Biztosítsd Be a Karriered! – Aegon

support_agent Ügyfélszolgálat
„Az ügyfélszolgálat munkatársai nap mint nap közvetlen kapcsolatba kerülnek ügyfelekkel. Az Ügyfélkapcsolati Igazgatóság vezetőjeként inkább már a döntéshozatal, a csapat koordinálása, és a beszámolók meghallgatása tartozik a fő munkakörbe.”
support_agent Ügyfélszolgálat
Lévay András
Szakmatérkép
Vissza a puzzle-re
1
Milyen tanulmányok után kerültél a biztosítási szakmába?
Amerikában nőttem fel, gyerekkoromban ott jártam iskolába, majd Magyarországon jártam ki a gimnáziumot, amelyet követően Közgazdászként végeztem a Budapesti Gazdasági Főiskolán. Eközben már elkezdtem dolgozni az egyik nagy magyar biztosítónál, és a szakdolgozatomat biztosítási folyamatszervezésből írtam. Itt azonban nem ért véget a tanulás, hiszen a biztosítási szakmát igazán csak úgy lehet elsajátítani miközben csinálja az ember.
2
Milyen munkakörben dolgozol? Milyen feladatokkal találkozol egy hét során?
Jelenleg az Aegon Magyarország Ügyfélkapcsolati Igazgatóságát vezetem, amely már nem csak a szakmáról, hanem inkább magáról a munkatársak irányításáról szól, tekintve, hogy majdnem 200 fő dolgozik ezen a területen. Napi feladataim közé egyértelműen a riport olvasás, kollégák beszámolóinak meghallgatása, döntéshozatal tartozik. Közvetlen kapcsolatba már sajnos nem kerülök ügyfelekkel, helyette folyamatszervezési és szervezetirányítási feladataim vannak. Cégünknél manapság a legfőbb irány a digitális transzformáció, ezalatt leginkább az online ügyfélszolgálati fejlesztésekre kell gondolni. Ha háttérfolyamatokról beszélünk, akkor a robotika és folyamatautomatizálás kerül előtérbe.
3
Milyen biztosításaid vannak? Szükséged volt-e már valamelyikre?
Mindenféle biztosításom van, élet, lakás, gépjármű, és szerencsére nem túl sűrűn, de volt már rájuk szükségem. A legtöbbet a lakásbiztosításomat kellett igénybe vennem, de itt nem arra kell gondolni, hogy folyamatosan leég a házam, csupán arra, hogy sokszor beázik. Ez egyébként az egyik leggyakoribb káresemény Magyarországon.
4
Kinek ajánlanád a szakmát?
Egyértelműen azoknak ajánlom a szakmát, akik elhivatottak és szeretik az izgalmas iparágakat. A biztosítási szakma rengetek különböző egyéb szakmára épít: gazdasági, egészségügyi, mérnöki, kommunikációs. Mindenki megtalálhatja benne a helyét, aki a mindennapi gondolkodásában előtérbe tudja helyezni az ügyfelet és az ügyfél elvárásait. Nem mindig egyszerű, kitartó munka kell hozzá, de megéri, és cserébe nap mint nap új kihívásokkal szembesülhet az ember.