Biztonság Hete – Hagyományteremtő programhét


Biztonság Hete – Hagyományteremtő programhét

A MABISZ valamint a fővárosi és országos rendőri szervek kezdeményezésére 2017-ben először rendezték meg szeptember 18-22 között Budapest öt kerületében valamint hat Pest megyei városban a Biztonság Hetét, kapcsolódva a szeptember 20-i biztosítási világnaphoz, valamint a 21-i nemzetközi EDWARD Day-hez (European Day Without A Road Death – Európai Nap Közúti Áldozat Nélkül).

Szeptember 18-22 között tizenegy budapesti és Pest megyei helyszínen két tucat iskola kb. 5200 tanulójának a figyelmét hívták fel látványos bemutatókkal és előadásokkal a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a vöröskereszt és számos egyéb, önzetlenül közreműködő szervezet szakdolgozói valamint biztosítási szakemberek. „Az idei év első nyolc hónapjában a tavalyi hasonló időszak 367 főjével szemben már 377-en szenvedtek halálos kimenetelű közúti balesetet. Magyarországon az utakon egymillió lakosra vetítve az európai uniós átlagnál többen halnak meg, hatvanöten szemben az ötvennyolcas átlaggal” – indokolta a Biztonság Hete kezdeményezés létjogosultságát Pandurics Anett, a MABISZ elnöke az esemény apropóján rendezett sajtótájékoztatón. Emellett évente közel háromszor annyi személy veszti életét otthonában, mint közúti balesetben. A balesetek ranglistáját is a háztartási sérülések vezetik, őket követik a munkahelyi, közlekedési, majd a sportbalesetek. A legtöbb baleset ugyanakkor tudatos magatartással, megfelelő odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával megelőzhető. Éppen erre kívánta ráirányítani a figyelmet – és elsősorban a gyerekek révén a családok figyelmét – a MABISZ és az ORFK OBB közös kezdeményezése, a Biztonság Hete, amelynek keretében a legfiatalabb generációk játékos formában kaphattak ízelítőt a biztonságos élet alapjairól. A témahét apropóját az adta, hogy szeptember 20-a 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. Szeptember 21-e pedig egy új európai kezdeményezés napja, az Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül, angol rövidítéssel az EDWARD Day, amelyet 2016-ban a TISPOL (European Road Police Network) hirdetett meg.

Az első alkalommal tartott rendezvénysorozat iránti érdeklődés alapján pedig a szervezők abban reménykednek, hogy sikerül hagyományt teremteni. „Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés a jövőben is folytatódik, az ideinél még szélesebb, idővel országos szinten” – jelentette ki Pandurics Anett. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára is „nagyon jó kezdeményezésnek” minősítette a Biztonság Hetét a múlt heti tájékoztatón. „Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe, egyúttal biztonságos közeg a gyerekek számára, ezért az ottani biztonságot az iskolán kívülre is ki kell terjeszteni” – tette hozzá. Egyben bejelentette, hogy mivel a felelős közlekedésre nevelést gyermekkorban kell elkezdeni, a jogosítványt szerző fiatalok KRESZ-oktatását pedig hatékonyabbá kell tenni, ezért a kormány azt szeretné, ha az első jogosítványhoz tartozó KRESZ-vizsgát mindenki ingyenesen tudná letenni.