Egyedül nem megy: a jogalkotókkal való együttműködés nélkül nem tud továbblépni a biztosítási piac

Egyedül nem megy: a jogalkotókkal való együttműködés nélkül nem tud továbblépni a biztosítási piac

2011.10.19.

A mindenkori kormányzat támogató szerepe, és a jogalkotókkal való együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar biztosítási piac ismét lendületet kapjon – hangozott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) második nemzetközi, Budapesten megrendezett konferenciáján. Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke az eseményen tartott szakmai előadásában kifejtette: a magyar biztosítási szektor európai viszonylatban a sereghajtók között van, ami viszont nem feltétlenül csak a válsággal függ össze.

A biztosítási szektor egyik legnagyobb problémája a növekedés hiánya. A krízis mai napig tartó hatásai mellett a válságadó és az egyéb különféle terhek kellemetlenek ugyan, de szinte eltörpülnek amellett, hogy gyakorlatilag nincs növekedési potenciál – mondta el a konferencián tartott előadásában Kisbenedek Péter. „A kormányzat gazdaságpolitikája és a szektor nemzetgazdasági szerepe között komoly összefüggés van, ezért a szakmai szövetség egyik legfontosabb feladata az, hogy a kormányzat számára egyértelművé tegye: milyen, a fejlődéshez szükséges támogató szabályok kellenek, és ezért mi mit nyújtunk cserébe.” – hangsúlyozta a MABISZ elnöke, aki több olyan kitörési pontot is megnevezett, amelyekben a kormányzattal való közös nevezőre jutás komoly lökést adhatna a szektornak.

Ilyen az alulbiztosítottság csökkentése mind a kkv-szektorban, mind pedig a lakossági területen, például egy, a hosszú távú megtakarítások ösztönzésére irányuló normatív támogatási rendszer kialakításával. „A jelenlegi támogatási rendszerek szétaprózottak, nem a széles társadalmi rétegek gondjait oldják meg, jóllehet az egyik legfontosabb célunk az, hogy ne a forma, hanem a cél és az időtáv határozza meg a támogatás mértékét.” – fejtette ki Kisbenedek Péter. Legalább ennyire fontos lenne az egészségbiztosítási terület szabályozása is, így annak pontos definiálása, hogy egy esetleges új rendszerben mit vállalna az állam, és mit nyújtanának a piac szereplői a lakosság számára. A MABISZ elnöke szerint van jövő és van potenciál a magyar biztosítási előtt, hiszen az Európai Unióban átlagosan tízszer akkora az egy főre jutó életbiztosítási díjbevétel, és legalább négyszer akkora a nem-élet biztosítási piac is, mint Magyarországon.

A konferencián Magyarország miniszterelnöke is arról beszélt, hogy van jövője a szektornak, hiszen a biztosítási szektor meghatározó minden európai gazdaságban, így Magyarországon is. Orbán Viktor nyitóbeszédében hangsúlyozta: a jelenlegi nehéz helyzet ellenére a magyar gazdaság talpon fog maradni, ebben pedig nagy szerepet játszanak majd a pénzintézetek és a biztosítók, így a gazdasági növekedésben is fontos szerepük lesz.

A kormányfő megköszönte a piaci szereplőknek azt az áldozatot, amelyet felvállaltak az ország versenyképességének segítése érdekében, és kifejtette: „a kormány nem csak pénzügyi súlya miatt értékeli az ágazatot, hanem mert a biztosítás olyan társadalmi értékeket is képvisel, amely egy modern gazdaságban elengedhetetlen.” A miniszterelnök biztosította emellett a piacot arról is, hogy a jövőben számít rájuk egy más típusú nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási rendszer kialakításában. Ezekben a magán pillér megerősödése kiemelt szerephez jut majd, ebben pedig számíthatnak a kormányzat támogatására a magyar biztosítók.