Biztonság Hete: a MABISZ és az ORFK OBB hagyományteremtő kezdeményezése


Biztonság Hete: a MABISZ és az ORFK OBB hagyományteremtő kezdeményezése

2017.09.19.

A jogosítványt szerző fiatalok KRESZ-oktatását hatékonyabbá kell tenni, melynek támogatása érdekében az első KRESZ-vizsgát ingyenessé teheti az állam, mondta Palkovics László államtitkár a Biztonság Hete kedd délutáni sajtótájékoztatóján. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) valamint az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként idén első alkalommal rendezik meg ezt a témahetet szeptember 18-22 között, Budapest és Pest megye tizenegy helyszínén. A hosszabb távú cél ezzel, hogy a balesetmegelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód beépüljön az oktatásba, állapítja meg a MABISZ sajtóközleménye.

„Az idei év első nyolc hónapjában a tavalyi hasonló időszak 367 főjével szemben már 377-en szenvedtek halálos kimenetelű közúti balesetet. Magyarországon az utakon egymillió lakosra vetítve az európai uniós átlagnál többen halnak meg, hatvanöten szemben az ötvennyolcas átlaggal” – ismertette az adatokat Pandurics Anett, a MABISZ elnöke az esemény apropóján rendezett sajtótájékoztatón. Emellett évente közel háromszor annyi személy veszti életét otthonában, mint közúti balesetben. A balesetek ranglistáját is a háztartási sérülések vezetik, őket követik a munkahelyi, közlekedési, majd a sportbalesetek.

A MABISZ elnökének elmondása szerint a legtöbb balesetet tudatos magatartással, megfelelő odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával meg lehet előzni, éppen erre szeretné ráirányítani a figyelmet – és elsősorban a gyerekek révén a családok figyelmét – a MABISZ és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának közös kezdeményezése, a Biztonság Hete, melynek során a legfiatalabb generációk játékos formában sajátíthatják el a biztonságos élet alapjait. „Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés a jövőben is folytatódik, az ideinél még szélesebb, idővel országos szinten” – tette hozzá Pandurics Anett.

Kiss Csaba alezredes, az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetője kifejezetten értékesnek tartja a kezdeményezést, különösen amiatt, hogy segítségével még a legfogékonyabb korban lehet megszólítani a gyerekeket. Ugyanakkor bízik benne, hogy idővel ezt más korosztályokra is ki lehet terjeszteni. „Különösen fontos lenne az egyetemista korú generációk hatékony megszólítása, hiszen ők teszik ki a friss jogosítvánnyal közlekedők túlnyomó részét, de jellemzően ez a legnehezebb feladat”. Ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet egy új európai kezdeményezésre. Ez az Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül, angol rövidítéssel az EDWARD Day, amelyet 2016-ban a TISPOL (European Road Police Network) hirdetett meg. Ennek részeként bárki egy 12 pontos fogadalmat tehet, ami alapján a biztonságosabb közlekedésre tesz vállalásokat. Így csatlakozik egy páneurópai mozgalomhoz, amelynek célja a közúti balesetek számának csökkentése.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében Bérczi László dandártábornok úgy fogalmazott, hogy a Biztonság Hete remekül illeszkedik a szervezet stratégiájába, amely már évek óta a megelőzésre fekteti a hangsúlyt. „Habár országszerte, a nap 24 órájában közel 2500 kollégám – köztük egyre több önkéntes – várja, hogy ha kell, azonnal induljon segíteni, a legjobb az lenne, ha minél kevesebb teendőjük lenne. Ebben a megelőzés kulcsfontosságú.”

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a gyermekbiztonság kérdése elsődleges prioritást jelent a kormány munkájában. „Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe, egyúttal biztonságos közeg a gyerekek számára, ezért az ottani biztonságot az iskolán kívülre is ki kell terjeszteni.” – mondta. Palkovics László szerint a balesetek megelőzésében a nevelés fontosabb a rendőri és jogi eszközöknél, büntetéseknél, a műszaki eszközöknél és a biztonsági rendszereknél is. Hozzátette, hogy a felelős közlekedésre nevelést gyermekkorban kell elkezdeni, a jogosítványt szerző fiatalok KRESZ-oktatását pedig hatékonyabbá kell tenni. Ennek támogatása érdekében az első KRESZ-vizsgát hamarosan ingyenessé teheti az állam.

A Biztonság Hete

Idén először, szeptember 18-22 között, az eredeti szándék szerint hagyományteremtő, a jövőben országos kezdeményezéssé váló rendezvénysorozat keretében Budapest több kerületében (II., VIII., IX., XVIII., XXII.) és Pest megye hat városában (Cegléd, Göd, Monor, Nagykőrös, Szentendre, Vác) találkozhatnak a helyi általános iskolák gyerekei és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló-segítő és a közlekedési, otthoni baleseteknél érintett szakmai szervezetek képviselőivel. A rendőrség és katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívják fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A helyi eseményekről a MABISZ és az ORFK a www.baleset-megelozes.eu és a www.mabisz.hu honlapokon, valamint a Biztonság Hete YouTube csatornán számol be.