Fiatal felnőttek (18–25 évesek)


Fiatal felnőttek (18–25 évesek)

A verseny szervezője a Case Solvers, amely maga is fiatalokból álló, és a fiatalok sokoldalú, megoldás-orientált képzése terén elkötelezett szervezet.

A MABISZ által 2020-ban már negyedik alkalommal meghirdetett verseny résztvevőinek egy fiktív nemzetközi társaság, az Alfa Biztosító magyarországi piacra lépését kellett megterveznie. A biztosítási szakemberekből álló zsűri arra volt kíváncsi, hogy a rendelkezésre álló statisztikai adatok elemzésével milyen stratégiával, termékkörrel, tervekkel, mekkora szeletet tudnának kihasítani a hazai biztosítási „tortából”. A 2020-as évben először nemcsak egyetemista, de (ugyancsak három fős) középiskolás csapatok is nevezhettek. Az érdeklődésre jellemző, hogy a felhívások több mint százezer főt értek el harmincegy intézményből, akik közül végül is az egyetemista kategóriában harminc, a középiskolások részéről huszonhét csapat jelentkezett. Nemcsak a fővárosból és vidéki oktatási intézményekből, de a határon túlról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Csíkszeredáról, Székelyudvarhelyről is voltak érdeklődők. Sőt, az egyetemista kategóriában egy Corvinus – Babes-Bolyai vegyes csapat, a Strategy&Beyond végzett az első helyen (prezentációjuk itt: Strategy_&_Beyond). A középiskolások közül a fővárosi Eötvös József Gimnázium fiataljai, a Frankok (prezentációjuk itt: Frankok.pptx) vehették át a legjobbaknak járó elektromos rollereket. (A második helyezettek mindkét kategóriában fejenként egy-egy SUP-ot, a harmadik helyezettek drónokat kaptak.) Az online döntőről készült rövid összefoglaló a You Tube-on, ezen a linken érhető el. Mindkét kategóriából a legjobb három prezentáció filmje pedig ezen a YouTube csatornán érhető el.

Facebook oldal Instagram oldal