Viharszezon: védekezni és biztosítani is szükséges


Viharszezon: védekezni és biztosítani is szükséges

Az elmúlt négy évben 200 ezer kárt okoztak a villámcsapások

2014.06.24.

Az elsősorban a nyári időszakban jellemző viharok miatt meglehetősen gyakoriak az ingatlanokat érő villámcsapás- és tűzkárok. 2010. január 1-je és 2014. május 30-a között több mint 200 ezer villámcsapás okozta és közel 31 ezer tűz okozta kárra fizettek kártérítést a biztosítók. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, a prevencióval ugyanis lényegesen csökkenthetők a kockázatok – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A tapasztalatok szerint a nyári hónapokban jelentős károkat okozó viharokra kell felkészülni. Ezeket sokszor villámlás is kíséri, aminek hatásai jelentős károkat okozhatnak a lakásokban, nyaralókban, egyéb ingatlanokban, de az ingóságokban is. 2010. január 1-je és 2014. május 30-a között 214 259 villámcsapás okozta kárt regisztráltak a biztosítók, amiből közel 106 ezer a villámcsapás okozta közvetlen, több mint 108 ezer pedig a villámcsapás másodlagos hatásának volt betudható. A villámcsapások okozta károkra a biztosítók összesen 17 milliárd forintot fizettek ki.

Tűzkárok miatt a 2010. január 1-je és 2014. május 30-a közötti periódusban 30 705 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, ezekre csaknem 25 milliárd forintot fizettek ki a cégek.

A viharok okozta károk nagyságrendjének ismeretében különösen rossz irányba mutató tendencia, hogy 2010 óta mintegy 93 ezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma. A visszaesés döntően fizetőképességi problémákkal magyarázható, miközben a lakásbiztosítások díjszintje gyakorlatilag nem emelkedett.

A MABISZ adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – megközelítette a 105 milliárd forintot. Az egyéni szerződések darabszáma 2,98 millió volt tavaly év végén, de évek óta folyamatos csökkenés mutatkozik a piacon.

„A biztosított ingatlanok száma – az elmúlt évekhez képes mérsékeltebben ugyan, de – tovább csökkent 2013-ban” – összegez Balla Tamás, a MABISZ Lakásbiztosítási tagozatának elnöke. „Mindemellett a tűzzel és villámcsapással kapcsolatos biztosítási események továbbra is jelentős károkat okoznak, ezért a preventív intézkedéseken túl a lakóingatlanok biztosítására is fokozott figyelmet kell fordítani.”

A lakásbiztosításon kívül a villámvédelemnek, a megfelelő prevenciónak is jelentős szerepe van. Ilyen megelőző jellegű műszaki intézkedés a tűzkárok, valamint a túlfeszültség elleni védelem. „Az épületek energetikai korszerűsítésére alkalmazott hőszigetelések, a háztartások és vállalkozások működtetésében egyre nagyobb szerepet játszó elektronikus eszközök egyaránt növelhetik a villámcsapás hatására bekövetkező károk gyakoriságát, súlyosságát” – magyarázza Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Tűzvédelmi Munkabizottságának vezetője.

Növekszik azoknak a villámvédelmi intézkedéseknek a jelentősége, amelyekkel megelőzhetőek ezek a károk, és az ezekből fakadó veszteségek, kellemetlenségek. „A megbízható villámvédelem kialakítása összetett feladat, ehhez mindenképpen érdemes épületvillamossági szakember segítségét kérni” – tette hozzá a szakember.

A Magyar Biztosítók Szövetsége és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület közös állásfoglalást tett közzé arról, milyen módon védhetjük meg értékeinket a villámcsapásokkal szemben.