Tovább emelkednek a fedezetlenségi díjak


Tovább emelkednek a fedezetlenségi díjak

2023.11.15

Jövőre átlagosan 15 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.

Több mint két hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-én jár le a kgfb szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani.  Nekik legkésőbb december 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. A kialakult gyakorlat szerint a legtöbben egyidejűleg intézik a felmondást és az új szerződés megkötését. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik érintett vált biztosítót ezekben a napokban.

 

 2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, de még mindig sokan „ragadtak benne” a korábbi kampányidőszakban, amikor mindenkinek csak novemberben lehetett biztosítót váltani. Az 5 729 947 kgfb-szerződésből (ebből 4 078 232 tartozik személygépjárműhöz) még mindig 850 ezer számít érintettnek, köztük 450 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzemben tartója. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok kedvezményt lehet igénybe venni, a lakossági ügyfelek számára a kedvezmények tovább egyszerűsödtek. Ezek mindegyikének a figyelembevételével kalkulálható a választható legkedvezőbb biztosítói ajánlat a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható MABISZ Díjnavigátoron. A szövetség 2010 óta működteti e fogyasztóvédelmi eszközét, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza, s egyfajta etalon abban a tekintetben, hogy a biztosítók a díjkalkulációk helyességét tesztelik és jóváhagyják. Az eszköz kizárólag fogyasztóvédelmi eszközként funkcionál, az üzleti érdekek nem játszanak szerepet a működtetésében.

 

A mostani kampányban érintettek díjszintje lényegesen alatta marad a teljes állomány díjszintjének, mivel döntő részben tizenkét évnél is idősebb gépjárművekről van szó. A magántulajdonban lévő személygépkocsik üzemben tartóinak több mint 90 százalékaa a legkedvezőbb, vagyis a B10 kategóriában van a bonus-malus rendszerben  – a teljes állomány esetében ez csak egyharmadnyi.

Azoknak, akik valamilyen ok miatt nem rendelkeznek kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, érdemes tanulmányozni a kedden közzétett, 2024-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Az ideihez képest a részben büntető jellegű díjak átlagosan 15 százalékkal emelkedtek, így személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – az üzemben tartónak (az idei 650-1400-zal szemben) 770 -1540 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – naponta 1170-8000 forintot tesz ki (jelenleg 980-6670 Ft), tehergépkocsik esetében pedig akár a 6400 forintot is elérheti (szemben a mostani 5380 Ft-tal).

 

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek. A Belügyminisztérium korábbi adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül figyelembe vett magyarországi gépjárművek közül mintegy 80 ezer gépjármű nem rendelkezik érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.