Biztosítsd Be a Karriered! – KÖBE

car_repair Gépjármű kárrendezés
„Kárrendezési igazgatóként rendkívül sokszínű munkával nézhetek szembe nap mint nap. Nagy szerepet játszanak a munkában az egyedi esetek elbírálásai, valamint irányítással, folyamatfejlesztéssel és -tervezéssel, szabályzatok írásával is foglalkozhatok.”
car_repair Gépjármű kárrendezés
Tallárom Tamás
Szakmatérkép
Vissza a puzzle-re
1
Milyen tanulmányok után kerültél a biztosítási szakmába?
A Műegyetemen végeztem közlekedésmérnökként. Nem ismerek olyan embert, aki gyerekkorában biztosítói szektorban akart volna dolgozni, én sem. Akkor, mint majdnem minden évfolyamtársamnak, az volt a célom, vágyam hogy autókat, vagy legalább belső égésű motorokat fogok tervezni. De aztán világossá vált, hogy a valóságban az autóiparban egy ember csak nagyon nagyon picike részét tervezi az autónak, csak pár vezető mérnök vesz részt a teljes tervezési folyamatban. Miután az egyik barátom mesélt arról, hogy Ő kárszakértőként dolgozik egy biztosítónál, egyből megtetszett, hogy ott is autókkal foglalkozhatok, de más perspektívából. Így kárszakértőként indult a biztosítási pályafutásom, amit rettentően élveztem már az elejétől fogva, megismerkedtem gyakorlatilag az összes autótípussal, ráadásul testközelből, részleteiben.
2
Milyen munkakörben dolgozol? Milyen feladatokkal találkozol egy hét során?
Jelenleg kárrendezési igazgatóként felelek azért, hogy a kárrendezési folyamatok jól működjenek. Nagyon sokrétű feladatokkal találkozok naponta; károk műszaki elemzésével, összetettebb károk vizsgálatával, kérdéses esetekben a döntés meghozatalával, személyi sérüléses ügyfelek kárigényének bírálatával, folyamatfejlesztéssel és tervezéssel, új technológiák, megoldások felkutatásával, implementálásával, panaszügyek véleményezésével, informatikai specifikációkkal, projektmenedzsmenttel, költség és üzleti tervezéssel, szabályzatok írásával, külső partnerekkel való kapcsolattartással, külső beszállítókkal való tárgyalással, munkatársak irányításával, motiválásával, és még rengeteg egyéb kisebb-nagyobb dologgal találkozok. Őszintén mondhatom, hogy nincs két ugyanolyan nap, nagyon változatos a mi munkánk, beleértve az összes olyan munkatársamét is, akik azért dolgoznak, hogy az ügyfeleket segítsék, ha kár éri őket. A KÖBE kiemelt figyelmet fordít a munkavállalói jólétre és egészségre, ennek példája az edzőtermünk, ahol egy tömény nap után kicsit kiereszthetjük a gőzt.
3
Milyen biztosításaid vannak? Szükséged volt-e már valamelyikre?
Jellemzően autós és lakásbiztosításaim vannak, illetve minden külföldi utazásom alkalmával kötök utasbiztosítást is. A szakmámon keresztül is látom, hogy annak hiánya egyes káresetek esetén milyen költséges tud lenni. Sajnos volt már szükség Casco biztosításomra, elég sokat vezetek, megtörtént már, hogy figyelmetlenségből okoztam kárt, és szenvedő alanya is voltam már gépjármű balesetnek. Nagyon sok súlyos esetet látok minden nap, ezért alapvetően a biztonságra törekszem. Egy métert sem teszek meg addig, míg be nem kötöm a biztonsági övemet, az tényleg nem közhely, hogy használni kell, nagyon is valóságos biztonsági elem, az egyik legfontosabb és legalapvetőbb védelem, amit megtehetünk önmagunk testi épségének megóvása érdekében. A házamban is volt már csőtörés és vízelfolyás, szerencsére a lakásbiztosításom fedezte a károkat.
4
Kinek ajánlanád a szakmát?
Mindenkinek, aki szereti a tényleg változatos munkát, szeret csapatban dolgozni, de egyedül is önálló és döntésképes, szeret ötletelni, komplexebb dolgokat megérteni, rendszerben gondolkodni, ügyfelek problémáit megoldani, és az sem árt, ha van egy kis műszaki vénája, és egy csipet találékonysága.