További növekedés várható a biztosítási piacon


További növekedés várható a biztosítási piacon

MABISZ konferencia 2016

2016.11.23.

2016. november 21-én, immár hetedik alkalommal rendezte meg nemzetközi biztosítási konferenciáját a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Az esemény kiemelt témája idén a környezettudatosság, a fenntartható fejlődés, illetve a klímaváltozás biztosítási piacokra gyakorolt hatása volt.

A konferenciát Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára nyitotta meg. „A mai felgyorsult világban kiemelten fontos szerepet kap a folyamatos információcsere, s egyebek mellett ezért is hiánypótló a MABISZ évről évre megrendezésre kerülő konferenciája” – hangsúlyozta. Az államtitkár asszony kiemelte, hogy a kormány elmúlt években tett gazdaságpolitikai lépéseinek köszönhetően az ország növekedése 2013 óta folyamatos, a következő években várhatóan 3 százalék körül alakul a GDP bővülése.

A 2008-as gazdasági válság súlyos hatással volt az egész gazdaságra, s azon belül a biztosítási szektort is súlyosan érintette – emlékeztetett rá Hornung Ágnes. Ugyanakkor üdvözlendő az az eredmény, ami ma már mind a bevételekben, mind a szerződések számának növekedésében látható a szektorban. A kormány kiemelt feladatának tartja az öngondoskodás növelését a lakosság körében, mivel így nő a háztartások megtakarítása, másrészről pedig a megnövekedett vásárlóerő tovább fokozhatja a gazdaság növekedését – tette hozzá az államtitkár.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, a Monetáris Tanács tagja előadásában emlékeztetett rá, hogy 2013-tól kezdődően jelentős paradigmaváltás következett be a felügyeleti rendszerben, s ennek pozitív hatásai már láthatóak.

A 2017. január elején életbe lépő Szolvencia II-es szabályozással kapcsolatban az alelnök hangsúlyozta: a magyar biztosítók ezzel kapcsolatos előzetes adatszolgáltatása 100 százalékos, és jelentős validációs hiba nélkül zajlott, amellyel kiemelkedő helyen szerepel az európai országok között. Az alelnök elismerően nyilatkozott azokról a közös erőfeszítésekről, amelyeket a szektor, a felügyelő szerv egyetértésével és támogatásával a biztosítások minél szélesebb körű megismertetése érdekében kifejt.

Az MNB alelnöke egy új úgynevezett „fair védrendszer” tervezett bevezetéséről is beszámolt a konferencia résztvevőinek. A védjegyet azok a pénzügyi és biztosítási szolgáltatók szerezhetik meg, akik vállalják a MNB által összeállított szempontrendszer betartását.

Pandurics Anett, a MABISZ elnöke előadásában elmondta: a szektor díjbevétele 2016 első félévében 5,4 százalékkal, 478 milliárd forintra növekedett. „Az elmúlt három év növekedési trendje várhatóan az idei év végén sem szakad meg, ami nagyon jó hír a szektor számára” – tette hozzá az elnök. 2016 első félévében mind az élet, mind a nem-életbiztosítási üzletág növekedni tudott, az életbiztosítási piac bővülésében a nyugdíjbiztosítások játszották a főszerepet, a nem-életbiztosítási üzletág bővülését pedig döntően a gépjármű-biztosítások, azon belül is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) segítették.

Pandurics Anett előadásában a klímaváltozással, a környezeti hatásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedekben olyan komoly változások következtek be az időjárást illetően, amelyek már most is jelentős hatással vannak a biztosítási szektorra. A biztosítóknak ezeket a változásokat kiemelten szem előtt kell tartaniuk a termékek kidolgozásakor. A környezeti változások, a kárstatisztikák módosulása különösen a mezőgazdasági, a lakás-, valamint a szakmai felelősségbiztosítások körét érinti, de a teljes szektort, s tágabb értelemben az egész életünket befolyásolni fogja.