Minden eddiginél nagyobb károkat okozott a vihar és az árvíz


Minden eddiginél nagyobb károkat okozott a vihar és az árvíz

2010.06.16.

A magyarországi biztosítókhoz az elmúlt másfél hónapban közel 150 ezer kárbejelentés érkezett, a teljes kár értéke a biztosító társaságok kedd esti, előzetes becslése alapján akár a 30 milliárd forintot is elérheti.

„A május 11-12-i viharokkal kezdődő extrém időjárás sorozat az eddigi legnagyobb károkat okozta a biztosított ingatlanokban” – mondja Szabó Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Lakásbizottságának elnöke. A biztosítókhoz eddig összesen 148 347 esetet jelentettek be és a kárszakértők felmérése alapján a társaságok hétfő délig 18,3 milliárd forintot fizettek ki, illetve helyeztek tartalékba. „Sajnos a bejelentések száma és a kárösszeg is folyamatosan emelkedik, így a teljes kárösszeg akár a 30 milliárd forintot is elérheti, és még csak most kezdődik a nyári viharszezon” – teszi hozzá Szabó Zoltán.

A káresetek 96 százaléka, közel 143 ezer káresemény a lakossági ingatlanokban keletkezett, 3 százaléka, közel 5 ezer bejelentés a nagy ipari létesítményeket, illetve a mezőgazdaságot érintı káresemény, kevesebb, mint 1 százalék, 835 eset pedig a gépjármű üzletágat érinti.

A társaságok a rendkívüli helyzetre tekintettel már a május közepi viharok idején rendkívüli intézkedéseket léptettek életbe. Átcsoportosították kárszakértıiket azokra a területekre, ahol a legnagyobb károkat okozta a rendkívüli időjárás, annak érdekében, hogy minél előbb megkezdődhessen a kárfelmérés és a helyreállítás. Az ügyfélszolgálati irodák továbbra is meghosszabbított nyitvatartással üzemelnek, a call-centerek ügyfélszolgálati munkatársai emelt létszámmal fogadják a hívásokat. A világhálón keresztül éjjelnappal bejelenthetık a károk.

Az ügyintézés gyorsítása érdekében mindenkit kérnek, hogy a károsult nevét, címét és lehetőleg mobil elérhetőségét, valamint a biztosítási kötvényszámát a kárügyintézés mielőbbi megkezdése érdekében a bejelentéskor közöljék. Gyakran előfordul, hogy az ügyfelek a rendkívüli körülmények miatt nem tudnak utánanézni a kötvényszámnak, ezekben az esetekben a biztosítók a név és a cím alapján előkeresik rendszereikből a szükséges adatokat. A biztosítók a kárbejelentést követően azonnal elindítják a kárelőleg kifizetését és amennyiben szükségessé vált az ingatlanból való kiköltözés, annak költségét is állják. A károk elhárításával nem kell megvárni a biztosító szakemberét vagy a kárbejelentést, azt azonnal meg lehet kezdeni. Ajánlatos – akár mobiltelefonnal – lefényképezni a kárt és eltenni a károkat bizonyító törmelékeket – tette hozzá Szabó Zoltán.

A biztosítók a rendkívüli helyzetre tekintettel bizonyos, a szerződési feltételekből kizárt kártípusokat is megtérítenek méltányosságból. Részben vagy egészében megtérítik a vakolatokban, szigetelésben vagy az ingatlanok redőnyszerkezeteiben keletkezett károkat is.

A mintegy négy millió hazai ingatlan mindössze 72 százalékára kötöttek biztosítást tulajdonosaik – a társaságok 2,88 millió darab lakásbiztosítást kezelnek -, ami annyit jelent, hogy Magyarországon több mint 1,12 millió ingatlantulajdonos, ha kár éri, nem jut kártérítéshez. „A helyzet különösen riasztó annak fényében, hogy az elmúlt másfél évben a piac zsugorodásának lehettünk tanúi. A lakásbiztosítások darabszáma csökkent, 2010. június közepén csaknem 40 ezer darabbal kevesebb lakásbiztosítási szerződést kezeltek a biztosítók, mint 2008 végén. Pedig egy, a mostanihoz hasonló súlyos időjárási helyzet sok családot kilátástalan élethelyzetbe sodorhat” – hangsúlyozta Szabó Zoltán.