Szolvencia II: Magasan az elvárások felett teljesítenek a hazai biztosítók


Szolvencia II: Magasan az elvárások felett teljesítenek a hazai biztosítók

2017.05.24.

Túl vannak az első, teljes évet feldolgozó Szolvencia II-es adatszolgáltatáson a hazai biztosítók. A szavatolótőke-ellátottság tekintetében a magyarországi társaságok jelentősen túlteljesítik az elvárt szintet – jelentette ki Horváth Gyula, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) CFO Szekciójának elnöke a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján.

2017. május 19-e fontos határidő volt a biztosítók számára: ekkor járt le ugyanis az Európai Biztosításfelügyelet, az EIOPA (European Insurance and Occupational Pension Authority) 2016-os évre, illetve 2017 első negyedévére vonatkozó Szolvencia II-es adatszolgáltatásának határideje.

Az adatszolgáltatást támogatta az EIOPA ingyenesen elérhető szoftvere, a 2017 utolsó negyedévére vonatkozó, 2018. február 18-ig teljesítendő adatszolgáltatást már minden biztosítónak saját magának kell előállítania.

A korábbi, Szolvencia I-nél alkalmazott szabály alapú tőkekövetelménnyel szemben a Szolvencia II-es rendszernél már komplex, kockázatalapú tőkekövetelményt és kockázatalapú felügyelési szabályrendszert határoztak meg, így a teljes követelményrendszeren belül a kockázatközpontú szemlélet érvényesül. A biztosítók minden esetben saját kockázat- és szolvencia-értékelés (ORSA) keretében mérik fel az általános szavatolótőke-szükségletüket.

A hazai biztosító társaságok irányában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 százalékos szavatolótőke-ellátottsági elvárást határozott meg, amelynek el nem érése esetén felügyeleti közbelépésre lehet szükség. „A Magyarországon tevékenykedő biztosítótársaságok szavatolótőke-ellátottsága lényegesen meghaladja az elvárt minimum szintet – 2016-ban 222 százalék volt -, ez a szint pedig nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít” – jelentette ki Horváth Gyula, a Magyar Biztosítók Szövetsége CFO Szekciójának elnöke.

A Szolvencia II-es irányelv megjelenésével számos új fogalom került bevezetésre, amely nemcsak az átlagemberek, hanem még a szakértők számára is komoly felkészülést igényel.

A Magyar Biztosítók Szövetsége információszolgáltatással és edukációval kapcsolatos feladatai ellátásának keretében egy „Közös fogalomtár”-at készített. A fogalomtárban megtalálhatók a legfontosabb kifejezések és azok magyarázatai. A szöveg elérhető a Magyar Biztosítók Szövetségének honlapján.