Növekedés és innováció a biztosítási szektorban


Növekedés és innováció a biztosítási szektorban

2018.06.07.

A MABISZ tagok adatai alapján 2017-ben is növekedett a hazai biztosítási szektor, s közel 7 százalékkal, 64 milliárd forinttal emelkedett a piac díjbevétele. A nem életbiztosítási ágazat volt a növekedés motorja. Az idei évtől elindul egy új mérési rendszer, a Biztosítási Bizalmi Index (BIBIX), amely a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és az ügyfelek elégedettségét vizsgálja – ismertette a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A korábbi évek tendenciájához hasonlóan a biztosítási szektorban tavaly a nem életbiztosítási ágazat bővült nagyobb mértékben, 9 százalékkal, míg az élet szektor 5 százalékos növekedést ért el. A nem-életbiztosítási ágazat a teljes díjbevétel 55 százalékát adja, azaz 506,7 milliárd forintot. Ezzel szemben az életbiztosítási ágazatból 477,7 milliárd forint folyt be a tavalyi évben. Ennek köszönhetően a teljes díjbevétel 2016-ról 2017-re 6,95 százalékkal nőtt, ami összességében 984,5 milliárd forintos díjbevételt eredményezett – ismertette a szektor tavalyi teljesítményét a szövetség tagjainak éves mérlegadatai alapján Pandurics Anett, a MABISZ elnöke.

2017-ben a hazai biztosítási piac növekedése a GDP növekedés felett teljesített. Ennek hátterében a szektor hatékonyságának növekedése és az ügyfélorientált működés áll – emelte ki az éves értékelésben Pandurics Anett. Az életbiztosítási piacon mind az egyszeri, mind a folyamatos díjas biztosítások növekedési üteme kiegyenlítődött. A nyugdíjbiztosítások díjbevétele kiemelkedő ütemben, több mint 30 százalékkal növekedett és közel 59 milliárd forintot ért el a tavalyi évben. Ezek nagy többsége folyamatos díjas unit-linked konstrukció, ami a hosszú távú öngondoskodás szempontjából kedvező mutató. A záróállomány 251,2 ezer darab szerződés volt, az előző évhez képest ez közel 60 ezres növekedést jelent.

Az élet termékek száma ugyan csökkent, összhangban az etikus biztosítói szabályozással, viszont minőségi termékek tudtak a piacon maradni, s ez megalapozta a díjbevétel növekedését.

A nem-életbiztosítási ágazatban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjbevétele 15,6%-kal növekedett, ami a növekedés némi lassulását jelenti az előző évhez képest. Most értük el ismét a válság előtti szintet, év végére a szegmens díjbevétele meghaladta a 150 milliárd forintot. A KGFB-piac tehát továbbra is nő, de a növekedési ütem lassult, amit a növekvő autópiac kompenzált. Az utasbiztosítási termékcsoport díjbevétele 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest, köszönhetően a növekvő lakossági fogyasztásnak, s ennek köszönhetően a nagyobb utazási kedvnek.

A MABISZ részére a Századvég Alapítvány négy éve készít lakossági felméréseket. A felhalmozott adatokból a szövetség megbízása alapján a kutatóintézet idén létrehozta a Biztosítási Bizalmi Indexet (BIBIX), amely a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és a szolgáltatásaikkal kapcsolatos elégedettségét vizsgálja, kérdőíves kutatás alapján. A BIBIX felépítésénél a Teljes Elégedettségi Index a KGFB Elégedettségi Indexből és a Nem KGFB Biztosítási Elégedettségi Indexből tevődik össze. (Előbbi a jogszabályban meghatározott jellemzőkkel bíró „kötelező”, utóbbi a biztosítók által fejlesztett termékkörben, azaz a „nem kötelező”, pl. az élet-, baleset-, lakásbiztosítási, casco biztosítási szerződésekkel való elégedettséget tükrözi.). Az indexek külön bontásban mutatják az ügyfelek releváns tapasztalatai alapján létrehozott elégedettségi mérőszámokat. (Az indexek 0-100-as skálán jelzik a megkérdezettek véleményét, ahol a 100-as érték felel meg a teljes bizalmi szintnek/elégedettségnek.)

Az idén útjára indított új biztosítási index elkészítése során a szerződéssel ténylegesen rendelkező, a károsulti index esetén a káreseményt elszenvedett ügyfelek véleményét és tapasztalatait kérdezték a biztosítási szolgáltatásokról, hogy releváns képet kapjanak a témában. A BIBIX a teljes piac bizalmi adatait tükrözi, s a mérési időszak alatt javuló tendenciát mutat, köszönhetően a növekedő lakossági konjunktúrának és a szigorodó szabályozásoknak, értékelte az adatokat Stefkovics Ádám, a Századvég közvélemény- és piackutatási divíziójának igazgatóhelyettese. Az indexek alapján kijelenthető, hogy az ügyfelek biztosítókba vetett bizalmát elégedettségük támasztja alá. Az elmúlt években mind a KGFB, mind a más típusú biztosítások esetén a 100-as skálán 75 pont feletti elégedettséget tapasztaltak a kutatók. A komplexen kezelt bizalmi kérdést úgy vizsgálták, hogy a biztosítók megítélését a hagyományosan nagy bizalmat élvező intézményekkel (rendőrség, bíróságok, Országgyűlés) és a pénzügyi szektor más iparágaival (bankok, brókercégek) összehasonlítva mérték.

A Századvég képviselője kiemelte, hogy a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó elégedettségi mutató a 88-as értéken áll, lakásbiztosítási károsultak esetén pedig 80 bázisponton.

A kutatások kezdete óta, immár négy évre rendelkezésre álló idősoron látható, hogy a válságálló biztosítók felé megnyilvánuló bizalom mutatja a legkiegyensúlyozottabb trendet, míg összességében minden vizsgált szereplő növekvő bizalomra támaszkodhat.

A MABISZ és a Századvég a jövőben is tervezik az éves BIBIX mutató elkészítését és közzétételét az öngondoskodást erősítő e fontos iparágban.

BIBIX – Biztosítás Bizalmi Index

0-tól 100-ig tartó skála

Csak minden tízedik gépjármű kgfb-jét kötötték át a kampányidőszakban


Csak minden tízedik gépjármű kgfb-jét kötötték át a kampányidőszakban

2018.02.27.

A tavalyi kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. Nekik és mindazoknak, akiknek a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, március 1-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátumához igazodik. Így – a korábbi évekhez hasonlóan – tavaly is tovább gyengült az év végi kötelező kampány intenzitása, azonban a MABISZ adatai szerint mintegy 1,5 millió jármű kgfb-szerződésének az évfordulója továbbra is az év első napja. A tavaly novemberi kampányidőszakban közülük mintegy 160 ezren mondták fel addigi szerződésüket, köztük százezer személyautóval rendelkező magánszemély. Annak, hogy csak kb. minden tízedik érintett váltott biztosítót, egyik oka lehet az autójuk öregebb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, nem éri el a húszezer forintot. Ebből adódóan a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.

A január elsejével felmondott felelősségbiztosítási szerződésekből 2300 díjnemfizetés miatt szűnt meg, a magánszemélyek közül pedig mintegy ezren február utolsó napjaiig valamilyen ok miatt nem kötöttek új szerződést. Nekik és mindenkinek érdemes felhívni a figyelmét arra, hogy a jogszabály szerint az aktuális díjrészletnek legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je éjfél. Amennyiben ez elmarad, akkor az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései szerint fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie.

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében – a gépjárművek teljesítményétől függően – 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi 2100-2600 forintot is elérheti. Érdemes még tudni, hogy ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.

Tavaly őszi adatok szerint – az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben – a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű közül még így is több mint 86 ezer gépjárműről van szó. A kgfb–szerződéssel nem rendelkező vagy ismeretlen gépjárművel, illetve a forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel, valamint a tevékenységi engedélyétől megfosztott, de jogerős felszámolás alatt még nem álló biztosító által biztosított gépjárművel Magyarország területén okozott jogos kárigényeket a MABISZ-nál kezelt Kártalanítási Számlából rendezik, a szövetség Elkülönített Szervezeti Egysége (ESZE) pedig viszontkeresettel él a károkozó felé. Tavaly a számla terhére bejelentett és kifizetett károk száma – a korábbi évek csökkenésével szemben enyhén, 1,8 százalékkal növekedett: 4.808 db káreseményre alapozottan 5.789 db gépjármű, dologi, személyi sérüléses, illetve járadék igényt nyújtottak be. Az átlagos kárkifizetés viszont az előző évi 447 E Ft-tal szemben 427 E Ft-ra csökkent.

Képes utasbiztosítási termékismertetők segítik az összehasonlítást


Képes utasbiztosítási termékismertetők segítik az összehasonlítást

2018.04.19.

Az utazási szezon közeledtével megélénkült az utasbiztosítások iránti érdeklődés is. Egy uniós irányelvnek köszönhetően az ügyfelek eligazodását a széles választékban már egységes, könnyen érthető, piktogramokkal ellátott terméktájékoztatók is segítik, függetlenül attól, hogy utazási irodában vagy online csatornákon tájékozódnak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Javában tart a nyári szabadságok tervezése és ezzel párhuzamosan növekszik az utazási irodák forgalma is. Számos ügyfél a foglalással együtt már utasbiztosítását is megköti. Számukra könnyíti meg a választást egy új terméktájékoztató, amely rövid, közérthető és jól összehasonlító formában foglalja össze, hogy mire terjed ki az adott biztosítás és mire nem, hol érvényes az, milyen korlátozások vannak a fedezetben, mikor és hogyan kell fizetni, mi a kockázatkezelés kezdete és vége, stb. Az összehasonlíthatóságot segíti, hogy az azonos tartalom mellett ugyanazok a piktogramok jelennek meg minden terméknél.

Ennek a hivatalosan biztosítási terméktájékoztatónak, IPID-nek (Insurance Product Information Document) nevezett ismertetőnek az ügyfél rendelkezésére bocsátása európai uniós követelmény, melyet a biztosítások értékesítését új alapokra helyező IDD (Insurance Distribution Directive) ír elő. Az IDD szabályok Magyarországon február 23-án léptek hatályba. Az új ügyféldokumentum arra a központi gondolatra épül, hogy minden biztosítási termék azonos tájékoztatási tartalommal kerüljön az ügyfél elé, függetlenül attól, hogy milyen értékesítési csatorna közvetítésével találkozik vele.

Így az utasbiztosításokat értékesítő utazási irodáknak is új feladatokat ad az IDD, habár ezek az irodák jellemző módon a biztosítási termék értékesítését kiegészítő tevékenységként végzik, és nem minden esetben tartoznak az új szabályozás hatálya alá. Ennek megfelelően a többi csatornától is elvárt módon kell tájékoztatást adniuk a biztosítási termékről.

Az IDD felsorolja a termékismertetővel szemben támasztott elvárásokat. A biztosítók termékismertetői február végétől folyamatos jelennek meg az utazási irodáknál, még ha az irányelvnek a gyakorlatba való átültetése – tekintettel a változatos termékcsoportokra – kihívás elé állítja is a piaci szereplőket. Tekintettel az értékesítési csatornák közötti azonos feltételekre, a termékismertetőket az online biztosítást kötő ügyfelek számára is elérhetővé kell tenni. A jegybank tavalyi adatai szerint egyébként az utasbiztosítások terén kiugróan magas az online értékesítés aránya. Míg a nem élet ágazatban összességében ez csak 16,6 százaléknál tartott, addig az utasbiztosítások terén az elektronikus csatorna aránya elérte a 74 százalékot az alkuszi és többes ügynöki értékesítésben.

Tavaly az MNB adati szerint az utasbiztosítási piac díjbevétele 12,5 mrd forintot tett ki.

Hosszú hétvégék: Utasbiztosítás nélkül ne utazzunk


Hosszú hétvégék: utasbiztosítás nélkül ne utazzunk!

2017.10.13.

Közeledik az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet. Egyre többen terveznek rövid kiruccanást ezekre a napokra, ugyanakkor a kiutazóknak csupán kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást. Ha biztosítás nélkül utazunk külföldre, komoly anyagi kockázatot vállalunk – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ebben az évben az őszi iskolai szünet október utolsó napjaiban kezdődik, de október 23-a hétfőre esik, így egy három napos hosszú hétvégének örülhetünk. A statisztikai adatok alapján egyre többet utazunk külföldre: 2017 első félévében 8,1 százalékkal több napot töltött külföldi utazással a hazai lakosság, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. 2016 első félévében 4,749 millió napot töltöttünk külföldön, 2017 ugyanezen időszakában 5,134 milliót.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 első félévében 14 százalékkal emelkedett a több napos kiutazások száma, és ezek 89 százaléka turisztikai céllal történt.

A turisztikai célú egynapos kiutazások 84 százaléka a szomszédos országokba, Ausztriába vagy Szlovákiába irányult. A több napos turisztikai célú utazások 80 százaléka is az Európai Unió valamely országába, leginkább Olaszországba, Horvátországba, Csehországba, valamint Franciaországba, Spanyolországba és Németországba történt.

Forrás: KSH

A hosszú hétvégéken a legkedveltebb célpontok az európai nagyvárosok, közülük is leginkább Prága, Varsó, Róma, München és Berlin. Sokan kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), de azzal nincsenek tisztában, hogy az EEK az „egyenlő elbánás elve” alapján azokat az ellátásokat nyújtja ingyenesen, amelyek és amilyen mértékig az az ottani állampolgárok számára is elérhető.

Több EU-tagországban önrészt kell fizetni az orvosi ellátásokért, és a gyógyszerek árát sem fedezi a kártya. Lényeges különbség az EEK és az utasbiztosítások között, hogy míg az EEK csak állami, vagy az állammal szerződéses viszonyban álló kórházban, egészségügyi intézményben biztosít ellátást ingyenesen, az utasbiztosítás a magán egészségügyi ellátó helyeken igénybe vett szolgáltatásokat is téríti.

A hazai utasbiztosítási piac lassan ugyan növekszik, de a becslések szerint még mindig csupán a kiutazók 45-50 százaléka köt utasbiztosítást, mielőtt átlépné az országhatárt.

„Továbbra is komoly problémát jelent, hogy a hazai lakosság számára még mindig nem magától értetődő, hogy egy külföldi utazás előtt utasbiztosítást kell kötni, legyen az akár egy vagy több napos utazás – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Baleset, betegség, vagy a poggyász eltűnése, illetve késése esetén a biztosítók nemcsak hogy fizetik a költségeket, a szerződésben rögzített összegig, hanem assistance szolgáltatásuk segítségével 0-24 órában, magyar nyelven segítséget is nyújtanak bajba jutott ügyfeleiknek.

Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma


Egymillió alá csökkent a kgfb-kampányban érintett személygépkocsik száma

2017.10.27.

Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az adatokat pénteken.

Ahogy az várható volt, a korábbi, zajos kgfb kampány időszakok egyre inkább belesimulnak a biztosítók szokásos üzletmenetébe: ma már alig több, mint a járművek harmada rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel.

2013-ban még az összes jármű több mint 67 százaléka volt érintett az őszi kampányban, jelenleg ez az arány mindössze 31,9 százalék. A leginkább közérdeklődésre számon tartó gépjármű-csoport, a magánszemélyek tulajdonában álló személygépjárművek szerződéseinek 70 százaléka esett az év végére 2013-ban, ez az arány jelenleg már csak 31,2 százalék.

Idén egy milliónál is kevesebb, pontosan 966 709 gépjármű tulajdonosa kap a közeljövőben értesítést arról, hogy közeledik az év vége és a kgfb-szerződés szerződéses évfordulója.

Forrás: MABISZ

2010. január 1-jétől vált teljesen szabaddá a magyarországi kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere. Azóta a biztosítók év közben is bármikor módosíthatják kgfb-tarifáikat, de az új díjakat azok életbe lépése előtt legalább 60 nappal közzé kell tenniük. Természetesen a már megkötött szerződések díja a következő biztosítási évfordulóig változatlan marad. Az év végi évfordulós szerződések jövő évre vonatkozó díjait így legkésőbb november 2-án teszik közzé a társaságok, s azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz.

A díjakat a biztosító társaságok saját honlapjukon, valamint a MABISZ honlapján, illetve a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé. A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, úgy automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben. A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló.

A biztosítók a kgfb-díjak hiteles összehasonlítására hozták létre a MABISZ Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat – üzleti érdektől mentesen.

Megjelentek az év végi évfordulós kgfbszerződések díjai


Megjelentek az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai

2017.11.03.

A jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően a kgfb-piac szereplői november 1-jén éjfélig tehették közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó, jövő év január elsejétől alkalmazandó díjaikat.

A társaságok továbbra is nagyon sok, közel 100-féle kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál. A kedvezményrendszerekben kisebb módosulások fellelhetők, de olyan kedvezménytípust, amely gyökeresen különbözne a korábban alkalmazottaktól, nem találni.

A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak az e-kommunikációt választók, azok, akik „lemondanak” a biztosítóval történő papír alapú kapcsolattartásról. Van olyan biztosító, amelynél kedvezményt kapnak a nyugdíjasok, a közszolgálati dolgozók, az egyházi alkalmazottak, illetve családtagjaik. Továbbra is igen elterjedt a családosok, mozgássérültek számára nyújtott kedvezmény, illetve az úgynevezett partnerkedvezmények, amelyekkel akkor élhetünk, ha más biztosítással is rendelkezünk az adott társaságnál, illetve egy meghatározott pénzintézet ügyfelei vagy szervezet tagjai vagyunk.

Az őszi „kgfb-kampány” már koránt sem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je. 2010 óta a szerződéses évforduló a kockázatviselés kezdetének napja. Ahogy cserélődik a gépjárműpark, csökken azon járművek száma, amelyek január 1- jei évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, s a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék. Vagyis 970 ezer gépjármű-tulajdonos gondolkodhat el, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre. A döntés előtt mindenképpen érdemes ellenőriznie a kgfb-díjak alakulását a rövidesen elinduló MABISZ Díjnavigátoron, amely az összes piaci szereplő minden kedvezményét tartalmazza, és üzleti érdektől mentes összehasonlítást nyújt.

KGFB-t, lakás- és utasbiztosítást kötnének leginkább online a magyarok


KGFB-t, lakás- és utasbiztosítást kötnének leginkább online a magyarok

2017.11.09.

Minden második magyar hajlandó lenne valamilyen online csatornán biztosítást, – leginkább KGFB-t, lakás-, illetve utasbiztosítást – kötni, de még egy életbiztosítási szerződésre sem szánnának többet 32 percnél, derül ki abból a kutatásból, amelyet a Századvég végzett el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megbízásából.

Csupán minden negyedik ember használ, vagy használt már vezetéstámogató, utazássegítő, fitness/egészség, illetve „okos otthon” applikációt. Az ő preferenciáik alapján egyértelműen a gépjármű, illetve az utasbiztosítások felé érdemes kijelölni a digitális termékfejlesztési irányokat. Előbbieket ugyanis már a pozitív választ adók 67, utóbbiakat pedig 53 százalékuk használta, állapította meg a Századvég kutatása. A MABISZ keddi konferenciáján ismertetett, s a szövetség megbízásából készített felmérést 2017 szeptemberében végezték el, ezer fős, országos, reprezentatív mintán.

A megkérdezések során kiderült, hogy a lakosság hat százaléka hallott már olyan biztosításról vagy kapcsolódó szolgáltatásról, amely a digitális technológiára épül. Továbbá a válaszadók 36 százaléka járulna hozzá ahhoz, hogy a biztosítók adatot gyűjthessenek egészségi állapotáról vagy épp vezetési szokásairól, és ezt leginkább csak díjkedvezmény, illetve személyre szabott ajánlatért cserébe tennék. Az sem mindegy, hogy pontosan milyen adatokról lenne szó. Lényegében nincs komoly különbség a vezetéshez, életvitelhez, egészséghez, illetve utazáshoz kapcsolódó adatok között. Ezeket átlagosan a megosztani hajlandó válaszadók 45 százaléka minden további nélkül engedélyezné. Az otthonaikkal kapcsolatos információkat azonban már csak alig 22 százalék.

Az alacsony megosztási hajlandóság oka az eredmények alapján leginkább az attól való félelem, hogy az adatokhoz mások is hozzáférhetnek, az adat tulajdonosának hozzájárulása nélkül. A válaszadók 56 százaléka nagyon, vagy inkább tart ettől, és mindössze 17 százalék gondolja úgy, hogy megosztott adatai teljes biztonságban vannak. Ugyanakkor 21 százalék azok aránya, akik nyitottnak bizonyultak egy adatlopás, illetve vesztés, adattal való visszaélés esetén kártérítést fizető biztosítás iránt.

Az innovatív biztosítási formákkal kapcsolatban az derült ki, hogy a kisebb kockázatközösségekben működő, vezetési szokások alapján kialakított biztosítás a válaszadók 36 százalékának kelti fel az érdeklődését valamilyen mértékben, míg 30 százalék teljesen, 25 százalék pedig inkább elutasítja azt. Valamivel jobb a helyzet az olyan lakásbiztosítások esetén, ahol a teljes ügyintézési, kárbejelentési folyamat mobilapplikáción keresztül történik, kifejezetten gyors a kártalanítás, és a kármentes időszakra fizetett díj egy részét karitatív célra utalja a biztosító. Ez a válaszadók 40 százalékának tetszett valamilyen mértékben, 50 százalék volt inkább elutasító. A leginkább az egyes értéktárgyakra, akár csak pár napos időre szóló biztosítások felé nyitott a hazai piac, ez a koncepció a megkérdezettek felének tetszett.

A válaszadók többsége az online kárbejelentésért cserébe kapott gyors kifizetést találta legvonzóbb termékjellemzőnek, a második helyen a teljesen mobilapplikáción keresztül zajló ügyintézés végzett. A legkevésbé a ki nem fizetett összegek karitatív célú felajánlását, illetve a kisebb kockázatközösségben kezelt, közösen fizetett biztosításokat találták vonzónak a válaszadók.

Minden második ember – 49 százalék – szívesen kötne valamilyen online csatornán biztosítást, leginkább KGFB, lakás-, illetve utasbiztosítást. A hosszabb távra szóló biztosítások esetén csökken ez a hajlandóság, az online biztosítások iránt nyitottak mindössze negyede kötne így életbiztosítást. Összességében nézve a jelek szerint leginkább a mindennapos ügyintézés, kárügyintézés, kötés előtti díjkalkuláció és előzetes tájékoztatás céljaira vennék igénybe az online csatornákat. Érdekes és érthető, hogy az ügyfelek nem szeretnének túlzottan sok időt fordítani egy biztosítás megkötésére: utasbiztosítást átlagosan maximum 16 perc, gépjármű biztosítást (KGFB és Casco) legfeljebb 21 perc alatt szeretnének kötni a kutatásban részt vevők. A komplexebb termékek esetében valamelyest emelkedik az ideális időintervallum, lakásbiztosításra átlagosan 30, életbiztosításra 32 percet szánnának legfeljebb a válaszadók.

A konferencián Windisch László, az MNB alelnöke ismertetett egy, a jegybank által készített felmérést. E szerint a lakosság 18 százaléka nyitott lenne újszerű digitális szolgáltatások kipróbálására, s mint az alelnök is utalt rá, ez egyáltalán nem elhanyagolható piac. Jelenleg az életbiztosítási területen még rendkívül alacsony az online értékesítés szerepe. Az utasbiztosításoknak azonban már ma is több, mint 74 százalékát, a KGFB-nek a 34 százalékát, a vagyonbiztosítás 18,4 százalékát, a Casco 8,8 százalékát online kötik az ügyfelek.

Rugalmas biztosításokkal, 30 másodpercnyi üzenetekkel szólíthatók meg a fiatalok


Rugalmas biztosításokkal, 30 másodpercnyi üzenetekkel szólíthatók meg a fiatalok

2017.11.20.

A 18-39 évesek mintegy kétharmadának tetszik a rugalmas vagyonbiztosítás, döntő többségüknek pedig a mobil applikációval köthető lakásbiztosítás. Ennek a generációnak a hatékony megszólítását szolgálta a Magyar Biztosítók Szövetségének esettanulmány versenye, amelynek győztes pályamunkája online marketing, valamint oktatási ötletekkel hozná közelebb saját nemzedékéhez a biztosításokat, derül ki a MABISZ sajtóközleményéből.

Míg az országos átlag 26 százalék, addig a 18 és 29 év közöttiek 41 százaléka, a 30 és 39 év közöttiek 39 százaléka használ vagy használt már vezetéstámogató, utazássegítő, egészséggel kapcsolatos vagy okos otthon applikációkat, derült ki a Századvég által, a MABISZ megbízásából készített közvélemény-kutatásból. A szeptemberben folytatott, 1000 fős reprezentatív megkérdezésben a 18-39 közötti válaszadók kétharmadának tetszett a rugalmas, pár napra köthető vagyonbiztosítás, 56-59 százalékuk pedig a mobil-applikációval köthető lakásbiztosítás iránt mutatott érdeklődést. Ezzel összefüggésben a fiatalabbak minden biztosítástípus esetében jóval gyorsabb ügyintézést várnak el.

A felmérésből is kitűnt azonban, hogy az Y generációt a társaságoknak nem könnyű megszólítaniuk. „Az éppen csak felnőttkorba lépő, esetleg pályakezdő fiatalok gyakorlatilag alig találkoznak a biztosítókkal, nincsenek tisztában az elérhető konstrukciókkal, sem azok költségeivel. Ezért kell a jövőben még nagyobb figyelmet fordítani erre a generációra” – emeli ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. A szövetség ezzel összhangban hirdette meg az érintettek körében a fiatal nemzedéket megcélzó, hatékony biztosítói stratégiára vonatkozó esettanulmány versenyét. A Case Solvers céggel közösen lebonyolított, „Biztosítsd Be Magad” pályázati fordulóiban kétfős csapatok mérhették össze a tudásukat. Az első fordulóban egy online kérdéssort válaszoltak meg, majd egy esettanulmány formájában kellett meggyőzniük a biztosítási szektor vezetőiből és szakembereiből álló zsűri tagjait elképzelésük helyességéről. A 82 induló csapatból végül Czigony Claudiának és Juhász Blankának az online marketing és az oktatás ötletes megoldásaira épülő pályázata érdemelte ki a repülőjegyet és GoPro kamerát tartalmazó főnyereményt az 1 000 000 forint összdíjazású versenyen.

A pályamunkákból, miként a felmérésből is jól kirajzolódott, hogy ebben az életszakaszban még csak kevesen mondhatják magukat anyagilag függetlennek, a többség nem rendelkezik önálló egzisztenciával, így a pénzügyekhez kapcsolódó döntéseket sem ők, hanem jellemzően a szülők hozzák meg. Lényegében a munkába állás pillanata az első olyan pont, ahol egyáltalán felmerül a hosszútávra szóló biztosítások lehetőségének gondolata – sokak esetében azonban ez meg is marad elméleti szinten. A fiatalok ugyanis ekkor találkoznak először egy olyan összetett szolgáltatással, amelynek értelmezése jellemzően más generációknak is problémát okoz. Ez bizonytalanságot, és gyakorta a biztosítási döntés határozatlan időre történő elhalasztását eredményezi. A megoldás elvileg adja magát: minél több és minél gyorsabban elérhető információval kellene ellátni a gyakran digitális bennszülöttnek titulált generáció tagjait. A tapasztalatok szerint azonban az információbőség kontraproduktív, csak fokozza a célcsoport bizonytalanságát és a biztosításokkal kapcsolatos szkepticizmusát. „30 másodperc. Maximum” – mondja Czigony Claudia arra a kérdésre, hogy milyen hosszú videókkal lehet elérni őt és társait a You Tube-on. „Három-négy perces videókat egész egyszerűen nem nézünk meg, mi ennél türelmetlenebb népség vagyunk” – teszi hozzá Juhász Blanka.

Mint az a többi pályamunkából is kitűnt, az Y nemzedék eléréséhez irányított kommunikációra van szükség, egyszerű és lényegre törő magyarázatokkal, hiteles figurák előadásában, ismerős csatornákon. Mivel pedig élet- illetve nyugdíjbiztosítás esetén ez a korosztály is jellemzően a személyes kapcsolatot részesíti előnyben, egy olyan fiatal értékesítő csapat, amely megtalálja velük a hangot, nagy értéket jelenthet a biztosítóknak.

Advent idején történik az éves tűzesetek hatoda


Advent idején történik az éves tűzesetek hatoda

2017.12.14.

A téli ünnepi szezonban jellemzően megnő az otthonnal kapcsolatos káresemények száma. A karácsonyfa és az adventi koszorúk okozta tűzesetek ugyan csökkenő tendenciát mutatnak, a konyha azonban fokozottan veszélyes hellyé válik – írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A november 27-től az év utolsó napjáig tartó adventi, karácsonyi időszakban történik az otthonokban keletkező tűzeseteknek hozzávetőlegesen a hatoda, derül ki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának adataiból. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ezeknek a fő forrásai a gondatlanul elhelyezett karácsonyfák vagy a gyúlékony adventi koszorúk lennének. Az elmúlt adventi időszakban 1085 alkalommal riasztották a tűzoltóságot lakástűzhöz, ebből 32 esetben volt közvetlenül a karácsonyfa, illetve a koszorú a ludas (utóbbi háromszor gyakrabban). S bár az ilyen jellegű tűzesetek száma az elmúlt években csökkent, így is érdemes emlékeztetni arra, hogy az égő mécseseket vagy gyertyákat ne gyúlékony anyag közelében helyezzék el, mivel a lángok a különböző textíliákon, függönyön, asztalterítőn keresztül gyorsan terjednek át a lakás más helyiségeire. Minden esetben nem éghető anyagú alátétet kell használni, ezzel ugyanis megakadályozható, hogy a mécses, vagy a gyertya meggyújtsa a környezetét.

A tűzesetek számának megugrásában szerepet játszik az, hogy a hideg idő miatt több időt töltünk otthon, mint az év többi részében, különösen a konyhában. Márpedig a lakástüzek csaknem fele a konyhából indul ki. Tüzet okozhat elektromos készülékeink hibás működése, az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése, de akár a nem megfelelően karbantartott hálózat is. Karácsonyi időszakban különösen fontos az emlékezetbe idézni, hogy egy-egy fali csatlakozóra ne kössünk 2000-2500 W összteljesítménynél nagyobb terhelést hosszabbítók és elosztók segítségével, mert különben könnyen túlterhelhetjük mind magát az elosztót, mind a falba épített vezetéket. (A villamos eredetű tűzkárok megelőzéséről és csökkentéséről többet is megtudhat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közösen készített ajánlásból a mabisz.hu oldalon).

„A lakástüzek, illetve az azokból fakadó tragédiák túlnyomórészt elkerülhetőek” – figyelmeztet Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. „Kerüljük a rossz minőségű elektromos füzéreket , mivel ezek nemcsak az áramütés lehetősége miatt veszélyesek, hanem az esetleg bekövetkező rövidzárlat is okozhat tüzet. Figyeljünk rá, hogy a tűzhely környékén ne legyen éghető anyag, a lángra kapó olajat pedig véletlenül se próbáljuk vízzel oltani – fedővel takarjuk le a lángokat. A legfontosabb alapszabály, hogy semmit ne hagyjunk hosszabb időre felügyelet nélkül.”

Tavaly egész évben a biztosított lakóingatlanokban keletkezett tűzesetek kártérítésére 3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Nem az összes, 6534 lakástűzben károsodott otthon tulajdonosa számíthatott azonban a társaságok segítségére, mivel a magyarországi lakóingatlanoknak csak a 72-73 százaléka rendelkezik ingatlanbiztosítással.

A Jéger rendszer biztosítással együtt jelent teljes körű védelmet


A Jéger rendszer biztosítással együtt jelent teljes körű védelmet

2018.01.29.

Idén májustól élvezhetik a magyar gazdák az ország egész területére kiterjedő, jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger előnyeit. Az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán – tette közzé adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Magyarországon négy társaságnál köthető agrárbiztosítás, amely a jégverés okozta károkat is lefedi. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint az összes mezőgazdasági kár 20 százalékát okozza jégverés. A biztosítói adatok alapján ez azonban így is jelentős, hiszen tavaly például közel 9 milliárd forintot fizettek ki ilyen jogcímen a gazdálkodóknak. (Összehasonlításképpen: a tavalyi viharos év legintenzívebb, május-augusztus közötti időszakában a társaságok a szélsőséges időjárás nyomán több mint 103 ezer, lakásbiztosítással rendelkező ügyfélnek mintegy 6 milliárd forint összegű kárt térítettek meg.)

A biztosítók üdvözlik az országos rendszer bevezetését, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy pár évnek el kell telnie, amíg a rendszer hatásosságáról pontos képet lehet majd kialakítani. Azt érdemes alapul venni, hogy három dunántúli megyében (Somogy, Baranya és Tolna) már régebb óta működik egy 141 talajgenerátorból álló hálózat, amely része lesz az országos rendszernek. A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés adatai szerint tevékenységük csaknem három évtizede alatt 74 százalékkal csökkent a mezőgazdasági jégkár a térségben. A biztosítói adatok viszont azt mutatják, hogy a kifizetett kártalanítások még így is számottevő összeget tesznek ki. Az elmúlt évtized legtöbb jégkárt feljegyző éveit vizsgálva szembetűnik, hogy a három talajgenerátoros megyében kifizetett összegek tavaly például a jégkár címén nyilvántartott kártalanítás közel harmadát tették ki. Egyegy kirívóan magas kifizetés értéke egy szerződésre pedig ebben a tíz évben jóval meghaladhatta akár a százmillió forintot is.

Fontos tisztázni tehát, hogy a rendszer elindításával nem szűnik meg minden probléma és nem szűntethető meg a jégeső. Erre hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy rádióinterjúban dr. Geresdi István nemzetközileg ismert felhőfizikus és a Pécsi Tudományegyetem tanára is. „Arra van esély, hogy csökken a jég mérete és ez az okozott károkat is csökkenti” – nyilatkozta. A biztosítókhoz érkező visszajelzések szerint egyébként a generátorok működési területén többször tapasztalt jelenség, hogy az apró jégszemek a felhőben sok esetben összetapadnak, és végül mégis nagy jégdarabokként hullanak alá.

Geresdi azt is megemlítette, hogy a technológia nagyon fontos elemét képezik a pontos előrejelzések, mivel a hatékony működéshez a tényleges vihar előtt 2-3 órával már be kell kapcsolni a berendezéseket. A rendszer kiépítői az Országos Meteorológiai Szolgálattól várják annak előrejelzését, hogy mikor kell be-, illetve kikapcsolni a generátorokat. (A több mint ezer eszközből ugyanis csak kétszáz működik majd automatikusan.) Szakértők szerint a rendszer elsősorban azokban az esetekben bizonyulhat hasznosnak, amikor a viharokat már jóval az érkezésük előtt be lehet mérni. Ám továbbra is gondokat okozhatnak a helyi záporok és zivatarok, hiszen ezek sokszor olyan hirtelen támadnak, hogy sokáig még egy felhő sem jelzi az érkezésüket. A Jéger rendszer tehát a tapasztalatok alapján biztosítással együtt teljes körű védelmet nyújt a gazdálkodóknak.

Forrás: Biztosítók adatközlése