Biztosítás 2014: folytatódott a lassú növekedés


Biztosítás 2014: folytatódott a lassú növekedés

2015.02.18.

A magyarországi biztosítási piac 2014-es összesített adatai óvatos optimizmusra adhatnak okot: a szektor díjbevétele 4,2 százalékkal növekedett az elmúlt évben – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) 2014. évi adataiból. Az életbiztosítási piac 4,4 százalékkal, a nem életbiztosítási ágazat díjbevétele 3,9 százalékkal emelkedett.

2014-ben 844,1 milliárd forint díjbevétel folyt be a hazai biztosító társaságokhoz: ennek 54 százaléka, 451,8 milliárd forint az élet-, 46 százaléka, 392,3 milliárd forint a nem életbiztosítási üzletágból. A szerződések darabszáma a teljes piacot tekintve szintén emelkedett, ehhez viszont a nem életbiztosítási üzletág járult hozzá erőteljesebben. A károkra és szolgáltatásokra kifizetett összeg az életbiztosítások esetében 9,5 százalékkal csökkent, a nem életbiztosítási területen viszont 1,7 százalékkal emelkedett.

Az életbiztosítási szerződésekre befolyt 451,8 milliárd forint 4,4 százalékkal volt magasabb, mint 2013-ban, az pedig ennél is pozitívabb változás, hogy az életbiztosítási ágazaton belül a hagyományos életbiztosítások szerepe tovább tudott nőni. Míg 2013-ban ezek a termékek összesen 147,5 milliárd forint díjbevételt értek el, tavaly már 173 milliárdot – ami 17 százalékos növekedésnek felel meg.

„Pozitív tendencia, hogy 2014-ben a hagyományos életbiztosításokból származó díjbevétel emelkedett, így ismét a klasszikus biztosítási védelmet nyújtó termékek irányába kezdett elmozdulni a piac” – jelentette ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. „Különösen jó hír, hogy ehhez vélhetően jelentős mértékben hozzájárult a tavaly január óta adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítási terület fejlődése is” – tette hozzá a főtitkár.

A MABISZ statisztikái alapján valószínűsíthető az is, hogy az ügyfelek igyekeznek kihasználni az adókedvezményt, és valószínűleg magasabb átlagdíjjal kötnek nyugdíjbiztosítási szerződést, mint más életbiztosítások esetében, kihasználva az adójóváírás nyújtotta lehetőségeket.

A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele 2014-ben 392,3 milliárd forintot tett ki, 3,9 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit. Ehhez leginkább a gépjárműbiztosítási szegmens, azon belül is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac járult hozzá. A szerződések darabszáma 207 ezerrel gyarapodott tavaly, a kgfb éves átlagdíja 2014-ben 20 515 forintra módosult. A kgfb-szerződések növekvő számának köze lehet a gépjármű-értékesítés lassú, de mára tartóssá váló növekedéséhez, ami mind az új, mind pedig a használtautók piacán megmutatkozik.

A járműértékesítés növekedése hatással van a casco-piacra is. A casco-biztosítások díjbevétele 1,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a szerződések darabszáma ugyanebben az időszakban 1,4 százalékkal bővült. A casco átlagdíja tavaly alig haladta meg a 77 ezer forintot, minimálisan nőtt a 2013-as, 76 207 forintos átlagdíjhoz képest. Ennek oka egyebek mellett az import-alkatrészek árának emelkedése lehet, amely befolyásolhatja a szervizek árképzését.