Közel a százezerhez a Biztonság Hete látogatóinak száma


Közel a százezerhez a Biztonság Hete látogatóinak száma

2023.09.25.

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, nemzetközi összefogásban készült, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is gyarapodott az idei, hetedik Biztonság Hete, amelynek üzenetei egyre szervesebben épülnek be a szeptemberi iskolai oktatás gyakorlatába. Múlt hét szerdán a rendőrség a biztonsági öv használatának fokozott ellenőrzésével is felhívta a figyelmet a programhét központi témájára.  

 

„Nagyon sok érdeklődő volt, szinte megrohamoztak a gyerekek” – jelezte vissza a társszervező MABISZ önkéntes segítője a Biztonság Hete egyik vidéki helyszínéről. Az elmúlt héten szinte valamennyi vármegyéből hasonló üzenetek érkeztek: a tematikus hét, amelyet a biztosítói szövetség kezdeményezésére az ORFK-OBB-vel közösen szerveznek meg, egyre népszerűbb hagyománnyá válik. Idén is mintegy húszezren vettek részt az országos programokon: a kezdetek óta így kilencvenötezer gyerekhez jutottak el játékos fontos információk arról, hogyan tehetik biztonságosabbá az életüket. Mint a hét megnyitóján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is kiemelte, egy-egy koncentrált témahét jobban át tudja vinni a hozzá kapcsolódó üzeneteket. Elsősorban azt, hogy a legtöbb baleset tudatos magatartással, megfelelő odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával megelőzhető, elkerülhető. A szervezők nem titkolt célja is, hogy a Biztonság Hete szeptemberi témahétként épüljön be az iskolai oktatásba.  (Az apropót egyébként az adja, hogy szeptember 20-a 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. Ugyanígy szeptember második felében rendezik meg az európai rendőrségi szervezet, a ROADPOL által kezdeményezett Safety Day(s) elnevezésű programot is.)  

A program legaktívabb résztvevői idén is a rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Vöröskereszt, valamint közel két tucat további közreműködő szervezet szakdolgozói, továbbá biztosítási szakemberek voltak. Az együttműködő szervezetek a biztonságot a lehető legszélesebb értelemben véve igyekeztek ráirányítani a figyelmet a gyakorlati tudnivalókra, a közlekedésbiztonságtól kezdve az általános balesetmegelőzésen, tűzmegelőzésen és a vagyonbiztonságon át a munkavédelemig. (Az önzetlen együttműködő szervezetek listája a https://mabisz.hu/biztonsaghete/  honlapon tekinthető meg.) A színes tematikus hét záróeseménye idén is a zsámbéki Driving Camp-ről jelentkezett szombaton, a NIT Hungary „5 tengelyen – Biztos kézzel” verseny és családi nap rendezvényével együttműködve. A színes programok a kedvezőtlen időjárás ellenére is sok családot vonzottak a helyszínre – különösen népszerűnek bizonyult a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében felállított egészségügyi szűrőbusz. A témahét egyes helyszínein készült filmeket, beszámolókat a rendőrség hivatalos oldalán és a Biztonság Hete YouTube csatornán (https://kreszvaltozas.hu/?s=biztons%C3%A1g+hetehttps://www.youtube.com/channel/UCPzf22ufanEy1DP7Zj27F0A/about) már több, mint 3,8 millióan tekintették meg.

A programkínálat egyre újabb rendezvényekkel bővül. A Közlekedéstudományi Egyesület és a Széchenyi István Egyetem a Biztonság Hetén szervezte meg (a MABISZ támogatásával) az I.. Közlekedésbiztonsági Konferenciát Győrben. Ennek elsődleges célja egy olyan hazai platform megteremtése és biztosítása, ahol a közlekedésbiztonság minden területével (ember, jármű, út-, és környezet) és a közlekedés minden alágazatával (közút, vasút, vízi-, és légi közlekedés) találkozhatnak az érintett szakemberek.

Az elmúlt két évhez hasonlóan a kezdeményezés idén is kilépett a nemzetközi térbe: a Child Safety program keretében több közép-és kelet-európai országban közös akciókkal hívta fel a figyelmet a gyermekek biztonságára, elsősorban a közúti forgalomban. Az együttműködő országok (Magyarország mellett Ausztria, Románia, Bulgária és Szlovénia) egy közös videófilmmel gondolkodtatnak el az új típusú közlekedési eszközök, a mikromobilitás kockázatairól, aminek sajnos egyre több tragikus aktualitása van.  A Child Safety program videófilmjét (https://youtu.be/q2s4_IUkFAA?feature=shared) az Európa országainak biztosítási szövetségeit tömörítő Insurance Europe is népszerűsíti közösségi oldalain.

 

Évtizedes rekordot döntöttek meg az idei viharszezon kárkifizetései


Évtizedes rekordot döntöttek meg az idei viharszezon kárkifizetései

2023.08.31.

Az elmúlt évtized rekordösszegű biztosítói kárrendezésével zárul az idei viharszezon: a társaságok közel másfélszer annyit fizettek ki, mint 2021-ben, az eddigi csúcstartó évben, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adataiból.

 

Az idei május 1 – augusztus vége közötti viharszezonban a biztosítók lakásbiztosítási szerződések alapján, közel száztízezer bejelentésre több mint tizenhárom milliárd forintot fizettek már ki, vagy tartalékolnak kárkifizetésekre. 2010 óta, amióta a MABISZ összesíti ezen időszak káradatait, csak a kiinduló, súlyos árvizekkel társított évben kellett mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a társaságoknak (ez akkor mintegy harminc milliárd forintot jelentett), az elmúlt tíz évben a 2021-es 9.1 milliárdos kifizetés volt a legmagasabb összeg. 2017-19 között pedig három év kárkifizetései együtt tettek ki mintegy 13,5 milliárd forintot. (Ez alatt a tizennégy év alatt a lakásbiztosítási területen a káresetek összesített száma egyébként meghaladja az 1,6 milliót, a teljes kárösszeg pedig a 122 milliárd forintot. Ezekben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

 

A legtöbb bejelentés a június 23-i, valamint az augusztus 4-5-i viharokhoz köthető, de a szélsőségessé váló időjárásra utal, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is a hagyományos viharszezonon kívüli, január végi időjárás hasonló nagyságrendű károkkal társult, mint ezek a nyári napok. A bejelentések zöme Budapest mellett tíz vármegyéhez társítható (Somogy, Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves) valamint a következő településekhez: Székesfehérvár, Tatabánya, Mátészalka, Nagyecsed, Cegléd, Érd, Gödöllő, Gyál, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Gyula, Jánoshida, Törökszentmiklós, Lajosmizse, Kiskőrös. A legjellemzőbb kártípusok pedig: vihar, tetőbeázás, felhőszakadás-károk, jégverés, cserép, redőny, tető rongálódás, elektronikus eszközös sérülése, viharos szél okozta rongálódások.

 

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is feltűnően sok volt a villámcsapások és azok másodlagos, indukciós hatásai okozta kár.  Ezek külön tételt képeznek a biztosítói statisztikákban. Itt az összesítések az év első nyolc hónapjára vonatkoznak. Idén a mintegy huszonegyezer kárigény nagyságrendileg megfelel a tavalyinak, a kifizetett vagy tartalékolt összegek tekintetében (kb. három milliárd forint) viszont mintegy hatszáz millió forinttal meghaladja azt. Különösen szembetűnő, hogy a három milliárdból 2,7-et tesznek ki a másodlagos hatás okozta károk. (Ilyenkor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre.) Ez egymilliárd forinttal haladja meg a tavalyi, hasonló jogcímen történt kifizetéseket. A korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében. Ezzel kapcsolatban a biztosítói szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a villámcsapás okozta károk mérséklésére a megelőző villámvédelmi intézkedéseket (villámvédelmi és/vagy túlfeszültség-védelmi rendszer) és a biztosítást egymással kombinálva célszerű alkalmazni. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Biztosítók Szövetsége konkrét ajánlásokat is kidolgozott a villám- és túlfeszültség okozta károk megelőzésére és csökkentésére. (Részletesen ezek a https://mabisz.hu/wp-content/uploads/2018/09/villamvedelmi-ajanlas.pdf linken olvashatóak.)

 

A viharokat illetően a százhúszezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a korábbi évekét. Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget. Ilyen esetben a biztosító káreseménynél pro-rata térítést alkalmaz, azaz a kárt csak arányosan téríti meg, mégpedig olyan mértékben, ahogyan a károsodott vagyontárgy biztosítási összege aránylik a vagyontárgy tényleges értékéhez.) Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

 

A szövetség most megjelent, idei évkönyvéből (https://mabisz.hu/evkonyvek/) kitűnik, hogy a lakossági vagyonbiztosítások – melyek jelentős hányadát a lakásbiztosítások teszik ki – növekedése 2022-ben 10% volt díjban, kismértékű állományvolumen változás mellett. A hazai lakásbiztosítási telítettség a nemzetközileg is jónak tekinthető 73-74% körül mozog. Az állománydíjak 10%-os emelkedése nem tudta követni a lakásbiztosítási területet érintő kb. 20%-os inflációt (a 14,5%-os fogyasztói árindex és a kb. 25%-os lakásépítési árindex kb. középértéke). Bár a 2022-es év mentes volt a rendkívüli káreseményektől, katasztrófakároktól, és a károk száma csak minimálisan, 2%-kal emelkedett 2021-hez képest, de a növekvő lakásépítési-, javítási költségek miatt a kárkifizetések értéke 16%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékben növekvő díj és jobban emelkedő kárkifizetések kb. 2%-kal meg is emelték az ágazat kárhányadát az előző évhez képest. Az idei adatok alapján ennek a trendnek a folytatása várható.

Forrás: MABISZ

Biztonság Hete – A gyermekek biztonsága az első


Biztonság Hete – A gyermekek biztonsága az első

2023.09.18.

Már 75.000 diák vett részt az elmúlt években a Biztonság Hete rendezvénysorozatain és több mint 3,5 millióan tekintették meg a programhét videóit a közösségi felületeken. Az idei eseménysorozat fő témája a biztonsági öv használata. Ezt szerdán fokozottan ellenőrzi a rendőrség – hangzott el a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztonság Hete programok nyitóeseményén.  

 

Ma már a nemzeti alaptanterv része a biztonságos közlekedésre való oktatás – emelte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott hétfői sajtótájékoztatón az idei Biztonság Hetét megnyitva Rétvári Bence miniszterhelyettes, belügyminisztériumi államtitkár. Az államtitkár szerint már az alsó tagozatban fontos felhívni a figyelmet a közlekedési szabályokra, de az egész iskolai tananyagban szerepelnek erre vonatkozó ismeretek. Az államtitkár megerősítette, hogy a KRESZ szigorítása elkezdődött, és továbbra is kiemelten fókuszban van a közlekedésbiztonság növelése.

Magyarországon évente több mint 14-15 ezer közlekedési baleset történik. Ezekben a balesetekben 1000-1500 gyermek sérül meg, aminek fő oka a helytelen szállítási mód, a biztonsági eszközök mellőzése vagy helytelen használata – emelte ki Óberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának a vezetője, az ORFK OBB ügyvezető elnöke.

Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetsége elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy immár hetedik éve igyekszik a MABISZ és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága az iskolakezdés idején felhívni a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. Mára már több mint húsz társadalmi szervezet csatlakozott a Biztonság Hete rendezvénysorozathoz. Először csak Pest megyében, később az egész országra kiterjedően került megrendezésre, majd tavaly óta már a nemzetközi színtérre is kilépett. Ezen a héten Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Lengyelország Románia és Szlovénia biztosítói, közlekedésbiztonsági szervei, illetékes hatóságai és oktatási intézményei a Child  Safety program keretében közös akciókkal hívják fel a figyelmet a gyermekek biztonságára, elsősorban a közúti forgalomban.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzmegelőzési Bizottság célja, hogy a megelőzésnek köszönhetően minél kevesebb baleset történjen – közölte a bizottság ügyvezető elnöke. Biztonságtudatos állampolgárok nevelése a cél, ezért fontos a gyermekek korai képzése és rajtuk keresztül a szülők edukációja is. Évente 7000 lakástűz keletkezik, amelyekben többnyire gyermekek is sérülnek, ezért kiemelten fontos a megelőzés és az edukáció – emelte ki Fülep Zoltán. Ezért is csatlakoztak már a kezdeteknél a Biztonság Hete programsorozathoz.

Dr. Christián László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese nyitóbeszédében köszönetét fejezte ki a szervezőknek, és egyúttal felhívta figyelmet, hogy a legtöbb baleset tudatos viselkedéssel, odafigyeléssel elkerülhető, ezért az oktatás szerepe kiemelkedően fontos.

Az idei Biztonság Hete eseménysorozat szeptember 18-23. között zajlik. A héten minden megyében iskolai programok, családi napok, balesetmegelőzési bemutatók zajlanak. A színes tematikus hét záróeseménye a zsámbéki Driving Camp-ről jelentkezik, szeptember 23-án, a NIT Hungary „5 tengelyen biztonságban” verseny és családi nap rendezvényével együttműködve.

 

Nemzetközi összehasonlításban alacsony a hazai biztonsági övhasználat, hívja fel a figyelmet a Biztonság Hete


Nemzetközi összehasonlításban alacsony a hazai biztonsági övhasználat, hívja fel a figyelmet a Biztonság Hete

2023.09.16.

Tíz európai országgal, azonos mérési módszerek alapján összevetve, a legrosszabbak közé tartozik a magyar biztonsági övhasználati arány. Az idei, szeptember 18-23 közötti Biztonság Hete ezért ismét a passzív biztonsági eszközök életmentő szerepét kívánja a középpontjába állítani. A MABISZ kezdeményezésére Child Safety néven közép-európai programhétté terebélyesedett rendezvénysorozat emellett a résztvevő országok közös videófilmjével hívja fel a figyelmet a mikromobilitás közlekedési kockázataira. 

 

Idén szeptember közepéig 304 személy halt meg közúti balesetben. Közülük 166 fő biztonsági öv használatára kötelezett volt, ennek ellenére hetvenhatan ezt elmulasztották.

 A passzív biztonsági eszközök, a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer a mai napig a gépjárművek leghatékonyabb passzív biztonsági eszközei, sőt, a beépített egyéb megoldások is csak akkor fejtik ki kedvező hatásukat, amennyiben az öv (illetve a gyermekülés) a jármű menete során szabályosan rögzítve van. A három pontos biztonsági övet (amelyet már 1958-ben szabadalmaztatott a Volvo) egyes szakértők egyenesen az emberiség története legfontosabb biztonságtechnikai fejlesztésének tartják. A Nils Bohlin által kifejlesztett „V” alakú övnek az eltelt hatvanöt évben szerény becslések szerint is legalább egymillióan köszönhetik az életüket.

Ugyanakkor Magyarország nemzetközi összehasonlításban továbbra sem áll jól az övhasználat terén. Egy, a rendőrség számára tavaly készült tanulmány szerint – amely a Baseline nemzetközi projekt egységes mérési módszertana szerint készült – 2022-ben országos szinten a személygépjárművekben a járművezetők 88,5, az első ülésen utazók 87,3, a hátsó utasok 57,1 százaléka használta csak helyesen a biztonsági övét. Az arra kötelezett gyermekek mindössze 60,9%-a utazott gyermekbiztonsági rendszerben megfelelően rögzítve, további 25% ilyen rendszerben ült, de láthatóan nem volt becsatolva, vagy kizárólag felnőtt biztonsági övvel volt rögzítve, a gyermekek 14 százaléka pedig teljesen védtelenül utazott. Tíz különböző európai országgal (Ausztria, Bulgária, Csehország, Németország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Svédország) azonos mutatók alapján összevetve, az övviselési és gyermekbiztonsági rendszer (CRS) használati arányok mindössze Olaszországban és Bulgáriában kedvezőtlenebbek a hazai adatoknál. (Érdekes, hogy a tanulmányhoz kapcsolódó önbevallásos kérdőíves felmérésben 3041 kitöltő válaszai alapján az övviselési, és gyermekbiztonsági berendezés használati arányai a helyszíni megfigyelésekkel mért értékeknél jóval kedvezőbb képet mutattak. Az is megfigyelhető volt, hogy a válaszadók saját magukkal kapcsolatban sokkal jobb arányokat feltételeztek, mint tették azt a többi közlekedő vonatkozásában.)

A tanulmány kitér arra, hogy a hazai baleseti statisztikák alapján a járművezetők körében 4,2-szeres, az első utasok esetén 3,6-szoros, a hátsó utasok esetén 7,6-szoros – vagyis átlagosan 4,5-szörös – a halálozási valószínűség abban az esetben, ha nem használnak biztonsági övet. Mindez azt jelenti, hogy becslések szerint a baleseti halottak száma 10-12 százalékkal csökkenne, ha az országos biztonságiöv-viselési arány nagyjából 6,2 százalékkal emelkedne.

A biztonsági öv kötelező használatának betartásában kiemelt szerepe van a rendőrségi ellenőrzéseknek, ám a végrehajtási intézkedések bizonyítottan hatékonyabbak, ha tudatosságnövelő kampányokkal és a médiában történő tájékoztatással kombinálják őket. A MABISZ és az ORFK-OBB ezért állította – a tavalyi évhez hasonlóan idén is – a Biztonság Hete középpontjába a biztonsági öv témáját. Hat éve a biztosítói szövetség megkereste az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságát azzal a kezdeményezéssel, hogy hozzák létre a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. Ebből nőtte ki magát a látványos, országos rendezvénysorozat, amelynek a helyszínein az elmúlt hat év alatt mintegy hetvenötezer gyereket sikerült megmozgatni és az együttműködőkkel a biztonság különböző aspektusaival kapcsolatban érzékenyíteni. Idén szeptember 18-23 között az ország minden megyéjében látványos programok hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának erősítésére, a közlekedési balesetek és egyéb sérülések megelőzésére. A programokhoz az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságot a lehető legszélesebb értelemben kezelve hívják fel a figyelmet a közlekedésbiztonságtól kezdve  a vagyonbiztonságon át  a munkahelyi balesetek megelőzéséig (részletek a https://mabisz.hu/biztonsaghete/ oldalon). A témahét üzenetei, a projektek, a partnerszervezetek témába vágó videói megtekinthetők a Biztonság Hete You Tube csatornán, (https://www.youtube.com/c/Biztons%C3%A1gHete/videos?view=0&sort=p&flow=grid), amelyet az elmúlt hat évben már több mint 3,7 millióan néztek meg. A rendezvénysorozatot szeptember 18-án Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára nyitja meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a záróesemény pedig a zsámbéki Driving Camp-ről jelentkezik, szeptember 23-án, a NIT Hungary „5 tengelyen biztonságban” verseny és családi nap rendezvényével együttműködve. A hazai biztosítói közösségnek a téma iránti elkötelezettségét az is mutatja, hogy a MABISZ támogatóként részt vesz a Biztonság Hetében megtartandó, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Széchenyi István Egyetem által szervezett I. Közlekedésbiztonsági Konferencián, Győrben: https://tsc.sze.hu/kezdolap-2

Az elmúlt két évhez hasonlóan a kezdeményezés idén is kilép a nemzetközi térbe: ezen a héten a Child Safety program keretében több közép-és kelet-európai országban közös akciókkal hívják fel a figyelmet a gyermekek biztonságára, elsősorban a közúti forgalomban. Az együttműködő országok (Magyarország mellett Ausztria, Románia, Bulgária és Szlovénia) egy közös videófilmmel gondolkodtatnak el az új típusú közlekedési eszközök, a mikromobilitás kockázatairól.  A Child Safety program videófilmjét az Európa országainak biztosítási szövetségeit tömörítő Insurance Europe is népszerűsíti közösségi oldalain.

Új elnökhelyettese van a MABISZ-nak


Új elnökhelyettese van a MABISZ-nak

2023.09.06.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Ügyvezető Elnöksége szerdai ülésén a szövetség elnökhelyettesévé választotta Holló Bencét, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatóját. A tisztséget korábban Dinsdale Julianna, az UNIQA vezérigazgatója töltötte be, aki családi okokból július 1-vel Kanadába költözött. Holló Bence megbízatása az elnökség mandátumának lejártáig tart.