Sajtóközlemény – 2026

„Biztos, ami biztos!” címmel podcast sorozatot indított a Magyar Biztosítók Szövetsége (2026.01.13.)

Az idén 36 éves MABISZ történelmében egyedülálló vállalkozásra adtuk a fejünket azzal, hogy tavaly év végén, az Extreme Net Kft. együttműködésével podcast sorozatot indítottunk „Biztos, ami biztos!” címmel.

Tettük ezt elsősorban azért, hogy a biztosítókkal szembeni előítéleteket eloszlassuk, illetve valós problémákat megbeszéljünk. Másodsorban szeretnénk felhívni nézőink, hallgatóink figyelmét arra, hogy miért fontos, hogy a saját jól felfogott érdekünkben megkössük a szükséges és megfelelő fedezeteket tartalmazó biztosításokat.

Ténykérdés, hogy a biztosítás elsősorban üzlet. Mégpedig világszerte virágzó üzlet, amelynek középpontjában azonban mégiscsak az ember áll. Hiszen rólunk szól, értünk van. Jogszabály szerint szerződéses jogviszonyt hoz létre biztosító és biztosított között, amelynek keretében a biztosító a biztosítási díjért jótáll a bennünket ért károkért. Hiszik vagy sem, a biztosítótársaságok Magyarországon szigorú jogszabályok közé szorítva dolgoznak azért, hogy életünk és vagyontárgyaink biztonságban legyenek.

Podcast sorozatunkban a MABISZ bizottsági elnökeivel, elnökhelyetteseivel, továbbá tagozatvezető szakembereivel beszélgetünk közérthetően, mindenkihez szólóan a biztosítás lényegéről, logikájáról, minden biztosítási terület tudnivalóiról annak érdekében, hogy az öngondoskodás gondolata magától értetődővé váljon a magyar társadalom számára. Témaválasztásunkban a kitekintésnek is lehetőséget biztosítunk, így a terveink szerint a „Biztos, ami biztos” című podcastban olyan szakemberek megszólaltatását is tervezzük, akik bár nem feltétlenül biztosítási területen dolgoznak, saját szakterületük mégis valamilyen módon kapcsolódik a magyar biztosítási szektorhoz.

Tartsanak velünk, nézzék, hallgassák a Magyar Biztosítók Szövetségének „Biztos, ami biztos!” című podcast sorozatát az alábbi linken: https://www.youtube.com/channel/UCMkS1JCBGSGzIeeQ9jh84Ng/videos

A MABISZ tagbiztosítói a hóhelyzetben is segítik az ügyfeleiket (2026.01.13.)

Hosszú évek után ismét jelentős mennyiségű hó esett Magyarország területén, ezért a Magyar Biztosítók Szövetségének tagbiztosítói ebben a helyzetben is széleskörű biztosítási kondíciókkal, továbbá tanácsadással állnak ügyfeleik rendelkezésére.

Hangsúlyozzuk, hogy a hó objektív természeti adottság, tehát a biztosítási fedezetek és kockázatok tekintetében a biztosítási szektortól nem igényel semmilyen változtatást az idei havazás, mindazonáltal mindenkinek célszerű megnéznie a szerződését, hogy a biztosítása milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaz. Ügyfeleink figyelmét felhívjuk annak fontosságára, hogy az út- és látásviszonyokhoz alkalmazkodva közlekedjenek, a biztosítási kötvényeiket pedig tartsák naprakészen, hogy valóban minden szükséges kockázatra fedezetet nyújthassanak.

Pontos adatok szükségesek a kárbejelentéshez

Mind a KGFB, mind pedig a CASCO biztosítások kiterjednek a havazás és jegesedés okozta kockázatokra, a különböző assistance szolgáltatások pedig további segítséget nyújtanak a bajbajutottaknak. Az ügyfelek ma már akár online videóbejelentéssel, vagy mobiltelefonon, illetve applikációk segítségével is pillanatok alatt bejelenthetik a kárukat, a hagyományos telefonos vagy személyes ügyintézés mellett. A MABISZ saját digitális innovációs fejlesztése, az E-kárbejelentő mobiltelefonos applikáció ezekben a helyzetekben is az azonnali ügyintézés biztosítéka, hiszen valós időben, digitális rögzítést lehetővé téve köti össze mind a károkozót, mind pedig a károsultat a felelősségbiztosítójával. Az E-kárbejelentő applikáció minden nagy webalkalmazás áruházból másodpercek alatt letölthető. Bár a lakás- és gépjárműkároknál a szükséges helyszíni teendők eltérnek egymástól, arra minden esetben figyelni kell, hogy a károsult első lépésként mindent pontosan dokumentáljon videófelvétellel vagy fotóval, a kárbejelentésben pontos adatok szerepeljenek és ha szükséges, csak ezt követően mozdítson el bármit, azt is kizárólag kármentés céljából! Amennyiben pedig a kárrendezést követően a bankszámlájukra kérik a kártérítés utalását, gyorsabban pénzükhöz juthatnak az ügyfelek.

Mindig szükséges áttekinteni a szerződéseket

A Magyar Biztosítók Szövetsége megalakulása óta hangsúlyozza annak fontosságát, hogy mindenki rendelkezzen az adott kockázatokra és fedezetekre szóló lakásbiztosítási szerződéssel. Európai összehasonlításban kiemelkedő, hogy hazánkban szakértői becslések alapján az ingatlanok több mint 80%-a rendelkezik lakásbiztosítással, a lakásbiztosítások pedig valamennyi nagy kárt okozó természeti katasztrófakockázatra fedezetet nyújtanak.

A havazás és jegesedés esetén értelemszerűen a lakásbiztosítások többségében megtalálható élet-és balesetbiztosítások nyújthatnak fedezetet az utcai baleseteknél. A szerződésekben szerepel a csonttörés, a baleset miatti kórházi ápolás, vagy esetlegesen a haláleset utáni kártérítés összege, ám fontos a szerződés áttekintése, mert jelentős eltérések lehetnek a szolgáltatások és a kártérítések összegei között.

Az ingatlanok esetében minden hazai lakásbiztosításban alapszolgáltatásként szerepel a hónyomás kockázat. Ebben az esetben a biztosító megfizeti a tetőszerkezetekben, tetőfedésekben vagy tetősíki ablakok szerkezeteiben a hónyomás vagy jég súlya miatt keletkező károkat. Tehát a beszakadt tető javítását éppúgy, mint egyéb kárként a rossz tetőn keresztül bejutó hóolvadék okozta károkat is.

Külön felhívjuk ügyfeleink figyelmét a szinte minden biztosító társaság termékeiben megtalálható home-assistance, magyarul „iparosküldő” szolgáltatásra, amely nemcsak pénzbeli kártérítést nyújthat, de a konkrét hiba, kár helyrehozásában is segíthet, akár tetőfedőt, akár vízszerelőt vagy kazánszerelőt kell éppen keresni. Fontos tudni, hogy a hideg miatt elfagyott vízvezetékek kárát alapesetben nem téríti a lakásbiztosítás, hiszen megfelelő víztelenítés esetén ez a kár nem következhet be. Kiegészítő szolgáltatásként azonban már az ilyen károkra is találhatnak fedezetet az érdeklődők.

Mi is tehetünk a kármegelőzésért

Havazás idején azonban magunk is sokat tehetünk a biztonságunkért, ha mind a háztetőket, mind pedig a járdákat mentesítjük a hótól és a jégtől. A járdák síkosságmentesítésének hiányában és az elsősorban a társasházaknál a háztetőkről lezuhanó hótömeg, jégcsapok miatt másnak okozott károk sokba kerülhetnek, ezért az ilyen jellegű károkozások esetére a lakásbiztosításokban megtalálható felelősségbiztosítások nyújtanak védelmet. Itt is célszerű ellenőrizni, hogy az adott biztosító konkrét szerződése mekkora összegig vállalja az ilyen felelősségi kárigények térítését. A téli sportok szezonjában a Magyar Biztosítók Szövetsége javasolja az utasbiztosítás megkötését is, a téli sportokat űzőknek pedig külön figyelmükbe ajánljuk az extrémsportokra vonatkozó biztosításokat.

Budapest, 2026. január 13.

Magyar Biztosítók Szövetsége

A MABISZ csatlakozott a Közúti Balesetek Áldozatainak Jogi Chartájához (2026.01.05.)

A brüsszeli székhelyű Council of Bureaux hosszú ideje szorgalmazza a nemzetközi összefogást a közúti közlekedés áldozatainak érdekében. A kezdeményezést írásba is foglalták, így született meg Charter of Road Traffic Victims’ Rights, azaz a Közúti Balesetek Áldozatainak Jogi Chartája.

A nemzetközi összefogás eredményeként megalkotott dokumentum gyakorlatilag úgy tekintendő, mint az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának a közúti közlekedés áldozatai számára készült változata. Amint azt a Charta szövege megállapítja, „célja, hogy felhívja a figyelmet a közúti közlekedés károsultjainak jogaira, és általános keretet biztosítson a kárigények időben történő és átlátható kezeléséhez”. 

A közúti közlekedés károsultjaival való kapcsolattartás során tanúsított gondosságot és emberi hozzáállást megjelenítő nemzetközi összefogáshoz csatlakozott 2025 végén a Magyar Biztosítók Szövetsége is. Az uniós testület szeretné növelni azon szervezetek és biztosítók számát, amelyek nyilvánosan támogatják a Chartát, és nevüket adják ehhez a nemes, egyszersmind szakmailag igen fontos alapdokumentumhoz.

https://www.crtvr.org/mabisz-supports-charter-in-raising-awareness-of-rights-of-road-traffic-victims/

Budapest, 2026. január 5.

Magyar Biztosítók Szövetsége