Az ünnepek alatt sem a karácsonyfa, hanem a konyha a legveszélyesebb tűzforrás


Az ünnepek alatt sem a karácsonyfa, hanem a konyha a legveszélyesebb tűzforrás

2018.12.20.

Advent idején és karácsony közeledtével megnő a tűzesetek száma. Különösen a konyha válik a veszélyek forrásává – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). 

 

Ebben az évtizedben, az elmúlt nyolc évben több mint ötvenezer tűzeset után közel negyven milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Ebből közel tízmilliárdot 2012-ben, amely év mind az esetek száma, mind pedig a kárösszeg tekintetében kirívóan „lobbanékonynak” számított. Ehhez képest a tavalyi, közel hatezer tűzeset után kifizetett közel 3,8 mrd forint nyugodtabb évet jelentett mind a tűzoltók, mind a biztosítók számára. (Az esetek számát illetően a tűzoltók statisztikái némileg eltérnek a biztosítókétól, mivel nem minden károsodott otthon tulajdonosa számíthat azonban a társaságok segítségére. A magyarországi lakóingatlanoknak ugyanis csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.)

Ugyanakkor a korábbi évek tapasztalatai alapján a november végétől az év utolsó napjáig tartó időszakban jegyzik fel az otthonokban keletkező tűzeseteknek kb. a hatodát, vagyis az éves átlag kétszeresét. Ezeknek csak az elenyésző részét (úgy minden harmincadikat) okozzák gondatlanul elhelyezett karácsonyfák vagy gyúlékony adventi koszorúk. Annál többször, az esetek csaknem felénél, a konyhából indul ki a lakástűz.

Tüzet okozhat elektromos készülékeink hibás működése, de akár az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése is. Más esetekben a nem megfelelően karbantartott hálózat okozhat komoly károkat. Karácsonyi időszakban nem árt gondolni arra sem, hogy egy-egy fali csatlakozóra ne kössünk 2000-2500 W összteljesítménynél nagyobb terhelést hosszabbítók és elosztók segítségével, mert különben könnyen túlterhelhetjük mind magát az elosztót, mind a falba épített vezetéket. A legfontosabb tudnivalókat aprólékosan és pontosan összeszedte a MABISZ-szal közösen a Magyar Elektrotechnikai Egyesület. A két szervezet már nem az első ajánlását adja ki ebben a témában, ezek a https://mabisz.hu/karmegelozes-kockazatkezeles/ oldalon is olvashatóak.

A legfrissebb, 24 oldalas ajánlás a villamos áram okozta balesetek megelőzéséről és csökkentéséről például felhívja a figyelmet arra is, hogy karácsonyfa izzósor fényforráscseréjét csak a csatlakozódugó kihúzott állapotában végezzük, mert az érintkezők között életveszélyes feszültség lehet. A jó tanácsok és a villamos árammal kapcsolatos alapismeretek mellett az ajánlás részletesen kitér arra is, hogy ha már a baj bekövetkezett, pontosan milyen esetekben és hogyan segíthet a balesetbiztosítás.  A szerződéses támasz segít a baleset miatti anyagi kiadások fedezésében, pótolhatja a jövedelemkiesést, de az asszisztencia szolgáltatást választva a pénzügyi szolgáltatáson túli, kézzelfogható segítséget is kaphatunk a biztosítótól. Ilyen szolgáltatás lehet például az orvosi tanácsadás telefonon keresztül, a háziápolás, otthoni segítségnyújtás vagy éppen baleseti eredetű gyógytorna megszervezése, a rehabilitációhoz történő segítségnyújtás a lakásátalakítástól a komplex orvosi rehabilitációig. Az asszisztencia keretében a biztosító arra vállalkozik, hogy a szerződésben felsorolt szolgáltatásokat megszervezi, az ellátások költsége azonban jellemzően a biztosítottat terheli, (feltéve, hogy nem lehet valamely biztosítási összeg terhére elszámolni).