Gyakori kérdések – Mi a biztosító szolgáltatása az utasbiztosításoknál?


Mi a biztosító szolgáltatása az utasbiztosításoknál?

A biztosító szolgáltatása utasbiztosítás esetén jellemzően:

  • a nap bármely szakában elérhető egészségügyi tájékoztatás, szolgáltatás szervezés (asszisztencia-szolgálat),
  • a felmerült egészségügyi ellátás költségének a megtérítése (kárbiztosítás),
  • egyéb előre nem látható, váratlanul felmerülő költségek megtérítése (pl. poggyászkár, úti okmányok elvesztése, járatkésés miatti költségek), illetve
  • felelősségbiztosítási és jogvédelmi szolgáltatások nyújtása,
  • szolgáltatás lehet a szerződésben meghatározott fix összeg kifizetése (összegbiztosítás) például egy baleset kapcsán, valamint
  • a fenti két megoldás valamilyen kombinációja.

Kevésbé közismert ugyanakkor, hogy a biztosító már a szerződéskötéstől kezdve szolgáltatást nyújt akkor is, amikor nincs konkrét káresemény vagy kifizetés. Ennek fontos részét képezi a rendelkezésre állás, a szükséges infrastruktúra folyamatos fenntartása annak érdekében, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító azonnal rendelkezésre tudjon állni szerződött, ellenőrzött orvosi hálózatával, és szükséges szolgáltatást bármikor, bármelyik biztosított felé szakszerűen teljesíteni tudja.

A biztosító tehát folyamatosan kockázatban áll az Ön érdekében.

Gyakori kérdések – Mennyibe kerül a biztosítás?


Mennyibe kerül a biztosítás?

Nem kizárólagos, sőt nem is elsődleges kérdés az igényeinknek megfelelő biztosítás díjának nagysága, hiszen ha megtörténik a baj, akkor a biztosító szolgáltatása a díjnál nagyságrendekkel magasabb összegű kárunkat fedezheti, vagy az általunk okozott tetemes kár megfizetése alól mentesíthet minket. Emellett azonban tudható az is, hogy a biztosítás díja az utazás teljes költségének jellemzően csak töredékét teszi ki, egy napi középszintű fedezet díja kb. egy habos kávé ára.

Gyakori kérdések – Ki segít a káresemény/ellátás során?


Ki segít a káresemény/ellátás során?

A biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése, egészségügyi ellátás igénybevétele során nem hagyja magára a biztosítottat, és ez nagyon fontos körülmény. A biztosító/az asszisztencia megadja a szükséges tájékoztatást, áthidalja a számos esetben felmerülő nyelvi nehézségeket, dönt a szükséges ellátásról, megszervezi azt (pl. hazaszállítás), nyomon követi a folyamatot (pl. tartja a kapcsolatot az ellátást végző orvossal vagy egészségügyi szolgáltatóval), és az egész szolgáltatási folyamatot felügyeli.

Gyakori kérdések – Ki dönti el, hogy melyik orvoshoz kell fordulni, és ott milyen ellátásra tarthat igényt?


Ki dönti el, hogy melyik orvoshoz kell fordulni, és ott milyen ellátásra tarthat igényt?

Nagyon fontos, hogy a biztosító/asszisztencia-szolgáltató jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az Ön egészségi állapota milyen egészségügyi ellátást indokol. Az asszisztencia szolgáltató feladata a konkrét egészségügyi szolgáltató közvetítése, szervezése is. Az egészségügyi szolgáltatók kiválasztása minden esetben körültekintő módon, az ellátás minőségére koncentrálva történik. A biztosító/asszisztencia-szolgáltató segít megtalálni az ellátási szükségletnek megfelelő szakorvost, melynek során a szükséghez, és az igényekhez mérten maximálisan igyekszik figyelembe venni a biztosított preferenciáit (terület, időpont).

Azt pedig, hogy adott esetben Ön milyen szolgáltatásokra jogosult (pl. sofőr küldése, hozzátartozó kiutazása költségének megtérítése) mindig a megkötött biztosítás tartalma határozza meg. Ennek pontos részleteit a szerződésben találja meg.

Gyakori kérdések – Hol van helye a biztosítási védelemnek? Milyen útra kössek biztosítást?


Hol van helye a biztosítási védelemnek? Milyen útra kössek biztosítást?

Kétféle utas létezik biztosítási szempontból. Van, aki köt utasbiztosítást (a rendelkezésre álló becslések szerint az összes utazó közül kevesebb, mint fele), és van, aki nem.

Egyrészt fontos, hogy nemcsak távoli, egzotikus úticélok esetén, de akár egy olaszországi, horvátországi vagy belföldi út esetén is igen hasznos lehet a biztosítás. Előbbi esetén az Európai Egészségügyi Kártya által helyben nem fedezett költségekre tekintettel is indokolt biztosítást kötni (pl. magánkórház, klinika általi ellátásnál, vagy az adott ország szabályai szerint az egészségügyi ellátással kapcsolatos önrész megtérítésére).

Ha viszont valaki a külföldi útja során fontosnak tartja a biztosítási védelmet, akár az év egészére is megvásárolhatja biztosítási fedezetét.

Gyakori kérdések – Csak egy napra ugrok át a szomszéd országba, miért volna szükségem utasbiztosításra?


Csak egy napra ugrok át a szomszéd országba, miért volna szükségem utasbiztosításra?

A baj sajnos egy nap alatt is megtörténhet, akár belföldön, akár külföldön. Egy rövidebb út alatt is ugyanazok a veszélyek leselkednek Önre, mint hosszabb tartózkodás idején. Egy nap alatt is érheti Önt baleset, jelentkezhet vakbélgyulladás, okozhat sajnálatos közlekedési balesetet, vagy ellophatják úti okmányait, stb.

Megtörtént példa egy honfitársunk fél napos bécsi látogatása, amikor az út egyetlen célja az esti operaelőadás megtekintése volt. A néző két felvonás között rosszul lett és a hozzá kiérkező és segítséget nyújtó szakorvosi ellátás 180 eurós költségét utóbb – biztosítás híján – a betegnek kellett állnia.

Gyakori kérdések – Bármilyen kockázatot elvállal a biztosító?


Bármilyen kockázatot elvállal a biztosító?

Nem, és ez nagyon fontos különbség a társadalombiztosításhoz képest. A magánbiztosító által elvállalható kockázattal (ún. biztosítható kockázat) szemben több elvárás létezik, hogy a biztosítás a nagy számok törvénye alapján valóban működőképes legyen. Ilyen például, hogy a káresemény bekövetkezése véletlenszerű, előre nem látható és – a szerződésben meghatározott események tekintetében – a biztosított akaratától független legyen.

A biztosító általában kockázatelbírálás során dönt arról, hogy egy adott kockázat beilleszthető-e a veszélyközösség profiljába. A kockázatelbírálás eredménye lehet:

  • normál díj melletti vállalás
  • a kockázat elutasítása (pl. veszélyes tevékenység esetén)
  • feltételek módosítása:
    • díjemelés (pl. foglalkozás vagy sporttevékenység vagy akár dohányzás miatt)
    • kizárás alkalmazása (pl. meglévő betegségek, sérülések esetén)
    • szolgáltatások körének szűkítése.

Utasbiztosítások esetében azonban a biztosító nem végez kockázatelbírálást, hanem a szerződés részét képező szerződési feltételekben rögzíti, hogy mire terjed ki a biztosítás (mely kockázatokra, és milyen összegig vállal a biztosító fizetési kötelezettséget) és mire nem vonatkozik a kockázatviselés (milyen eseményekkel, magatartással kapcsolatos kockázatot nem vállal a biztosító). Ezek az ún. kizárások, mentesülések, és a szolgáltatás korlátozásának esetei a szerződési feltételeknek nagyon lényeges rendelkezései, amit mindenképp olvasson el a szerződéskötés előtt.

Gyakori kérdések – Amennyiben nem lesz káreseménye, nem lesz beteg, akkor hiába fizette a díjat?


Amennyiben nem lesz káreseménye, nem lesz beteg, akkor hiába fizette a díjat?

Természetesen nem feleslegesen kötötte meg a szerződést, mivel a biztosító a szerződés megkötésétől kezdve folyamatosan szolgáltatott azzal, hogy készen állt a lehetséges kárigények teljesítésére, ahogy arról az összeállítás elején már írtunk. Ez a tudat mindenképpen megnyugtató és biztonságot nyújt. De ez csak a biztosításszakmai oldala a kérdésnek. Van egy ennél személyesebb olvasat is.

Előre soha nem tudhatjuk, hogy milyen esemény fog bekövetkezni az életünkben, ezért fontos, hogy megfelelő biztosítási fedezetekkel rendelkezzünk. A legnagyobb nyereség mégis az, ha nem kellett igénybe venni a biztosítási szolgáltatást, mert az azt jelenti, hogy utunk rendben, kellemetlen váratlan eseményektől mentesen zajlott le.

Gyakori kérdések – A repülőjegy/vonatjegy, távolsági buszjárat jegyára nem tartalmaz biztosítási védelmet?


A repülőjegy/vonatjegy, távolsági buszjárat jegyára nem tartalmaz biztosítási védelmet?

Számos utazási irodában elérhetőek utasbiztosítási szolgáltatások, de a biztosítási védelem meglétéről, tartalmáról, áráról, azaz a biztosítás díjáról mindig külön tájékoztatást kap, ez a szolgáltatás külön vásárolható meg. Léteznek olyan rendezvények, amelyek esetében a belépőjegy megvásárlásával egy – általában korlátozott szolgáltatási körrel – balesetbiztosítási védelemhez is hozzájuthat, azonban a menetjegyek jellemzően nem tartalmaznak utasbiztosítási védelmet.