Több mint 1600 kárt okoztak a január elejei földrengések


Több mint 1600 kárt okoztak a január elejei földrengések

2015.01.09.

A 2015. január elejei földrengéseket követően csütörtök délutánig 1626 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege eléri a 190 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat.

A legtöbb káresetet Nógrád megyéből jelentették, de Heves és Pest megyéből is jeleztek károkat. Ezek többsége Balassagyarmat, Szécsény, Varsány, Cserhátsurány és Mohora településeket érintette.

Az egy eseményre jutó átlagkár az eddigi adatok alapján 120 ezer forint. A leggyakrabban falrepedésekről, vakolatrepedésekről, vakolatleomlásról, illetve a felületi festés sérülésével kapcsolatos károkról érkeztek bejelentések, de jó néhány esetben kéményledőléssel kapcsolatos eseteket is jeleztek az ügyfelek.

A bejelentések jelenleg is folyamatosan érkeznek a biztosítókhoz, a károk felmérése a jelzést és időpont-egyeztetést követően a lehető legrövidebb idő alatt megtörténik.

Az újév első napján összesen négy földmozgást regisztráltak Nógrád megye középső részén, az ötödik, 2,1 erősségű utórengést január 7-én délután észlelték.

A GeoRisk Földrengés Mérnöki Iroda tájékoztatása szerint január elsején először reggel 7:43 perckor keletkezett közepes erősségű földrengés a Nógrád megyei Cserhátsurány – Nógrádmarcal – Mohora térségében, majd ezt még ugyanazon a napon három másik követte. Az utolsó, szintén közepes erősségű utórengést néhány nappal később, január 7-én észlelték.

A térségben az előző években több földrengés is történt, utoljára 2014. augusztus 3-án volt érezhető rengés. A legutóbbi, jelentős károkat okozó földrengés 2013. április 23-án történt Magyarországon, a földrengést követően 4557 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg akkor megközelítette a 600 millió forintot.

Magyarország a földrengések bekövetkeztének valószínűségét tekintve jó kockázati helyzetben van. Szerencsére ritka az olyan erős földrengés, amelyet már nemcsak a műszerek, hanem a lakosság is érzékel. Évente átlagosan 100-120 kisebb erősségű földrengést érzékelnek a műszerek. Ezek nagy része a lakosság számára nem érzékelhető, s mindössze átlagosan évi 4-5 olyan – 2.5-3.0 magnitúdójú – rengést regisztrálnak a műszerek, amely az epicentrum környékén már érezhető, de károkat nem okoz.