Kötelező kampány: Idén is december elseje a felmondási határidő


Kötelező kampány: Idén is december elseje a felmondási határidő

2012.11.27.

Azoknak az ügyfeleknek, akiknek kgfb-szerződése év végi évfordulós, és szeretnének élni a biztosítóváltás lehetőségével, szerződésük felmondását oly módon kell eljuttatniuk jelenlegi biztosítójukhoz, hogy az legkésőbb december 1-jéig meg is érkezzen a címzetthez. Bár idén ez a szombati határidő munkanap, érdemes minél korábban lebonyolítani az ügyintézést – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A felmondásnak – ha önállóan intézi az ügyfél – faxon, postai úton vagy személyesen lehet eleget tenni. A határidő közeledtével indokolt lehet a személyes ügyintézés, hiszen csak abban az esetben válik érvényessé a meglévő szerződés felmondása, ha az erről szóló írásos dokumentum december 1-jéig – igazoltan – meg is érkezik a biztosító társasághoz.

Ezt követően még egy hónap áll az ügyfelek rendelkezésére, hogy megkössék új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb). „A következő évi biztosítási díjak összehasonlításakor minden esetben érdemes a MABISZ Díjnavigátorával is ellenőrizni a tarifát, hiszen az pontos adatokat tartalmaz, és előnye, hogy az összes biztosító összes kedvezményét hitelesen, a biztosítók által ellenőrzött és jóváhagyott módon tartalmazza” – hívja fel rá a figyelmet Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.

A kgfb-ről szóló törvény módosítása értelmében 2013. január 1-je után a biztosítóknak lehetőségük lesz arra, hogy év közben, tetszőleges időpontban, akár többször is módosítsák tarifáikat. Ehhez ugyanakkor a változtatás előtt legalább hatvan nappal közzé kell tenniük az új díjakat.

„A szabályozási változások és az ilyenkor megszokott felfokozott hangulat miatt idén is érdemes különös körültekintéssel eljárni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés felmondása során, és odafigyelni a határidőkre – összegez Molnos Dániel. – A Díjnavigátor szolgáltatásai ugyanakkor folyamatosan, egész évben elérhetőek, elősegítve a legoptimálisabb döntés meghozatalát a fogyasztók számára.”