Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma


Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma

2017.10.27.

Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az adatokat pénteken.

Ahogy az várható volt, a korábbi, zajos kgfb kampány időszakok egyre inkább belesimulnak a biztosítók szokásos üzletmenetébe: ma már alig több, mint a járművek harmada rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel.

2013-ban még az összes jármű több mint 67 százaléka volt érintett az őszi kampányban, jelenleg ez az arány mindössze 31,9 százalék. A leginkább közérdeklődésre számon tartó gépjármű-csoport, a magánszemélyek tulajdonában álló személygépjárművek szerződéseinek 70 százaléka esett az év végére 2013-ban, ez az arány jelenleg már csak 31,2 százalék.

Idén egy milliónál is kevesebb, pontosan 966 709 gépjármű tulajdonosa kap a közeljövőben értesítést arról, hogy közeledik az év vége és a kgfb-szerződés szerződéses évfordulója.

Forrás: MABISZ

2010. január 1-jétől vált teljesen szabaddá a magyarországi kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere. Azóta a biztosítók év közben is bármikor módosíthatják kgfb-tarifáikat, de az új díjakat azok életbe lépése előtt legalább 60 nappal közzé kell tenniük. Természetesen a már megkötött szerződések díja a következő biztosítási évfordulóig változatlan marad. Az év végi évfordulós szerződések jövő évre vonatkozó díjait így legkésőbb november 2-án teszik közzé a társaságok, s azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz.

A díjakat a biztosító társaságok saját honlapjukon, valamint a MABISZ honlapján, illetve a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé. A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, úgy automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben. A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló.

A biztosítók a kgfb-díjak hiteles összehasonlítására hozták létre a MABISZ Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat – üzleti érdektől mentesen.