Gyakori kérdések – Milyen korlátozások lehetségesek a fedezetben?


Milyen korlátozások lehetségesek a fedezetben?

Fontos tudni, hogy csak a szerződésben rögzített eseményekre nyújt a biztosító fedezetet, és lehetnek olyan szolgáltatások, ahol korlátozásokat pl. limiteket, önrészt alkalmaznak a biztosítók. Mindig figyeljen oda a szerződési feltételekre, melyek pontosan tartalmazzák, hogy mire terjed ki a biztosító szolgáltatása, ill. melyek a kizárások, mentesülési okok.

A szerződéskötéskor pl. a már fennálló betegségek, sérülések, vagy ezek következményei jellemző módon kizárásra kerülhetnek. Ennek akkor is lehet jelentősége, ha a betegség ténye ugyan nem ismert, de a tünetei okán vagy egyéb alapon a biztosítottnak tudnia kellett volna a betegségéről.

Gyakori kérdések – Mikortól és meddig áll fenn, mikor szűnik meg a biztosítási szerződés?


Mikortól és meddig áll fenn, mikor szűnik meg a biztosítási szerződés?

Az utasbiztosítások jellemzően az utazás kezdő napjától a befejező napjáig fennálló, általában rövid tartamú szerződések. Létezik azonban „éves bérlet”, egész évre szóló biztosítás is, amit jellemzően azoknak érdemes megvásárolniuk, akik gyakran és akár előre nem tervezhetően utaznak – pl. munkaköri kötelezettségeik teljesítése körében – és szeretnének egyszerűen, előre gondoskodni a biztosítási védelemről. Éves bérlet vásárlása esetén a biztosítók meghatározhatnak egy utazás alkalmára vonatkozó maximális kint tartózkodási időt. A hosszabb tartamú utasbiztosítások esetén figyelemmel kell lenni a szerződés lejáratára, és szükség esetén az újabb kiutazás előtt a biztosítást meg kell újítani, vagy új szerződést szükséges kötni.

Gyakori kérdések – Miért érdemes utasbiztosítást kötnöm?


Miért érdemes utasbiztosítást kötnöm?

Az utasbiztosításra minden utazónak szüksége lehet, és azért érdemes megkötni, hogy ha bármilyen balesettel, váratlan megbetegedéssel, esetleg lopással, rablással kapcsolatos gondja felmerül külföldön, azt megoldják Önnek.

A biztosító 0-24 órában elérhető magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálata, asszisztencia szolgáltatása segít a problémák megoldásában.

Gyakori kérdések – Mi az útlemondás biztosítás?


Mi az útlemondás biztosítás?

Adott esetben ez a szolgáltatás is rendkívül hasznosnak bizonyulhat. Adódhatnak olyan váratlan esetek, mint pl. egy vírusos megbetegedés, ami miatt az előre lefoglalt utazást, repülőjegyet le kell mondani. Az útlemondás biztosítással védekezni lehet az ilyenkor felmerülő pénzveszteséggel szemben.

Az útmegszakításra kiterjedő szolgáltatás keretében pedig pl. egy betegség vagy baleset miatt megszakított utazásnál az utazás fennmaradó részére vonatkozó utazási díjat téríti vissza a biztosító – lehetővé téve ezzel az utazási élmények későbbi pótlását.

Gyakori kérdések – Mi az önrész?


Mi az önrész?

Önrésznek nevezzük a kár azon részét, amit a biztosított magára vállal. Ez az összeg a biztosítási szolgáltatás összegét csökkenti olyan mértékben és módon, ahogyan arról a szerződés rendelkezik. Az önrész alkalmazása minden esetben csökkenti a biztosító kockázatát, és ezáltal a szolgáltatás díját is. Egyben arra ösztönzi a biztosítottat, hogy – az egész veszélyközösség érdekében – lehetőleg tegyen meg mindent a káresemény megelőzésére.

Gyakori kérdések – Mi az elektronikus biztosítási kötvény?


Mi az elektronikus biztosítási kötvény?

Az e-kötvény – ahogy az a nevéből is látszik –, a biztosítás meglétét bizonyító elektronikus fedezetigazolás. Az e-kötvény a ma már rendkívül egyszerű, gyors és kényelmes szerződéskötési folyamat végén áll elő. A biztosítók ugyanis az Ön érdekében is egyszerűsítették az ügyintézést, akár otthonról, vasárnap, még az indulás előtt pár perccel is igényelhet biztosítási védelmet, amikor nincs elérhető utazási iroda a környéken.

Mi az asszisztencia szolgálat?


Mi az asszisztencia szolgálat?

Egy külföldi utazás esetén bármikor történhet olyan baj, ami azonnali segítséget igényel, de nem ismerjük az adott ország nyelvét vagy nem tudjuk hová forduljunk. Az asszisztencia szolgáltatás a nap 24 óráján át rendelkezésre áll, a hívásokat magyar nyelven fogadják és a partnerirodák segítségével gondoskodnak gyors kiszolgálásról. Amennyiben a helyszíni segítségnyújtáson kívül további segítségre is szükség van (pl. hazaszállítás), akkor a biztosító azt is megszervezi.

Gyakori kérdések – Mi a teendő szerződéskötés előtt?


Mi a teendő szerződéskötés előtt?

Mint minden kötelezettségvállalás esetében, a biztosítási szerződésnél is alaposan mérlegelnie kell, hogy milyen útra indul, ott milyen kockázatokra szeretne biztosítási védelmet vásárolni és cserébe mekkora díj megfizetését tartja reálisnak. Ez azonban az utasbiztosítások esetében már nagyon kényelmesen, és rövid idő alatt megtehető, akár a világhálón, bankautomatán (ATM-en) keresztül vagy hagyományosan, a biztosító, illetve értékesítője segítségével

Fogalmazza meg az igényeit! Milyen kockázatok merülhetnek fel útja során, és ezekkel kapcsolatban milyen szolgáltatásokat szeretne? Az utasbiztosítások széles skálájából választhat a célország (Európán belüli és kívüli célpont), az út jellege (turizmus, tengerparti nyaralás, üzleti út, fizikai munkavégzés, sport stb.), a használt közlekedési eszköz szerinti kiegészítő fedezetek (jellemzően autós vagy repülőút kapcsán) különböző összetételű és biztosítási összegű fedezeteket talál, amelyek egyéni, családi, vagy akár csoportos biztosítási védelmet nyújtanak Önnek és az Önnel utazóknak.

Tájékozódjon! Számos hazai vagy Magyarországon székhellyel nem rendelkező, ún. határon átnyúló szolgáltatást értékesítő biztosító kínál utasbiztosítást, és a különböző, piacon megtalálható termékek között akár lényeges különbség is lehet. Tájékozódjon ezért a pontos termékjellemzőkről, feltételekről (önrész, biztosítottsági korhatár, maximális szolgáltatási limitek, panaszbejelentés helye – ahol egy esetleges vitás helyzetben az adott biztosítót el lehet érni stb.).

Figyelmesen olvassa el a feltételeket! Ha már kiválasztotta a biztosítót, szánjon megfelelő időt a szerződéses feltételek és egyéb tájékoztató anyagok részletes tanulmányozására! A szerződés aláírását, megkötését követően a szerződési feltételek ismeretének hiánya nem mentesíti Önt az abban foglalt kötelezettségek vagy ezek elmulasztásának következményei alól.

Gyakori kérdések – Mi a teendő, ha elégedetlen a biztosító szolgáltatásával?


Mi a teendő, ha elégedetlen a biztosító szolgáltatásával?

Panasz esetén azt először a biztosítója felé célszerű jeleznie. Ez történhet szóban (pl. személyesen, telefonon) vagy írásban (pl. személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, e-mailben). A biztosító minden panaszt köteles rövid határidőn, legkésőbb a jogszabályban rögzített 30 napon belül kivizsgálni és megválaszolni. A panaszkezelésre vonatkozó részletes szabályokat a Biztosítási törvényben, és a biztosító honlapján, ügyfélszolgálatán megtalálja. Jó tudni, hogy a panaszok döntő többsége a felügyelet panasz statisztikája alapján a felek számára megnyugtató döntéssel lezárható, és ez legnagyobb eséllyel a biztosítóval való párbeszéd útján valósul meg.

  • kérheti a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület közreműködését.
  • fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet a Magyar Nemzeti Banknál,
  • fordulhat az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz.

Gyakori kérdések – Mi a kockázatarányos díj szerepe a magánbiztosításban?


Mi a kockázatarányos díj szerepe a magánbiztosításban?

Ismerkedjünk meg röviden a veszélyközösség fogalmával! Veszélyközösségnek nevezzük az azonos kockázatoknak kitett személyek csoportját. A biztosító a biztosítási tevékenységének keretében ilyen veszélyközösségeket szervez az egyes biztosítási kockázatokra, ahol a nagy számok törvénye alapján az egyedileg bizonytalan, de az összességében becsülhető kockázat a veszélyközösség szintjén kiegyenlítődik. A biztosító tehát főszabályként a veszélyközösségtől begyűjtött pénzből (biztosítási díjak) finanszírozza a költségeit és a bekövetkezett károkat.

A veszélyközösség kialakításának legfontosabb eleme, hogy a biztosítottak a tényleges kockázatukkal arányos díjat fizessenek, ami biztosítja, hogy mindenki arányosan járuljon hozzá a közösségben felmerülő károk kifizetéséhez. A biztosító az összegyűjtött biztosítási díjakból tartalékokat képez, ezzel garantálva hosszú távú vállalásainak fedezetét és ügyel arra, hogy kárkifizetésre csak abban az esetben kerüljön sor, ha arra a vállalt biztosítási fedezet kiterjed. Ez egyben segíti a veszélyközösség díjszintjének megfelelő szinten tartását is. Amennyiben a szerződéses feltételek lehetővé teszik, a kártapasztalatok függvényében a biztosító a díjakat módosíthatja.

Kulcsszó tehát az arányosság! A beszedett díj arányos azzal a kockázattal, amit a biztosított a veszélyközösségbe hoz magával, továbbá arányos az igényelt szolgáltatás nagyságával is.