Szállítmánybiztosítás: közös érdek a kockázatok porlasztása


Szállítmánybiztosítás: közös érdek a kockázatok porlasztása

2014.05.13.

A fuvarozási bűncselekmények 2013-ban 8,2 milliárd euró – 2500 milliárd forint – veszteséget okoztak az Európai Unióban, ami több mint a teljes magyarországi biztosítási piac éves díjbevételének háromszorosa. A fuvarozási láncolatban résztvevők közös felelőssége a megelőzés és a biztosítás, utóbbi a szállítmányozási, illetve a CMR (nemzetközi fuvarozói felelősségbiztosítás) biztosításból áll össze – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) keddi sajtótájékoztatóján.

Az összetett, és sok esetben bonyolult közúti fuvarozási folyamat kockázatai a megfelelő szabályozási keretek betartásával és a biztosítási fedezetek megteremtésével minimálisra csökkenthetők. Egy fuvar biztonsági költsége a rakomány értékéhez képest a legtöbb esetben elenyésző, mintegy százezer forint körüli összeg.

Technikailag ez egy jó minőségű plomba, illetve zár vagy lakat beszerzését jelenti, valamint egy GPS működtetését, amely akár online útvonalfigyelésre is alkalmas. Az eszközvédelmen túl a gépkocsivezető személyére vonatkozó előírások betartása szükségszerű. „Igen egyszerű technikai megoldásokra lenne csak szükség, amelyek használatával jelentősen csökkenthetők a kockázatok” – magyarázza Papp Róbert, a Magyar Biztonsági Fórum ügyvezetője.

A megelőzést szolgálja a folyamatszabályozás és a megfelelő biztonsági zárak használata, ezen túl pedig lényegi elem a megfelelő biztosítás megléte is. „Ezek megoszlása a gyakorlati tapasztalatok szerint eltérő: míg a nyugat-európai országokban a szállítmánybiztosítás megkötése az általános, addig Magyarországon kevesebb biztosítást kötnek, viszont több biztonsági intézkedést tesznek, igaz gyakran nem a megfelelő eszközzel és nem a megfelelő módon” – teszi hozzá a szakember.

A MABISZ adatai szerint a tavalyi év végén a szállítmánybiztosítási szerződések száma megközelítette a 25 ezret, a szállítmánybiztosításokból befolyó éves díj pedig körülbelül 4,4 milliárd forintot tett ki. A becslések szerint a magyar szállítmányok nyugat-európaihoz hasonló arányú biztosítottsága esetén az éves állománydíj megközelíthetné a 10 milliárd forintot, a szerződésszám pedig a jelenleginél lényegesen magasabb lehetne.

„Jelentős problémákat vet fel az alulbiztosítottság is. Amellett, hogy a magyarországi szállítmányok jelentős része nem rendelkezik megfelelő szállítmánybiztosítással, s amelyek rendelkeznek is ilyennel, azokra sem a megfelelő fedezetre kötnek biztosítást. A szállítók gyakran csak arra figyelnek, hogy valamiféle minimális biztosítási fedezettel rendelkezzenek”- fejti ki Harkai Krisztián, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Szállítmánybiztosítási Bizottságának elnöke. „Óriási a verseny a fuvarozói piacon, így a biztosítási díj is olyan tétel, amely gyakran esik áldozatául a költségcsökkentésnek.”

Nyugat-Európában előfeltétele a megbízó és a fuvarozó együttműködésének, hogy az utóbbi a megfelelő biztosításról fedezetigazolást tudjon bemutatni, ezzel szemben a magyar piacon ez egyáltalán nem általános. „Itthon is elvárható lenne ugyanez, ha egy több 10, vagy akár 100 millió forint értékű rakománnyal indul útnak egy szállítmányozó, ráadásul ezt gyakran több helyen, több alkalommal át is rakják a szállítási folyamat során.” – véli Harkai Krisztián.

Az edukáció és tájékoztatás szerepe kiemelkedő fontosságú, hiszen a megfelelő biztosítottsági védelem megteremtése a fuvarozási láncolatban résztvevő szereplők közös érdeke. A szállítmányozási, illetve megfelelő CMR-biztosítással rendelkező fuvarozók és a megrendelői oldal kockázatai minimálisra csökkenthetők, a biztosítási díj pedig lényegesen alacsonyabb lehetne, ha az érintett piaci szereplő rendelkezik a megfelelő védelmi eszközökkel, és bizonyíthatóan eleget tesz a szabályozási követelményeknek.

Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! E-kárbejelentő: egy hét alatt több mint hatvanezer letöltés! 2019.01.15. Egy hét alatt kategóriájában Magyarország l...
Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! 2019.01.08. A mai naptól az autósok mobiltelefonjukon is intézhetik a ...
KGFB Díjtarifa hirdetés – Waberer KGFB díjtarifa hirdetés Wáberer Hungária Biztosító Zrt. ...