Az uniszex árazás éppen a nők számára kedvezőtlen


Az uniszex árazás éppen a nők számára kedvezőtlen

2012.10.04.

2012. december 21-e után az Európai Unió többi tagállamához hasonlóan Magyarországon sem lehet többé különbséget tenni a férfiak és a nők között a biztosítás díjaiban és szolgáltatásaiban. A közkeletűen „Gender-irányelvnek” nevezett rendelkezés várhatóan a hazai piacon is a nőket érinti majd hátrányosan – derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtöki sajtóbeszélgetésén.

A jelenlegi differenciálás megszűntével a nők esetében a biztosítók nem tudnak majd a nőkre vonatkozó, kedvezőbb statisztikai mutatókkal kalkulálni. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a szabályozás a korábban megkötött szerződések feltételein nem fog változtatni.

Egészen mostanáig a „nem” az egyik legfontosabb kockázat-elbírálási szempont volt a biztosítási gyakorlatban. A férfiak halálozási kockázata például 70 éves korig több mint duplája a nőkének, és az egészségbiztosítási kockázatok is sok területen hasonló eltérést mutatnak. Ezt figyelembe véve a biztosítók képesek voltak a nőknek kedvezőbb díjú termékeket kínálni, mint a férfiaknak.

„Magyarországon a ’nem’, mint kockázat-elbírálási szempont főleg az élet- és személybiztosítások területén, ezen termékek árazásánál tölt be fontos szerepet – húzza alá Paál Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége Életbiztosítási Tagozatának elnöke. Helyettesíteni csak olyan, sokkal esetlegesebb, „változékonyabb” tényezőkkel lehetséges, mint a lakóhely, a táplálkozás vagy például a jellemző szabadidős tevékenység. Ezekkel kapcsolatban jóval kevesebb statisztikai adat áll rendelkezésre, és mivel e sajátosságok sokkal inkább a „privát szférába” tartoznak, az ezekre való rákérdezés az ügyfelek egy részénél akár komoly ellenérzéseket is kelthet.

A kötelezően előírt uniszex díjak így várhatóan éppen a kisebb kockázatú ügyfeleket fogják a biztosításoktól eltántorítani, vagyis a biztosítási csoportok kockázata nőni fog, ami várhatóan magasabb tartalékképzési kötelezettséget is szükségessé tesz majd. Emellett az átállás jelentős plusz feladatokat is ró a biztosító társaságokra.

„Az egyenlő bánásmódra vonatkozó irányelv – a közvélekedéssel ellentétben – nem kifejezetten biztosító-specifikus szabályként született. Sőt, a nyomós szakmai indokokra tekintettel hosszú évekig kivételként lehetővé tette a biztosítók számára, hogy a ’nem’-et továbbra is differenciáló tényezőként alkalmazhassák – magyarázza Lencsés Katalin, a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának vezetője. Az Európai Bíróság ezt felülbíráló, 2011-es döntése sem e gyakorlat jogosságát vonta kétségbe, csupán a jogszabály megalkotásának a technikáját kifogásolta. Mégis, bár egyetlen tagország sem akarta, decemberben minden tagországban, így Magyarországon is be kell vezetni az uniszex árazást. Mindez komoly tanulságot kell hogy jelentsen az uniós döntéshozók számára.

„Az egyenlő bánásmód elvének ilyen jellegű értelmezése paradox módon a legtöbb biztosítási ágazatban a nőket érinti majd hátrányosan, és a kockázatok és költségek növekedése miatt társadalmi szinten is veszteséget okoz – mutat rá Banyár József, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki főtanácsadója. – Ezek a negatív hatások azonban eltörpülnek az életkor szerinti differenciálási tilalom esetleges bevezetésének következményei mellett, amelyek egyértelműen a jelenlegi életbiztosítások végét jelentenék az Európai Unióban.”

Paradigmaváltásra van szükség a biztosítási piacon


Paradigmaváltásra van szükség a biztosítási piacon

MABISZ konferencia 2012

2012.11.13.

Komoly kihívások, feladatok és változások előtt áll a magyar biztosítási piac, az ezekre való felkészülésben és az ezeknek való megfelelésben pedig közös felelőssége van a nemzetközi szabályozóknak, a magyar jogalkotóknak és a piaci szereplőknek egyaránt – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) harmadik nemzetközi konferenciáján.

Az esemény hivatalos megnyitójában Gabriel Bernardino, az Európai Biztosítási és Foglalkoztatói Nyugdíjfelügyeleti Hatóság (EIOPA) elnöke azt hangsúlyozta, hogy az EIOPA minden esetben igyekszik a helyi piacok sajátosságait figyelembe véve végezni felügyeleti és szabályozási tevékenységét, legyen szó a pénzügyi stabilitás megőrzéséről, vagy éppen fogyasztóvédelmi kérdésekről. Bernardino hangsúlyozta: legfontosabb feladatuknak jelenleg a Szolvencia II-es direktíva konzisztens kereteinek megteremtését tekintik, emellett kiemelte, hogy bár az uniós direktíva bevezetésére való felkészülés igen komoly feladat elé állítja a biztosítókat, a szabályozási módosítás bevezetése szükséges és időszerű volt.

„A korábbi szabályrendszer kevéssé volt érzékeny a kockázatokra, töredezetté tette a piacokat, és nem tudott megküzdeni a nemzetközi sztenderdekkel sem.” Nem kérdés tehát, hogy a kockázatalapú megközelítéssel választ kellett nyújtani ezekre az anomáliákra, miközben reagálni kellett a pénzügyi válság hatásaira, valamint a megnövekedett prudenciális elvárásokra is.

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke a Szolvencia II kapcsán arra tért ki, hogy bár az uniós direktívának kétségkívül vannak implementálható elemei, és ebben a folyamatban, ahogy eddig is, ezután is partner lesz a felügyelet. Ugyanakkor szerinte a magyar piac, így a magyar hatóság is büszke lehet arra, hogy a hazai biztosítási piac az elmúlt évek felügyeleti tevékenységének köszönhetően több régiós piachoz képest biztonságosabb, és megbízhatóbb. Mint mondta: a direktíva átültetésével kapcsolatban álláspontja szerint merülnek fel kérdések, hiszen a legfontosabb cél a magyar piac jelenlegi stabilitásának megőrzése.

A felügyelet elnöke a magyar piaci viszonyokat értékelve elmondta azt is, hogy bár egyes nyugat-európai országok biztosítási penetrációjától a hazai elmarad, keletközép-európai összehasonlításban a trendvonalban van a szektor. Ugyanakkor az öngondoskodás, nyugdíj-, vagy egészségcélú felkészülésben szerinte a piaci biztosítóknak a jövőben még nagyobb szerepük lesz, hiszen az állam úgynevezett kiszorító hatására a társaságoknak szakmai, professzionális termékek létrehozásával kell reagálniuk. „Hosszú távon az állami szerepvállalás egyre inkább korlátos lesz, a reáljövedelmek emelkedése ugyanakkor differenciáló hatást eredményezhet, így erősödni fog az ügyfelek oldaláról az az igény, amely az állami szintnél magasabb szolgáltatások iránt jelentkezik majd.” – mondta Szász Károly. „Erre pedig fel kell készülnie a szakmának, és már ma ellene kell menni a kiszorító hatásnak”. – tette hozzá.

A PSZÁF elnöke a közvetítői szabályozás kapcsán arra tért ki, hogy álláspontja szerint az egész rendszer újraszabályozására van szükség, ám ebben minden esetben törekedni fognak a szakma véleményével való kompromisszumok megtalálására.

Hornyek Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője a biztosításokra vonatkozó adókedvezmények kapcsán előadásában azt hangsúlyozta, hogy korábban számtalan probléma merült fel az adókötelezettségekkel kapcsolatban, ezért egy koncepcionális, átfogó változtatásra van szükség ezen a területen, amely közgazdasági megközelítést tartalmaz, amellett bizonyos adminisztrációs problémákat is megold majd.

A délelőtti szekció zárásaként Kisbenedek Péter, a MABISZ elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási piacon komoly paradigmaváltásra van szükség, és mind az disztribúciós, mind az általános üzletpolitikai modelleket újra kell gondolniuk a biztosítóknak. Mint elmondta: a nem-élet ágban a vállalati biztosítások területén a globalizáció, és a specializáció kihívásainak kell megfelelni, miközben a helyi szolgáltatásnyújtás mellett várhatóan a jövőben egyre több szereplő kezeli majd kockázatait a határokon kívül.

Átalakul a lakossági szegmens is, amelyben a MABISZ elnöke szerint az lesz képes talpon maradni, aki újra tudja definiálni termékpalettáját a megváltozott igényeknek megfelelően. Kisbenedek Péter hangsúlyozta: a transzparenciának, az érthetőségnek és az egyszerűségnek, ezek mellett pedig a fogyasztóvédelemnek és a tisztességes üzletpolitikának lesz kiemelt jelentősége a jövőben.

Trendfordulóra várva: a gazdaság állapotát tükrözi a biztosítási piac


Trendfordulóra várva: a gazdaság állapotát tükrözi a biztosítási piac

A szabályozók kedvezőtlen környezetben is serkenthetik az öngondoskodást

2012.11.21.

2012 első háromnegyedévében közel öt százalékkal zsugorodott a hazai biztosítási piac az előző év hasonló időszakához képest. A díjbevételek összege 593,1 milliárd forint volt, a csökkenés jelentős része a befektetési célú, unit-linked életbiztosítási termékek díjbevétel-visszaesésének köszönhető – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legfrissebb, a 2012-es év harmadik negyedévét összegző jelentéséből.

Az életbiztosítási szerződésekre az év első kilenc hónapjában 297,4 milliárd forint folyt be, ami 8 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a legnagyobb szegmenset képviselő unit-linked életbiztosítások díjbevétele – 192,7 milliárd forint – csaknem 12 százalékot esett egy év alatt. Nőtt ugyanakkor a kockázati életbiztosítások díjbevétele: a halálesetre szóló életbiztosítások díjbevétele például 14,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Főként az egyszeri és eseti díjas termékek népszerűsége nőtt, ami azt mutatja, hogy bár az ügyfelek egy része rövidebb időtávra képes tervezni, az öngondoskodás igénye a jelenlegi helyzetben is fennáll. Az év végéig a kockázati életbiztosítások területén további időszakos felfutás várható, mivel egy hónap múlva – a „Genderdirektíva” kötelező átvétele következtében – az „uniszex” termékárazás miatt eltűnhetnek a nőknek kínált jelenlegi kedvezőbb díjak.

A 2012-es év második fele az életbiztosítók számára döntően a „Gender-direktíva” által előírt „uniszex” árazás közelgő, 2012. december 21-étől esedékes kötelező átvételéről szól. A biztosítók számára komoly feladatot – és költséget – jelent a szerződések átárazása, az informatikai rendszerek átállítása, illetve az adminisztrációs rendszerek módosítása.

A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele 2012 első kilenc hónapjában 295,7 milliárd forintot tett ki, ami 1,5 százalékos visszaesést jelent a tavalyi év első háromnegyed évéhez képest. A visszaesés főként a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjbevétel folytatódó csökkenésének tudható be. A nem élet üzletágba tartozó, kgfb-n kívüli biztosítások díjbevétele ugyanakkor enyhe, 2,5 százalékos növekedést produkált.

A hosszú távú lakossági öngondoskodás ösztönzése a biztosítási piacon is elemi gazdasági érdek. Már a jelenlegi adatokból is leszűrhető, hogy az ösztönző szabályozási környezet megteremtése hogyan segítheti elő e cél megvalósítását. Az első kilenc hónapban 6,8 milliárd forintos díjbevételt hozó betegségbiztosítások beemelése az idei cafeteria-elemek közé 31 százalékos bővülést eredményezett tavalyhoz képest. Igaz, a cafeteria-rendszer folyamatos változtatása miatt ez a növekedés szinte kizárólag az egyszeri, eseti díjas kategóriában jelentkezett, ami szintén rávilágít arra, hogy tartós eredmény csak a hosszabb távon is kiszámítható szabályozási környezetben remélhető.

Életbiztosítás: december 21-én véget ér egy korszak


Életbiztosítás: december 21-én véget ér egy korszak

Már csak uniszex díjon köthetők biztosítások az EU-ban

2012.12.20.

A „Gender-irányelvként” emlegetett Európai Uniós rendelkezés értelmében 2012. december 21-étől Magyarországon is csak azonos díjon köthetnek biztosítást a nők és a férfiak.

A hazai piacon mindez elsősorban az élet- és személybiztosításokat érinti, ahol korábban a nők – előnyös statisztikai mutatóik alapján – kedvezőbb díjakon köthettek szerződést, mint a férfiak.

Fontos tudni, hogy a szabályozás csupán a jövőben megkötendő biztosításokra vonatkozik, a már meglévő szerződésekre nem. A jelenlegi szerződések feltételei változatlanok maradnak a szerződés lejáratáig, illetve mindaddig, amíg azok alapvető paramétereit – díj, összeg stb. – nem módosítják.

Az elmúlt hónapok során valamennyi biztosító felkészült a változásra: többségük már korábban, fokozatosan vezette be az új előírásoknak megfelelő biztosítási termékeket, miközben a rendszereiket is folyamatosan adaptálták, így az ügyfelek lényegi változást a határidő kapcsán nem fognak tapasztalni.

Az egyenlő bánásmód elvének teljes körű érvényesítése a nők számára eredményez kedvezőtlenebb díjakat az élet- és személybiztosítások esetében. Ennek várható hatása azonban a termék típusától függően igen eltérő lehet. Az alacsony kockázati díjrésszel rendelkező unit-linked életbiztosításoknál például az uniszex árazás értelemszerűen jóval kevésbé befolyásolja a díjak alakulását, mint a kockázati életbiztosítások esetében.

„Méltányos díjazás csak az egyes biztosított csoportok megfelelő megkülönböztetésével valósítható meg. Bízunk benne, hogy az európai döntéshozók is megértik, hogy a differenciálás nem diszkrimináció, mielőtt az egyenlő bánásmód elvének abszurd alkalmazásával komolyan felmerülne a fogyatékosság vagy az életkor szerinti díjképzés tilalma is” – hívta fel rá a figyelmet Banyár József, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki főtanácsadója egy, a közelmúltban a Magyar Biztosítók Szövetségénél (MABISZ) tartott sajtóbeszélgetésen.

Továbbra is az egyszeri díjas életbiztosítások húzzák a piacot


Továbbra is az egyszeri díjas életbiztosítások húzzák a piacot

2013.08.21.

2013 első félévében döntően az egyszeri díjas életbiztosításoknak köszönhetően 5,2 százalékkal, 435,9 milliárd forintra bővült a hazai biztosítási piac. A nem életbiztosítási üzletág folytatta mélyrepülését, egy százalékkal maradva el az egy évvel korábbi teljesítményétől – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idei első féléves adatokat.

Hosszú idő után ismét az infláció feletti mértékben bővült a biztosítási piac, ám a növekedés egyelőre igen törékeny alapokon áll, mivel jórészt az egyszeri díjas életbiztosítások növekedésének köszönhető. Továbbra is messze vagyunk a válság előtti szinttől: 2008 első félévében ugyanis 473,2 milliárd forintos összpiaci díjbevételt ért el a szektor.

A biztosító társaságok idei első féléves díjbevételeinek 53 százaléka, 231,7 milliárd forint származott az életbiztosítási üzletágból, míg a nem életbiztosításokból befolyó 204,2 milliárd forint a teljes díjbevétel 47 százalékát adta.

A nem életbiztosítási ágazat zsugorodása leginkább a gépjármű-biztosítások évek óta tartó lejtmenetének köszönhető: a casco bevételek 12, míg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjbevétele 4,7 százalékkal maradt el a tavaly ilyenkor regisztrált értékektől. Mindez egy hosszú távú folyamat része – az új autó értékesítések drámai visszaesésével is kapcsolatos -, melynek következtében öt-hat év alatt a gépjármű-biztosítások részesedése a nem életbiztosítási üzletág díjbevételén belül 53 százalékról 40 százalék alá csökkent.

A casco esetében nem kizárólag a díjerózió okozza a visszaesést, hanem a szerződések darabszámának alakulása is: a félév végi közel 797 ezer cascoszerződés 4,1 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az életbiztosítási piac 11 százalékos – 208,9 milliárdról 231,7 milliárd forintra történő – bővülése mögött döntően az egyszeri díjas termékek iránti növekvő érdeklődés áll, amelyek bevétele egyetlen év alatt 36,1 százalékkal nőtt. A növekedés motorjának számító unit-linked biztosítások esetében sem a folyamatos díjfizetésű, klasszikus, hosszú távú megtakarítást jelentő biztosítási konstrukciók iránt erősödött a kereslet. Ennek oka a megtakarítási piac alapvető átalakulása: az elmúlt évben jelentősen mérséklődtek a betéti kamatok, ami a megtakarításokat alternatív formák felé tereli. Ezek azonban rövid távú, könnyen likvidálható termékek, a piac stabilitását ugyanis elsősorban a hosszabb távú termékek ismételt felfutása garantálná.

A Nyugat-Európában népszerű egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások szerepe nálunk egyelőre marginális. Ez a hosszú távon társadalmilag nélkülözhetetlen konstrukció ma komoly versenyhátrányban van az alternatív nyugdíjcélú megtakarításokhoz képest, mivel az egyéni befizetések után nem jár szjakedvezmény. Az ügyfelek alapvető érdeke, hogy a jövőben a nyugdíjbiztosítás az egyéb nyugdíjcélú megtakarításokhoz hasonló támogatást élvezzen.