MABISZ: Figyelmesen válasszunk úticélt az üdüléshez!


MABISZ: Figyelmesen válasszunk úticélt az üdüléshez!

2011.02.14.

Utazás előtt érdemes informálódni, s megnézni, hogy a célország nem szerepel-e az utazásra nem javasolt országok listáján a Külügyminisztérium honlapján. A veszélyeztetett kategóriába sorolt térségekben az infrastruktúra esetleges összeomlásakor még egy banális egészségügyi probléma is igen nehéz helyzetbe hozhatja az oda utazót – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az Egyiptomban zajló események miatt a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma az afrikai országot „az utazásra nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockázatokat rejtő utazási célországok és térségek” kategóriájába sorolta át. A veszélyeztetett területekre történő utazás közvetlen veszélyt jelenthet az oda utazóra. Emellett több tekintetben is közvetett veszélynek is ki vannak téve az odautazók – hívja fel rá a figyelmet a MABISZ. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az infrastruktúra – a közlekedés, az egészségügyi ellátás, a telefonösszeköttetés stb. – összeomlásával, a gyógyszerekhez való hozzájutás ellehetetlenülésével a biztosítók nem tudják ellátni az assistance szolgáltatás vállalásából fakadó feladataikat. Az extrém körülmények igen gyakran lehetetlenné teszik magát a segítségnyújtást – az assistance szolgáltatást – akár egy olyan banális egészségügyi probléma jelentkezésekor is, mint egy elcsúszás miatti bokaficam.

A szövetség felhívja a figyelmet arra is, hogy az állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásaikra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, illetve lehetőség szerint, a körülmények javulásáig halasszák utazásukat későbbre. Ezt járványveszély, háborús, illetve polgárháborús fenyegetettség, terrorista támadások veszélye, bizonytalan belpolitikai helyzet vagy más rendkívüli körülmény indokolhatja.

Az utasbiztosítások mindegyike tartalmaz assistance-szolgáltatást is, melynek lényege, hogy baj esetén az ügyfél a nap 24 órájában segítséget kaphat – magyar nyelven. Ez a segítség rosszullét, baleset esetén a megfelelő orvosi segítség helyszínre küldésétől a gépkocsi elromlása esetén a legközelebbi szerviz címének megadásáig vagy ellopott iratok esetén a szükséges tennivalók, telefonszámok közvetítéséig bármi lehet.

Ha bankkártyánkhoz kapcsolódó utasbiztosítással rendelkezünk, érdemes utazás előtt ellenőrizni az egyes biztosítási eseményekhez kapcsolódó limiteket. A bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítások nagyobbik része alacsonyabb biztosítási limitet tartalmaz, esetleg csak Európán belüli utazásra szól a kockázatvállalás stb. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) éppen ezért azt javasolja, hogy a kiutazás előtt mindenki alaposan tanulmányozza át utasbiztosítása szerződési feltételeit is, s mindenképpen fogadja meg a Külügyminisztérium ajánlásait.