A Magyar Biztosítók Szövetsége idén már nyolcadik alkalommal rendezte meg a Biztosítsd be magad! esettanulmányi versenyt.
Idén az ország különböző pontjairól 68 középiskolás csapat 200 diákja jelentkezett partnerünk, a Case Solvers Oktatási Központ feladat kiírására. Ennek keretében a versengő csapatok kérdőíves felmérést végeztek diáktársaik körében a biztosítási ismeretekről, továbbá olyan eseményeket terveztek, melyekkel eredményesen népszerűsítenék a biztosításokat.
A három fős csapatok közül a 2024. november 15-i döntőre 6 csapatot hívtunk be, a MABISZ székházába. A pályázatokat és az előadásokat szakmai zsűri bírálta el.
Ebben az évben az első három helyen az egri VHG, a nyíregyházi Safety Masters valamint a székesfehérvári Gossip Girls csapata végzett. Gratulálunk a nyertes csapatoknak, valamint a felkészítő tanáraiknak Hankóczyné Hák Zsófiának, Radványiné Onder Évának és Szőtsné Fekete Katalin Gizellának!
Mint az a díjátadón elhangzott, ezen a versenyen mindenki győztes, aki sikeres pályázatot adott be és megmérettette magát, hiszen a pénzügyek és a biztosítások terén nagyon komoly tudásról, felkészültségről adtak számot a Biztosítsd be magad! verseny középiskolás résztvevői.
2023-ban is megrendezésre került Biztosítsd Be Magad! versenyünk, melyre 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését vártuk. Az 50 jelentkező csapat közül végül a 7 legkiemelkedőbb megoldást benyújtó prezentálhatta ötletét a verseny döntőjében, a MABISZ székházában. A diákok a verseny során azon ötleteltek, hogy hogyan lehetne megismertetni a korusztályukkal a biztosítások történetét, illetve helyi, biztosításokhoz kapcsolódó történeteket és műemlékeket is felkutattak az ötletek színesítése érdekében.
A döntős csapatok
- hely:
Smarties – BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium
A békéscsabai csapat a BEEP! mozaikszó használatával mutatta be stratégiáját, miszerint biztosításokra alapuló szabadulószobát hoznának létre, különböző társasjátékokat újragondolva biztosítási játékokat alkotnának meg, és a TikTok felületén promotálnák a MABISZ kezében lévő, fiatalokat célzó eszközöket.
Csapattagok: Ruszkó Panna, Illyés Boglárka, Harascsák Alexandra
Felkészítő: Kőfalvi Éva
Nyereményük: Páros Cinema City jegyek, MABISZ ajándékcsomagok, egy-egy 100.000 forint értékű Aji ajándékutalvány a csapat tagjainak, illetve egy 40.000 forint értékű Aji ajándékutalvány a felkészítőnek.
Prezentáció: https://drive.google.com/file/d/11s98VA_NDmhZ2eemDsL2We8VeZdGkF_b/view?usp=drive_link
- hely:
VHG – Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium
Az Egerből érkező csapat az Instagram és TikTok felületeit használná a biztosítások történelmének népszerűsítésére a fiatalok körében, projektnapot hozna létre iskolájukban, valamint új YouTube csatornát készítene. Emellett, az Egri vár napján különböző történelmi és biztosítási játékokat szerveznének a várban.
Csapattagok: Zám Vivien, Kelemen Hanna, Kovács Gréta
Felkészítő: Hankóczyné Hák Zsófia
Nyereményük: Páros Cinema City jegyek, MABISZ ajándékcsomagok, egy-egy 75.000 forint értékű Aji ajándékutalvány a csapat tagjainak, illetve egy 40.000 forint értékű Aji ajándékutalvány a felkészítőnek.
Prezentáció: https://drive.google.com/file/d/1ivXRlHAJ5wE268HlPYO-YcFHHDv-B6Vc/view?usp=drive_link
- hely:
Finance Masters – Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
A nyíregyházi csapat, kutatásainak eredményeképp egy olyan biztosítói társasjáték ötletét prezentálta a zsűri számára, mely akár online, akár lokálisan játszható lenne. Az ötlet részletes kifejtése mellett a pontos kivitelezésen is gondolkodtak, és számításokkal is alátámasztották érveiket.
Csapattagok: Tóth Boglárka, Molnár Marcell, Kozma Szabolcs
Felkészítő: Radványiné Onder Éva
Nyereményük: Páros Cinema City jegyek, MABISZ ajándékcsomagok, egy-egy 50.000 forint értékű Aji ajándékutalvány a csapat tagjainak, illetve egy 40.000 forint értékű Aji ajándékutalvány a felkészítőnek.
Prezentáció: https://drive.google.com/file/d/1xTcH9lXtINSJ22kIH_YIeb237EHkIGuW/view?usp=drive_link
4-7.helyezett csapatok:
Nyereményük: Páros Cinema City jegyek, MABISZ ajándékcsomagok.
CsapÁsok – Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
Csapattagok: Muresan Denissza, Nagy Lili, Vásárhelyi Sándor
Felkészítő: Radványiné Onder Éva
Szikszi elitei – Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
Csapattagok: Muresan Adrienn, Dencsák Attila, Jászai Enikő
Felkészítő: Huriné Verdes Tímea
Dzsentryk – Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum
Csapattagok: Molnár Fanni, Rubi Mátyás, Tóth Milán Béla
Felkészítő: Dr. Csizmásné Dr. Tóth Judit
Inshuretrack – Eötvös József Gimnázium
Csapattagok: Siklósi Mór, Nagy Bod Mihály, Nagy András Botond
Felkészítő: Siklósi Máté
Legtöbb csapatot mentoráló tanári különdíj: Radványiné Onder Éva
Nyereménye: 100.000 forint értékű Aji ajándékutalvány, Páros Cinema City jegy
A döntőtől készült videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=GVLCavk_Sew
2022 őszén is megrendeztük a Biztosítsd Be Magad! Esettanulmány versenyt, immár a hatodik alkalommal. Idén arra kerestünk ötleteket, hogy milyen marketing stratégiával tudná jobban elérni és edukálni a MABISZ az Y és a Z generáció tagjait. Az egyetemista szekcióba 11, míg a középiskolás szekcióba összesen 32 csapat jelentkezett. A leadott pályamunkák alapján 3 egyetemista és 5 középiskolás csapat jutott tovább a döntő fordulóba, melyet november 24-én rendeztünk meg a MABISZ székházban. A fotók a döntőről itt érhetők el: BBM 2022 Döntő – Google Fotók A döntős csapatok a következők voltak:
Egyetemista szekció:
Safety First – Eötvös Loránd Tudományegyetem
Csapattagok:
- Molnár Levente
- Preisz Zsófia
- Debreceni Csaba
NGA Consulting – Budapest Corvinus Egyetem
Csapattagok:
- Márka Evelin
- Krizsán Bálint
- Pónya Anna
Stonks – Budapesti Corvinus Egyetem
Csapattagok:
- Bóta Botond Dávid
- Szapanidu Szofia Athina
- Zombori Máté
Középiskolás szekció:
All4One – Nyíregyházi SzC Széchenyi István Technikum és Kollégium
Csapattagok:
- Pincsák Vanda
- Sinku Petra
- Borbás Viktória
Felkészítő tanár: Radványiné Onder Éva
DAO – Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium
Csapattagok:
- Plesz Orsolya
- Tóth Anasztázia
- Szabó Dorina
Felkészítő tanár: Bencs Bernadette
Spekulánsok – Nyíregyházi SzC Széchenyi István Technikum és Kollégium
Csapattagok:
- Bodnár Boglárka
- Varga Vince Kristóf
- Friman Gergő
Felkészítő tanár: Radványiné Onder Éva
Sabala CF – KÖZGÉ Békéscsaba
Csapattagok:
- Márta Balázs
- Csatári Szabolcs
- Lengyel Szilvia
Felkészítő tanár: Zombainé Tarnótzky Krisztina
The Smarties – KÖZGÉ Békéscsaba
Csapattagok:
- Ruszkó Panna
- Harascsák Alexandra
- Illyés Boglárka
Felkészítő tanár: Kőfalvi Éva
A zsűri a bemutatott ötletek kreativitását, kidolgozottságát és megvalósíthatóságát értékelte, ez alapján a következőképpen alakultak a helyezések:
Egyetemista szekció:
- NGA Consulting
- Stonks
- Safety First
Középiskolás szekció:
- Spekulánsok
- The Smarties
- Sabala CF
Az egyetemista első és második helyezettek repülőjegy utalványt, a középiskolások pedig bécsi utazást nyertek. A harmadik helyezett csapatok egységesen páros mozijeggyel és Media Markt utalvánnyal gazdagodtak. Mindkét szekció legjobb helyezettje a MABISZ éves konferenciáján is előadhatta a prezentációját, amelyek itt tekinthetők meg:
NGA Consulting.pdf – Google Drive
Spekulánsok.pdf – Google Drive
A MABISZ sorrendben már ötödik esettanulmány versenyének alanya a fiktív Alfa biztosító volt. A két külön kategóriában, középiskolásoknak, illetve egyetemistáknak kiírt pályázatban a három tagú csapatoknak két területet kellett megvizsgálniuk:
1. Egy választott globális trend elemzése: (összekapcsolt világ, a kárbejelentés jövője, dróntechnológia fejlődése, klímaváltozás, valamint kiberbiztonság). Ezek közül egy téma részletes áttekintése és a kapcsolódó stratégiai kérdések alapján egy javaslat megfogalmazása az Alfa Biztosító menedzsmentje számára.
2. A jövő munkahelyének vizsgálata: Hogyan fog kinézni a jövő biztosítói munkahelye? A technológiai fejlődés és a bemutatott globális trendek hogyan hatnak a munkaszervezésre és a munkafolyamatokra? A járvány megmutatta, hogy működik a rugalmas, otthoni munkavégzés. Vajon megmarad a jövőben? Hogyan változik meg a jövőben a biztosítók által a munkavállalók irányába nyújtott munkáltatói értékajánlat?
41 egyetemista és 24 középiskolás csapat jelentkezett, az egyetemisták közül Budapest mellett Miskolcról, Pécsről, Csíkszeredáról a középiskolásokat illetően pedig Ceglédről, Nyíregyházáról, Békéscsabáról, Hajdúböszörményről, Eger, a szlovákiai Gútáról, valamint Székelyudvarhelyről.
A döntőre hét egyetemista és négy középiskolás csapatot hívott be a biztosítók képviselőiből álló szakmai zsűri. A kiélezett versenyt jellemzi, hogy a zsűri két különdíjat is kiadott. A legjobb HR megoldásért a jövő munkahelye témára az egyetemistáknál a PTE Solution csapatának (Fenyvesi Adrián, Hajdu Bence, Fogt Adél), a leginnovatívabb megoldásért a Neumann János középiskolából érkező Biztosokk csapatának (Pomaházi Krisztina, Együd Noémi, Juhász Keve), egy szenzorokkal felszerelt autófólia alkalmazásért. A zsűri döntése alapján az egyetemisták között a harmadik a Biztosítársak csapat lett: Takács Ákos, Bácsi Nelli és Péter Veronika a Corvinus egyetemről. A második hely a Biztos pontok nak jutott, csapattagok: Józsa Tamás Áron és Drótos Annamária a BME-ről, Kosztyu Konrád pedig a Corvinusról.
A középiskolásoknál a harmadik a Széchenyi Biztosítási Társaság lett,: Hrabovszki András, Márta Balázs és Csatári Szabolcs a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Technikum és Kollégiumból érkezett, a második helyezett Amigok tagjai: Birtalan Tibor József, Imets János és Lukács Szilárd pedig a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot képviselte. Az első helyezett pedig az egyetemisták részéről a Pinewood Consulting ELTE-s, Corvinusos vegyes csapata lett, – Tankó Eszter, Tenke Áron és Nagy Ábris – a gimnazisták részéről pedig a TZS – Halász Lili Anna, Sziklai Anna és Bolyós Barbara, felkészítő tanáruk: Berta Anikó – a Radnóti Miklós Gyakorló iskola és Gimnáziumból.
Az első helyezettek minden csapattagja egy Ipad-et, a másodikak és a különdíjasok egy drónt, a harmadikok egy vezeték nélküli fülhallgatót kaptak.
A díjazott egyetemista pályázatok az alábbi linkeken tekinthetők meg:
https://docs.google.com/presentation/d/16kLSj-BsD9G8fZJmWHRWdcZVUYJeO_pQ/edit
https://docs.google.com/presentation/d/1wD3-M-3qBaLNnxc2_zrMS8ISdwDvr60R/edit#slide=id.p1
https://docs.google.com/presentation/d/1j-Kh6gMaJZMNntSUWzkuJz6H5fytpZWC/edit
https://docs.google.com/presentation/d/1BJVgOzniPltxyRtUv2LyUOShWqftlBdI/edit
A díjazott középiskolás csapatoké pedig itt:
https://docs.google.com/presentation/d/1zu258XPZ7my7eORw09S9qK2y95ESqUOg/edit?dls=true
https://docs.google.com/presentation/d/14G8TU37eHJVW3rQOFNWX9sVQ5qUMCrTE/edit
https://docs.google.com/presentation/d/1M4pdKMr4xr71RSgs9pBUw1EATTlvEujG/edit#slide=id.p1
https://docs.google.com/presentation/d/1PD7DCqBItJPq13TKBB3BAR6eKXBSVGNf/edit