Több mint 4500 kárt okozott az áprilisi földrengés


Több mint 4500 kárt okozott az áprilisi földrengés

2013.05.09.

A 2013. április 23-i földrengést követően 4557 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege eléri a 600 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat.

A legtöbb káreset Heves megyében történt, Tenken, Átányban, Heves városban, Erdőtelken és Kömlőn.

A bejelentések döntő része kisebb károkról érkezett. A leggyakrabban falrepedésről, vakolatlehullásról, illetve a felületi festés megrepedéséről érkeztek kárbejelentések. A nagyobb károk között a tetősérülés, a cserépösszecsúszás, illetve kéményledőlés volt a leggyakoribb.

A károk döntő részének szemlézése már megtörtént, a kifizetések folyamatosak. A 4557 bejelentett kár és a 600 millió forintos becsült kárösszeg alapján az egy káreseményre jutó összeg meghaladja a 131 ezer forintot.

Magyarország a földrengések bekövetkeztének valószínűségét tekintve jó kockázati helyzetben van. Szerencsére ritka az olyan erős földrengés, amelyet már nemcsak a műszerek, hanem a lakosság is érzékel. Évente átlagosan 100-120 kisebb erősségű földrengést érzékelnek a műszerek. Ezek nagy része a lakosság számára nem érzékelhető, s mindössze átlagosan évi 4-5 olyan – 2.5-3.0 magnitúdójú – rengést regisztrálnak a műszerek, amely az epicentrum környékén már érezhető, de károkat nem okoz.

Magyarországon legutóbb 2011. január 29-én történt jelentősebb károkat okozó, a Richter-skálán mért 4,7-es erősségű földrengés. Akkor több mint 15 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, és a kifizetett károk összege megközelítette az 1 milliárd forintot.