszín a munkahely (üzem). A közlekedési balesetek csak a harmadik helyet foglalják el ebben a negatív rangsorban.

Fontos kategóriaként külön meg kell említeni a sportbaleseteket.

Gyakori kérdések – A balesetek megelőzése mellett fontos eszköz a balesetbiztosítások megkötése, hiszen biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító szolgáltatása sokat segíthet. Mik a jellemző biztosítási szolgáltatások?


A balesetek megelőzése mellett fontos eszköz a balesetbiztosítások megkötése, hiszen biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító szolgáltatása sokat segíthet. Mik a jellemző biztosítási szolgáltatások?

A biztosító baleset esetén a szerződésben erre meghatározott szolgáltatási összeget fizeti ki a kedvezményezett számára. Balesetbiztosításnál a kedvezményezett a biztosított, illetve az ő halála esetén jellemzően a biztosított örököse, vagy más, a szerződésben kedvezményezettként megjelölt személy.

A legtöbb biztosítónál számos balesetbiztosítási fedezet igényelhető, mint például az alábbiak: Csonttörésre, baleseti kórházi napi térítésre vonatkozó biztosítás, baleseti műtéti térítés, baleseti költségtérítés, baleseti keresőképtelenségi napi térítés, égési sérülésre vonatkozó biztosítás, baleseti halálra vonatkozó biztosítás, baleseti eredetű maradandó egészségkárosodásra, közlekedési baleseti halálra, vagy közlekedési balesetből eredő maradandó egészségkárosodásra vonatkozó biztosítás.

A biztosító szolgáltatásának szabályait minden esetben az adott szerződés és az annak részét képező szerződési feltételek tartalmazzák.

Gyakori kérdések – Használható a jövőben a hagyományos, papír alapú kék-sárga nyomtatvány is?


Használható a jövőben a hagyományos, papír alapú kék-sárga nyomtatvány is?

Igen, használható. Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével a káresemény jóval egyszerűbben és gyorsabban bejelenthető, de a bejelentést ettől függetlenül papír alapon is érvényesen be lehet küldeni. Az E-kárbejelentő alkalmazás kiegészíti a hagyományos kárbejelentési csatornákat, egy újabb lehetőséget jelent a digitalizáció adta lehetőségekkel élni kívánó ügyfelek számára, figyelemmel azonban előnyeire, a magyar biztosítók, a MABISZ, sőt az Országos Rendőrfőkapitányság is javasolja a használatát.

Azokban az esetekben, amelyekben az E-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem alkalmazható (pl. külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), csak a papír alapú kék-sárga nyomtatvány használható.