Szerdai vihar: a károk száma megközelítheti a 20 ezret


Szerdai vihar: a károk száma megközelítheti a 20 ezret

2015.07.10.

2015. július 8-án délután hatalmas vihar vonult végig az országon. A vihart követően ömlenek a kárbejelentések a biztosítókhoz: szakértői becslések szerint a károk száma megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig akár a 3 milliárd forintot is – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat pénteken.

A szerda délután átvonuló vihar következtében a csütörtök kora délutáni összesítés szerint több, mint 5 ezer kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz, ennek összesített kárértéke már akkor meghaladta a 700 millió forintot. A bejelentések száma óráról órára nő, és várhatóan a hét végén, illetve a jövő héten is folytatódik. Az előrejelzések szerint az összes bejelentés megközelítheti akár a 20 ezret, a becsült kárérték pedig a 3 milliárd forintot is. Az egy kárra jutó átlagos kárösszeg eltérő a biztosítóknál: 50 és 170 ezer forint között szóródik, az eddigi tapasztalatok szerint azonban igen sok a nagy összegű, millió forintot is meghaladó kár.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest, Fejér, Veszprém, és Vas megyéből érkezett, továbbá kiemelten sok kárt jelentettek Érd és Székesfehérvár térségéből.

A kártípust illetően messze a legtöbb a viharkár, de sok helyről érkezett bejelentés jégverésről, illetve villámcsapás okozta káreseményekről is.

A nagy erejű vihar sok helyen okozott tetősérülést, és az igen erős széllökések következtében jellemzőek voltak az úgynevezett rádőléses károk, amikor a kidőlt fák az ingatlanokban, illetve gépjárművekben okoztak sérülést.

A szükséges kárenyhítést követően javasolt minél hamarabb bejelentést tenni a biztosítónál, így hamarabb lehetséges a helyszíni szemlére megfelelő időpont egyeztetése a kárszakértővel. Több biztosító már a vihar másnapjának reggelén jelezte, hogy megerősíti telefonos, illetve személyes ügyfélszolgálatát annak érdekében, hogy minél előbb megkezdődhessen a károk rendezése.

Szinte már rendszeresnek mondható a kánikula végét jelző felhőszakadás, ami jelentős károkat okoz Magyarországon. Legutóbb 2015. június 9-én a hazánk felett átvonuló felsőszakadásnak köszönhetően közel 2 ezer bejelentés érkezett a társaságokhoz, a károk értéke pedig meghaladta a 320 millió forintot.

Magyarországon a tapasztalatok szerint a leginkább kárveszélyes periódus a nyári viharok időszaka. A szövetség adatai szerint 2010 és 2014 között a nyári periódusokban – május 1-je és augusztus 31-e között – összesen 762 ezer kárbejelentést regisztráltak a biztosító társaságok, amelyek együttes kárértéke megközelítette a 60 milliárd forintot. 2014 májusa és augusztusa között a nyári viharok következtében az átlagosnál 40 százalékkal több, 134 ezret meghaladó kárbejelentés történt.

A biztosítók évente átlagosan 650-700 ezer – lakásbiztosításokra bejelentett – kárt rendeznek. 2014-ben a több mint 704 ezer ingatlant ért kárral kapcsolatos bejelentés közel ötöde volt a nagy erejű viharokhoz volt köthető.

A hazai ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. 2010 óta folyamatos csökkenés mutatkozott a piacon, ez idő alatt 93 ezerrel csökkent a biztosított ingatlanok száma. 2014-ben megállt a lakásbiztosítási állomány zsugorodása, igaz, a piacon mutatkozó néhány ezres szerződésszám-növekedés egyelőre csak óvatos bizakodásra adhat okot.

Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! E-kárbejelentő: egy hét alatt több mint hatvanezer letöltés! 2019.01.15. Egy hét alatt kategóriájában Magyarország l...
Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! Elindult a digitális kárbejelentő applikáció! 2019.01.08. A mai naptól az autósok mobiltelefonjukon is intézhetik a ...
Egyre többen kötnek télen is utasbiztosítást Egyre többen kötnek télen is utasbiztosítást 2018.12.20. Bár az utasbiztosítások terén az összes díjbevétel közel fe...