Biztonság Hete – Irány az oktatás!


Biztonság Hete – Irány az oktatás!

2017.09.25.

Idén második alkalommal, immár országos rendezvénysorozattal tartották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként a Biztonság Hetét, szeptember 17-22 között. A több mint kéttucat helyszínen az elsődlegesen érintett – 9-14 év közötti – korosztályokból már háromszor annyi gyerek találkozott a programokkal, mint tavaly.

Az elmúlt évben még csak Budapesten és Pest megyében megrendezett témahét idén már országossá nőtte ki magát. Akkor 11 helyszínen ötezer gyerek, most 25 helyszínen több mint 15.000 gyerek és 4000 felnőtt vett részt a programokon. A programhét távlati célja, hogy a balesetmegelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód fokozatosan beépüljön az oktatásba, és szeptemberben egy hét a közoktatási intézményekben a biztonságtudatosság elmélyítéséről is szóljon. Ez az elképzelés kedvező visszhangra talált több, a helyszíneken is megjelent politikus körében.

A tematikus hét időzítése igazodik ahhoz, hogy szeptember harmadik hetére esik a gyermekek világnapja, a biztosítás világnapja és az EDWARD nap. Utóbbit a közúti rendőrség nemzetközi szervezete (TISPOL) kezdeményezte, s az a célja, hogy legalább ezen a napon senki ne veszítse életét Európa útjain. Ebben az évben az EDWARD nap szeptember 19-re esett, és sikerült teljesíteni a célt: ez a 24 óra halálos baleset nélkül telt el Magyarországon. Ám ez sajnos valóban kivételes napnak számít, hiszen az idei év első 8 hónapjában – az ORFK adatai alapján – 11058 db személyi sérüléssel járó baleset történt az ország útjain.

Az országos rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy a balesetmegelőzés fontosságára és lehetőségeire más területeken is felhívja a figyelmet. Így például nem árt tisztában lenni azzal, hogy az otthoni balesetek aránya az összes baleseten belül magasabb, mint a közútiaké. A leggyakrabban előforduló háztartási baleseteknek az esések számítanak, ezt követik az égés okozta sérülések, majd a vágások és szúrások. Esetenként előfordulnak mérgezések vagy áramütés okozta balesetek is. Ezért a biztonságra való törekvés és egy esetleges baj bekövetkezésekor annak tudatos elhárítása és kezelése kiemelten fontos terület, amelyre már gyerekkorban, a családon belül és az iskolai oktatásban is fel kell és fel is lehet készíteni az egymást követő nemzedékeket.

A Biztonság Hetén az egyes budapesti és megyei helyszíneken az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló-segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhattak. A rendőrség és katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívták fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A biztonságot a lehető legszélesebb értelemben tekintve a Biztonság Hetén szó volt élelmiszerbiztonságról, biztonságos hulladékkezelésről, erdőtüzek megelőzéséről is.

Az eseménysorozatról a https://www.mabisz.hu/ honlapon, valamint a Biztonság Hete Youtube csatornán

(https://www.youtube.com/channel/UCPzf22ufanEy1DP7Zj27F0A) is találhatóak bővebb információk. A filmeket máris több mint negyed millióan tekintették meg.