Rég voltak ilyen szép számok az életbiztosítási piacon


Rég voltak ilyen szép számok az életbiztosítási piacon

2021.06.07.

Tovább bővült a biztosítók díjbevétele az idei első negyedévben, ami a korábbi évek tendenciáival ellentétben most az életbiztosítások kiemelkedő növekedésének volt köszönhető. A pandémia a biztosítókba vetett bizalomra sem volt negatív hatással, az ezt tükröző index 2019 óta emelkedik – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége sajtótájékoztatóján.

 

A tavalyi első negyedév utolsó két hetében köszöntött be a lezárás, a mostanira pedig sikerült megoldásokat találni a pandémiás helyzet kezelésére. Ez a biztosítási számokban is érezhető. A szektor első negyedéves díjbevétele 360 milliárd forintra emelkedett, ami 7,1%-os növekedést jelent – ismertette a számokat Pandurics Anett MABISZ elnök. Más tendencia rajzolódott ki az elmúlt évekhez képest: most az életbiztosítási piac 10,3%-kal, a nem-élet 4,9%-kal nőtt, utóbbinál már kiesett az adóhatás.

 

Az életbiztosítási piacon nagyon rég voltak ilyen szép számok, amit részben magyaráz már csak az egyszeri díjas szerződések növekedése, és inkább a rendszeres díjas szerződések 11,5%-os emelkedése mozgat. A MABISZ tavaly év végi nyugdíjbiztosítási kampánya is eredményt hozott, részben ennek is köszönhető a nyugdíjbiztosítási díjbevétel 11,2%-os bővülése. Az ügyfelek egyre inkább érdeklődnek ez iránt a termékkör iránt, a pandémia erre és az egészségbiztosításokra is ráirányította a figyelmet – hangsúlyozta Pandurics Anett.

 

A unit linked életbiztosítások díjbevétele is több mint 8%-kal nőtt, összességében a lakossági megtakarítási tortán belül is nőtt az életbiztosítások súlya. Az ügyfelek és a közvetítők is felelősen viselkednek, ami a törlések, visszavásárlások számán is látszik. Az egyszeri díjas portfolióhoz az ügyfelek egy része hozzányúlt, amihez a lakásfelújítások támogatásának is köze lehet – véli Pandurics Anett.

 

A nem-élet üzletágon belül a vállalati vagyonkörben következett be óriási növekedés, a kgfb-díjbevétel 2,1%-kal emelkedett, az utasbiztosítási szegmens 66%-kal csökkent. Mindenki készül a nyárra, a belföldi utazásokra is vannak megoldások a piacon. Nagy kérdés, hogy az idei szezonban mennyien fognak utazni, de a társaságok mind készülnek, egyre többen vezettek be fedezeteket, szűntettek meg kizárásokat a Covid kapcsán is – közölte a MABISZ elnöke.

 

A teljes biztosítási piaccal való elégedettség mértékét tükröző Biztosítási Bizalmi Index (BIBIX) a tavalyi 51,9-es értékről idén májusra 59,3 értékre emelkedett– foglalta össze a kutatási eredményeket Stefkovics Ádám, a Századvég vezető kutatója.

 

 

A BIBIX folyamatosan emelkedik, erre tehát a pandémia sem volt negatív hatással. Az egyes intézménytípusokkal összevetve a biztosítók továbbra is a bankokhoz hasonló megítélés alá esnek. Az egyes biztosítástípusokon belül a balesetbiztosításokkal és a KGFB-vel a legelégedettebbek az ügyfelek. A KGFB-n belül a károsult alindex nőtt számottevően (vagyis az elégedettség azok körében, akik az elmúlt években baleset elszenvedői voltak).

 

A Századvég felmérése szerint a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás ismertsége tavasszal 22%-on állt, 77 százalék nem hallott még erről a terméktől. Az 50 év alattiak körében magasabb az ismertség, de lakóhely szerint nincs igazán különbség. A lakásbiztosításba vetett bizalmat a kérdezettek 52 százalékában növeli a védjegy, a többség számára a gyors kárrendezési eljárás és a digitális szerződéskötés teszi szimpatikusabbá a konstrukciót, míg a rugalmas váltási lehetőség kevésbé befolyásoló tényező. A felmérésben résztvevők 71 százaléka mindezek ellenére nem cserélné le a jelenlegi lakásbiztosítását egy új, Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra.