Összefog a biztonságosabb közlekedésért a HTA és a MABISZ


Összefog a biztonságosabb közlekedésért a HTA és a MABISZ

2013.10.15.

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A két szervezet célja, hogy összefogásuk eredményeként biztonságosabbá váljon a hazai közúti közlekedés. „Mindkét szövetség számára kiemelten fontos a baleset-megelőzés, ezért is döntöttünk úgy, hogy a jövőben támogatjuk a biztosítók biztonságos közlekedést erősítő oktatási és ismeretterjesztő tevékenységét” – hangsúlyozta Rábai Dániel, a HTA elnöke az együttműködés kapcsán.

Közös érdek hozta össze a Magyar Gumiabroncs Szövetséget és a Magyar Biztosítók Szövetségét: mindketten elkötelezettek a biztonságosabb közlekedés, valamint a megfelelő közlekedésbiztonsági és technikai tudásátadás iránt. „Nagyobb hangsúlyt szeretnénk helyezni a baleset-megelőzésre, ezért a biztosítók kármegelőzéssel és kárrendezéssel kapcsolatos ismeretterjesztő és oktatási tevékenységét kívánjuk erősíteni” – emelte ki a Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke.

A MABISZ főtitkára, Molnos Dániel úgy véli, a megállapodás egy rendkívül fontos lépés a biztonságosabb közúti közlekedés tudatossá tétele felé. Kiemelte: a két szövetség közös erővel az eddigieknél hatékonyabban érheti el a lakosságot, közös akcióik révén pedig a korábbinál szélesebb körű ismeretterjesztő és figyelemfelhívó tevékenységet folytathatnak.

Főleg a defenzív vezetés, a tudatos járművezetői magatartás, a megfelelő gumiabroncs-választás, a nem megfelelő abroncshasználat esetleges következményei, valamint az egyéb, a vezetéshez és a közlekedésbiztonsághoz tartozó kérdések kerülnek majd elő a közös munka során. „Nagy várakozással tekintünk az együttműködés elé, és örülünk, hogy a MABISZ számít a közlekedésbiztonság terén megszerzett tapasztalatainkra, tudásunkra” – tette hozzá Morenth Péter.

A jövőben több közös közlekedésbiztonsági kampányt is szervez a HTA és a MABISZ, amelyek segítségével arra hívják fel a lakosság figyelmét, hogyan lehet megelőzni a különböző közlekedési káreseményeket. Az együttműködés részeként megosztják egymással a másik fél tevékenységéhez is kapcsolódó szakmai állásfoglalásaikat, valamint az általuk tartott konferenciákon, jelentősebb szakmai értekezleteken kölcsönösen biztosítják egymás szakértőinek látogatói, előadói részvételét.

Kapcsolat:

Morenth Péter

Magyar Gumiabroncs Szövetség

ügyvezető elnök

morenth@hta.org.hu

tel.: +361 7896970

www.hta.org.hu

Gilyén Ágnes

Magyar Biztosítók Szövetsége

kommunikációs főosztályvezető

agnes.gilyen@mabisz.hu

Mobil: +3620/465-18-98

Mobil: +3630/586-98-28

www.mabisz.hu