„A közbeszerzés és a biztosítás kérdései” konferencia – 2018. november 7.


„A közbeszerzés és a biztosítás kérdései” konferencia – 2018. november 7.

A Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Biztosítók Szövetsége konferenciát szervez „A közbeszerzés és a biztosítás kérdései” címmel. A konferencián az előadások a biztosítási szolgáltatások közbeszerzésével, valamint az építési beruházások közbeszerzéséhez kapcsolódó biztosítási követelményekkel foglalkoznak. A részletes program és a jelentkezési lap a mellékelt meghívóban található. A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött. A jelentkezést a kozbeszerzes@mabisz.hu e-mail címre várjuk.

Biztonság hete

 


Biztonság Hete

Biztonság Hete 2019 – Bővülő együttműködés, izgalmas programok

A MABISZ kezdeményezésére elindult Biztonság Hete tematikus programhét 2019-ben már harmadik alkalommal jelentkezik.

Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által megrendezett Biztonság Hetére 2019-ben szeptember 23-28. között kerül sor. Az országos programsorozat megnyitóját szeptember 23-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezik meg. Az ezt követő országjáró rendezvény minden megyében várja a 9-14 éves korosztály tagjait, akik közül több tízezren találkozhatnak a széleskörű együttműködés szereplőivel.

A Biztonság Hete célja a mindennapok biztonságának erősítése, amit nemcsak a közlekedési balesetek és egyéb sérülések megelőzése révén szolgál, hanem a biztonságot igen tágan értelmezve más területeken is értéket teremt.

Ennek jegyében a Biztonság Hete közlekedésbiztonsági fókusszal zajlik, de az együttműködők közreműködése révén és tevékenységük bemutatásával nagyon sok más szempontból is erősíteni kívánja a gyermekek és a családok biztonságát. A héten szó lesz közlekedésbiztonságról, helyes magatartási formákról, passzív biztonsági eszközökről, és azok alkalmazásáról, a katasztrófavédelem és a kutyás mentőszolgálatok révén mentési feladatokról, és tűzmegelőzésről, társterületként a foglalkoztatásban igen kiemelt munkavédelemről is. Hangsúlyt helyezünk a mindenkit érintő élelmiszerbiztonságra, a biztonságos ivóvíz fontosságára, és ha már a vízről van szó, árvízvédelemre is. A biztosítások mindezek kapcsán szóba kerülnek, éppúgy, ahogy a vagyonbiztonsági kérdéseknél, vagy akár a háztartási- és sportbalesetek megelőzése, kezelése kapcsán. Mindemellett a hulladékbiztonság, a biztonságos mobilhasználat, vagy az erdőtüzek megelőzése is napirenden lesz.

A hét záróeseményének már hagyományosan Újbuda Önkormányzata ad otthon, a Bikás parkban, szeptember 28-án.

A témahéten több tucat szervezet működik együtt és várja a helyszíni érdeklődőket, és a sajtó munkatársait is.

A kezdeményezők vállalt célja és törekvése az is, hogy a Biztonság Hete, mint tematikus hét a közoktatás rendjében is helyet kapjon.

Várható menetrend

  • Szeptember 23. Ünnepélyes nyitórendezvény és sajtótájékoztató – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  • Szeptember 23-27. Megyei programok a rendőrség szervezésében a Biztonság Hetén
  • Szeptember 28. Záró rendezvény és családi nap – Újbuda – Bikás park

Biztonság Hete YouTube csatorna

A Biztonság Hete eseményeiről a MABISZ és az ORFK a Biztonság Hete You Tube csatornán is beszámol.

Először 2017 szeptemberében, Budapest több kerületében (II., VIII., IX., XVIII., XXII.) és Pest megye hat városában (Cegléd, Göd, Monor, Nagykőrös, Szentendre, Vác) találkozhattak a helyi általános iskolák gyerekei és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló-segítő és a közlekedési, otthoni baleseteknél érintett szakmai szervezetek képviselőivel. A rendőrség és katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívták fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A program – melyre hagyományosan szeptemberben kerül sor – mára szeptemberi, hagyományos, országos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, több mint húsz országos szervezettel és sok ezer résztvevővel.

Biztonság Hete 2019 – Oktatási segédletek

A 2019-es Biztonság Hete országos rendezvénysorozaton a MABISZ oktatási szakértői a különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában szeretnék közelebb hozni az iskolás korosztályokhoz a biztonság témáját. Ezt a célt szolgálja az alábbi képregény is, amely a 9-14 éves korosztálynak magyaráz el biztosítási alapfogalmakat, illetve az az oktatási segédanyag, amely az e felett lévő korosztályt célozza meg. A középiskolások számára a MABISZ által kifejlesztett, és az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) által jóváhagyott tananyagtartalom alapján készült gyakorlatias, interaktív segédanyag önállóan, személyes szakértői jelenlét nélkül is feldolgozható minden osztályban és csoportban.

Tanári óravázlat verseny A Közlekedési Kultúra napja (május 11-e) alkalmából gyermekeink biztonságát szolgáló pályázati felhívást tett közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) támogatásával. Az óravázlat verseny célja olyan közkinccsé tehető órai anyagok elkészítése, amelyet országosan használhatnak tanárok és diákok a gyakorlatias közlekedési ismeretek és a biztosítási ismeretek átadására, elsajátítására. A pályamunkák értékelésére szeptemberben, a díjak átadására a Biztonság Hetén kerül sor.

Biztonság Hete – Online játékkal

A témahét keretein belül elindult egy középiskolásoknak szóló edukációs online játék is, amiben a diákok egy fiatalokból álló társaság külföldi vakációját kísérik nyomon és egy játékos történeten keresztül válaszolnak a biztonsággal és balesetmegelőzéssel kapcsolatos kérdésekre. A kitöltők között ajándékcsomagokat sorsolunk ki.

Biztonság Hete 2018 – Kerekasztal-beszélgetés a felelős szórakozásról

A Biztonság Hete,- immár országos rendezvénysorozat – keretein belül került sor a „Szórakozz felelősen” témájú kerekasztal-beszélgetésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A beszélgetés során számos partner figyelmeztette a fiatalságot az őket érintő veszélyekre, melyeket saját, személyes történeteiken keresztül mutattak be. A meghívott partnerek között volt Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Besenyei Péter műrepülő világbajnok, repülőoktató, Dr. Farkas Ramón, a MABISZ életbiztosítási ágazat vezetője, Benis Dániel a Sziget Fesztivál műszaki és biztonsági vezetője, valamint Takács Ákos, a Redbull Marketing Managere.

Bővebben

Biztonság Hete – Hagyományteremtő programhét

A MABISZ valamint a fővárosi és országos rendőri szervek kezdeményezésére 2017-ben először rendezték meg szeptember 18-22 között Budapest öt kerületében valamint hat Pest megyei városban a Biztonság Hetét, kapcsolódva a szeptember 20-i biztosítási világnaphoz, valamint a 21-i nemzetközi EDWARD Day-hez (European Day Without A Road Death – Európai Nap Közúti Áldozat Nélkül).

Bővebben

Együttműködő partnerek

A „Biztonság Hete” tematikus hét kiemelt célcsoportja az általános iskolák felső tagozata. A több ezer gyermek részvételével zajló hatalmas összefogás résztvevői:

Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága

Magyar Biztosítók Szövetsége

Rendőrség

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által működtetett Országos Tűzmegelőzési Bizottság

Magyar Vöröskereszt

Magyar Vöröskereszt Pest Megyei szervezete

Közlekedéstudományi Intézet

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Magyar Autóklub

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Megyei Balesetmegelőzési Bizottságok

Országos Polgárőr Szövetség

Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata

FKF Nonprofit Zrt.

Magyar Mentőkutyás Szervezetek Országos Szövetsége

Közlekedéstudományi Egyesület

Bringaakadémia

Magyar Víziközmű Szövetség

Országos Vízügyi Főigazgatóság

ABUS Hungária Kft.

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége

Budapesti Közlekedési Központ

Pénzügyminisztérium

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Innovációs és Technológiai Minisztérium

továbbá a rendőrség, a katasztrófavédelem, és a polgárőrség kerületi/városi testületei, csatlakozó kerületi, megyei, települési önkormányzatok, önkéntesek sokasága – köztük számos biztosítási szakember.

Kiemelt szerep jut a programban résztvevő iskoláknak és pedagógusoknak, akik lehetővé teszik, hogy a diákok részt vegyenek a biztonságukat szolgáló rendezvényeken.

A Biztonság Hete nyilvánvaló baleset-megelőzési céljai mellett az együttműködés hozzáadott értéke, hogy a résztvevőknek a Biztonság Hete kapcsán kialakult, illetve megerősödött gyümölcsöző együttműködése további programok megvalósítását is szolgálja.

Egyedül nem megy: a jogalkotókkal való együttműködés nélkül nem tud továbblépni a biztosítási piac


Egyedül nem megy: a jogalkotókkal való együttműködés nélkül nem tud továbblépni a biztosítási piac

2011.10.19.

A mindenkori kormányzat támogató szerepe, és a jogalkotókkal való együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar biztosítási piac ismét lendületet kapjon – hangozott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) második nemzetközi, Budapesten megrendezett konferenciáján. Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke az eseményen tartott szakmai előadásában kifejtette: a magyar biztosítási szektor európai viszonylatban a sereghajtók között van, ami viszont nem feltétlenül csak a válsággal függ össze.

A biztosítási szektor egyik legnagyobb problémája a növekedés hiánya. A krízis mai napig tartó hatásai mellett a válságadó és az egyéb különféle terhek kellemetlenek ugyan, de szinte eltörpülnek amellett, hogy gyakorlatilag nincs növekedési potenciál – mondta el a konferencián tartott előadásában Kisbenedek Péter. „A kormányzat gazdaságpolitikája és a szektor nemzetgazdasági szerepe között komoly összefüggés van, ezért a szakmai szövetség egyik legfontosabb feladata az, hogy a kormányzat számára egyértelművé tegye: milyen, a fejlődéshez szükséges támogató szabályok kellenek, és ezért mi mit nyújtunk cserébe.” – hangsúlyozta a MABISZ elnöke, aki több olyan kitörési pontot is megnevezett, amelyekben a kormányzattal való közös nevezőre jutás komoly lökést adhatna a szektornak.

A biztosítási szektor egyik legnagyobb problémája a növekedés hiánya. A krízis mai napig tartó hatásai mellett a válságadó és az egyéb különféle terhek kellemetlenek ugyan, de szinte eltörpülnek amellett, hogy gyakorlatilag nincs növekedési potenciál – mondta el a konferencián tartott előadásában Kisbenedek Péter. „A kormányzat gazdaságpolitikája és a szektor nemzetgazdasági szerepe között komoly összefüggés van, ezért a szakmai szövetség egyik legfontosabb feladata az, hogy a kormányzat számára egyértelművé tegye: milyen, a fejlődéshez szükséges támogató szabályok kellenek, és ezért mi mit nyújtunk cserébe.” – hangsúlyozta a MABISZ elnöke, aki több olyan kitörési pontot is megnevezett, amelyekben a kormányzattal való közös nevezőre jutás komoly lökést adhatna a szektornak.

Ilyen az alulbiztosítottság csökkentése mind a kkv-szektorban, mind pedig a lakossági területen, például egy, a hosszú távú megtakarítások ösztönzésére irányuló normatív támogatási rendszer kialakításával. „A jelenlegi támogatási rendszerek szétaprózottak, nem a széles társadalmi rétegek gondjait oldják meg, jóllehet az egyik legfontosabb célunk az, hogy ne a forma, hanem a cél és az időtáv határozza meg a támogatás mértékét.” – fejtette ki Kisbenedek Péter. Legalább ennyire fontos lenne az egészségbiztosítási terület szabályozása is, így annak pontos definiálása, hogy egy esetleges új rendszerben mit vállalna az állam, és mit nyújtanának a piac szereplői a lakosság számára. A MABISZ elnöke szerint van jövő és van potenciál a magyar biztosítási előtt, hiszen az Európai Unióban átlagosan tízszer akkora az egy főre jutó életbiztosítási díjbevétel, és legalább négyszer akkora a nem-élet biztosítási piac is, mint Magyarországon.

A konferencián Magyarország miniszterelnöke is arról beszélt, hogy van jövője a szektornak, hiszen a biztosítási szektor meghatározó minden európai gazdaságban, így Magyarországon is. Orbán Viktor nyitóbeszédében hangsúlyozta: a jelenlegi nehéz helyzet ellenére a magyar gazdaság talpon fog maradni, ebben pedig nagy szerepet játszanak majd a pénzintézetek és a biztosítók, így a gazdasági növekedésben is fontos szerepük lesz.

A kormányfő megköszönte a piaci szereplőknek azt az áldozatot, amelyet felvállaltak az ország versenyképességének segítése érdekében, és kifejtette: „a kormány nem csak pénzügyi súlya miatt értékeli az ágazatot, hanem mert a biztosítás olyan társadalmi értékeket is képvisel, amely egy modern gazdaságban elengedhetetlen.” A miniszterelnök biztosította emellett a piacot arról is, hogy a jövőben számít rájuk egy más típusú nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási rendszer kialakításában. Ezekben a magán pillér megerősödése kiemelt szerephez jut majd, ebben pedig számíthatnak a kormányzat támogatására a magyar biztosítók.

Európai környezet – hazai kihívások


Európai környezet – hazai kihívások

MABISZ konferencia 2012

2012.11.07.

2012. november 13-án harmadik alkalommal rendezi meg nemzetközi szakmai konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), melynek idei aktualitását jelentős részben az öngondoskodás iránti fokozódó igény, és az ezzel kapcsolatos szabályozási környezet változásai adják. Az egynapos rendezvényen hazai és külföldi biztosítási felsővezetők, szabályozói és felügyeleti döntéshozók osztják meg véleményüket egymással és a közönséggel.

A rendezvényt Gabriel Bernardino, az Európai Biztosítási és Foglalkoztatói Nyugdíjfelügyeleti Hatóság (EIOPA) elnöke nyitja meg, aki a szervezet tevékenységébe, és aktuális feladatköreibe is részletes bepillantást nyújt. Az egyik prioritással a Szolvencia II-es szabályrendszerre való felkészülés bír, a megjelentek első kézből informálódhatnak a keretrendszer kihívásairól, bevezetésének részleteiről.

Az előadás sorra veszi az alapvető területeket, így a jelentéstételi kötelezettségek összehangolt fejlesztését, az egyes biztosítók saját kockázat- és szolvenciaértékelését meghatározó felügyeleti elvárásokat, valamint a belső modellek kifejlesztését. Ugyanakkor szó esik majd az EIOPA lakossági pénzügyi termékek és szolgáltatások átláthatóságát, egyszerűségét és méltányosságát elősegítő szerepvállalásáról, illetve a fogyasztóvédelmi paradigmaváltás szükségességéről is.

A konferencián előadást tart Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke is, aki előadásában nemzetközi összehasonlításban értékeli a magyar biztosítási piac legfontosabb jellemzőit.

A konferencián előad Mark Twigg, a Cicero Consulting ügyvezető igazgatója, aki közreműködött a Geneva Associationnak a globális elöregedést és az ehhez kapcsolódó nyugdíjfinanszírozási és biztosítási lehetőségeket vizsgáló tanulmányának elkészítésében, de nevéhez fűződik az AEGON csoport megbízásából, 9 országot érintő felmérés elkészítése is. Az öngondoskodás elismert szakértőjeként Mark Twigg előadásában is elsősorban arra keresi majd a válaszokat, milyen biztosításalapú megoldásokkal tömhetők be az európai nyugdíjrendszerek finanszírozási rései.

A meghívott előadók sorait erősíti Karl Van Hulle, az Európai Bizottság Belső Piacok Igazgatósága Biztosítási és Nyugdíjrészlegének vezetője is, aki előadásában az európai biztosítók megváltozott nyugdíjszabályozások következtében felmerülő kihívásaira fókuszál, illetve Peter Eichler, az Insurance Europe Egészségügyi Bizottságának alelnöke, aki az osztrák magán egészségbiztosítási piac fejlődésével kapcsolatos tapasztalatainak átadásával kínál egyedülálló összehasonlítási alapot, illetve lehetőséget a tanulságok levonására.

Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a harmadik nemzetközi biztosításii konferencia programja kapcsán elmondta: “A rendezvény rövid idő alatt pótolhatatlan fóruma lett a biztosítási piac szereplői közötti párbeszédnek, különösen azon a folyamatosan szűkülő, kihívásokkal teli piacon, mint amely a jelenlegi környezetet jellemzi.” A főtitkár hozzátette: „A konferencia fontos színtere nemcsak a szakmát előmozdító belső kommunikációnak, hanem a jogalkotókkal való együttgondolkodásnak is.”

A konferencia részletes programjáról illetve a jelentkezés feltételeiről a https://mabiszkonferencia.hu weboldalon szerezhet bővebb információkat.

A rendezvény főbb paraméterei:

Időpont: 2012. november 13.

Helyszín: Corinthia Hotel Budapest (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.)

Paradigmaváltásra van szükség a biztosítási piacon


Paradigmaváltásra van szükség a biztosítási piacon

MABISZ konferencia 2012

2012.11.13.

Komoly kihívások, feladatok és változások előtt áll a magyar biztosítási piac, az ezekre való felkészülésben és az ezeknek való megfelelésben pedig közös felelőssége van a nemzetközi szabályozóknak, a magyar jogalkotóknak és a piaci szereplőknek egyaránt – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) harmadik nemzetközi konferenciáján.

Az esemény hivatalos megnyitójában Gabriel Bernardino, az Európai Biztosítási és Foglalkoztatói Nyugdíjfelügyeleti Hatóság (EIOPA) elnöke azt hangsúlyozta, hogy az EIOPA minden esetben igyekszik a helyi piacok sajátosságait figyelembe véve végezni felügyeleti és szabályozási tevékenységét, legyen szó a pénzügyi stabilitás megőrzéséről, vagy éppen fogyasztóvédelmi kérdésekről. Bernardino hangsúlyozta: legfontosabb feladatuknak jelenleg a Szolvencia II-es direktíva konzisztens kereteinek megteremtését tekintik, emellett kiemelte, hogy bár az uniós direktíva bevezetésére való felkészülés igen komoly feladat elé állítja a biztosítókat, a szabályozási módosítás bevezetése szükséges és időszerű volt.

„A korábbi szabályrendszer kevéssé volt érzékeny a kockázatokra, töredezetté tette a piacokat, és nem tudott megküzdeni a nemzetközi sztenderdekkel sem.” Nem kérdés tehát, hogy a kockázatalapú megközelítéssel választ kellett nyújtani ezekre az anomáliákra, miközben reagálni kellett a pénzügyi válság hatásaira, valamint a megnövekedett prudenciális elvárásokra is.

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke a Szolvencia II kapcsán arra tért ki, hogy bár az uniós direktívának kétségkívül vannak implementálható elemei, és ebben a folyamatban, ahogy eddig is, ezután is partner lesz a felügyelet. Ugyanakkor szerinte a magyar piac, így a magyar hatóság is büszke lehet arra, hogy a hazai biztosítási piac az elmúlt évek felügyeleti tevékenységének köszönhetően több régiós piachoz képest biztonságosabb, és megbízhatóbb. Mint mondta: a direktíva átültetésével kapcsolatban álláspontja szerint merülnek fel kérdések, hiszen a legfontosabb cél a magyar piac jelenlegi stabilitásának megőrzése.

A felügyelet elnöke a magyar piaci viszonyokat értékelve elmondta azt is, hogy bár egyes nyugat-európai országok biztosítási penetrációjától a hazai elmarad, keletközép-európai összehasonlításban a trendvonalban van a szektor. Ugyanakkor az öngondoskodás, nyugdíj-, vagy egészségcélú felkészülésben szerinte a piaci biztosítóknak a jövőben még nagyobb szerepük lesz, hiszen az állam úgynevezett kiszorító hatására a társaságoknak szakmai, professzionális termékek létrehozásával kell reagálniuk. „Hosszú távon az állami szerepvállalás egyre inkább korlátos lesz, a reáljövedelmek emelkedése ugyanakkor differenciáló hatást eredményezhet, így erősödni fog az ügyfelek oldaláról az az igény, amely az állami szintnél magasabb szolgáltatások iránt jelentkezik majd.” – mondta Szász Károly. „Erre pedig fel kell készülnie a szakmának, és már ma ellene kell menni a kiszorító hatásnak”. – tette hozzá.

A PSZÁF elnöke a közvetítői szabályozás kapcsán arra tért ki, hogy álláspontja szerint az egész rendszer újraszabályozására van szükség, ám ebben minden esetben törekedni fognak a szakma véleményével való kompromisszumok megtalálására.

Hornyek Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője a biztosításokra vonatkozó adókedvezmények kapcsán előadásában azt hangsúlyozta, hogy korábban számtalan probléma merült fel az adókötelezettségekkel kapcsolatban, ezért egy koncepcionális, átfogó változtatásra van szükség ezen a területen, amely közgazdasági megközelítést tartalmaz, amellett bizonyos adminisztrációs problémákat is megold majd.

A délelőtti szekció zárásaként Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási piacon komoly paradigmaváltásra van szükség, és mind az disztribúciós, mind az általános üzletpolitikai modelleket újra kell gondolniuk a biztosítóknak. Mint elmondta: a nem-élet ágban a vállalati biztosítások területén a globalizáció, és a specializáció kihívásainak kell megfelelni, miközben a helyi szolgáltatásnyújtás mellett várhatóan a jövőben egyre több szereplő kezeli majd kockázatait a határokon kívül.

Átalakul a lakossági szegmens is, amelyben a MABISZ elnöke szerint az lesz képes talpon maradni, aki újra tudja definiálni termékpalettáját a megváltozott igényeknek megfelelően. Kisbenedek Péter hangsúlyozta: a transzparenciának, az érthetőségnek és az egyszerűségnek, ezek mellett pedig a fogyasztóvédelemnek és a tisztességes üzletpolitikának lesz kiemelt jelentősége a jövőben.

Rangos osztrák állami kitüntetést kapott a MABISZ főtitkára


Rangos osztrák állami kitüntetést kapott a MABISZ főtitkára

2012.11.23.

Az osztrák-magyar kapcsolatok területén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért és a két ország biztosítási piacainak közös képviseletéért az Osztrák Köztársasági Arany Érdemrend kitüntetést adományozta az osztrák állam elnöke Molnos Dánielnek, a Magyar Biztosítók Szövetsége főtitkárának. A kitüntetést Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete adta át.

Az osztrák állam elnöke 2012. szeptember 20-én döntött arról, hogy Molnos Dánielnek az Osztrák Köztársasági Arany Érdemrend kitüntetést adományozza. „Őszintén gratulálok a kitüntetéshez, melyet az Európai Unióban az osztrák-magyar érdekek közös képviseletével, illetve a két országban a biztosítás területén végzett kiemelkedő tevékenységével érdemelt ki – írta Maria Fekter asszony, Ausztria pénzügyminisztere Molnos Dánielhez írott levelében.

”Molnos Dániel kiemelkedően sokat tett Ausztria és Magyarország biztosítási piacaiért, a két ország szoros együttműködéséért és közös gazdasági képviseletéért” – emelte ki Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az Osztrák Rezidencián tartott ünnepségen tartott köszöntő beszédében.

Molnos Dániel a Ceausescu-diktatúrából érkezett Ausztriába 1984-ben. Politikai menedékjogot kapott és tanulmányait a linzi Johannes Kepler egyetemen folytatta. Ezt követően az Avus Nemzetközi Kárrendező Irodánál dolgozott nemzetközi jogászként, majd a Generali-csoport bécsi központjába került. 1994-ben Magyarországra költözött és részt vett a Generali-Providencia Biztosító felépítésében – méltatta Ausztria magyarországi nagykövete Molnos Dániel munkásságát.

„Nehéz néhány mondatban tolmácsolnom azt a köszönetet és meghatottságot, amit érzek e kitüntetés átvételekor. Őszintén hiszem, hogy ez az elismerés megerősít abban, ami életelvem: hogy képességeimmel és tetteimmel régi és új hazámat, immár az Európai Uniót szolgáljam” – köszönte meg a rangos elismerést a MABISZ főtitkára.

Megtartotta közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége


Megtartotta közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége

2013.03.04.

2013. március 4-én megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége. A szervezet új elnökséget, elnököt és elnökhelyettest választott.

A 31 tagú Magyar Biztosítók Szövetsége hétfőn megtartotta éves rendes közgyűlését. A közgyűlés egyhangúan elfogadta a szövetség, valamint a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Iroda (MABISZ GKI) 2012-es beszámolóját.

A szövetség az alapszabályban foglaltaknak megfelelően három évente új vezetőséget választ.

Ennek értelmében a szervezet nyolctagú elnökségének tagjává Kisbenedek Pétert, az Allianz Hungária Biztosító elnök-vezérigazgatóját, Zatykó Pétert, az Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatóját, Erdős Mihályt, a Generali-Providencia Biztosító vezérigazgatóját, Yann Armand Ménétriét, Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatóját, Pandurics Anettet, a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító elnök-vezérigazgatóját, Cornelia Comant, az ING Magyarország elnökvezérigazgatóját, Bartók Jánost, a MetLife elnök-vezérigazgatóját és Lehel Gábort, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatóját választották meg.

Az elnökség tagjai a szövetség elnökévé Pandurics Anettet, elnökhelyettesévé Erdős Mihályt választotta. Az elnök és az elnökhelyettes megbízatása 2016. március 4-éig szól.

Biztosítók székházai – fotókiállítás nyílt Budapesten


Biztosítók székházai – fotókiállítás nyílt Budapesten

A hazai biztosítótársaságok patinás épületeit bemutató kiállítást Molnos Dániel főtitkár nyitotta meg

2013.04.11.

Egy letűnt kornak és az elfeledett biztosítóknak állít emléket az a 2013. április 10-én megnyílt és június 23-áig látható fotókiállítás, amelynek célja, hogy az egykori társaságok székházai közül bemutasson néhány olyan épületet, amelyek nemcsak a biztosítás története, de Budapest építészete szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek.

A magyarországi – részben külföldi, részben hazai fenntartású – biztosítók szinte kivétel nélkül nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy grandiózus palotákat építsenek társaságuk székházának, ezzel fejezve ki jelentőségüket, gazdasági szerepüket is. A társaságok nagyrészt a pesti belváros, főként az V. kerület központi helyein találhatók. A 19. század második felében és a 20. század elején alapított társaságok kivétel nélkül megszűntek vagy kivonultak az országból, a biztosítási tevékenység államosításáig még fennmaradt biztosítók pedig beolvadtak az Állami Biztosítóba.

Az egykori biztosítók némelyikének emlékét mára csak egy-egy utcanév, a fennmarad épületek és az épületek nevei őrzik. A gazdagon díszített belvárosi paloták ma is jó befektetésnek számítanak, legtöbbjük szállodaként, irodaházként, kávéházként működik. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezeket a palotákat, itt-ott még felfedezhetők a homlokzatokon a biztosítók nevének eredeti felirata is.

„Ezeket a gyönyörű, patinás épületeket a magyarországi biztosítók építették, gazdagítva ezzel a várost, és egyúttal gazdagítva az ügyfeleket is. A hazai biztosítási szakma több évszázados múltra tekinthet vissza, a biztosítás már az elmúlt évtizedekben-évszázadokban is fontos gazdasági-társadalmi szerepet töltött be” – mondta el az óbudai Korona tér 1. szám alatti épületben, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban látható kiállítás megnyitóján tartott beszédében Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. – „Az emberek már régóta felismerik a biztosítás jelentőségét, a biztosítók megkerülhetetlen szerepét a társadalom javainak regenerálásában Ez tükröződik az itt látható épületek gazdagságában és szépségében is” – tette hozzá.

Új Ptk: alapos felkészülés vár a biztosítókra


Új Ptk: alapos felkészülés vár a biztosítókra

2013.09.05.

A jövő márciustól hatályos új Polgári Törvénykönyv több szempontból is új helyzetet teremt a biztosítási piacon is, különös tekintettel a kártérítés szabályozására. A szakma számára nemcsak a felkészülés jelent kihívást, hanem az ügyfelek tájékoztatása, az edukáció is – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára a szövetség és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által rendezett közös konferencián.

A „Kártérítési jogi szabályok változása az új Polgári Törvénykönyvben” címmel megrendezett eseményen az új Polgári Törvénykönyv tartalmával, illetve a jogalkalmazási kérdésekkel kapcsolatos feladatokat, problémákat vitatták meg a résztvevők. Kiemelt témaként szerepelt a mindkét szervezetet hangsúlyosan érintő kártérítés témaköre, amely jelentős mértékben változik az jövő márciusban hatályba lépő új Ptk-val.

A konferencia előadói között a Kúria tanácsvezető bírája, dr. Molnár Ambrus előadásában az új Ptk. bírói gyakorlatba történő átültetéséről beszélt. A kodifikációban is szerepet vállaló dr. Bárdos Péter ügyvéd mellett a kártérítési szakterülettel évek óta behatóan foglalkozó alapvető jogi főreferens, dr. Juhász Zoltán tartott előadást.

A jogszabály-változás a hazai biztosítók által kezelt, közel 12 millió biztosítási szerződést érinti, így a biztosítói gyakorlatot és az ügyfelek életét is komolyan befolyásoló, tíz éve készülő új Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatos edukációs feladatokat a MABISZ vállalta magára.

„A következő hónapokban komoly kapacitásokat fordítunk arra, hogy mind a tagvállalataink szakemberei, mind pedig az ügyfelek minél teljesebb körűen tájékozottak legyenek” – hangsúlyozta Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. „Külön kihívás ugyanis, hogy a fogyasztók is megismerjék az új szabályokat, hiszen a változások a lakásbiztosításokon, a személybiztosításokon, illetve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokon keresztül szinte a teljes lakosságot érinti.” – tette hozzá.

Mindezek mellett szakmai szempontoknak is meg kell majd felelni, hiszen nem csupán a peres képviselet ellátó jogászok jogi érvelése fog megváltozni, hanem a biztosítási üzem teljes menete is. A jogszabályváltozást az ajánlattétel, a kötvényesítés, az állománykezelés, a termékfejlesztés és a kárrendezés teljes rendszerén, valamint a mindezeket támogató informatikai rendszereken is végig kell vezetni.

A MABISZ a felkészülés során minden eszközzel támogatja a biztosítókat és a fogyasztókat, a keretjogszabály, illetve a részletek megismerésében. A folyamatban természetesen a minisztériumokra hárul a megkerülhetetlen szerep: a részletszabályok kidolgozása és jogi keretbe foglalása.

A MABISZ és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közötti együttműködés a felkészülésben nem új keletű. A két szervezett tavaly novemberben közös konferenciát szervezett „Kárfelelősség és a reparáció lehetséges eszközei” címmel, s a 2012-es konferencián elhagzott előadásokat tartalmazó kiadványt most mutatták be az érdeklődőknek.