– a jármű eredeti gyári széria kivitelű alaptípusa, s ennek eredeti gyári kivitelezésű alkatrészei és tartozékai,

– a KRESZ által kötelezően előírt tartozékok,

– a személy- és vagyonbiztonságot növelő tartozékok

Gazdasági, illetve műszaki totálkár esetén a biztosító a maradványértékkel (roncs értékével) csökkentett pótlási értéket téríti meg. Lopáskár esetén természetesen a teljes pótlási érték megtérítésre kerül.

A biztosítók a gazdasági, illetve műszaki totálkár rendezése során a káridőponti hazai belföldi piaci forgalmi értékből levonják az értéket képviselő maradvány (roncs) értékét. Totálkárnál a maradvány (a roncs) a biztosított tulajdonában marad, a maradvány átvételére a biztosító nem kötelezhető.

Az önrészesedés az az összeg, melyet a bruttó kárösszegből káreseményenként a biztosított maga visel.

A biztosítók igyekeznek érdekeltté tenni ügyfeleiket a kármegelőzésben. Ezt szolgálja a már korábban ismertetett bonusz rendszer is, amely előre, vagy utólag (díjvisszatérítéssel) nyújtott díjengedménnyel igyekszik „honorálni” a balesetmentes vezetést, a biztosítási „eseménymentes” éveket. Egyes biztosítók ugyancsak díjengedménnyel honorálják a korszerű biztonságtechnikai eszközök beszerelését is, ami a lopás kockázatát nagymértékben csökkenti.

Ugyanezt a cél szolgálja az önrészesedés is, ami szintén igyekszik érdekeltté tenni a biztosítottat a kármegelőzésben, a kár enyhítésében. Másrészt viszont az önrészeknél szereplő minimum összeg alkalmazása megelőzi azt, hogy a biztosító jelentős költségeket fordítson kisebb összegű, un. bagatell károk felvételére, rendezésére.

A biztosított általában többfajta önrészesedési lehetőség közül választhat. A biztosítók általában relatív (százalékos mértékű) önrészesedést és ezzel egyidejűleg abszolút (fix összegű, minimális) önrészesedést is meghatároznak és a biztosítottnak a kettő közül a magasabb önrészesedést kell, hogy megfizesse.

A biztosítási év kezdetének időpontjától számított harmincadik nap elteltével a szerződés és azzal a biztosítónak ezen időtartam (respiró) végéig fennállott kockázatviselése megszűnik, ha addig a biztosított (szerződő) a biztosítás díjfizetési gyakoriság szerinti esedékes díját nem fizette be a biztosító számlájára.

A biztosító és a szerződő/biztosított közös megegyezéssel is megszüntethetik a szerződést. A gépjármű értékesítése is – biztosítóhoz történő bejelentése által – a szerződés megszűnését vonja maga után.

A határozatlan időtartamú casco biztosítási szerződést a biztosítási év végére (utolsó napjára), azt legalább 30 nappal megelőzően, bármelyik fél írásban felmondhatja. A felmondással a szerződés – és vele a biztosító kockázatviselése – a biztosítási év utolsó napjának elteltével megszűnik; a biztosítót a biztosítási év végéig illeti meg a díj.

– a biztosítási esemény napján, ha az annak folytán megrongálódott gépjármű helyreállítása nem gazdaságos, illetve ha az megsemmisült, vagy azt ellopták és nem került meg;

a gépjármű tulajdonjogának átszállásakor, kivéve, ha a gépjármű más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt;

– azon a napon, amikor a casco biztosítási esemény bekövetkezése – pl. a biztosított gépjármű garanciális cserére történt leadása miatt – lehetetlenné vált.

Az első esetben a biztosítót – szolgáltatása folytán – a biztosítási év végéig illeti meg a díj; az addig kiegyenlítetlen, időarányos díjat jogosult a szolgáltatás összegéből levonni.

A másik esetben az érdekmúlás tárgyhavának végéig illeti meg a biztosítót a díj.

A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított, egy vagy két év letelte után évülnek el attól függően, hogy személyi sérüléses vagy nem személysérüléses károkról, jogi vagy természetes személyekről beszélünk.

Ismerkedjünk meg röviden a veszélyközösség fogalmával! Veszélyközösségnek nevezzük az azonos kockázatoknak kitett személyek csoportját. A biztosító a biztosítási tevékenységének keretében ilyen veszélyközösségeket szervez az egyes biztosítási kockázatokra, ahol a nagy számok törvénye alapján az egyedileg bizonytalan, de az összességében becsülhető kockázat a veszélyközösség szintjén kiegyenlítődik. A biztosító tehát főszabályként a veszélyközösségtől begyűjtött pénzből (biztosítási díjak) finanszírozza a költségeit és a bekövetkezett károkat.

A veszélyközösség kialakításának legfontosabb eleme, hogy a biztosítottak a tényleges kockázatukkal arányos díjat fizessenek, ami biztosítja, hogy mindenki arányosan járuljon hozzá a közösségben felmerülő károk kifizetéséhez. A biztosító az összegyűjtött biztosítási díjakból tartalékokat képez, ezzel garantálva hosszú távú vállalásainak fedezetét és ügyel arra, hogy kárkifizetésre csak abban az esetben kerüljön sor, ha arra a vállalt biztosítási fedezet kiterjed. Ez egyben segíti a veszélyközösség díjszintjének megfelelő szinten tartását is. Amennyiben a szerződéses feltételek lehetővé teszik, a kártapasztalatok függvényében a biztosító a díjakat módosíthatja.

Kulcsszó tehát az arányosság! A beszedett díj arányos azzal a kockázattal, amit a biztosított a veszélyközösségbe hoz magával, továbbá arányos az igényelt szolgáltatás nagyságával is.

Nem, és ez nagyon fontos különbség a társadalombiztosításhoz képest. A magánbiztosító által elvállalható kockázattal (ún. biztosítható kockázat) szemben több elvárás létezik, hogy működni tudjon a nagy számok törvénye. Ilyen pl. hogy a káresemény bekövetkezése véletlenszerű, előre nem látható és a szerződésben meghatározott események tekintetében a biztosított akaratától független legyen.

A biztosító a kockázatelbírálás során dönt arról, hogy egy adott kockázat beilleszthető-e a veszélyközösség profiljába. A kockázatelbírálás eredménye lehet:

• normál díj melletti vállalás
• a kockázat elutasítása (pl. veszélyes tevékenység esetén)
• feltételek módosítása:
  • díjemelés (pl. foglalkozás vagy sporttevékenység vagy akár dohányzás miatt)
  • kizárás alkalmazása (pl. meglévő betegségek, sérülések esetén)
  • szolgáltatások körének szűkítése.