Sajtóközlemény – 2020

Százmilliós magyarországi kár a horvát földrengések nyomán (2020.12.31.)

A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Bővebben

Kockázati életbiztosítások: a COVID nem kizáró ok (2020.12.14.)

A közösségi médiában elterjedt hírek ellenére a biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus fertőzésben elhunytak életbiztosítását. Sőt, a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken több biztosító is, állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Nyugdíjbiztosítás: tavaly már 13 milliárd forint felett járt az adóvisszaigénylés (2020.12.02.)

Egyre többen és egyre nagyobb értékben veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben alig több mint 90 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, addig tavaly már közel 290 ezren. A törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, maradt tehát még néhány hét a keretek kihasználására – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Kreatív ötletek a jövő biztosítási szakembereitől (2020.11.28.)

Esettanulmány versenyekkel fejleszti a MABISZ a fiatal nemzedékek pénzügyi ismereteit.

Bővebben

Az adventi gyakori lakástüzek fő okozója a gondatlanság (2020.11.27.)

A vasárnap kezdődő adventi időszakban és karácsony közeledtével megnő a tűzesetek száma. Idén, amikor a veszélyhelyzet miatt a szokásosnál is többet tartózkodunk otthon, különösen érdemes betartani néhány alapszabályt, hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak (2020.11.14.)

A mabisz.hu oldalon már olvasható a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, amely tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük. Még mindig több tízezer ilyen jármű lehet a közutakon, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Bővebben

Jövőre gyűrűzhet be a járvány hatása a biztosítási piacra (2020.11.06.)

A járvány minden biztosító számára rendkívüli helyzetet teremtett, bár a szektort eddig kevésbé érintette. A GDP-alakulása kis késéssel, de a biztosítók életbe is be fog gyűrűzni, ennek hatása várhatóan a jövő évben fog jelentkezni. A biztosítókba vetett bizalom idén is tovább erősödött – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége sajtótájékoztatóján.

Bővebben

A bizonytalanságok korában felértékelődnek a biztosítások (2020.11.04.)

A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja Bod Péter Ákos a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. A volt jegybankelnök, egyetemi tanár szerint ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.

Bővebben

Minden tízedik gépjármű-tulajdonos vált biztosítót a kampányidőszakban (2020.10.29.)

A mabisz.hu oldalán napokon belül frissülő Díjnavigátoron minden érdekelt összehasonlíthatja valamennyi piaci szereplő aktuális kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) ajánlatát. A novemberi kampányidőszakban még mindig több mint 1,1 millió gépjármű üzembentartó érintett, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Bővebben

Biztonság Hete: kétmillió megtekintés a You Tube-on (2020.09.21.)

A fiatalok rendkívül nyitottak, megértik a járványhelyzetben hozott intézkedések jelentőségét, és ezáltal a maguk és mások biztonságát is védik – összegezte az elmúlt időszak tapasztalatait Müller Cecília országos tisztifőorvos a Biztonság Hete You Tube csatornáján. Az idén már negyedik alkalommal megrendezett – és a szeptember 20-i biztosítási világnappal keretezett – témahét videó filmjeit eddig már több, mint kétmillióan tekintették meg, áll a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) közleményében.

Bővebben

Az ittas vezetés veszélyeire hívja fel a figyelmet az idei Biztonság Hete (2020.09.14.)

Európában a közúti balesetek mintegy negyedét okozza az alkoholfogyasztás. Hazánkban ez az arány jóval alacsonyabb, azonban még mindig sok az ittasan okozott baleset, ráadásul több évnyi javulást követően az idei év első nyolc hónapjában romlott a helyzet. A ma kezdődő és idén az online térben zajló Biztonság Hetének, a MABISZ és az ORFK-OBB közös kezdeményezésének is a központi témája az ittas vezetés veszélye.

Bővebben

Az utasbiztosítási feltételek alkalmazkodnak a változó körülményekhez (2020.09.08.)

A múlt héten változások történtek a Külgazdasági és Külügyminisztérium által „utazásra nem javasolt térségek” listáján. Az utasbiztosítással foglalkozó társaságok igyekeznek összhangba hozni szerződéses feltételeiket az aktuális helyzettel.

Bővebben

Újabb fejlesztések gyorsítják az E-kárbejelentő használatát (2020.09.04.)

Újabb funkciókkal bővült az E-kárbejelentő, amely a járványügyi intézkedések közepette egyre népszerűbb, a távolságtartást segítő alkalmazássá növi ki magát.

Bővebben

Válságállóak a hazai biztosítók: sikeres volt az online átállás (2020.09.04.)

A biztosítók a koronavírus járványt követően is válságállónak bizonyultak csakúgy, mint 2008-at követően. Az új értékesítések a második negyedévben is jól alakultak, köszönhetően az online értékesítésre történő sikeres átállásnak. Ezzel együtt is idén csak legfeljebb stagnálásra számít a szektor – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, a szervezet pénteki sajtótájékoztóján.

Bővebben

Öt éve nem volt ilyen drága viharszezonja a biztosítóknak (2020.09.02.)

Az elmúlt tíz évben utoljára 2015-ben fizettek ki többet a biztosítók a május 1 – augusztus 31 közötti viharszezon okozta károkra, mint amennyit idén fognak előreláthatólag, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből.

Bővebben

Már hétmilliárd forint biztosítási díjtámogatásra számíthatnak a gazdák (2020.08.13.)

Az eddigi ötmilliárd forintról hétmilliárdra nőtt idén a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás mértéke, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Az idei viharszezon a tavalyinál jóval többe fog kerülni a biztosítóknak (2020.07.31.)

A júniusi ötmilliárd forintot követően a júliusi időjárási anomáliák legalább két és fél milliárd forinttal terhelték meg a biztosítók büdzséit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Fekete-fehér alapszínnel bocsátják ki a jövőben a zöldkártyát (2020.07.25.)

Pénteken hatályba lépett az a pénzügyminisztériumi rendelet, amely a jövőben lehetővé teszi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét igazoló zöldkártya fekete-fehér alapon történő kibocsátását, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Gyermekbalesetek a szünidőben: a biztosítások széles körben fedezik az anyagi következményeket (2020.07.15.)

A nyári szünidőben otthon és a táborokban is megnő az esély a gyermekbalesetekre, de a közúti gyermekbalesetek harmada is a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. Hazánkban az állam az alapvető ellátást biztosítja az ilyen balesetek esetén, azonban a piacon elérhető gyermekbiztosítási termékek az államinál nagyobb kockázati kört fednek le és nagyobb összegű kárkifizetést tesznek lehetővé – emlékeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

A júniusi viharszámla eléri az ötmilliárd forintot (2020.06.30.)

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi. A biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Belföldi utazásra is érdemes utasbiztosítást kötni (2020.05.25.)

Tavaly közel ugyanannyi időt töltöttek többnapos belföldi utakon a magyarok, mint külföldin. Idén a járványhelyzet miatt még többen dönthetnek úgy, hogy inkább itthon nyaralnak, még ha az országhatárok fokozatosan meg is nyílnak a szabadidős utazók előtt. Számos esetben ezekre az utakra is érdemes biztosítást kötni – emlékeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Vegye igénybe az adójóváírást a nyugdíjbiztosítására! (2020.05.13.)

Egy hét maradt hátra a 2019. évi jövedelmek bevallásának határidejéig, május 20-ig. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is ekkor kell kérvényezniük a 2019-es befizetéseik után járó 20%-os adójóváírást – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Már a viharszezon előtt megközelíti a tavalyit a biztosítói kárrendezés összege (2020.04.28.)

A veszélyhelyzet első nagyobb elemi csapása, a hétvégi szélviharok nyomán több százmilliós kárkifizetésre számítanak a biztosítók. A társaságok az adott helyzetben telefonon és online várják a kárbejelentéseket, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Fagy, szárazság: nagy szükség lehet a mezőgazdasági biztosításokra!(2020.04.16.)

Már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30% helyett idén már a 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65%-a helyett annak 70%-ára nőtt, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

A távolsági ügyintézést segíti az E-kárbejelentő (2020.04.09.)

Az ingyenes parkolás, a szép idő és az ünnepi hosszú hétvége hatására ismét megnövekedhet a gépjárműforgalom, s ezzel együtt – márciushoz képest – a balesetek száma is. A válsághelyzetben különösen fontos lehet, hogy ilyen esetekben a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas E-kárbejelentőt használjuk, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Tovább bővülhet a kétkerekűek biztosítási piaca (2020.04.03.)

Az eddigi tapasztalatok szerint a járványhelyzet tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a jó idő közeledtével egyre több kétkerekű jelenik meg az utakon. Ám sokan elfelejtik, hogy érvényes kötelező biztosítás nélkül a segédmotorok nem vehetnek részt a közúti közlekedésben. De érdemes felelősség, baleset és vagyonbiztosítást kötni a nagyobb értékű kerékpárokra is. Az új típusú elektromos közlekedési eszközök státuszának rendezését pedig segítheti a németországi precedens – állapítja meg a MABISZ közleménye.

Bővebben

A biztosítók a veszélyhelyzetben elfogadják a lejárt okmányokat (2020.03.19.)

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították. Így ezeket a biztosítók is elfogadják.

Bővebben

A MABISZ a telefonos és online ügyfélkiszolgálást preferálja a járvány idején (2020.03.16.)

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) arra kéri ügyfeleit, hogy további intézkedésekig mellőzzék a személyes ügyintézést. A szövetséghez hasonlóan az egyes biztosítótársaságok is mindent megtesznek az ügyfélkiszolgálás zavartalanságáért, az online felületek preferálása mellett.

Bővebben

Tíz százalék feletti növekedés a biztosítási szektorban (2020.03.03.)

Az elmúlt évben a GDP kétszeresét meghaladó ütemben növekedett a hazai biztosítási szektor díjbevétele, derül ki a Magyar Biztosítók szövetsége (MABISZ) gyorsjelentéséből.

Bővebben

Utasbiztosítási szerződési feltételek a koronavírus kapcsán (2020.03.02.)

Európát is elérte a koronavírus, így egyre több kérdés érkezik az utasbiztosítások és az útlemondás (sztornó) biztosítások kapcsán a hazai biztosítókhoz. A Magyar Biztosítók Szövetségének a tájékoztatása a koronavírussal kapcsolatban a tagbiztosítók utasbiztosítási szerződési feltételei alapján készült.

Bővebben

Nyugdíjcélú megtakarítások európai országokban: csak minden második lakos rendelkezik vele (2020.02.28.)

Tíz vizsgált európai ország felnőtt lakossága közel felének egyáltalán nincs önálló nyugdíjmegtakarítása. Magyarországon az átlagnál még rosszabb is a helyzet. Az ilyen termékekkel nem rendelkezők túlnyomó többsége ugyanakkor érdeklődést mutat a nyugdíjkiegészítés célú megtakarítások iránt – derül ki egy friss európai felmérésből, amelyben a MABISZ is részt vett.

Bővebben

Kgfb: díjrészlet fizetési határidő közeleg! (2020.02.20.)

Akik a novemberi kampányidőszak után, január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, azoknak február 29-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz. A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van – állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

A hárommilliárdot is megközelíti már a februári viharszámla (2020.02.17.)

A februári viharkárok a korábban becsültnél is jóval magasabbak. Csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege is jóval meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Milliárdos károkat okoztak a múlt heti viharok (2020.02.10.)

Az elmúlt heti viharok nyomán közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A társaságok úgy kalkulálnak, hogy az elkövetkező hetekben akár a milliárd forintot is elérheti a kifizetések összege, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

Koronavírus: mire fizet a biztosító? (2020.02.07.)

A koronavírus miatt kialakult helyzet az utasbiztosításokat és az útlemondási biztosításokat is érinti. Nem mindegy, hogy mikor került sor a szerződések megkötésére, és mikor indul az utazás, ezért mindenkinek érdemes alaposan áttekinteni a biztosítók szerződési feltételeit – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Bővebben

Érvényes zöldkártyával induljunk autóval az Egyesült Királyságba! (2020.02.03.)

A Brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A MABISZ azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.

Bővebben

Szezonja van a kátyú-baleseteknek (2020.01.23.)

A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes biztosítással felkészülni a váratlan esetekre – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bővebben

MABISZ: az idei évben is szemmel látható növekedésre számít a szektor (2020.01.15)

Az első három negyedév eredményei alapján a 2019-es esztendő meglehetősen sikeres év volt a magyar biztosítók számára. Az időszak során körülbelül 11%-kal nőtt a szektor díjbevétele, ami az év végére valószínűsíthetően átlépte 1100 milliárd forintot – mondta Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnökhelyettese.

Bővebben